Villanyrendőrök: száz éve szabályoznak és figyelmeztetnek

2014. augusztus 11., 06:30
 

Száz éve, 1914. augusztus 5-én gyulladtak ki elsőként azok a jelzőfények az amerikai Clevelandben, amelyek az addigra jelentőssé váló autóforgalmat voltak hivatottak szabályozni és ezzel biztonságosabbá tenni. Az első lámpákon még csak piros és zöld fény világított, viszont volt mellettük egy csengő, hogy aki még nem szokta meg a lámpák jelenlétét, az is odafigyeljen. A ma is ismert, három színt használó lámpa hat év múlva került ki az utakra.


 
Az ötvenes-hatvanas években nálunk dobogón állva irányították a forgalmat a rendőrök. Akkor őket még csak a fehér, magasított szárú kesztyűjük tette könnyebben észrevehetővé és a munkájuk meglehetősen sok veszéllyel járt.

Megelőzve az autókat is
Bármilyen furcsa, de a jelzőlámpák előbb jelentek meg az utakon, mint az autók.
Londonban, ahol meglehetősen sok a keskeny utca, a tizenkilencedik századra annyira megnőtt a lovas kocsik forgalma, hogy ha el akarták kerülni a kocsisok összeverekedését, akkor tenni kellett valamit a közlekedésük szabályozására. Ezért a briteknél már 1868-ban megszületett a lámpa ötlete, amelynek használatát azonban egy drámai esemény miatt a villamosítás megjelenéséig felfüggesztették. A tervet egy nottinghami vasútmérnök, John Peake Knight készítette, a vasúti közlekedésben alkalmazott szemaforok ihletésére. Mivel azonban még nem volt villanyáram, csak gázt alkalmazhatott a piros és zöld fénnyel világító lámpák használatához. Az első szerkezetet a Westminster-palota előtt szerelték föl, a Great George Street és a Bridge Street kereszteződésében. A lámpa mellett folyamatosan ott kellett állnia egy rendőrnek, hogy mozgassa a kart, amely mindig eltakarta a lámpa éppen „leváltott” fényét. Valami okból azonban nem tudták biztonságosan fölszerelni, ezért a lámpából folyamatosan szivárgott a gáz, ami miatt 1869. január 2-án be is következett egy robbanás. A szolgálatban lévő rendőr életét vesztette a balesetben, így ezt a fajta eszközt a britek hosszú időre mellőzték.

Ma szerencsére csak kivételes helyzetekben van szükség arra, hogy rendőrök irányítsák a forgalmat. Ilyenkor őket is kötelezően védi a láthatósági mellény.

Hogyan szabályozták a forgalmat a villanyrendőrök előtt?
A legkézenfekvőbb megoldás természetesen a rendőrök kiképzése volt arra, hogy érthető, egyértelmű jelzésekkel irányítsák az autók forgalmát. Ezeket a jelzéseket a mai napig használják, minden olyan esetben, amikor egy szokatlan esemény miatt rendőröknek kell kézben tartaniuk a helyzetet. Ilyenkor a következő szabályok érvényesülnek: Ha a rendőr szemben vagy háttal áll nekünk, az a „piros” jelzéssel azonos, vagyis azt jelenti, hogy „Állj meg”. Ugyanezt jelenti, ha a rendőr feltartja a tenyerét. Amikor a rendőr oldalt áll hozzánk képest, akkor mehetünk – kivéve, ha ismét a tenyerét mutatja felénk vagy a felénk lévő karját maga elé tartja. Ilyenkor azt jelzi nekünk, hogy a szemből érkező autók kanyarodhatnak. A lámpák színváltásának megfelelő pillanatokat a rendőr azzal jelzi, hogy a karját vagy a botját a magasba emeli. Ilyenkor mindenkinek meg kell állnia, kivéve annak, aki már nem tud biztonságosan megállni, tehát jobb, ha továbbhalad. Emellett léteznek kiegészítő jelzések is, amelyek sürgethetik vagy lassításra inthetik az autósokat, illetve arra, hogy előtte vagy mögötte kanyarodhatnak. A rendőri jelzések természetesen a gyalogosokra is vonatkoznak. Ha a rendőr fütyül a sípjával, akkor rendszerint számíthatunk a személyes érdeklődésére, és jó, ha előkészítjük az iratainkat.
Annak ellenére, hogy a világban a múlt század elejétől már igen sok helyen működött villanyrendőr, a jelentősen szegényesebb autóállomány miatt jó néhány, európai országban a rendőröket vették igénybe, ami azonban egyedül a munkahely-növelés szempontjából volt hasznos. A rendőrök télen-nyáron álltak egy kis, négyszögletes dobogón az egyre bűzösebb kereszteződésekben, órákon át szívták a benzingőzt és viselték a forróságot, az esőt vagy a havat, és olykor egy-egy megcsúszó teherautó vagy autóbusz is lesodorhatta őket a helyükről. Magyarországon ugyan már 1926-ban felállították az első berendezést, a budapesti Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésénél (a Corvin Áruház mellett), a háború után azonban ismét évtizedeken át rendőrök végezték a forgalomirányítás különösen megerőltető, egészségtelen munkáját. Végül a hatvanas évek elején érte el ezt a területet is a modernizálás.

Sok helyen szöveggel is jelzik, hogy zöld van, át lehet menni, ha netán valaki elfelejtette volna, hogy mire is utalnak a színek.

Hogyan születtek az első villanylámpák?
Az Egyesült Államok-beli Salt Lake City-ben (Utah) 1912-ben  egy rendőr találmánya alapján alkalmazták az első zöld-piros elektromos lámpát. Ezt a lámpatípust szerelték fel azután egy korszerűsített változatában a nevezetes 1914. augusztus 5-diki napon, Clevelandben (Ohio),  az East 105-ös utca és a  Euclid Avenue kereszteződésében. A lámpa két színe (piros és zöld) mellett egy berregő hang is felhívta az emberek figyelmét a forgalmi rend változására. Vészhelyzet esetén a lámpát a rendőrség és a tűzoltóság át tudta állítani a maga számára kedvező módon. (Ma a helybiztosítás fordított logikával működik: mindegy, mit mutatnak a lámpák, mert a mentő- és tűzoltó autókon van a hangjelzés, amelynek hallatán mindenki azonnal köteles utat adni.)
Az első, három színt használó közlekedési lámpát 1920-ban szerelték fel, Detroitban (Michigan), szintén egy rendőr, William Potts jóvoltából. 1923-ban egy különösen kreatív ember, az addigra már az egyéb újításaival hírnevet szerző Garrett Morgan szabadalmaztatott egy saját készítésű közlekedési lámpa-berendezést.
Garrett Augustus Morgan az első, megbecsült afro-amerikai feltaláló volt, aki egyebek közt a későbbi gázálarcok elődjét, majd egy védőburkolat technológiáját fejlesztette ki, de a varrógép-technikát is megújította és hajápolási szerek is fűződnek a nevéhez. Emellett 1916-ban egy üzemben hősies módon megmentette néhány, munka közben bajba került társa életét. Élete során sikeres vállalkozásokat hozott létre.
Az első összekapcsolt közlekedési lámpahálózatot Salt Lake City-ben állították fel, 1917-ben. Ez hat részegységből állt, de még emberi irányítás kellett hozzá. Az első, automata irányítású lámpák 1922 márciusában jelentek meg, Houston városában. Az egykori gázlámpa-baleset miatt óvatosabb britek végül 1927-ben szerelték fel az első villanyrendőröket, Wolverhamptonban.
Ezután sorra következtek az egyre modernebb készülékek, amelyeket egyre kifinomultabb módszerekkel lehetett már egymáshoz hangolva beállítani.
A legtöbb országban, ahogyan nálunk is, a zöld a szabad (mehetsz!), a sárga "készülj fel a megállásra" és a piros az „állj”. A sorrend azonban országonként eltérő lehet. Az Egyesült Királyságban pl. épp a miénk fordítottja: zöld – sárga – piros. Új-Zélandon és Kanadában a sárga jelzésnél is meg kell állni, mert ellenkező esetben könnyen balesetet okozhatunk.
A nagyobb útkereszteződésekben és a veszélyes kanyaroknál gyakran használnak villogó sárga fényt, a veszélyre felhívó jelzésként. Máskor ez a fény azt is jelentheti, hogy üzemen kívül van a lámpa. Kanadában a villogó sárgát a villogó pirossal kombinálják, ami a kötelező érvényű megállást jelenti a négyirányú kereszteződésekben. A közlekedési lámpát különböző segédlámpákkal is kiegészíthetik, például a buszok forgalmának gyorsabb szabályozására. A legcivilizáltabb országokban a látássérülteket hangjelzések segítik az átkelőhelyeken.

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum