Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Mióta hordunk esernyőt?

2014. október 10., 19:46
 

Az esernyő elődje a jelek szerint a napernyő volt, amelyet a melegebb éghajlatú vidékeken készítettek, az ott élő fák és egyéb növények szélesebb leveleiből. Az ókori Egyiptomban, Babilóniában és Kínában ezek csupán annyiban különböztek az egyéb napvédőktől, hogy a leveleket tartó nyeleket nem a földbe szúrták, hanem rabszolgák kezébe adták. Arra nem volt nehéz rájönni, hogy ezek az ernyők nemcsak a nap, hanem az eső ellen is védelmet adhatnak, de arra már igen, hogy vajon milyen szerkezettel is lehet biztonságos, kényelmes, emellett mások segítségét nem igénylő eszközzé is tenni. Ehhez kifinomultabb anyaghasználat kellett, amit az emberiség később sikeresen el is sajátított, így ma már az esernyők könnyedén összecsukható – igaz, könnyedén össze is törhető és el is veszíthető – tárgyainkká lettek.


 
Ilyen az, amikor a szél az USA elnökének helyzetére való tekintet nélkül legyőz egy esernyőt. Szerencsére George W. Bush-nak és kísérőjének volt annyi humorérzéke, hogy ez nem rendítette meg őket.

Az ókorban inkább napernyő volt
Az asszíriai Ninive egyik palotájának alabástrom reliefjén örökítették meg az egyik első napernyőt, Kr. e. 860-ból. Érdekessége, hogy épp úgy összecsukható volt, mint a mai ernyők.
Az első európai esernyők azután Periklész korában tűntek fel, a téli időszakban esőt is látott görög területeken. Ekkor még csak a patríciusoknak volt esernyőjük, a hierarchiában alattuk állók vélhetően nemigen tudták megfizetni az aprólékos, sok időt igénylő munkával elkészített, halcsontokból és bőrből készült eszközöket. Ezeknek az ernyőknek a súlyuk is jóval nagyobb volt a későbbieknél, így hosszabb utakon valóban nélkülözhetetlen volt a rabszolgák segítsége a cipelésükhöz. Ókori falfestmények azt bizonyítják, hogy a Római Birodalomban is ismerték az esernyőt. Később, a koraközépkor háborúkban bővelkedő időszakában azonban egy időre eltűnt – a harcosok páncélöltözetéhez biztosan nem ment ez a „kiegészítő” – csúnyán megtörte volna a stílust … A hétköznapi emberek pedig a köpenyeik mellett elég sokféle csuklyát, kendőt, kalapot és egyéb fejfedőt hordtak ahhoz, hogy az átlagos esőktől meg tudják védeni magukat. A kényes francia ízlés azonban szép lassan mégis felfuttatta a divatját: a 17-dik században például XIII. Lajos francia királynak már vízhatlan esernyői is voltak! Azt, hogy az esernyő anyaga lepergesse a vizet, viaszolással oldották meg, ami persze ismét csak növelte az alkalmatosság súlyát.
A 16-dik század során azután lassanként egész Európában elkezdték készíteni a halcsont bordázatú ernyőket, amelyekre speciálisan kikészített bőrdarabokat illesztettek. A cserzési technikák fejlesztésében jelentős szerepet játszottak a magyar szűcsmesterek, akik sokféle anyagot és kifinomult módszereket használtak fel a bőr tartósítására és puhítására.
Végül az esernyő divatjának legnagyobb áttörése azonban mégsem Párizsban, hanem Londonban zajlott le, éspedig hangos tiltakozások közepette.

Miért tüntettek Londonban az esernyő ellen?
A 18-dik század közepén egy fázékony londoni úr, Sir Jonas Hauway úgy döntött, hogy az esernyőkészítésnek és -népszerűsítésnek szenteli az életét. Ő készítette Londonban az első, a régebbieknél jóval könnyebb és így sokkal használhatóbb esernyőt, amelynek egy-egy példányát mindig magánál is hordta. És mivel Londonban mindig sokat esett az eső, Hauway és néhány vásárlójának ernyője lassan mindennapos látvánnyá vált a városban. Ez azonban valóban jelentett némi konkurenciát a kocsisoknak, akiknek járművét így talán egy-két emberrel kevesebb vette igénybe, ha kitört a zivatar. Ezért a kocsisok nem átallottak bértüntetőket felfogadni, hogy minden módon kifejezzék az esernyő terjedésével szembeni tiltakozásukat. Sőt, olykor személyesen próbálták lebeszélni az esernyősöket arról, hogy a lovas kocsik biztonságos kabinjai helyett ezzel az eszközzel védjék magukat. Idővel azonban kiegyenlítődött a helyzet: akik addig lovas kocsin szerettek járni, azok ez után is beültek, mert a szokásaik rendje nem az esernyő létén vagy nem létén múlott – legfeljebb most annak csöpögésével össze is vizezték a kocsi padozatát. Hauway kitartása végül nem volt haszontalan, és London ma elképzelhetetlen esernyő nélkül.

Az internetes humor-fejlesztők egyik karikatúrája szerint a holland fizikus által kifejlesztett, garantáltan szélálló esernyő működését pont úgy kell elképzelnünk, mintha egy F-117 Nighthawk bombázó indulna útnak. (http://toochee.postr.hu)

Mit kellett megoldani az esernyő szerkezetében?
Az első esernyőkészítőknek nem volt könnyű dolguk: ki kellett találniuk, hogy miképp lehet ezt az eszközt a lehető legkönnyebbé és egyúttal összecsukhatóvá is tenni. Az esernyő szerkezetét végül egy csúsztatható hüvely beiktatása határozta meg, a nyélen. A modern ernyő általában nyolc cikkelyből áll, amelyeket egy-egy vékony, több elemből összekapcsolt fémpálca tart meg. A pálcák elemei apró csuklókkal illeszkednek egymáshoz – ezek teszik lehetővé a merevítés többszörös megtörését. Zárt állapotban a nyélen futó hüvely lenn van, a nyél alján, egy kis kiálló, rugós csapocskával rögzítve, a hüvelyen vágott oldalnyílásban. Ha ki akarjuk nyitni az ernyőt, be kell nyomnunk a csapocskát, így fel tudjuk csúsztatni a hüvelyt a nyélen. A csúsztatás révén az addig szöcskelábakként egymáson nyugvó pálcadarabok átbillennek a csuklós illesztéseknél, a középen lévő, sugárszerűen szétnyíló, rövidebb pálcák pedig úgy feszülnek ki, hogy rögzítsék a hosszabb pálcákat.

Mi a gondunk az esernyőnkkel?
Amellett, hogy gyakran ott felejtjük, ahová száraz helyre jutva letettük, az esernyők többsége azzal okozza a legnagyobb gondot, hogy a szokásosnál már egy kicsit is erősebb szélben is könnyen kifordul. Ennek elkerülése érdekében az esernyőgyártók folyamatosan különféle kísérleteket végeznek. A legalapvetőbb kísérletek természetesen a szélcsatornás mérések voltak, hiszen a probléma megoldásához a légellenállást kell csökkenteni valamint a felhajtóerőt és a légörvényeket kell kiküszöbölni.
A mérések során kiderült, hogy egy átlagos stabilitású ernyőt már egy 17-20 kilométer/órás sebességű szél is ki tud fordítani. Az ugyancsak szeles Hollandiában élő fizikus, Gerwin Hoogendoorn úgy gondolta: tűrhetetlen, hogy az ilyen, önmagukban jelentéktelen fizikai légáramok tönkre tudják tenni az ember és az esernyő viszonyát, és hogy az esernyő aerodinamikai problémája egészen biztosan megoldható. Hosszas szélcsatornás bemérések és számolások után valóban meg is tudott szerkeszteni egy olyan ernyőt, amelyet semmiféle szél nem tud kifordítani. A konstrukció több kritikusa szerint azonban nem túl szerencsés, hogy a modell inkább hasonlít az amerikai légelhárításban használt repülőgépekre, mint a táskánkba használat után begyűrhető, egyszerű használati tárgyra. A fizikusok munkája azonban mégsem volt haszontalan, mert egyre több viharbiztos ernyő kerül ma forgalomba.

A Hungaria Hazai Ernyőgyár Rt. épülete az eredeti szecessziós oromzattal, egy képeslapon. (Balkányi Ernő kiadványa, a GML archívumából)

Melyik volt a leghíresebb magyar esernyőgyár?
Az első, magyar esernyőgyár a ma Szlovénia területén lévő Alsó-Lendván jött létre. Mint azt a szlovéniai magyarok hetilapja, a Népújság egy cikkéből is meg lehet tudni, Alsólendva környékén mindig is komoly hagyományai voltak a kézműves mesterségeknek, így ott a 19-dik század végére több varroda is működött. Ezek egyike, Wortmann Béla varrodája alakult át ernyőgyárrá, 1904-ben. A neve Hungária Hazai Ernyőgyár lett. A vállalkozás gyorsan sikeressé vált, így hamarosan bővíteni is kellett az üzemet. Az új, nagyobb épület kivitelezésére a kor egyik legnevesebb vállalkozóját, az olasz származású Morandini Tamást kérték fel, aki Szente Lajos szombathelyi építész tervei alapján készítette el a magyaros, szecessziós stílusjegyeket viselő gyárépületet, 1907-re. A gyár hamar a város egyik ékességének számított. Olyannyira, hogy képeslapokat is készítettek róla. Mivel azonban a födém a nedvességet kevésbé álló technikával készült, a további, rendszeres beázások megakadályozása érdekében 1910-ben le kellett bontani az épület ékességét, a szecessziós pártázatot. Ennek helyébe klasszikus, cserépzsindelyes sátortetőt alakítottak ki a gyár építménye fölé, amely így némileg veszített a különlegességéből. Ettől függetlenül az esernyőgyár viszonylag jól működött: átlagosan 30–40 dolgozója naponta 270- 350 ernyőt is gyártott. Lendületét az I. világháború törte meg, amikor természetesen visszaesett a kereslet, ezért kénytelen voltak az inkább eladható ruházat- és cipőgyártással kiegészíteni a tevékenységüket. A vesztes háború végén Alsólendva a békeszerződések révén új államalakulathoz, a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, hogy azután 1941-ben egy időre ismét visszacsatolják Magyarországhoz, amikor a cég újra felvette a Hungária Hazai Ernyőgyár Rt. nevet. Ekkor itthoni személyeket neveztek ki igazgatósági tagokká. A szintén vesztes II. világháború befejezése után azonban a Lendva-vidék az új Jugoszláviához került, ahol az egypártrendszer államosítási törekvései miatt ugyan az épületével együtt az önállóságát is elveszítette, az erős állami támogatások révén azonban az 1980-as évek végéig továbbra is sikeresen működött. Ezután a világpiacon már nem bírta a versenyt, és 2001-ben, három évvel a 100. születésnapja előtt, felszámolták. Emlékét tiszteletre méltó módon őrzi a mai Lendva városában a Lendvai Galéria és Múzeum, a 2007-ben megnyitott, Lendva város polgárosodása, nyomdászata és ernyőgyártása című kiállítással.

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum