|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Természettudományi Múzeum valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében minden évben kiválasztják, hogy melyek legyenek az év kiemelt élőlényei. Összesen tizenegy kategóriát állítottak fel, így minden évnek megvan a maga madara, hala, rovara, vadvirága, fája, gombája, hüllője-kétéltűje, emlőse, ásványa és ősmaradványa. A kategóriák közül kettőben, az emlősökében és a hüllőkében-kétéltűekében nincs szélesebb körű szavazás, ezeknél a terület szakemberei döntenek. A 2020-as évben a szakértők a vidrát jelölték ki az év emlősének.
|
|
|
|
|
Az elmúlt időszak egyik szenzációs híre volt, hogy a kutatók először tudták megmérni egy kék bálna pulzusát. A bálna szívének közelébe, a bal uszonya mögé illesztett műszerrel kilencórányi adatot sikerült gyűjteniük, és ezzel olyan információkhoz jutottak hozzá, amelyekről eddig legfeljebb föltevéseik lehettek. Kiderült például, hogy bár a bálna vérkeringése hasonlóan működik, mint az emberé, de amikor lemerül a mélybe a táplálékáért, olyankor elképzelhetetlenül alacsonyra zuhan le a pulzusszáma: előfordulhat, hogy percenként csupán két szívverést lehet érzékelni. Ez más élőlényeknél elképzelhetetlen. Az embernél ennek a harmincszorosa is olyan alacsony számot jelentene, amilyenbe belehalna.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A 18-dik században különösen fontossá vált, hogy a tudomány a természetben tapasztalt jelenségek okait, összefüggéseit is pontosan feltárja, sőt, bizonyítani is tudja. Végül ez a század vált a kísérleti bizonyítások első, nagy korszakává. Az egyik legbátrabban kísérletező tudós egy olasz zoológus, fiziológus és biológus, Lazarro Spallanzani (1729–1799) volt, aki egyébként önmagán is végzett kísérleteket. Mivel azonban az állatok is érdekelték, végül az a kísérlete vált a leghíresebbé, amellyel a denevérek egy különleges képességét sikerült látványosan bizonyítania.
|
|
|
|
|
 |
|
A Cápa című film hosszú időre a figyelem középpontjába állította a címében megnevezett vízi élőlényt. A film különféle trükkökkel mozgatott, mechanikus műcápáját ráadásul szándékosan jóval nagyobbra építették, mint amekkora egy fehér cápa a valóságban, így ezzel is azt az érzetet erősítették, hogy szinte nincs is ehhez hasonlóan veszélyes állat a földön. És mivel az emberek szeretnek általánosítani, azóta is sokan hajlamosak azt hinni, hogy a cápa legjellemzőbb tulajdonsága a veszélyesség. Ez kétségtelenül igaz néhány fajukra nézve, ám alapvetően hamis képet alkotnánk a cápákról, ha csak ezt tartanánk a legfontosabb tulajdonságuknak, és ha csak a veszélyes fajaik alapján ítélnénk meg őket. Hiszen amellett, hogy sokfélék, sokkal általánosabb jellemzőjük, hogy csúcstartók a formai állandóság területén. A legősibb fajaik 160 millió éve lényegében változatlanul ugyanabban a formában léteznek, és a fiatalabb fajok felépítése is 60 millió éve, vagyis a dinoszauruszok kihalása óta őrzi lényegében ugyanazt a formát.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2001-ben egy különleges tudományos fantáziakép és annak magyarázata keltett szenzációt a botanikusok köreiben. Ez egy olyan látkép volt, amely a Föld 408 millió évvel ezelőtti, kora-devon korszakának növényeit mutatta, amelyek közül szinte felhőkarcolóként emelkedett ki néhány fa alakú forma. A képhez fűzött magyarázat szerint azonban ezek korántsem a ma általunk ismert fák ősei voltak, hanem hatalmasra és csúcsos formájúra nőtt gombák.
Ez pedig azért jelentett szenzációt, mert a botanikusok eddigi tudása szerint abban a korban – tehát a szilur kor végén és a devon elején – még egyáltalán nem léteztek gombák. Akkoriban mohák, harasztok és korpafüvek uralták a Földet, az állatok után elsőként megjelenő, kifejlett növényekként. Ezek pedig jó, ha egy méter magasságig nőttek, kimagasló fákként semmiképp sem voltak jelen.
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
A Biblia és a Korán egyaránt a legnagyobb szerencsétlenségek közt említi a sáskajárásokat, amelyek az idők során valóban hatalmas gondokat okoztak az emberiségnek. Egy-egy sáskajárás gyakran súlyos éhínséget is előidézett.
Az Ószövetség szerint Jahve büntetéseként küldte rá a sáskákat Egyiptomra, amikor a fáraó nem akarja elengedni a fogságban tartott zsidókat az országából. Ennek nyomán a sáskajárást később is hosszú időn át Isten büntetésének tekintették, miközben természetesen igyekeztek küzdeni is ellene. A sáskák pusztító hadjáratát azonban még ma is nagyon nehéz kivédeni, hiszen egy különleges adottságokkal rendelkező, rendkívül szívós rovarról van szó. Amikor a sáskák rajba verődnek, a széllel haladnak és felveszik annak sebességét, így naponta 100-200 kilométert is meg tudnak tenni, miközben a testtömegükkel megegyező mennyiségű növényt képesek megrágni. Ugyanakkor nemcsak azzal ártanak, hogy hihetetlen gyorsasággal falják fel a növényeket, hanem azzal is, hogy az ürülékükkel a maradékot is mérgezővé teszik.
|
|
|
2018 júniusában Magyarországon az volt az egyik legizgalmasabb hír, hogy egy medve jött át hozzánk Szlovákiából, és kitartóan vándorolt a déli határ felé. Mivel út közben senki nem hergelte föl, ő maga sem bántott senkit, csak elszántan gyalogolt, a ki tudja, milyen célja felé. Egy idő után azonban elfogták, elaltatták, és miután egy nyomkövetőt is ráerősítettek, visszavitték északra. Ő azonban letépte magáról a műszert, és ismét visszaindult délre. Később állítólag egy másik medvét is láttak az országban, ezúttal már egy boccsal együtt. Mindez azért is furcsa, mert Magyarországon az 1860-as években lényegében kihalt ez az állatfaj, és csak véletlenszerűen lehetett medvével találkozni. Igaz, az 1990-es évek közepétől Szlovákiában nagyobb lett a szaporulat a szokásosnál, ezért nálunk is megjelent néhány példány, pl. a Börzsönyben, az Ipoly mentén és a Bükk-vidéken, ill. Salgótarján és Aggtelek környékén, de ez korántsem jelenti azt, hogy hazánkban ismét megtelepedtek a medvék.
|
|
|
|
|
 |
|
Ha az embernek nincs ideje rendesen lezuhanyozni vagy megfürödni, olyankor egy gyors macskamosdás is megteszi. És ha az illető nő, aki aznap könnyű és kényelmes öltözékben szeretne lenni, akkor elég egy színes, testhezálló macskanadrágot felvennie a trikójához. Aki viszont este túl sokat ivott és ezért másnap erős fejfájással ébred, az jobban teszi, ha nem kerülgeti az igazságot, mint macska a forró kását, hanem egyenesen megmondja, hogy ő most a macskajajtól szenved, és inkább félrevonulna a társaságtól. A gyerekek eközben nyugodtan megnézhetnek egy filmet, mondjuk a Csizmás kandúrt vagy a Mirr-murrt, miközben a nagyobbak a Macskafogón szórakozhatnak. Mindenesetre aki moziba megy, annak nem célszerű az erős illatú Chat Noir („Fekete macska”) kölnivel meglocsolnia magát – az inkább színházba való. Például a Macskák című musical nézőközönsége a moziénál jóval nagyobb térben ezt biztosan jól elviseli.
Mindebben pedig az a lényeg, hogy a macska, mint látható, nem pusztán egy állat, az élőlények közül, hanem olyan, számunkra kiemelt lény, amely nemcsak a lakásunkba költözik be, meglehetősen gyakran, hanem a nyelvünkbe, a meséinkbe-mítoszainkba, tehát általában véve a kultúránkba is. A kutyák mellett a macskák az életünk legbarátibb kísérőivé váltak.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
A Biblia ószövetségi részének egyik alakja, Matuzsálem neve eredetileg lándzsás embert jelentett, később azonban a különlegesen hosszú életkort is ezzel kezdték el megjelölni, matuzsálemi életkorként. Mózes első könyve szerint ugyanis Ádám nyolcadik utóda (Énókh fia, Lámekh apja és Noé nagyapja) 969 évet élt. Ezt az életkort ember még meg se közelíthette, a fák közt azonban vannak olyanok, amelyek bőven meg is sokszorozták. Ezek tehát a fa matuzsálemek, amelyek között elsősorban a hegyi mamutfenyőket
(Sequoiadendron giganteum) kell megneveznünk. Ezek akár 2-3000 évig is elélnek, egyszersmind hatalmas méretűekké is megnőnek. Közülük a legnagyobb példány az amerikai Sequoia Nemzeti Parkban található. Ugyanakkor a jelenleg ismert, legidősebb fa mégsem mamutfenyő, hanem egy szálkástobozú fenyő (Pinus aristata), amely a kaliforniai White-hegységben növekszik, és amelynek a korát 4700 évre becsülik. A botanikusok a Matuzsálem nevet adták neki. Az európai fenyőfélék közül az Alpokban és a Kárpátokban honos cirbolyafenyő (Pinus cembra) él a legtovább, de ennek a kora ma nem haladja meg az ezer évet.
|
|
|
Mi, emberek olykor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden élőlény ugyanolyannak látja a világot, mint mi. Ez azonban egyáltalán nem így van, és nemcsak azért, mert léteznek vak állatok is (pl. a barlangi gőte), hanem főként azért, mert az egyes fajoknak más és más fontos a világ „látványkészletéből”. Ezért a fejlődésük során ehhez igazodva alakult ki a szemük is. Amelyik fajnak nincs szüksége bizonyos színekre vagy formákra, annak a szeme ezeket nem is érzékeli. A legtöbb emlős például nem látja a színeket, más állatok viszont olyan frekvenciatartományokat is érzékelnek a fényből, amelyet mi nem, ezért ugyanazt a színt egészen másnak látják. Ez utóbbiak közé tartoznak a méhek is, amelyek az ultraibolyát a polarizált fényt is használják az érzékelésükben.
|
|
|
Aki a saját szemével is akarja látni, hogy miként keletkezhet egy új élet – mondjuk egy növényé –, az fog egy babszemet, beteszi két, nedvesen tartott vattadarab közé, és néhány nap elteltével már el is ültetheti, új palántaként. Hiszen a babszem gyökeret fog ereszteni és egy szép, zöld szárat növesztve új életként törekszik, mindig a fény felé. Ebből mindjárt azt a nem különösebben meglepő tényt is megérthetjük, hogy gyökerek nélkül a növények számára nincs élet. Máskor azonban a gyökerek mégis szolgálhatnak igazi meglepetésekkel is, amihez azonban egészen Ecuadorig kell elmennünk. Először azonban maradjunk az általánosságánál.
|
|
|
Életünk során sok helyen találkozunk a kagyló fogalmával. A régebbi telefonjainkon még egy kagylót vettünk fel, amit odatartottunk a fülkagylónkhoz, miközben esetleg épp egy kagylófotelben ültünk. Ha ezután ki kellett mennünk, odakinn egy WC-kagyló várt ránk, mellette egy mosdókagyló, amelynél kezet moshattunk. Mindez pedig egy olyan épületben is megtörténhetett velünk, amelynek barokkos díszítések voltak a falain, csupa kagylót idéző rajzolattal. A földszintjén pedig egy étterem működött, amelyben akár kagylótésztát is kérhettünk a húsleveshez… Mára a felsorolt kagylók közül egyedül a telefonkagyló tűnt el az életünkből, a többi tárgyunk továbbra is kitartóan „használja” a természetben élő állat, a kagyló formáját.
|
|
|
|
|
|
|
Az extrém azt jelenti: szélsőséges, rendkívüli. Földünkön több olyan terület is van, amely ezzel a szóval jellemezhető, és ahol emiatt sokkal nehezebb az élőlényeknek megmaradniuk, mint másutt. Most az Európai Geotudományi Unió folyóirata, a Biogeosciences arról számolt be, hogy a tudósok az eddig ismerteknél is szélsőségesebb, szinte holtnak nevezhető zónákra találtak, az Atlanti-óceánban. Itt az oxigén szintje az eddigiekben mért szinteknél hússzor alacsonyabbnak bizonyult, ezért ez a térség a legtöbb élőlény számára élhetetlen környezetet jelent. De vajon melyek az egyéb, szintén nehéz körülményeket teremtő helyek a Földön és milyen életformák alkalmazkodtak ezekhez?
|
|
|
|
|
|
|
Közeledik az év vége, amely egyúttal az összegzések időszaka is szokott lenni. Ideje tehát azt is összegezni, hogy vajon a kutatóknak hány új faj fölfedezésével sikerült gazdagítaniuk a természetről alkotott ismereteinket. Ha ezt meg akarjuk tudni, akkor a Nemzetközi Fajfelfedezési Intézet adataihoz kell fordulnunk. Igaz, ők mindig májusban szoktak közzé tenni egy összegzést, az előző évben felfedezett fajokról. Azért ekkor, mert ezt a rendszertan atyjának tekintett, svéd botanikus, Linné tiszteletére teszik, akinek május 23-dikán volt a születésnapja. Ezért az idei év fölfedezettjeinek listáját majd csak 2015 májusában olvashatjuk, de éppen ezért érdemes a tavalyi lista szereplői közül legalább néhánnyal megismerkednünk. Hiszen még néhány hónap, és a következők máris elhalványítják ezek hírét.
|
|
|
|
|
Bármennyire is előrehaladt a tudomány, még mindig léteznek élőlények, amelyekről szinte semmit, vagy csak nagyon keveset tudunk. Ilyen élőlények a csőröscetek is, amelyek közül azonban nemrég egy elpusztult példány tetemét vetette partra a víz, az ausztráliai Sydneytől 150 kilométerre fekvő Redhead strandján. A csőröscet érdekessége, hogy a bálna és a delfin keverékének lehet tekinteni. És bár például Kalifornia partvidékén már sikerült néhány, élő példányát megfigyelni, ez az elpusztult cet is kiváló lehetőséget kínált arra, hogy közelről tanulmányozzák a fajt. Ezért a tetemet azonnal elszállították az egyik, tudományos kutatásokkal foglalkozó szervezethez, hogy ott próbálják meg feltárni róla mindazt, ami egy elpusztult állatról feltárható.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy magyar tudós, Dulai Alfréd is részt vett azon az izgalmas kutatáson, amely nemrég zajlott le Salzburg közelében, az Északi Mészkőalpok területén. A brit, luxemburgi, magyar, német, osztrák és svéd paleontológusokból álló nemzetközi kutatócsoport Glasenbach lelőhelyen dolgozott azon, hogy az ott előbukkanó, 180 millió éves tengeri üledékes kőzetekben vizsgálja meg a föllelhető, megkövesedett mélytengeri élőlényeket. Munkájuk során mintegy 70 különböző mélytengeri fajt különítettek: különböző tüskésbőrűeket, pörgekarúakat és csigákat.
|
|
|
Háziasításuk óta a kutyák az élet számtalan területén vesznek részt a legkülönfélébb feladatok megoldásában. Ott vannak a vadászatokon, a nyájak őrzésében, de mivel jól és sok féle munkára lehet őket kiképezni, gyakran olyan helyzetekben is ők a főszereplők, amelyek megoldásához az ember adottságai nem elegendőek. Emellett az irodalomba és a filmekbe is „belopakodtak”. Az egyik leghíresebb kutya minden kétséget kizáróan Eric Knight regényének fantázia alkotta hőse, a skót juhász Lassie. Őt követi a valóban élő keverék, Lajka, aki az űrkutatásban „hagyta ott a lábnyomait”. Ott van még az akita fajtájú Hacsikó, aki a gazdáját annak halála után is mindennap várta egy vasútállomáson, és a japánoknál ma is a hűség nemzeti szimbóluma. A magyar Kántor híres nyomozóként, Mancs pedig jeles életmentőként vívott ki magának megbecsülést. Mellettük pedig még ezer és ezer kutya dolgozik az ember által vezérelt hétköznapokban vagy krízishelyzetekben.
|
|
|
|
|
|
|
Rovarok természetesen előbb léteztek, mint az emberek által előállított vegyszerek, ezért csak akkor nevezhetünk bármit is „vegyszerpótlók”-nak, ha arra akarunk utalni, hogy az ember által létrehozott, mesterséges világban olykor fordítva működhetnek a dolgok. Az épített kertekben nem alakul ki feltétlenül az a természetes egyensúly, amelyet a tápláléklánc biztosít, ezért néha valóban vegyszerekkel kell védekezni a növényeket pusztító kártevők ellen. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ennek az egyensúlynak feltétlenül föl kell borulnia. Ha például katicákat látunk a környezetünkben, akkor megnyugodhatunk: van esély rá, hogy érvényesüljön a természet rendje.
|
|
|
Közeleg a nyár, és akik figyelni szoktak a hangos élőlényekre, tudják, hogy bármikor elkezdődhetnek az énekes kabócák koncertjei. Igaz, Magyarországon csak az enyhébb éghajlatú tájakon terjedt el ez a kabóca faj, főként a Nyugat-Dunántúlon (pl. Baranya-, Vas-, Veszprém-, Somogy- és Zala-megyében), de másutt is előfordulhat. Aki pedig mediterrán országokba megy nyaralni, biztosan találkozik a kabócák leghangosabb képviselőivel.
|
|
|
|
|
Ki ágról lógatja le, ki agyagból vájja ki, ki másét használja, ki pedig levest főz belőle – mi az? Természetesen a madárfészek, amelynek lakóira a tavasz közeledtével talán az emberek is többet figyelnek. De ha továbbgondoljuk a dolgot, kiderül, hogy a „fészek” még annál is többet jelent, mint a nálunk áttelelő vagy éppen hozzánk visszaérkező szárnyasok építményét. Fészekben nemcsak madarak, hanem halak, pókok és kisemlősök is laknak, de a növényvilágban és a szólás-mondások közt is van szerepe ennek a fogalomnak.
|
|
|
|
|
Dél-Angliában sokan élnek régi, akár a 17-dik századból megmaradt házban. Éppen harminc éve, hogy az egyik ilyen ház gazdája nekilátott a kandalló átépítésének. Ám amikor a kürtőhöz ért, mumifikálódott galambot talált benne. Szerencsére észrevette, hogy a galamb egyik lábához piros fémdobozt erősítettek, amely különleges dolgot rejtett: egy cigarettapapír méretű, rejtjelezett üzenetet. Ám mivel a szöveg titkosításának módja Nagy-Britannia legjobb, kódfejtő szakemberein is kifogott, még sokáig kellett várnia arra, hogy megtudja, mit is talált meg valójában.
|
|
|
|
|
|
|
A görög eredetű szó az egyik, legtermészetesebb és (nagyon kevés kivétellel) mindenkiben meglévő lehetőségre, az átélésre, a beleélő képességre utal. Akinek „van empátiája”, pontosabban aki használja is az empatikus képességét, az nagyon sokféle módon tudja gazdagítani az élményvilágát és az érzelmeit. Az antik kultúrában azért volt kiemelt jelentősége, mert mindennél szorosabban kapcsolódott a művészetekhez, azon belül is a drámairodalomhoz. A görögök felismerték, hogy a színjátszás képes bevonni az embereket más emberek helyzeteinek átélésébe, és ez gyakran erős, megrázó élményhez, a katarzishoz (megtisztuláshoz) vezethet. A katarzis azt jelenti, hogy a mély átélés és a megrendülésünk révén képesek vagyunk mindenen felülemelkedni, átélni a többiekkel való, mindenek fölötti összetartozásunkat, és ennek fényében, ha kell, változtatni a nézeteinken. Vagyis fölismerték az empátia közösségerősítő, összetartozást segítő jelentőségét.
|
|
|
|
|
A huszadik század elején még nem voltak meg azok a gyógyszerek, amelyekkel a legsúlyosabb betegségeket, például a sokak életét követelő tüdőgyulladást kezelni lehetett volna. A skót származású, londoni kémikus, Alexander Fleming is azon dolgozott, hogy megtalálja azt az anyagot, amely el tudja pusztítani a betegségek mögött álló mikrobákat – például a Staphilococcust és a Streptococcust* –, de anélkül, hogy az emberi szervezet sejtjeit károsítaná. Hosszú ideig a higanyos krómmal végzett kísérleteket, amely a Petri-csészékben látványosan megölte a Streptococcusokat, de hatóanyagából csak olyan töménységben lehetett volna gyógyszert gyártani, amilyennel az emberi szervezet szabályosan megmérgezték volna. Így ezzel Fleming nemigen jutott előbbre, de azzal annál inkább, hogy kísérletezései közben gyakran hosszabb ideig fedetlenül hagyta a Petri-csészéit, és így lehetőséget adott a véletlennek, hogy elvezesse a század egyik legnagyobb fölfedezéséhez.
|
|
|
Aki búvárruhában úszkál a Földközi-tengerben, azzal előfordulhat, hogy különleges, víz alatti építményekre, afféle mészkő-katedrálisokra bukkan. Ha szerencséje van, az építmény élénken vöröslik, és ettől tudhatja, hogy a természet egyik különleges, ékszerként is használt teremtményeit, a vörös nemeskorallokat látja. Igaz, ezeknek ritkábban fehér vagy fekete fajtájuk is megjelenik, ám ezek kinézete is ugyanolyan: apró, különálló tűkre épülő, hosszúkás forma. Az ékszerhamisítóknak nem érdemes ezzel a korall-fajtával foglalkozniuk, mert elég egy jó mikroszkóp, és máris lelepleződnek, hiszen ezeknek a koralloknak a finomságát képtelenség leutánozni.
|
|
|
|
|
Ha a csokoládé nem is, de alapanyaga, a kakaó valóban fán terem: a Dél-Amerika vadonjaiban akár tizenöt méteres magasságot is elérő mályvafélén. A fát egész évben elborítják a virágok, amelyek délután nyílnak, éjszakára is nyitva maradnak, majd hajnalban becsukódnak. Igazi kincse azonban a termése, amely a kakaómagokat rejti. Első, természetes „fölfedezője” a maják és toltékok kedvenc madara, a kvézál volt. Ez a különösen szép madár mindig pontosan tudta, hogy mikor érnek meg a magok a kakaófán, és amikor eljött az ideje, odarepült a fákhoz, és jól belakmározott. Példája nyomán az emberek is megkóstolták a magokat, amelyek ugyan önmagukban szörnyen keserűek voltak, de a hatásuk annál inkább megédesítette az életüket, hiszen fölfrissültek és erőre kaptak tőle. Nem csoda, hogy a toltékok szent madaruknak tekintették a kvézált, amely rávezette őket erre a lehetőségre.
|
|
|
„Tényleg, hogy lélegzik odabenn a kisbabád? Kopoltyúval?” – kérdezte terhes rokonát egy legkevésbé sem tudatlan kisgyerek, hanem egy huszonéves felnőtt. A kérdést azonban nem kell kinevetnünk, hiszen teljesen logikus: a magzatot odabenn víz veszi körül, s ráadásul tudjuk, hogy fejlődése több olyan fázist is tartalmaz, amelyben a formái a legkevésbé sem emlékeztetnek a későbbi emberére. Ugyan, miért ne lélegezhetne egy ideig kopoltyúval?
Természetesen nem azzal lélegzik, ám abban a mechanizmusban, amelyben oxigénhez jut, valóban van egy pici hasonlóság a halak légzésével. Ez pedig az, hogy mindkét esetben vérerek biztosítják az oxigénfelvételt, egy elkülönített szerv beiktatásával, viszont a tüdő közreműködése (a legtöbb halnál a létezése) nélkül.
|
|
|
|
|
145 esztendeje, 1866. augusztus 9-én nyílt meg a Fővárosi Állat- és Növénykert, akkor még csupán Pesti Állatkertként. Magyarországon ezt megelőzően is tartottak önmagukért – tehát nem haszonállatként – különféle élőlényeket, de ezek csak szűkebb körben voltak láthatóak. Az uralkodók, békés szándékuk kifejezése céljából, gyakran ajándékoztak egymásnak olyan állatokat, amelyek a megajándékozottak országában különlegességnek számítottak, így például oroszlánokat, majmokat, papagájokat. Mátyás király például oroszlánokat kapott, a Velencei Köztársaságtól, de az uralkodónak leopárdja és ritka madarai is voltak.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az embereket segítő kutyák nemcsak vakvezetők lehetnek. Az egyik, legrégebbi társunk sokféle gondban, bajban állhat mellettünk úgy, hogy az érzékeivel pótolja a mi, megsérült érzékeinket vagy cselekvési hiányosságainkat. Így jelezhet egy készülődő, epilepsziás rohamot, segíthet feloldani kapcsolatteremtési nehézségeket, begyakorolni a gátolt simogatásokat, egyéb gesztusokat olyanoknál, akiknél ezt valami megakadályozza, és a hallássérülteknek is jelezhet fontos körülményeket. A legnagyobb létszámban azonban a vakokat és gyengénlátókat segítik a kutyák, ott tudják folyamatosan „alkalmazni” őket.
|
|
|
|
|
A tavasz érkezését nemcsak a bokrok, fák rügyei, hanem a visszatérő gólyák is jelzik. Magyarországnak eddig két, olyan gólya „celebje” is volt, aki mindig kitüntetett figyelmet kapott a közönségtől. Az egyikük a Veszprém megyei Tüskevár büszkesége, akinek érkezéséről a lapok menetrend szerint február hetedike-nyolcadika körül szoktak beszámolni. A másikuk Charlie, aki a Kis-Balatonhoz közeli Vörs kedvence volt. Ő február 26-án szokott megjelenni a színen, és mindig a nagyokhoz illő pontossággal. Az idén azonban már az érkezésével baj volt: csaknem egy hetet késett. A vörsiek nagy aggodalommal lesték az üres – ráadásul a télen alaposan megroggyant – fészket, míg végre szombat hajnalra megérkezett a madár. Hogy mi történt vele, megtudhatod, ha továbbolvasod cikkünket.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Május 10-e a Madarak és Fák Napja. Ezen a napon – amellett, hogy feltétlenül menj ki a szabadba, kirándulj, sétálj, biciklizz a természetben – érdemes elgondolkodnunk a lakhelyünkről, a Földről, és szűkebb környezetünkről. Vajon mindent megteszünk vidám szomszédainkért, a madarakért, és a közelünkben élő, árnyat adó fákért? Legújabb cikkünkből megtudhatod, mi újság a madarak háza táján hazánkban?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
