Augusztus 1. - a magyar forint napja

2014. szeptember 25., 07:43
 

1946. augusztus 1-jén egy hatalmas infláció (pénzromlás) után vezették be Magyarországon ismét a forintot. Akkor a kisgazdapárti Dinnyés Lajos vezette, koalíciós kormány volt hatalmon, amelyen belül az MKP (Magyar Kommunista Párt) nyújtott be javaslatot a pénzrendszer szanálására ill. új pénz bevezetésére. Ez a háború után különösen nehéz és összetett feladat volt. A minisztertanács a javaslatot május elsején fogadta el. Ekkor indult meg az a három hónapos munka, amelyben szakértők részvételével valamint a Gazdasági Főtanács irányításával megteremtették az új pénz bevezetésének feltételeit.


 
Így alakultak Magyarország pénznemei, az eltelt századokban
(forrás: Wikipédia)

Miért éppen forint lett a neve?
Magyarországon addig, két évtizeden át a „pengő” nevet viselte a hazai fizetőeszköz, de már ennek neve is hosszas viták után született meg, 1926-ban. Ahány párt, annyiféle ötlet érkezett: ki a tallér, ki pedig a máriás, a turul vagy a libertás elnevezést pártolta. Végül a Magyar Nemzeti Bank vezetője volt az, aki a legsemlegesebb megoldást javasolta: mivel a Ferenc József császár alatt használt fém forintokat pengőforintnak is hívták, amit a népnyelv pengőre rövidített, legyen a neve pengő. A pénzügyminiszter el is fogadta ezt a javaslatot, váltópénzként pedig a fillér elnevezés megtartását tanácsolta. 1946-ban már ennél kevesebb javaslat érkezett: a forint, a tallér és a máriás versengett az új pénz névadásában. A tallér azért esett ki, mert a dollár rokona volt, a máriás meg azért, mert túlságosan kötődött a vallásossághoz, így végül az egyébként is nagy hagyományokkal rendelkező forint mellett döntöttek.

Mióta létezett Magyarországon forint?
Magyarországon Károly Róbert volt az, aki 1325-ben – elsőként az európai uralkodók közül – bevezette az aranyvalutát, vagyis a firenzei mintára veretett aranyforintot. Ennek neve a 13-dik században Firenzében vert, liliomos aranypénz, a Fiorino d'Oro nevét, illetve a „florentinus” (=firenzei) szónak a nevét őrzi, ezek elmagyarosított változata.
Az érme 23 karátos és 3,55 grammos volt. Mivel a körmöci bányában verték, körmöci aranynak vagy körmöci dukátnak is hívták. (A dukát szó a „hercegség” jelentésű ducatus latin szó alapján terjedt el az érmék elnevezésére, egy latin nyelvű pénzfelirat félreértelmezése alapján.) Az érme oldalára Keresztelő Szent János képe volt rávésve, „Karolus rex” körirattal. Váltópénze a krajcár volt.
A firenzei mintájú aranyforintokat a magyar király példáját követve Európa majdnem összes uralkodója bevezette. Németül nyelvterületeken általában és a bankjegyeken Gulden, az érméken Florin (rövidítve Fl.) volt a nevük.

Néhány érme Mátyás király Körmöcbányán vert arany forintjai közül.

A magyar aranyforint hosszasan keresett pénznek számított, ami azért volt lehetséges, mert pénzügyi válságok idején sem rontották le a minőségét, ami más országokban szokásos gyakorlat volt. A körmöci arany mindvégig megőrizte eredeti nemesfém tartalmát. Mindezek okán Európa egy részén gyakran hamisították is, amiért I. Lajos 1358-ban megváltoztatta az érmeképet: Szent László képére cseréltette ki. Ezt a fajta érmét Rudolf király koráig használták, amikortól kezdve azonban a magyar aranyakra mindig az éppen uralkodó király arcképét verték.

A forint megerősítése a Monarchiában
A 18. században a Habsburg Birodalom nagyszabású gazdasági, kereskedelem-élénkítő reformokat vezetett be, amelynek során a pénzrendszert is egységesítették. Mária Terézia a stabilizálás érdekében 1750-ben új pénznemet vezetett be, a forint német nevét, a Guldent alkalmazva. Egyúttal bevezette a húszforintos pénzlábat is, amelynek értelmében egy kölni márka (kb. negyed kilogramm) színezüstből 20 forintot kellett verni. (A pénzláb egy szabvány, amely meghatározza, hogy egy adott tömegegységnyi nemesfémből hány darab pénzérmét kell verni, illetve hogy a pénzérmék milyen finomságú ötvözetből készüljenek. Röviden: a pénzláb a pénzérmék egységnyi nemesfémtartalmának mértékét fejezi ki.) 1753-ban a királynő Bajorországgal, majd több, német állammal úgynevezett konvenciós pénzláb-egyezményt kötött, amelynek alapján azok az új ausztriai pénzlábhoz igazították saját rendszerüket (dél-német forint). A pénznem elnevezése ettől kezdve az új decimális rendszer bevezetéséig, 1857-ig a „konvenciós forint” volt. Egy konvenciós forint fél (konvenciós) tallérral és 60 (konvenciós) krajcárral volt egyenértékű. A konvenciós forintot más néven féltallérnak és forintos tallérnak is nevezték.
A napóleoni háborúk után azonban a pénz értéke folyamatosan romlott. 100 ezüstforintért például 1810 decemberében 960, 1811 márciusában 1200 papírforintot kellett fizetni. Emiatt elrendelték a forgalomban lévő összes forintos papírpénz és értékpapír leértékelését (devalváció): minden 5 forint értékű bankócéduláért 1 forint értékű, úgynevezett váltóforintot adtak cserébe. Ez a folyamat több évtizeden át folytatódott.

A Kossuth-bankó

Mi történt a forinttal az 1848-49-es szabadságharc idején?
1848 nyarán Kossuth Lajos pénzügyminiszterként azzal próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, hogy az udvar tiltakozása ellenére önálló magyar bankjegyet bocsátott ki, szintén forint néven. A szabadságharc kitörése után az ország magyar ellenőrzés alatt álló területein ez a papírpénz volt forgalomban. A magyar forint a nép körében Kossuth-bankó elnevezést kapta. 1848. augusztus 6. és 1849. március 24. között 1, 2, 5, 10 és 100 forintos címletű bankjegyek kerültek forgalomba.
A szabadságharc leverése után Kossuth az Amerikai Egyesült Államokba, Philadelphiába emigrált, ahol azután, 1851-ben 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket nyomatott. Ez volt az ún. emigrációs forint. Ezután Londonban próbálkozott egy hasonló akcióval, amelyet azonban már nem tudott végigvinni. 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket nyomtak, amelyek végül nem kerültek be a banki forgalomba, ezért kénytelen voltak elégetni. Néhány példány megmaradt belőlük ­– ezek ma a legritkább és ezért legértékesebb Kossuth-bankók.

Az osztrák-magyar közös forint
A Kiegyezés után, 1867 és 1892 között az osztrák-magyar forint volt forgalomban. 1878-ban megalakult az Osztrák-Magyar Bank, majd 1880-ban megjelent az 1, 5 és 50 forint címletű új osztrák-magyar forintos bankjegy. Ez kétnyelvű volt: az egyik oldalán német, a másik oldalán magyar szöveggel. A bankjegyeket a közvetlenül a kormány által kibocsájtott hasonló formájú 10, 100 és 1000 forint címletű államjegyekkel egészítették ki.
Az osztrák-magyar forint 1892-ig, az immár aranyvaluta-alapú korona bevezetéséig volt forgalomban. Ausztriában a bécsi, Magyarországon a körmöcbányai valamint a gyulafehérvári pénzverde állította elő a Latin Éremunió pénzlábához kapcsolódó, 90 százalékos aranytartalmú pénzeket, amelyek a korona bevezetéséig voltak érvényben, az Osztrák-Magyar Monarchiában.

1946-ra a pengő annyira elértéktelenedett, hogy a szó szoros értelmében szemét lett belőle, az utcán.

Hogyan zajlott le az új pénz bevezetése?
Magyarország számára óriási veszteségeket okozott a világháborús részvétele. A rendkívül nagy emberveszteség mellett nehezítette a talpra állást, hogy az állatállománynak közel a fele, a terményeknek is a jelentős része odaveszett. A gyárakat a nácik kifosztották, gépállományukat elvitték, a Magyar Nemzeti Bank arany- és devizakészletét a magyar nyilasok és németek elhurcolták, a közlekedés gyakorlatilag megbénult. Az országra 300 millió dolláros, 6 évre ütemezett jóvátételt szabtak ki, a Szovjetunió megtámadásával okozott károk megtérítésére, miközben az amerikai Marshall-terv európai újjáépítési programjából a térség országai nem részesedhettek. A háború előtt német kézen lévő magyarországi vállalatok, ingatlanok, bányák, erdők a háború után szovjet tulajdonba mentek át, s eközben az országnak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) és a szövetséges csapatok ellátásáról is gondoskodnia kellett. 1946 elejére sosem látott mértékű hiperinfláció alakult ki, amelynek során a pengő használhatatlanná vált. Az államháztartási egyensúly megteremtése nélkül csődbe ment volna az ország – lépni kellett. A forint bevezetéséig megfelelő mennyiségű és minőségű árualap felhalmozásával kellett megalapozni az új pénz értékállóságát. Ennek biztosítása érdekében a gazdasági élet szinte minden területét központi irányítás alá vették. Kénytelenek voltak visszaszorítani a fogyasztást, ezért szigorú jegyrendszert is bevezettek. Az infláció ellen a kormány ekkor már nemhogy semmit sem tett, de még tisztességtelen eszközökkel is élt, az új pénz iránti, nagyobb várakozás felkeltése érdekében: az utolsó napok drágulási hullámát azzal szította fel, hogy állami kézzel belenyúlva a kereskedelem szabadságába, nagy mennyiségű árut tartatott vissza.
Segítette viszont a helyzet rendezését, hogy egyfelől az USA visszaadta a nácik által elrabolt arany- és pénzkészleteket (ez érkezett meg az „aranyvonat”-tal), másfelől a Szovjetunió átütemezte, és ezzel megkönnyítette a jóvátételi összegek befizetését. Mindezek révén sikerült stabilizálni a gazdaságot, és ez lehetővé tette, hogy 1946. augusztus elsején rendeződjön az ország pénzügyi helyzete, majd megjelenjen a piacán az új magyar forint.
Hogy még meddig lesz jelen, azt nem tudhatjuk, hiszen az EU tagjaként előbb-utóbb az euro fogja ezt a pénz felváltani.

 

Lévai Júlia
 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum