Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A prakkertől a porszívóig

2012. november 05., 11:45
 

Az emberi szervezet egyik legnagyobb ellensége a por és a piszok, amely nemcsak fokozhatja a már meglévő betegségeket, de maga is megbetegíthet minket. Ám mivel egy szellemes meghatározás szerint „a piszok csupán rossz anyag, rossz helyen”, mi sem egyszerűbb annál, mint hogy el kell távolítani, át kell helyezni egy „megfelelő” helyre. Csakhogy ez cseppet sem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. Így azután az emberiségnek meglehetősen sok időt kellett eltöltenie azzal, hogy kitalálja, miként lehet a port és piszkot a lehető legnagyobb hatékonysággal visszakergetni a maga megfelelő helyére: a szemétégetőkbe.


 
Jó hír a gyerekeknek: egykor ezekkel a szépen megmunkált, háztartási eszközökkel nemcsak a szőnyegek, hanem a gyerekek hátsóját is kiporolták az erőszakosabb szülők. Ma ez szerencsére már egyre ritkább.

Először fújták
A por elsősorban a textilfélékbe, drapériákba, szőnyegekbe szokott úgy beletelepedni, hogy egy idő után mindenképp ki kell onnan hajtani valahogyan. A fa- és fémtárgyak felületére is hamar rárakódik. A kimosható anyagoknál ez nem okoz gondot, a vastagabb szőnyegeknél ill. a tárgyaknál azonban már sokkal nehezebb a helyzet. A szőnyegeket hosszú ideig úgy portalanították, hogy vízszintes rudat rögzítettek egy tartóállványra a házak udvarán, arra rádobták a szőnyeget, és először seprűvel, majd az ún. prakkerekkel addig püfölték, amíg már legalább is látható mértékben nem szállt fel belőle több por. A prakkerek kerekded fejű, fűzfavesszőből font kézi porolók voltak, amelyek Németországból terjedtek el Európában. Szép formájuk azonban nem tudta feledtetni, hogy használóikat – elsősorban a nőket, hiszen hosszú évszázadokig kizárólag az ő feladatuk volt a takarítás – állandó irritációnak (gyulladást keltő behatásnak) tette ki a felvert por erős kavargása. Ezért is történt úgy, hogy az első, hatékonyabb megoldás kikísérletezése mögött egy nő állt.
Igaz, amikor Melville Bissell vállalkozó felesége, Anna az 1870-es években egy forgókefés szőnyegseprű előállítására buzdította a férjét, már létezett egy vákuumos porszívó Chicagóban, ám ennek valószínűleg rendkívül nehézkes volt a használata, így akkor még nem folytatták a gyártását. Bissell megvalósította felesége ötletét, és mivel seprője jóval egyszerűbb volt a nagy gépeknél – egy dobozban vízszintes síkon kefék forogtak, és a tologatások során összegyűjtötték a piszkot a szőnyeg felszínéről –, rögtön óriási sikert aratott. A család hamarosan gyárat hozatott létre, amelyben férje halála után Anna Bissell lett a cégvezető – egyszersmind Amerika első női vezetője is ő volt. A Bisell-féle szőnyegseprőt egyébként azóta is lehet kapni.

A brit Hubert Cecil Booth porszívója, 1901-ben természetesen csak vörös lehetett, akár később a londoni telefonfülkék és emeletes buszok.

VII. Edward megkoronázása előtt már szívták
Sajnos sem a szőnyegseprűkkel, sem az egyéb, pormentesítésre szánt eszközökkel nem tudták megoldani, hogy a fölvert por jó része ne szálljon vissza a tárgyakra, szőnyegekre. Ezért kitartóan tovább gondolkodtak a megoldáson.
A lökést ezúttal a nyilvános helyek takarításának gondja adta ahhoz, hogy megerősödjön a por kiszívása lehetőségének gondolata. Az angol Hubert Cecil Booth mérnök egy alkalommal a vasúti kocsik üléseinek takarítását nézte, és látta, hogy minden módszer csak a por fölveréséhez vezet. Ezen a helyen történetesen egy géppel fújták a port. Mérnökként nem volt ismeretlen számára a megfordítható mechanizmusok gondolata, ezért is juthatott eszébe itt is a folyamat ellenkezője. Amikor hazament, az orra elé tett egy zsebkendőt, és azon keresztül próbált felszívni az asztalról egy kupac port, valószínűleg lisztet. A kísérletnek köhögésroham volt az ára, de nem volt kérdés, hogy az asztallap pormentessé vált. Ezért nekilátott egy olyan szerkezet előállításának, amely egy csövön keresztül képes fölszívni a port, és egyúttal össze is gyűjteni egy zárt helyen. Az eljáráshoz nyilvánvalóan vákuumot kell előidézni, a kérdés csak az, hogy mivel és hogyan. Akkor már más területeken – például kutaknál – használatban volt a dugattyús szivattyú, a mérnöknek tehát azt kellett megoldania, hogy egy ehhez hasonló, kompresszor-elven működő rendszert építsen be egy háztartási gépbe.
A vákuum előállításának legegyszerűbb módja az, ha egy zárt térfogatot (tartályt) megnövelünk, miáltal a benne lévő nyomás leesik. A nyomás csökkenésekor részleges vákuum, vagyis légüres tér keletkezik, amit hamarosan kitölt az atmoszferikus nyomás által bepréselt levegő. A mechanizmus értelemszerűen csak akkor működik, ha a műveletet ciklikussá (ismétlődővé) teszik. Ha tehát egy tartályt folyamatosan lezárnak ill. kinyitnak, s közben megnövelik a térfogatát ill. összenyomják, akkor a lecsökkentett térfogatban a nyomás meghaladja a külső nyomást, ezért a nyitáskor a levegő kiáramlik, létrejön a vákuum, majd a következő fázisban beszívódik, és ha ez egy tömlőn keresztül zajlik, akkor magával sodorhatja, ami az útjába kerül. Ezt használta fel Booth is, amit azonban akkor csak egy hatalmas és nagyon hangos géppel lehetett megoldani. A szerkezetből egy hosszú tömlő indult, amellyel be lehetett szippantani a bútorokról a port, amelyet azután a gép a másik végén egy tartályba fújt be. A találmányt 1901-ben sikerült olyan szintre fejlesztenie, hogy használatba is bocsáthatták. Természetesen csak az utcán, mert a lakásokba nem fért volna be. Kerekei voltak és lovakkal húzták. A múlt század elején csak a gazdagabb családok engedhették meg maguknak, hogy megrendeljék a porszívó gépet, amely azután megjelent a házuk előtt, és az ablakon vagy ajtón behúzott tömlővel, több ember közreműködésével, rettenetes zajjal működésbe kezdett. A gép akkora izgalmat jelentett az angoloknak, hogy Booth egy idő után átlátszó tömlőt gyártott rá, hogy a megrendelői láthassák, hogyan szaladhatnak át akár kisebb tárgyak is a szobáikból a gépig. Bizonyára voltak, akik akár néhány apróbb érmét is föláldoztak a látványosságért.
A siker hatására VII. Edward király is megrendelte a szolgáltatást. A király megkoronázása előtt ez a szerkezet varázsolta makulátlanul tisztává a Westminster apátságot.

Nagy fantázia kellett ahhoz, hogy valaki a múlt század elején egy ekkora, orrszívásra is alkalmas porszívóról ábrándozzon.

Egyre könnyebb és kifinomultabb
Szerencsére Booth-nak nem szállt a fejébe a dicsőség, ezért továbbdolgozott azért, hogy kisebb, az átlagos polgári házakba bevihető gépeket hozzon létre.1904-ben le is gyártotta az első, háztartási porszívókat, amelynek működtetéséhez ugyan két ember is kellett, de így is kaptak utána. Az idők során a mechanizmus jelentősen finomodott és egyszerűsödött: a porszívókban a vákuumot hamarosan ventilátorokkal állították elő, ami megoldotta a kisebbítést is. Egy évvel később Booth-nál elkészült az elektromos árammal működtetett változat is. Ekkorra a konkurens cégek is megjelentek a piacon, amelyek közül a Hoover bizonyult a legerősebbnek. Hoover nem a feltalálója, csupán nagyon ügyes forgalmazója volt egy olyan gépnek, amelyet sógora, a súlyos allergiától szenvedő James Murray Spangler állított elő. A többinél kisebb és könnyebb készülékének az volt a specialitása, hogy egy párnahuzatban gyűjtötte össze a felszívott port – ez volt az első porzsák. De mert Spangler nem rendelkezett tőkével, kénytelen volt eladni a szabadalom jogát Hoovernek. Ő pedig igazi ügynökként,  házról házra járva olyan népszerűvé tette a terméket, hogy az angolban azóta is a hoover szó a porszívó neve.
Booth cége azonban nem ment tönkre ettől, mert specializálta a gyártást: ipari porszívókat kezdett előállítani. A brit bányászat neki köszönheti a világ legnagyobb méretű, 13,5 tonnát nyomó, ipari porszívóját.
Az idők során a gépek egyre könnyebbek és kifinomultabbak lettek, és sokféle változatuk létezik. Már 1930-ban léteztek atkaszűrővel, porzsáktelítettség-jelzővel, csavarható gégecsővel és rezgéscsillapítóval ellátott gépek, ma pedig már a kényelmi igények sem jelentenek problémát a gyártóknak.
Magyarországon sokáig a szovjet Rakéta porszívót használták, amely az űrtechnológiának köszönhette kiváló minőségét és hosszú élettartamát. Egyedül a hangossága volt az, ami miatt esetleg könnyebben váltak meg tőle azok, akik hosszú évtizedekig használták.


Lévai Júlia

Még több, ma már nélkülözhetelen eszköz feltalálásáról olvashatsz a Mi MICSODA sorozat Találmányok cím kötetében!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum