Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Baktérium vagy bacilus?

2013. szeptember 11., 09:38
 

Az esetek többségében: baktérium. Gyakran összekeverjük a kettőt, ami nem csoda, hiszen mindkét szó a botra-pálcikára utal. Amíg nem térképezték fel pontosan a baktériumok hatalmas tömegét, addig az első, mikroszkóp alatt meglátott mikroorganizmusok látványa alapján nevezték el a teljes készletet. Ezek pedig pálcikaszerűek voltak, így a „pálca” jelentésű, görög „bakterion” szó kicsinyített alakját választották az elnevezéséhez. Később kiderült, hogy a baktériumok között számos, egyéb forma is létezik, és hogy a kifejezetten pálcika alakúak jól elkülöníthetőek. Ezek kapták a „bacilus” nevet (köztük pl. a kólibacilus), a szintén „pálca” jelentésű, latin „baculum” szóból. A „baktérium” szó pedig ettől kezdve a sokkal gazdagabb formájú összességet jelöli. A lényeg tehát: nem minden baktérium bacilus, de minden bacilus baktérium.


 
Ilyen a Mycobacterium tuberculosis nevű baktérium, amely a gümőkór vagy tuberkulózis (TBC) okozója. Az egyik legtöbb halálesetet okozó betegség volt, amelyet a múlt század elején magyar népbetegségnek is neveztek (Morbus hungaricus). A halálesetek huszonöt százalékának ez, a nagy szegénység miatt is terjedő betegség volt az oka.

Hol vannak és hányan lehetnek?
Olyan hely nincs a Földön, ahol ne lennének baktériumok. Vízben, szárazföldön, levegőben, de még a mélytengeri hőforrásokban is jelen vannak. Összlétszámuk nagyjából 5 × 1030, más szóval: 5 kvintillió lehet. Ezt annak alapján számolták ki, hogy egy gramm talaj kb. 40 millió, egy milliliter felszíni víz nagyjából egymillió baktériumsejtet tartalmaz. A testünkben pedig éppen tízszer annyi baktérium van, mint ahány emberi sejt! Amiből az is kiderül, hogy a baktériumok nagy része nemhogy ártalmas, hanem kifejezetten hasznos és nélkülözhetetlen az életünkhöz. A legtöbb baktérium a bőr felszínén és az emésztőrendszerben biztosítja több, létfontosságú mechanizmus kiegyenlített működését is. A bajt tehát soha nem önmagában a baktériumok léte jelenti (sőt, a hiányzó baktériumok ugyanúgy betegséghez vezethetnek, mint a túltengőek), hanem alapvetően az arányok felborulása illetve a hozzánk nem illő, kórokozó fajták elszaporodása a szervezetünkben. Ez utóbbiakat igyekszünk elkerülni a tisztasággal és a gyakori kézmosással, amit azonban nem szabad a sterilitásig (csírátlanított, teljesen baktériummentes közeg létrehozásáig) fokozni, mert azzal csökkentjük a szervezetünk saját védekezőképességét.
A baktériumok általában is fontos szerepet töltenek be a bioszférában, főként azzal, hogy aktívan részt vesznek a nitrogén megkötésében. Ez azért fontos, mert a növények csak így tudják felépíteni a számukra nélkülözhetetlen fehérjéket.
Ennek ellenére a baktériumfajok jelentős részét még mindig nem ismerjük: eddig csak törzsek felének fajait sikerült laboratóriumban is kitenyészteni. Ugyanakkor az élelmiszerek legkülönfélébb előállításában az ember már ősidők óta felhasználta és hasznosította a baktériumokat, pontosabban azok biokémiai aktivitását, anélkül, hogy láthatta, ismerhette volna ezeket. Az élelmiszertartósításban, a sajtkészítésben, a kenyér kelesztésében, a savanyításban vagy az erjesztett italok (ecetfélék és alkoholok) előállításában is baktériumok „dolgoznak”. Egyiptomban pl. már négy-ötezer évvel ezelőtt is ismerték az ecet és a sör készítését. Később, a mikrobiológia fejlődése során lépésről lépésre föl lehetett tárni a baktériumok által vezérelt folyamatokat, és így ipari méretekben, tudatosan lehetett alkalmazni.

Mióta léteznek a baktériumok?
Az élet első formái a baktériumok voltak. Kb. négy milliárd évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. A mai baktériumok ősei egysejtű mikroorganizmusokként keletkeztek, és egy másik, nagy fehérjetartomány, az ún. Archaea domén (ejtsd: arhea) mellett fejlődtek ki. És bár léteznek baktérium kövületek, a baktériumok törzsfejlődését ezeken keresztül különböző okok miatt nem lehet tanulmányozni. Ma inkább a genetika módszerei teszik lehetővé annak a bonyolult folyamatnak a feltárását, hogy miként váltak le a baktériumok az Archaeáról, és miként folytatták önálló utakon a fejlődésüket. A két, nagy törzsnek valószínűleg azok a termofil (hőkedvelő) szervezetek voltak a közös ősei, amelyek csak 40 °C felett élnek meg, és 2,5–3,2 milliárd évvel ezelőtt voltak jelen. A szétválás előzményeként az egyik, ősi forma bekebelezett egy alfa-proteobaktériumot és emellett egy cianobaktériumszerű organizmust. A létrejött, új egységben az előbbiből lett a mitokondrium – vagyis az a kettős membránrendszerű sejtszervecske, amely makromolekulák formájában tárolja az előállított energiát –, az utóbbiból pedig a színtest. (Ez az ún. endoszimbionta-elmélet, amelyet először Lynn Margulis amerikai kutató publikált, 1967-ben.) A szervezetek saját örökítőanyaggal rendelkeznek, amely kör alakú DNS.
A baktériumok prokarióta szervezetek, ami azt jelenti, hogy nincs sejtmagjuk és más, membránnal határolt sejtszervecskéjük. (A prokarióta név a görög prósz = előtt és a karüon = mag szavak összetételével jött létre, pontos jelentése tehát „sejtmag előtti”.) Az ezektől eltérő, sejtmaggal rendelkező és magasabbrendű szerveződésű szervezetek neve: eukarióta (a görög eu = jó és a karüotész = magvas szóból).

Semmelweis Ignác egy orvos kollégája halála során jött rá a legfontosabb összefüggésre. A kolléga boncolás közben megsértette a kezét, és ezután ugyanattól a fertőzéstől halt meg, amelytől a nők is, a szülés után. A gyermekágyi láz tehát nem önálló kór, hanem a szülésnél keletkező seb fertőzésének következménye. A fertőzést pedig a boncolásokat végző orvosok viszik át a halottakról, a szülő nőkre.

Mióta látjuk is őket?
A kíváncsi és gondolkodó emberek mindig is sejtették, hogy létezik egy mikrovilág, hiszen lépten-nyomon érzékeltette annak a környezetre kifejtett hatásait. Természetesen anélkül is keletkeztek erről elméletek, hogy azok megalkotóinak módjukban állt volna a téziseiket kísérletekkel és műszerekkel ellenőrizni. A merész elképzelések nélkül azonban sosem alapozódtak volna meg a későbbi kutatások. Ráadásul a lényeget eltalálták. A Kr.e. 116 és 30 közt élt, Marcus Terentius Varro például arra jött rá, hogy a betegségeinket azok a szájunkon és orrunkon behatoló, apró, láthatatlan élőlények okozzák (ő állatkáknak nevezte ezeket), amelyek odabenn elszaporodnak. Hasonló gondolatokra jutott a költő és filozófus Titus Lucretius Carus is (Kr.e. 96-55), aki csak annyiban tért el Varrótól, hogy ő inkább élősködő növényekként képzelte el a benn elszaporodó kórokozókat. Ennél tovább azonban a mikroszkóp megszületéséig természetesen nem juthattak.
A mikroszkóp (a görög mikron = kicsi és szkopein = nézni szóból) a legrégibb formájában állítható nagyítólencsékből és tükrökből állt, ma már egy rendkívül bonyolult és sokféle technikát felhasználó eszköz. Az első mikroszkópokat érthető módon a szemüvegkészítők állították össze, valószínűleg Hollandiában, 1590 és 1608 között. Három szemüvegkészítőt szoktak a feltalálóiként számon tartani: Hans Lippershey-t (ő fejlesztette ki az első igazi teleszkópot is), Hans Janssent, és fiát, Zacharias Janssent.
Az 1600-as évek közepén Athanasius Kircher már fölfedezett bizonyos mikrobákat a mikroszkópján, amelyekről azt feltételezte, hogy ezek lehetnek a járványok okozói, de ekkor még a kortársai nem hittek neki. Általában véve nagyon nehezen fogadták el az emberek, hogy ezek az apró, szabad szemmel láthatatlan dolgok bármit is számíthatnak.
Ezután egy Delftben élő posztókereskedő, Anton van Leeuwenhoek (1632-1723) kezdett foglalkozni a mikrovilággal. Legalább ötszáz mikroszkópot készített, amelyekből alig maradt fenn néhány darab. Fennmaradtak azonban a levelei, amelyeket egy akkor megalakult, tudományos társaságnak küldött, ötven éven át, és amelyekben rögzítette a megfigyeléseit. Leeuwenhoek gyakorlatilag mindent betett a mikroszkópjába, ami befért a tárgylencséjére, és igyekezett pontosan rögzíteni a tapasztaltakat. Mivel nem rajzolt valami jól, de rendkívül felelős ember volt, felfogadott egy illusztrátort, hogy tökéletes leírást hagyhasson az utókorra. Ez sikerült is neki. A holland posztókereskedőnek és illusztrátorának köszönhetjük a vérben lévő vörösvértestek, az ondóban lévő spermiumok és a tócsákban élő, egysejtű ázalékállatkák ismeretét. Mindez azonban még mindig nem hozott áttörést. Újabb évtizedek kelletek ahhoz, hogy pl. Carolus Linnaeus (más néven Karl Linné, 1707-1778) svéd orvos, majd Christian Gottfried Ehrenberg (1795-1876) berlini egyetemi tanár munkája nyomán kezdjék komolyan venni a mikrobákat. 1847-ben a magyar Semmelweis Ignác szülész-nőgyógyász már egy nagyon fontos, gyakorlati lépést is megtett azzal, hogy kézfertőtlenítésre kötelezte a szülészeket, amivel megelőzhették a Streptococcus sebfertőzés okozta, gyermekágyi láz kialakulását. Ám valószínűleg az életével fizetett ezért. Már a saját korában is felmerült a gyanúja, de nemrég Garamvölgyi László (az ORFK egykori szóvivője) igyekezett bizonyítékokat is keresni arra, hogy a bécsi klinikán, ahová Semmelweis pihenni ment volna, az elméletét amúgy sem elfogadó riválisai gyakorlatilag agyonverették őt.
Sajnos mindig újjászülető probléma, hogy az emberek úgy hiszik: amit nem látnak a saját szemünkkel, az nincsen, és ezért azt kell támadni, aki mégis a létükről beszél. És ez annak ellenére így van, hogy Semmelweis, majd a francia Pasteur, az angol Joseph Lister és a német  Robert Koch nélkül már a fél emberiség odaveszett volna, az örökös fertőzések és járványok miatt.

 

Lévai Júlia


A bacilusok elleni gyógymódokról is olvashatsz a mi MICSODA sorozat Orvoslás című kötetében!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum