Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

„Vegyszerpótló” rovarok a kertben

2013. május 12., 16:52
 

Rovarok természetesen előbb léteztek, mint az emberek által előállított vegyszerek, ezért csak akkor nevezhetünk bármit is „vegyszerpótlók”-nak, ha arra akarunk utalni, hogy az ember által létrehozott, mesterséges világban olykor fordítva működhetnek a dolgok. Az épített kertekben nem alakul ki feltétlenül az a természetes egyensúly, amelyet a tápláléklánc biztosít, ezért néha valóban vegyszerekkel kell védekezni a növényeket pusztító kártevők ellen. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ennek az egyensúlynak feltétlenül föl kell borulnia. Ha például katicákat látunk a környezetünkben, akkor megnyugodhatunk: van esély rá, hogy érvényesüljön a természet rendje.


 
Egy kevésbé közismert katicafaj, a vesefoltos szerecsenkata lárvája tankként nyomul előre a pajtzstetvek között. (Fotó: Landy-Gyebnár Mónika)

A legnagyobb veszély: a tetvek inváziója
Azt a szobanövények gazdái is tudják, hogy a tetvek olykor a legvédettebbnek gondolt, cserepes virágokon is megtelepedhetnek, és katasztrofális veszélyt hozhatnak rájuk. Az ember el sem tudja képzelni, hogy egyáltalán hogy kerülhettek a lakásba ezek az apró rovarok. Pedig ez nem olyan nagy csoda, hiszen a növénytetvek hímjei ugyanúgy szárnyakkal rendelkeznek, mint a legtöbb rovar – vagyis könnyedén berepülhetnek a lakásokba, de ha oda nem, akkor előzőleg a kertészetekbe, ahol a növényeinket felnövesztették. A tetvek közül a legfurcsább alakúakkal, a pajzstetvekkel találkozhatunk a leggyakrabban. Gyakran onnan ismerhetjük fel a jelenlétüket, hogy a növényeink szárán vagy a leveleik tövén vattacsomóhoz hasonló pamacsok jelennek meg – ez a tetveket védő viaszburok.
A pajzstetvek a félfedelesszárnyúak rendjének növénytetvek alrendjébe tartozó öregcsalád tagjai. Testük pici, alig tíz milliméteres. Csak a nőstényeknek van szipókás szájszervük, és a család elnevezésének alapjául szolgáló pajzsot is ők viselik. A nőstényeknek ugyanis nem nől szárnyuk, ehelyett a háti mirigyeikből kiválasztott kemény viaszpajzzsal fedik be a lárvaszerű testüket. A pajzs egyúttal a peték védőszerve is: ez alatt kelnek ki a petékből a lárvák.
Az új generáció tagjai kezdetben olyanok, mintha parányi atkák lennének, és ugyanolyan aktívan is mozognak a levélszárakon. Amikor már pajzsok sokaságát látjuk a növényeinken – olykor tényleg úgy, mintha egy egész lovagsereg lepte volna el a szárakat –, akkor már elég nagy baj van. A sok, barnás-szürkés fedőpajzs látványa azt jelenti, hogy a növényünk teli van kifejlett, szaporodásra kész nőstény tetvekkel, amelyek ráadásul hímek nélkül, tehát szűznemzéssel is képesek utódokat létrehozni.

A balett-táncosként közlekedő fátyolka művészi megjelenése ellenére biztosan nem arat nagy sikert a levéltetvek köreiben. De szerencsére nem is akar…

A nyílt kertekben a pajzstetvek mellett még sokféle szipókás növénycsapolóval találkozhatunk, pl. a zöld levéltetűvel, amely a rózsákat támadja meg, ezért rózsalevéltetűnek is szokták nevezni. A cseresznyefák, meggyfák és almafák leveleit szintén egy, a célnövényre specializálódott faj szívogatja, ahogyan a keresztesvirágúakat is: ezekből a lisztes káposztalevél-tetű lakmározik.
És mivel a növények édes nedveivel táplálkoznak, a tetvek ürüléke, az ú.n. mézharmat is tömény cukor, ezért sajnos sok, egyéb állat önkéntelenül a szövetségesükké válik, hiszen a tetvekhez jár „cukrászdába”. Ilyen például néhány hangyafaj is, amely nemcsak lakást ad a levéltetveknek, de még őrző-védő szolgálatot is teljesít mellettük. A hangyák nemcsak felnyalogatják a mézharmatot, hanem a szó szoros értelmében kisimogatják a tetvekből. Addig cirógatják a csápjukkal azok potrohát, amíg ki nem csöppentenek nekik egy adag mézharmatot. Nem csoda, hogy nekik egyáltalán nem érdekük a tetvek megtámadása.
Ugyanaz a kert azonban mégis tartogathat a tetvek számára több, természetes ellenséget is, amelyek legalább csökkenthetik a növénybetegségek terjesztésében is élen járó, parányi rovarok létszámát.

Nem különösebben szép látvány, de annál hasznosabb a tetűirtásban a fülbemászó.

Melyek a legfőbb tetűfalók?
A tetveket elsősorban a katicák tizedelik, éspedig igen szorgalmasan, hiszen már lárvakorukban azokkal táplálkoznak. A katicák gyakran kifejezetten a tetűkolóniák közepére raknak petét, így szinte anyatejként szívják magukba a tetűevés gyakorlatát. A lárvák a fejlődésük során több száz, a kifejlett katicák életükben több ezer levéltetvet is felfalhatnak. Emellett a katicák más, kis méretű rovarokat is elfogyasztanak, így ők valóban a leghasznosabb munkát végzik el a kertekben. Ezért is vált szokássá, hogy a biokertészetekben a vegyszerek kiváltására igyekeznek katicákat betelepíteni. Szerencsére ez nem ütközik különösebb nehézségekbe, hiszen a katicáknak több faja is alkalmas a tetűirtás feladatára: a hétpettyes mellett a kétpettyes és a tízpettyes, de más – pl. foltos – katica is erre „szakosodott”. Ráadásul a katicáknak egy éven belül szintén több generációja is kifejlődik, ezért folyamatosan biztosított az utánpótlás, az ugyancsak kitartóan szaporodó tetvekkel szemben.
A zengőlégy szintén hasznos kerti vendég, s a katicákhoz hasonló stratégiát választotta: ugyancsak a tetvek közé rakja a petéit, hogy a kikelő lárvák azonnal jól lakhassanak az apró rovarokkal. Éppen ezért jó, ha az emberek nem keverik össze őket a szokványos legyekkel. Mivel a zengőlégy a méhekre is hasonlít, kis odafigyeléssel jól meg lehet különböztetni a közönséges légytől.
A finom megjelenésű, légies fátyolkát szintén tervszerűen szokták betelepíteni az olyan kertekbe, ahol fennáll a növényeket károsító tetvek, atkák vagy kabócák megjelenésének veszélye.
Ugyancsak szorgalmas tetűiró a fülbemászó is, amely a nevével ellentétben senkinek a fülébe sem szokott belemászni. A tévhit, amely az emberek ellenségeként tünteti föl ezt az amúgy félénk rovart, valószínűleg a potroha végén látható toldalék látványán alapul. Tény, hogy testének ez a fogószerű része nem különösebben bizalomgerjesztő látvány, ugyanakkor semmiféle veszélyt nem jelent az emberre nézve. A fogóval a rovar a természetes ellenségeit, főként a cickányokat igyekszik elijeszteni, de ennél sokkal ártalmatlanabb helyzetekben is használja: elsősorban a tápláléka megragadásához, valamint a negyven (!!) rétegben összehajtogatott szárnyának kicsomagolásához. Ez utóbbira egyébként ritkán kerül sor, mert a fülbemászó csak akkor repül, ha nagyon muszáj. Kétségtelen, hogy a gyümölcsöket is szereti megrágni, amivel jóval kevesebb hasznot hajt, mint a tetvek megrágásával. Ám ha meggondoljuk, hogy a fülbemászó dolgok közül például a dallamok erre egyáltalán nem képesek, akkor mégiscsak jobb, ha megbecsüljük ezeket a rovarokat is.

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum