A legó születése és diadala

2013. február 04., 15:41
 

Ha egyszer csak mégis megérkezne a Földre néhány, értelmes földönkívüli, és véletlenül eljutna valamelyik Legoland nevű élményparkba, bizonyára csóválná kissé a fejét (már amennyiben rendelkezik ilyesmivel). Azt gondolná: nem egészen normális dolog egy technikát másra alkalmazni, mint amire való. A legózás a valóság utánzása, játék, amelynek a lebontás és az újraépítés a szerves része. Ám ha ezt a játékot kimerevítjük, és úgy teszünk, mintha a legóelemekből fölépített város – amely csak egy a lehetséges variációk közül – egy valóságos és rögzíthető város lenne, az már az utánzás utánzása. Mi értelme van ennek? Valljuk be, sok igazság lenne a földönkívüli szavaiban. Ugyanakkor nem vitás, hogy a világ egyre több pontján épülő Legolandok (jelenleg Dániában, Németországban, Kaliforniában és Floridában van ilyen) sok ember számára élményt, jó szórakozást jelentenek.


 
Íme, a kaliforniai Legoland, amely kizárólag műanyag elemekből épült.

Mióta van legó?
Abban a formájában, amelyben ma ismerjük, 1958. január 28-a óta létezik ez a játék, amely a későbbiekben következetesen ugyanabból a műanyagfajtából készül. A megfelelő anyag kiválasztása egyáltalán nem volt könnyű, hiszen a játék nagyon sok követelményt támaszt. Legfontosabb vonása, hogy az egyes elemeket egymáshoz pontosan illeszkedő pozitív-negatív formákkal – mini-hengerekkel (bütykökkel) ill. lyukakkal – lehet rögzíteni, ezért fontos, hogy az illesztékeknél ne törjön, ne tapadjon túlságosan és ne is kopjon az anyag. Emellett az is fontos, hogy könnyen lemosható és megfelelő súlyú is legyen. Mindezek okán öt évig tartott, amíg megtalálták a gyártásához megfelelő anyagot, éspedig az akrilnitril-butadién-sztirol (ABS) nevű, polimerizált műanyag formájában.
A polimerizálás során egy telítetlen (kettős kötésű), kis molekulájú (monomer) vegyület azonos molekulái melléktermék keletkezése nélkül óriásmolekulává egyesülnek. Ez történik a sztirollal és az akrilnitrillel is, ha polibutadién gumi jelenlétében polimerizálják, miáltal a keletkezett anyag egyesíteni fogja az összetevői szilárdságát és erősségét a polibutadién rugalmasságával és szívósságával. Ezt a műanyagot egyébként a legó mellett több, könnyű és szilárd, fröccsöntéssel gyártott tárgyhoz (csövekhez, autóalkatrészekhez, szerszámos ládákhoz, egyéb játékokhoz) használják. (A fröccsöntés bonyolult technológiájú gyártási módszer, amelynek lényege, hogy az alapanyagot folyékony állapotban töltik bele a megfelelő formába, majd lehűtik, és így kapja meg a végleges alakját.)  

Egy soron kívüli alkalmazás: ilyen, amikor mégis ragasztóval illeszkedik a legó. Vajon milyen kalapot kell fölvenni hozzá?

Az ötvenes évek második felére tehát sikerült kikísérletezni a megfelelő alapanyagot, és ettől kezdve a legó – nemzetközi márkanevén: LEGO – sikere megállíthatatlan volt. Ma már szinte mindenütt játszhatnak a gyerekek (és persze a felnőttek is) a sokféle, színes elemből álló készletekkel, amelyek minden egyes tagja biztonsággal hozzáilleszthető jó néhány, további elemhez, majd szétszedhető és újra variálható.
A játék története egyébként jóval régebbre: a harmincas évekre nyúlik vissza, amikor már jól ismerték a gyerekek ügyességét és kreativitását fejlesztő játékok, így az építőkockák jelentőségét. Ekkoriban a fa volt az alapanyag, ám hamar megszületett annak igénye, hogy az egyes elemeket valahogyan, de mindenképp a ragasztás kizárásával lehessen rögzíteni, majd többféle variációban újrailleszteni. Ehhez a mindenütt ismert, csapolt fa bútorok is megadhatták a mintát. Bár a legendák szerint több helyen is fölvetődött a csapokra emlékeztető megoldás ötlete, elsőként egy Ole Kirk Christiansen nevű asztalosmester alapította erre a vállalkozását, a dániai Billund községben, az 1932-es évben. A „LEGO” név a dán „leg godt!”, magyarul: „játssz jól!” kifejezés tömörítéséből lett. A negyvenes években átálltak ugyan a műanyagra, de az még nem a későbbi, megfelelő minőségű anyag volt, így kis híján csődbe ment a cég. Szerencsére az alapító fiában, Godtfred Kirk Christiansenben volt annyi vállalkozó szellem, hogy támogassa a kutatásokat, és eljussanak a jó megoldáshoz. Munkájuk sikerét bizonyítja, hogy az akkori elemek ma is, tehát több mint ötven év eltelte után is használhatóak.

Bizonyára izgalmas lehetett fölépíteni ezt a kastélyfélét, amelynek ablakaiban megjelentek a – kissé szögletes – előkelőségek.

Mitől más, mint az építőkocka?
A legó kezdetben két dologban különbözött az építőkockától: egyrészt abban, hogy egymáshoz rögzíthető elemekből állt, másrészt abban, hogy az elemek nem utaltak közvetlenül a belőlük fölépíthető tárgyra (pl. oszlopos kastélyra, várra, stb.). A legódarabkáknak többnyire egyszerű, mértani idomok voltak az alaprajzai. A hatvanas évek végétől azonban jelentős változás következett be a készletekben. A cég tematikai bővítésbe kezdett, vagyis olyan elemeket gyártottak, amelyek már az élet egy-egy területéhez köthető készletekké álltak össze. Így például megjelentek a babaházak, általában véve a különböző foglalkozású figurák, a maguk jellemző öltözékeivel és munkaeszközeivel, a hajóvá vagy kamionná, repülőgéppé összerakható, speciális elemeket is tartalmazó összeállítások.
A legóemberkéket 1978-ban mutatták be, kezdetben nagyjából egyforma arckifejezéssel. Nemsokára azonban megjelentek a mesebeli vagy filmbeli figurákat utánzó, aktív vagy gonosz arcok is, sőt, egy egész sorozat kalózokból. A legnagyobb sikereket azonban a rendőr, tűzoltó, mentős és ápoló figurákkal érte el a LEGO. Emellett léteznek olyan legósorozatok is, amelyek nem illeszkednek szervesen a szokványos játékokhoz. Ilyenek például a Technik készletek, amelyeket a nagyobb gyerekeknek kínálják, és amelyek valósághű mechanikus funkciókkal rendelkeznek. A Mindstorm legók pedig már számítógéppel programozhatóak. Ezek természetesen igen sok, speciális, csak egy vagy két, másik elemmel összekapcsoló részt tartalmaznak, ami némileg beszűkíti a játék variációs lehetőségeit. Úgyhogy a legbiztosabbak és a legnagyobb szabadságot adó formák változatlanul az alapelemek, vagyis a klasszikus legókockák. Amelyekről egy matematikus kiszámolta, hogy hat darabot ezekből 915 millió módon lehet összekapcsolni egymással. És ha belegondolunk, hogy mivel jár egy ki tudja, hová beesett, két milliméter átmérőjű kiskalapács keresgélése, vacsoraidőben, egy család életében, akkor talán jobban járunk az egyszerűbb készletekkel…

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum