A lánc

2013. szeptember 21., 09:20
 

Ha körülnézünk a lakásunkban, biztosan több helyen is találunk benne láncot. Lehet ilyesmi az ékszerdobozban, de függhet rajta csillár, a kulcstartónk karikája, ott lehet az ajtón, biztonsági láncként, van a bicikli pedálja és a kereke között, és ha van kert is, szaladgálhat a végén egy kutya. De vajon mióta léteznek láncok és hányféle formájuk van?


 
Ha szétszedünk egy bicikliláncot, könnyen megérthetjük belőle a görgős lánc szerkezetét: 1: külső szem, 2: belső szem, 3: csap, 4: hüvely, 5: görgő. És miután megértettük, össze is kell rakni!

Bronzból és vasból
Láncokat már a bronzkorban is készítettek, de akkor még elsősorban ékszerekhez. A bronz, amely leggyakrabban a réz és az ón ötvözete (emellett arzént, alumíniumot és egyéb fémeket is hozzá szoktak adni a rézhez), jobban és könnyebben formálható, mint a többi fém. Ezért is válhatott népszerűvé ékszerként, a zsinórokra felfűzött kagylók, vagy agyagból, csontból, agyarból készült nyakékek mellett. Gyakorlatiasabb szerepben sokkal később, a vasgyártás fejlődésével terjedtek el a láncok, első helyen valószínűleg a kutaknál, a hajók vasmacskáin, az állattartásban és a börtönök bilincsein. A középkor elején a lovagok sodronyból készült ingjein alkalmaztak lánctechnikát. Nem nehéz belátni, hogy itt elsősorban a tartóssága és a kopásálló volta tette ezt a formát alkalmasabbá, elsősorban a növényi eredetű, sodrással vagy fonással-szövéssel előállított anyagoknál. Az egyforma szemekből álló láncnak azonban van még egy, sajátos tulajdonsága, és ez az, hogy az egymásba illesztett láncszemek elfordíthatóak a kapcsolódásuk tengelye körül. Ez különösen fontos az olyan helyzetekben, amelyekben például a láncra függesztett tárgyakat is el kell forgatni, valamilyen okból. Ugyanakkor az egyszerű szemesláncoknál már a rendszeres föltekerésük is gondot okozhat, hiszen ez mindig ugyanazokon a pontokon teszi ki a szemeket erős súrlódásnak, és így egy idő után még a legjobb minőségű anyagból készült lánc is elkophat, megnyúlhat, sőt, el is szakadhat. Ezért a láncok fejlődése azt jelentette, hogy elkezdték kiküszöbölni a fölösleges súrlódások és kopások lehetőségét, és olyan kapcsolódási megoldásokon gondolkoztak, amelyeknél hengerek, majd forgó hengerek vezetik el a súrlódási energiákat. Az egymáshoz zárt egységgel kulcsolódás elve alapján a 19-dik századtól már a szemesláncoknál bonyolultabb szerkezetű láncokat is gyártottak. 

A képen jól lehet látni, hogyan illeszkedik és fordul el egy görgős lánc egy fogaskerékhez. (Több képet is láthatsz a görgős láncokról itt)

Miért került a láncba a henger?
Az első, jelentős újítás a francia André Galle nevéhez fűződik, aki 1829-ben feltalálta a csapos láncot, amelyet később róla neveztek el gall-láncnak. Ez azon a szellemes ötleten alapul, hogy a láncszemek érintkezési felülete helyébe egy önálló, henger alakú elemet kell tenni, a súrlódás csökkentésére. Gall ezt úgy oldotta meg, hogy a láncot kétsorossá (majd több sorossá) tette. A párhuzamos sorokból álló láncnak tehát külső és belső szemei voltak, amelyek mind egy irányban álltak. (Az egyszerű szemesláncál a szemek felváltva állnak vízszintesen ill. függőlegesen.) Emellett a szemek nem egy, hanem két lyukkal rendelkeztek. A két sor szemein a lyukakat úgy rögzítette, hogy a sorokat eltolta egy fél szemnyivel, tehát minden egyes szem első lyukához a másik sorban lévő szem a második lyuka illeszkedett, és így fogta össze a szemeket egy vízszintes csappal, amitől a lánc sokkal rugalmasabban és kisebb zökkenőkkel hajlott. Minden, további újítás lényegében ennek az alapötletnek a továbbfejlesztése. A továbbfejlesztésre pedig azért volt égetően szükség, mert a láncokat ekkor már motorok fogaskerekeihez akarták illeszteni. A fogaskerekeken pedig a hagyományos szemesláncokkal csak nagyon nehézkes mozgást lehetett elérni, emellett az erős láncoktól rendszeresen letörtek a kerékfogak. Olyan láncot kellett tehát szerkeszteni, amelynél a fogaskerék csapjai erősebb súrlódás és zökkenő nélkül illeszkednek a láncok csapjai közé. Ezt oldották meg hamarosan a görgős láncok, amelyek kialakítása a svájci Hans Renold nevéhez fűződik,1880-ban. A görgős láncoknál az egyes szemekkel egybe öntött csapokat szabadon futó hüvely veszi körül, így a súrlódás csökkentése érdekében csak a csapok és a hüvely felületei közti, folyamatos kenést kell biztosítani. Mivel a lánc görgője tökéletesen belefekszik a fogaskerékbe, ott súrlódás nincsen, a forgó mozgás pedig a görgők jóvoltából folyamatos és gördülékeny. A fejlesztések során olyan láncok is születtek, amelyeknél például meghajlították oldalirányban a szemeket, amivel növelték a rögzítés biztonságát. Mindezek kialakításától kezdve alapvetően kétféle láncot használnak a műszaki berendezéseknél: teherláncokat és hajtóláncokat. Az előbbieket emelőgépeknél, szakaszos működésű szállító berendezéseknél és hidaknál alkalmazzák, főként olyan helyzetekben, amelyekben addig kender- vagy acélsodrony-kötelekkel dolgoztak, mert pl. nagyobb terhek átfogását, fölemelését és áthelyezését kell megoldani. Itt továbbra is jól beválnak a szemesláncok. A hajtóláncokat pedig főként teljesítményátvitelre, tehát pl. kerékmeghajtású szerkezetekhez – motorokhoz, biciklikhez – használják. A szemesláncok a függőhidaknál érték el pályafutásuk csúcsát, hiszen több évszázadon át képesek megtartani ezeket a fontos építészeti tárgyakat, például a mi Lánchidunkat is. (Igaz, ezen egyszer ki kellett cserélni a láncokat, korszerűbb anyagúakra.) A görgős láncok közül pedig a biciklilánc jutott a szó szoros értelmében a legmagasabbra: 1903-ban ugyanis, a Wright fivérek első, működőképes repülőgépe, a Wright Flyer motorján az áttétet biztosító elem egy biciklilánc volt.

A budapesti Lánchíd budai pillére. A láncok a kapuzatok tetején lévő sarukra támaszkodnak, és a hídfőknél kialakított, föld alatti lehorgonyzó betonkamrákban végződnek. A láncok lemezkötegekből állnak, s az egyes lánctagokhoz függesztőrudak csatlakoznak. Az öntvényeket és a láncok vasanyagát angliai vashámorokból rendelték.

Mi lehet még „lánc”?
A láncalkotás elvével nagyon sok területen találkozhatunk, a kémiától a textilekig. Az előbbiben a lánckötéseknél (polimerek) vagy a láncreakcióknál, amelyek azonban létrejöhetnek a pszichében és a társadalomban is. A textileket illetően pedig a láncszövésnél vagy a láncöltésnél. Szerencsére mi csak filmeken látunk lánctalpas tankot, és olyasmit is, amikor éppen érvényesül valamely ragadozónak a táplálékláncban betöltött helye. Kritikus helyzetekben élőlánccal tudunk tiltakozni (számunkra értékes szobrokat, fákat, épületeket, kiszolgáltatott embereket vehetünk körül ezzel), és lánclevélben kérhetünk meg másokat arra, hogy fontos információkat továbbítsanak. A riadólánccal életeket lehet megmenteni, a láncdohányzással viszont inkább az ellenkezőjét lehet tenni. A gyermekláncfű láttán akár dalra is fakadhatunk, a tavasz érkezte fölötti örömünkben: „Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna”. A lánchegységekre kissé hosszadalmas a kirándulás, ám megkönnyíti a dolgot, ha van hozzá jó kerékpárunk. Itt azonban a sor akár véget is érhet: néhány évvel ezelőtt ugyanis egy magyar újítópáros azt találta ki, hogy ne legyen lánc a kerékpáron. (Ez azonban nem az antilánc, mert az egy részben rendezett halmaz olyan részhalmaza, amelynek semelyik két eleme sem hasonlítható össze egymással. Így a járgányt sem kell antibiciklinek hívni!) Lantos Mihály és Kohéb Róbert Spring bike nevű biciklijén a kereket lánc helyett nagy szakítószilárdságú polietilén kötelek hozzák mozgásba. Érvelésük szerint a megoldásnak az az előnye, hogy a bicikli csendesebb lesz, könnyebb rajta váltani, simább hajtást biztosít és nem kell olajozni. A gép rögtön nagy sikert aratott a padovai biciklivásáron, és ha majd csökken az ára, vélhetően itthon is népszerű lesz. Így a biciklilánccal mindenütt másutt találkozni lehet majd, csak épp a bicikliken nem.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum