Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A régi könyvtárak világa

2014. április 22., 07:55
 

A Könyvtáros Egyesületek kezdeményezésére április 14-dikén igen sok országban megtartják a könyvtárosok világnapját, azzal a céllal, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a ma is működő könyvtárak nyújtotta értékekre és a könyvtárosok áldozatos munkájára. A könyvtárosi munka ma már egyetemi diplomához kötött szakma, és merőben másfajta tudást igényel, mint egykor, a könyvtárak születésének idején.


 
Az Alexandriai Könyvtár az ókor egyik, egyedülálló intézménye volt, ahol a tudósok maguk is hozzájárultak a könyvek gyarapításához. Nyelvtudásuk, fordítói munkájuk rengeteg írást – köztük a Biblia jó részét – őrzött meg, az utókor számára is.

Elsőként tekercseket gyűjtöttek
A mai könyvtárakban már sokféle formájú dokumentum kap helyet, a muzeális értékű nyomatoktól kezdve a legkülönfélébb iratokon és képeken át a szokványos, kötött-fűzött kötetekig és digitális lemezekig. Ezeket olyan, jól kidolgozott rendszerben kell tárolni, hogy a legkülönfélébb szempontokkal érkező olvasók számára is megtalálják, amit keres. A könyvtári regisztrációs rendszer évszázados tapasztalatokon nyugszik.
Az első könyvtárakban természetesen csak tekercseket őrizhettek, hiszen még nem létezett a könyvnyomtatás.
Az ókor legnagyobb tekercsgyűjteménye az Alexandriai Könyvtár volt, amelyet az egyiptomi I. Ptolemaiosz alapított, Kr. e. 300 körül. Virágkorában valószínűleg több mint 700 000 tekercset halmoztak fel benne, az addig többnyire templomokban őrzött papiruszokból. És mivel a könyvtár mellett ott volt a Múszeon, az Alexandriában dolgozó tudósok intézménye is, a földrajzzal, matematikával, csillagászattal és egyéb tudományágakkal foglalkozó gondolkodók a könyvtár gyarapításában és használatában egyaránt részt vettek.
A tudósok sokféle munkával járultak hozzá a könyvtár gyarapításához, így például az igen fontos fordítással is. A világ nélkülük sosem ismerte volna meg az eredetileg óhéber, kis részében arámi nyelven írt Ószövetséget, amelynek itt készült el a görög fordítása. Később hosszú ideig a világ minden táján ebből dolgoztak a bibliafordítók.
Az Alexandriai Könyvtár mindezek okán sokáig a legnevesebb és legkiemelkedőbb intézmények közé tartozott és az ókor leggazdagabb gyűjteményét jelentette. Ehhez az is kellett, hogy írnokokat képezzenek, akik rendszeresen másolatokat készítettek a tekercsekről.
A könyvtár III. Ptolemaiosz Euergetész uralkodásának idején volt a legjelentősebb. Nem csoda, hiszen az uralkodó a legleleményesebb eszközöket vetette be a tekercsek beszerzésére. Ő vezette be például azt is, hogy könyvtárosainak és írnokainak minden beérkező hajót át kellett kutatniuk, és minden, ott talált könyvről másolatot kellett készíteniük a könyvtár számára. Jól tudta, hogy egyetlen tudományág sem fejlődhet igazán bezártságban – a tudósoknak be kell engedniük, meg kell ismerniük a világ más részében keletkezett gondolatokat, eredményeket is. De III. Ptolemaiosz az irodalmi értékek megőrzésének fontosságát is felismerte, ezért kiemelt feladatának tartotta, hogy kora drámaíróinak, így például Aiszkhülosznak, Euripidésznek vagy Szophoklésznek lehetőleg minden művét megszerezze a könyvtárának, éspedig az eredeti formájukban. A művek eredeti tekercseit Athéntól kellett elkérnie, óvadék ellenében. A kéziratokat mindig meg is kapta és az óvadékot is megfizette, ám némileg becsapta a tekercsek tulajdonosait, hiszen végül soha nem az eredetit adta vissza, hanem annak – igaz, hibátlanul elkészített – másolatát. És mivel akkor még nem létezett sem a szerzői, sem a könyvtári jog intézménye, az athéni városállam vezetői örülhettek, ha a tekercsek másolatai épségben visszaérkeztek.
Az Alexandriai Könyvtárat többször is tűzvész sújtotta. Először Kr. e. 48–47-ben, az alexandriai háború idején égett le, de a következő években, a folyamatos római támadások során is súlyos károk érték. Végső pusztulását azonban nem a rómaiak, hanem a mekkai Amr ibn al-Ász  640–642 közötti hódító háborúi okozták. Amikor a hadvezér seregei elfoglalták Alexandriát, állítólag a katonák I. Omár kalifa parancsára elégették a könyvek jó részét. A könyvégetést az indokolta, hogy az iszlám akkori felfogása szerint minden, ami nem a Koránban leírtakat tartalmazza, teljesen fölösleges, de az is lehet, hogy veszélyes, és ezért meg kell előzni a hatásait. Néhány történész szerint azonban ez csupán kitaláció, és a könyvtár pusztulásához az is elég volt, hogy a csaták során valaki egyszerűen felgyújtotta. Mindenesetre tény, hogy az ókor egyik legkiemelkedőbb intézménye a háborúk áldozatául esett.

Ilyen ma a párizsi Pantheon mellett lévő, Sainte-Geneviéve könyvtár, amelyet a 12. században alapítottak, és amely a Sorbonne könyvtáraként működik.

A franciák jártak az élen
Európában nem a tudományos, hanem a vallásos-egyházi könyvek voltak azok, amelyek megteremtették a könyvtárak igényét. Elsőként a francia nemesség és a királyi ház tagjai körében terjedt a könyv és a könyvgyűjtés szinte divattá váló szenvedélye, V. Károly idején. Ekkorra sokan büszkén pártolták a könyvkultúrát, és rengeteg pénzt adtak arra, hogy ne csak összegyűjtsék, de különösen szép kivitelezéssel is állítsák elő az akkor már kódex formában ismert köteteket. A király maga is hatalmas összegeket költött a kódexekre, és a legkiválóbb művészeket – kódexmásolókat és miniatúrafestőket – dolgoztatta az udvarában. A gótikus kódexek és különleges hóráskönyvek (az egyháziak mindennapi imagyűjteményei) legszebb darabjai kerültek ki az udvari műhelyekből. Mellette a király testvére, Jean de Berry herceg is hasonlóképp támogatta a könyvgyűjtést és a könyvkészítést.
A királyi könyvtárak állításának divatja később, a Bourbonok idején is megmaradt, és egészen a 15. század végéig virágzott. Volt, aki kifejezetten versengett a többi országgal abban, hogy kié a leggazdagabb és legszebb könyvtár. Ilyen volt III. Fülöp is, aki a „győzelem” érdekében rengeteg irodalmárt, fordítót, másolót és illuminátort (ábrakészítőt) foglalkoztatott, és valóban különleges könyvtárat tudott így létrehozni. Riválisának egyedül a pápák könyvtárát tekinthette, Avignonban. Az akkori pápai székhelynek szintén nagy volt a kulturális jelentősége, különösen, hogy az ottani könyvtár ugyancsak a nyitottság jegyében működött, és nagyon sok országból vonzotta oda a tudósok, írók, művészek és iparosok sorát.
A pápai könyvtárak egyik, legfontosabb gyarapodási forrását az elbirtoklási jog biztosította, amely szerint minden, a pápai udvarban elhunyt egyházi személy hagyatéka a pápai kamarára szállt. Így a kötetek száma idővel másfél ezerre emelkedett.
Hasonlóan ügyes beszerzési gyakorlattal működött a későbbi párizsi egyetem, a Sorbonne könyvtára. A Sorbonne-t 1250 után alapította egy káplán, Robert de Sorbonne, mint kollégiumot. A káplán a kollégiumra hagyta a könyvtárát, és ettől kezdve akkora divattá vált az adományozás és ajándékozás, hogy a Sorbonne könyvtára hamarosan túlszárnyalta az összes, többi gyűjteményt.

A kódexekben gyakran kiemelték és önálló képet alkottak a kezdőbetűkből – ez az iniciálé, amely gyakran a kor viseletét és egyéb jellegzetességeit is megőrizte.

Egy-egy tudós hagyatéka gyakran több mint száz kötetet tartalmazott, s az ajándékozók sorában németek, angolok, olaszok és spanyolok is voltak. És mivel egyre nagyobb lett a Sorbonne hírneve, többen is fontosnak tartották, hogy az eredeti kézirataikat a Sorbonne-on helyezzék el. A könyvtár a duplum példányok (másolatok) eladásából is pénzhez jutott, és az így nyert összegeket a további kéziratok megszerzésére és másolói megbízásokra fordították.
Ezek a könyvtárak azonban csak kis részben voltak nyilvánosak, a kollégium lakói számára azonban biztosították az otthonosságot: nekik ugyanis kulcsuk volt a könyvtárhoz. Kölcsönözni is lehetett, de csak másolatot, és zálogot kellett a könyvért adni.
Idegenek, nem kollégisták csak felügyelet mellett léphettek be a termekbe, ahol a kódexek a pultokhoz láncolva álltak. A lopás ugyanis nem ismer sem tér- sem időbeli korlátokat: az ember univerzális képessége, és ezt a könyvtárosok is tudták.
A magyar könyvtárak közül Mátyás király Corvina könyvtára (Bibliotheca Corviniana) vált kiemelkedővé. Nevét a király családi címerében lévő, gyűrűt tartó holló latin nevéről, a covus-ról kapta. A kortársak beszámolói alapján különös szépségű és gazdagságú hely volt, amely a budai palota két termét foglalta el, és gyakran a múzsák szentélyének is nevezték. A polcok és tárolók olasz mesterek remekei voltak, a termek boltozatait pedig a kor humanista szellemének megfelelően, csillagképek ábrái díszítették. Az egyik teremben Mátyás születésének csillagállása volt látható. A könyvtár nagyjából kétezer kötetből állt: görög és latin nyelvű, kézírásos kódexekből, amelyek kötése selyemből, bársonyból vagy díszesen megmunkált bőrből készült. A könyvtár miniatúraműhelyeiben a legjobb firenzei illuminátorok dolgoztak. Mátyás halála után II. Ulászló még adott megbízást az akkor munka alatt álló kódexek befejezésére, de a Firenzében Mátyás megrendelésére megkezdett, százötven kódex folytatását már nem finanszírozta. A Corvina könyvtárból olykor messzire került, ún. korvinák azután kalandos utakat jártak be, de egy részük később sikeresen visszakerült a magyar állam tulajdonába. (A könyvtárról részletesen itt olvashatsz.)
A Bibliotheca Corviniana-t végül sikerült úgy visszaállítani, hogy 2005-ben felkerült az UNESCO Világemlékezet listájára.

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum