Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A torták története

2014. június 03., 13:52
 

Akinek június elsején van a születésnapja, annak bizony meg kell osztania ezt az ünnepet a tortájával – ez a nap ugyanis a torta világnapja! De mióta létezik torta, mióta égnek rajta gyertyák és mit szimbolizálnak?


 
Az egykori űrkutató mérnöknő fényképezőgépéről csak a lencse alján látható, pici benyomódás árulja el, hogy csokoládémázas tésztából készült.

Természetesen már az ókorban is…
Történészek szerint az első tortát a szuzai menyegzőn tálalták fel, éspedig Makedóniai Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor ötletének köszönhetően.
A szuzai menyegző azért jött létre, mert Nagy Sándor úgy gondolta, hogy egy tömeges keveredéssel biztosíthatja az általa meghódított birodalom politikai egységét és egyúttal a békéjét is. Ezért amikor befejezte a további, keleti hódításait, Kr. e. 324-ben Indiából visszatért a már legyőzött Szúzába. (A város, amely egyébként a világ egyik legrégebbi települése, a mai Irán területén fekszik, a Tigris folyótól 250 km-re, keletre.) A hódító az isszoszi győzelme után ott őriztette azokat a perzsa hercegnőket és egyéb, erőszakkal összefogdosott, perzsa lányokat, akiket be akart olvasztani a saját népébe. Amikor azután III. Dareiosz perzsa királyt legyőzte, a trónkövetelő Besszoszt pedig kivégeztette, immár egész Perzsia uraként szabadon rendelkezett az alattvalói életével, és elrendelte, hogy a harcosai házasodjanak össze az elrabolt perzsa lányokkal. Ő maga is példát mutatott, és Sztateriát, a perzsa király lányát vette feleségül. A hagyományok szerint több mint tízezer makedón-görög harcos és rab perzsa lány lakodalma volt a szuzai tömegesküvő, amelyet egyébként alapvetően a perzsa esküvői szokások szerint rendeztek meg. Így például minden vendég színarany csészéből mutatta be az italáldozatát, a csészét pedig a szertartás után mindegyikük megtarthatta emlékbe. Valószínűleg a perzsa édességek adhatták az ötletet ahhoz is, hogy finom, rétegesen rakott tortákat is felszolgáljanak a lakomához. A ceremóniát maga Nagy Sándor tartotta, aki így akarta kifejezni tiszteletét a saját harcostársai iránt. Még hozományt is adott nekik. A házasságok azonban a finom lakoma bizonyára emlékezetes örömei ellenére is, egyetlen kivétellel mind felbomlottak, részben mert abban a kultúrában az érzelmeknek már sokkal nagyobb volt a szerepük annál, semmint hogy kényszerházasságokban éljék le az emberek az életüket, részben mert a makedón harcosok megalázónak tartották, hogy a legyőzöttek lányait vegyék feleségül. De a népek természetes keveredésébe egyébként sem lehet efféle, erőszakkal kikényszerített összeboronálásokkal belenyúlni.
A szuzai menyegzőn feltálalt torta még másféle volt, mint a mai sütemények: gabona, mandula, dió és szárított gyümölcsdarabkák keverékéből készült, és az alkotórészeit a méz fogta össze. A középen elhelyezett töltelékben is mézes krém tartotta egyben az ánizsos kecsketúrót. A tetejét szintén mézbe mártott rózsaszirmokkal díszítették, és fehér, hántolt mandulából rakták ki rajta az ünnepekhez tartozó, mágikus jeleket.
Az azóta eltelt, több mint 2300 év fontos változást hozott a torták anyagában: a finomliszt, a finomított cukor, a tojás, az élesztő ill. a sütőpor, a kakaó és az egyre korszerűbb sütők megjelenése megváltoztatta az összetételt és olykor a formákat is.

Raj Ráchel magyar tortadesigner épp egy marcipánkutya hátsó felén végzi az utolsó simításokat.

Hogy kerültek rá a gyertyák?
A gyertyagyújtás szokása valószínűleg szintén a görögökig nyúlik vissza, akik a gyerekek születésnapi ünnepségeire készített tortákból mindig Artemisznek is áldoztak egy darabot, vagy akár egy egész, külön tortát.
Artemisz Zeusz és Létó szépséges lánya volt, aki a Holdat testesítette meg, ezért, mint fényhozót, gyakran ábrázolták fáklyával is. A gyertya pedig ennek a fáklyának a kicsinyített jelképe is lehet. Erősítette az istennőnek a gyerekek ünnepléséhez való kötődését, hogy a vadak védelmezőjeként a bocsait féltő nősténymedve is a jelképe volt.
Így indokolt, hogy a gyerekek születésnapját ünneplő tortákból neki is áldozzanak, és azokra égő gyertyákat téve reménykedjenek abban, hogy a gyertya füstje elviszi imájukat az istennőhöz. Később a gyertya az élet lángját és az éveink ellobbanó idejét is szimbolizálta. Ezért is alakultak ki azok a babonák és szokások, amelyek a gyertya elfújásának módjait igyekeztek rögzíteni.

Milyen szokások kapcsolódnak az ünnepi tortaevéshez?
Sokak szerint fontos, hogy a tortából az első szeletet az ünnepelt vágja, mert különben nem lesz szerencséje. Ha pedig a neve is ott van a tortán, azt szeletelés előtt le kell venni, mert önmagunknak ártunk azzal, ha a saját nevünket darabokra vágjuk, hiszen a nevünk minket szimbolizál.
A torta, mint minden, fölszeletelhető egység (például az alma) a hagyomány szerint összehozza az embereket. Ezért kell úgy intézni, hogy mindenkinek jusson egy szelet, ami a közénk tartozását szimbolizálja.
Az is fontos, hogy az ünnepelt lehetőleg egyszerre fújja el az összes gyertyát, de ha ez nem sikerül neki, akkor legalább határozottan szüntesse meg a lángokat, hogy bizonyítsa: kézben tartja az élete idejét, nem engedi elhatalmasodni az életén a sors szeszélyes játékait.
A középkori Európában különböző tárgyakat sütöttek a torta tésztájába, pl. pénzérméket, gyűrűket, gyűszűket vagy feliratos papírdarabkákat. Főként Angliában volt divatban, hogy aki pénzérmét talál, annak gazdagságot jósoltak, aki pedig gyűszűt, azt azzal riogatták, hogy sosem megy férjhez, egész életében a varrásból kell majd eltartania magát. Az egyéb, varázslási szokások alapján a tortákba időnként fiú- vagy lány nevekkel ellátott papírdarabkákat tettek, hogy a szerencsés szeletmajszoló örülhessen, ha a véletlen is neki osztotta ki, akit szeret. A legnagyobb riadalmat az okozta, ha az elkészítése közben elejtették a süteményt, mert az balszerencsét jelentett az ünnepelt következő évére. De ilyesmi szerencsére csak ritkán fordul elő.

Kétségtelen, hogy mihelyt elkezdik szeletelni, az addig tortafiguraként szereplő Angelina Jolie rögvest egy horrorfilm hősévé fog átváltozni.

Játék a múlandósággal
A huszadik század jelensége, hogy a torta túllépett az ebédlőasztalon betöltött szerepéből, és amíg el nem kezdik felvágni, sőt, egy kicsit még azon túl is, önálló képzőművészeti alkotásként van jelen. Az ún. design (ejtsd: dizájn) torták szerte a világon sok vidámságot keltenek az emberekben. Az amerikai Amanda Rettke tortadesigner például azt találta ki, hogy a tortái felszeletelésekor elénk táruló kép – vagyis a torta metszete – megkomponált képpé álljon össze. Úgy rétegezi a tortát, hogy a szeletek oldalain a rétegek önálló színmintákat, virágmintákat adjanak ki, vagy tárgyak, házak, fák, madarak figuráit jelenítsék meg. Amanda egyébként ötgyermekes családanya, akinek egészen más szakmája volt, és eredetileg csak a gyerekeinek akart örömet szerezni. De azután úgy megtetszett neki a tevékenység, hogy végül átállt a cukrászatra. Szintén egy másik területről érkezett a tortadizájnerek közé BethAnn Goldberg, aki korábban a NASA-nál dolgozott, mint mérnök. Ma már egy kaliforniai cukrászvállalkozás tulajdonosa. Az ő tortái azonban nem belül, hanem a külső formájukban válnak különleges műalkotásokká. Első látásra olykor rá sem lehet jönni, hogy itt valamiféle ehető süteménnyel állunk szemben, hiszen a pulton akár egy varrógépet, egy fényképezőgépet vagy egy eltévedt, vidám fűzőjű tornacipőt látunk!
Ezek a műalkotások kizárólag azzal okoznak egy kis szomorúságot, hogy nemsokára el fognak tűnni a szánkban, és így úgy érezzük, mintha az alkotójuk hiába hozta volna létre azt a különleges többletet, amitől a tortánk nem pusztán süti. Ez azonban nem baj, hiszen így azt is tudjuk egy kicsit gyakorolni, hogy semmihez sem kell örökké ragaszkodnunk, még ahhoz sem, amit esetleg, mint a szépség és az alkotás megtestesítőjét, a legnagyobb értéknek tartunk. Minden múlékony, ezért mindenről le kell mondanunk, de minden újraalkotható is. A tortadesignernek holnap is lesznek jó ötletei, nem ez volt az utolsó produktuma. És ha meggondoljuk, hogy bizonyos, jól bejáratott torták – mint például az Esterházy-, a Sacher- vagy a Dobos torta – hiába készülnek mindig ugyanazon recept alapján, mégsem sikerülnek mindig tökéletesen ugyanolyanra, akkor beláthatjuk, hogy az sem tragédia, ha jóízűen eltüntetünk egy marcipános díszítésű, csokiöntetű Eiffel-tornyot a tányérunkról. A dolgok változékonyak, ezért jó, ha megtanulunk egy kicsit mindig túllépni rajtuk.

 

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum