Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A delfin és amit szimbolizál

2014. július 10., 15:31
 

Nyár van, és ilyenkor sokan igyekeznek egy-egy delfináriumba is eljutni, ahol különféle produkciók során kiélvezhetik a delfinek és az ember sajátos kapcsolatát. Delfináriumok csak nemrég óta vannak, a delfinekkel való kapcsolatunk azonban ősrégi, így ez a tengeri emlős sokféle módon bevonult a kultúránkba, a művészetünkbe, sőt, a tudományunkba is, hiszen egy csillagkép szintén őrzi a nevét. Sokan az ékszereik között is szeretnek kis delfinfigurákat látni.


 

A delfinekről már két témában is olvashattál – Buták vagy okosak a delfinek? ., ill. Hogyan alszanak a delfinek?  –, most azonban arról lesz szó, hogy mi mindent szimbolizál ez a tengeri emlős.

Az emberek mindig szívesen kötötték össze az egymáshoz közeli csillagokat, hogy beleláthassanak valamilyen, a Földön jól ismert formát. Ez az öt csillag akár egy delfinre is hasonlíthat, ha összekötjük őket egy képzeletbeli vonallal. Ezért ez a Delfin csillagképe, amely nagyjából 100 fényévre van a Földtől.

A delfin: az ember megmentője
Elsőként természetesen az ókori görögök emelték be a delfint a kultúrájukba, hiszen hajós népekként ők találkoztak a leggyakrabban vele, a Földközi- illetve az Égei tenger vidékén. A görög mitológiában több istennek, így a férfi tengeristen Poszeidónnak (latinul: Neptunus), de mellette Dionüszosznak, Apollónnak és Aphroditének is szent állata volt. Az egyik legenda éppen Poszeidón nevéhez fűződik. E szerint a tengerek királynője, Amphitrité (Ókeanosz és Téthüsz lánya) semmiképp sem akart hozzámenni feleségül Poszeidónhoz, és amikor az istenek mégis erőltették, elkeseredésében belevetette magát az Atlanti-óceánba, amelynek haragos habjaival még ő sem tudott megbirkózni. Egy delfin azonban a hátára vette, és egyenesen Poszeidónhoz vitte. Ezt Amphitrité kénytelen volt a Sors rendelésének tekinteni, ezért mégis hozzáment a tengeristenhez. Poszeidón pedig hálából fölhelyezte a delfint az égre, a csillagképek közé. A két tengeristen házasságából született fiút, aki félig ember, félig hal volt, és sellőistenség lett, Tritónnak hívták, és később szintén felkerült az égre: a Neptunusz egyik holdját nevezték el róla. Az Apollónhoz fűződő történetek egyikében a krétai hajósokat maga Apollón vezette el a jósdába, Delphoiba, éspedig delfin alakjában, hiszen az istenek bármikor bármivé átváltozhattak. A krétai knosszoszi palota freskóin ill. vázáin a Kr. előtti 1700-1500-as évekből több, gyönyörű delfinábrázolás is fennmaradt.
Egy másik, delfines történetnek egy neves, görög költő, a tragédia műfajának megalapozója, a leszboszi Areón (latinosan: Arion) volt a főszereplője. Ő a verseivel szerzett kincseit Tarentumból Korinthoszba akarta vinni, egy vitorlás hajón. A hajósok azonban úgy döntöttek, hogy a tengerbe dobják őt, és egymás közt elosztják a sok értéket. Areión azt kérte tőlük, hogy utoljára a lantja kíséretével elénekelhessen még egy szép, általa költött verset. Arra számított, hogy a zene hangjára előjönnek majd a hangokra érzékeny állatok, és megsegítik őt. Így is történt: elbűvölő éneke hallatára a hajót delfinek vették körül, Areión pedig lantjával a kezében közéjük ugrott. A delfinek hátukra vették őt és Tainarón fokánál partra tették, ahonnan most már eljuthatott a szárazföldön Korinthoszba. Ott eldöntötte, hogy tőrbe csalja a hajósokat. Amikor azok is megérkeztek, az uralkodó, Periandrosz megkérdezte, hogy hol van a dalnok. A tengerészek azt hazudták, hogy Tarentumban maradt. Ekkor Arión előlépett és szembesítette őket a tettükkel. Így visszakapta a kincseit. A hajósok pedig halállal lakoltak, a gyilkossági szándékukért és a rablásért. Arión és az őt megmentő delfin alakját több festmény, szőnyeg, szobor és dombormű is őrzi. Ez utóbbiak között egy magyar is van: Borsos Miklósé, amely a gödöllői Szent István Egyetem parkjában épült, szórakozóhelyként használt víztorony bejáratát díszíti.

A magyarok által kedvelt Erzsébet királyné, más néven Sissi korfui palotájának parkjában (Achillion) drámai pillanatot ábrázol a delfines szobor. Az állat éppen elkapja Ariónt, és úgy tekeredik köré, akár egy kígyó, hogy így biztonsággal magával tudja vinni a vízbe.

Nemcsak megmentő – bölcs is
Az állatvilágból valóban kiemelkedő, különleges intelligenciája miatt az ókorban úgy tartották, hogy a delfinek egykor emberek voltak, és Dionüszosz intézte úgy, hogy vízi lényekké változzanak. A szőlőtermesztés és bor istene egy alkalommal Indiából hajózott Naxosz szigete felé, mikor tengeri rablók fogságába került. Ám azok hiába verték bilincsbe, az azonnal lepattant az a csuklójáról. Ezután a legkülönfélébb isteni praktikákkal kápráztatta el a kalózokat: hol szőlőindákkal és repkénnyel futatta be az árbocot és a vitorlákat, hol pedig medvévé majd oroszlánná változott. A szerencsétlen kalózok annyira megrémültek, hogy a tengerbe ugrottak, ahol pedig a „hajóra szállt” isten delfinné változtatta őket. A görög irodalomban pedig azzal magyarázták a delfinek emberinek is tekinthető érzékenységét, hogy az állatok az emlékeik mélyén őrzik az emberi lélek tulajdonságait. Arisztotelész, Aiszóposz, Hérodotosz, ifj. és id. Plinius és más ókori görög szerzők is nagy szeretettel írtak a hajótörötteket kimentő delfinekről. Aki pedig megölt egy delfint, azt halálbüntetéssel sújtották.
Később, az etruszkok költészetében a delfinek a lelkek kalauzaiként jelentek meg: ők vitték a holtakat a Boldogok szigetére. Emellett ha két, egymás felé forduló delfint ábrázoltak, az mindig a természet kettősségére utalt, vagyis a lassúság és gyorsaság egymásmellettiségére, ezen keresztül az arany középút elérésének fontosságára.
A lélekvezető szerep hosszú ideig fennmaradt, amit a középkori festő, Hieronymus Bosch A gyönyörök kertje c. festménye is bizonyít, a madridi Prado egy oltárán. Ezen delfinlovasok is láthatóak, valószínűleg szintén lélekvezetőkként.
Bár a delfin nem hal, hanem emlős, ám ezt sokáig nem tudták, ezért pl. a kereszténységben, mint minden hal, Krisztust jelképezte, mint a lelkek megmentőjét és hordozóját, a halál vizein. A hajóval és horgonnyal ábrázolt delfin pedig az egyháznak magának a jelképe.

Amíg divat volt a levélnehezék, addig olykor ilyen, partra vetett delfinek biztosították, hogy egyben maradjanak az asztalokon a papírhalmok.

1349-től a francia trónörökösök jelképévé vált a delfin, olyannyira, hogy a trónörökösöket is dauphinnek (ejdtsd: dofen) hívták. Ez azért történt így, mert egykor egy gróf, akinek birtokát Dauphiné-nek nevezték, egy delfint rajzoltatott a pajzsára. A birtok örökösére pedig rangként ragadt át az elnevezés, ami ettől kezdve 1830-ig érvényben volt. (Az utolsó dauphin X. Károly legidősebb fia volt. A dauphin feleségét pedig dauphine-nek hívták.) 
A delfin tehát alapvetően csupa szép és jó dolgot szimbolizál: a tengert, annak erejét, az ember reményét e megmenekülésre, az állatokkal való közösségét, a lélek bölcsességét, olykor a megváltását és a szellemi újjászületést. Negatív alakként csak egyszer jelenik meg: amikor a bibliai Jónást bekapja egy cet – ez akár delfin is lehet –, és egy ideig hallgatásra kényszeríti. Ám a szerepe itt sem egyértelműen rossz, hiszen Jónás bölcsességéhez ez a hallgatási kényszer is hozzájárult. A cet három nap után partra viszi és ott kihányja a prófétát, aki ebből megérti, hogy Isten nem megölni vagy megbüntetni akarta őt, amiért nem vállalta a prófétaságot, hanem a saját elmélyedésével akarta őt belátásra bírni. Ehhez volt eszköze a delfin, amely teljesítette a feladatát, azután visszaúszott, a saját világába.

 

Lévai Júlia



A témához ajánljuk: Mi MICSODA Junior - Bálnák és delfinek

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum