Ceruza, radír

2015. január 28., 15:15
 

Bár a számítógép terjedésével egyre ritkábban használunk tollat-ceruzát, de ha rajzolni szeretnénk, mégiscsak ez utóbbiakat vesszük elő. Ha pedig árnyaltabb vonalakkal szeretnénk valamit megörökíteni a papíron, akkor a ceruzáért nyúlunk. Ez a több évszázada rendelkezésünkre álló eszköz biztosítja a számunkra a legmegbízhatóbban, hogy hol erősebb, hol halványabb vonallal tegyük pontosabbá, kifejezőbbé, amit ábrázolunk. Sőt, még a kísérletezgetést is lehetővé teszi, hiszen ha valami nem sikerült olyan jól, akkor egy erősebb vonallal felülrajzolhatjuk, de ki is radírozhatjuk.


 

Miért éppen ceruza a neve?
A rajzoláshoz-íráshoz használt íróeszköz a magyarban félig-meddig véletlenül kapta a latin eredetű cerussa kifejezés alapján a nevét. A szó jelentése ugyanis ólomfehér, amelyben az „ólom” rész rendben is van, hiszen régen ólomvesszőket használtak az íráshoz-rajzoláshoz. De hogy került a „fehér” jelző az egyértelműen fekete belű ceruzákhoz? Ezt nem tudhatjuk biztosan, de valószínűleg úgy, hogy kezdetben fehéresebb faborítású ceruzák kerülhettek hozzánk, és aki nevet adott ezeknek, az a borítást vette alapul az elkereszteléséhez. Ez a névadási logika pedig annyira megszilárdult, hogy amikor németes kifejezést kerestek az íróeszköz megjelölésére, akkor is ugyanannak a szónak a változatára találtak rá. Így született meg a plajbász kifejezés, amely a latin szó tükörfordításából eredő Bleiweissből jött létre, ráadásul annak is a tájnyelvi formája, a „Plaiwais” félrehallásából. Mindettől függetlenül a ceruzák természetesen Magyarországon is fekete vonalakat húztak – persze csak addig, amíg a színesek is meg nem jelentek mellettük…

Ma már egész hadseregnyi színes ceruzát tudunk felvonultatni.

Mi volt a ceruza őse?
Az emberek hosszú évszázadokon át csak az ólomvesszőkkel tudtak nyomot hagyni a pergameneken illetve a papírokon. Ahhoz azonban, hogy ez ne legyen kényelmetlen, ne fogja meg a kezüket illetve ne csússzon ki az ujjaik közül, valamivel körül kellett venni. A természet ehhez az üreges nádszálakat kínálta fel, magától adódó megoldásként. A 9-dik században, Itáliában fejlesztették ki a nádborítású ólompálcikák gyártását. Ez úgy készítették, hogy a nádszálakat vízbe állították, majd keskeny tölcséren át forró ólmot öntöttek az üregükbe. Az ólom a víztől hamar és egyenletesen lehűlt, így a forróság nem deformálta a nádat. Az egyetlen kényelmetlenséget azután csak az jelentette, hogy a nád végét nehéz volt megfaragni (például könnyen ketté is repedt, és így levált az ólompálcáról), ezért hamar elkezdtek gondolkodni azon, hogy puhább anyagot keressenek a borításhoz. Kézenfekvő volt a fa használata, ám ezen belül sem volt mindegy, hogy melyik fajtát választják ki. Ahhoz, hogy eljussanak a legmegfelelőbb anyagokhoz, a különböző földrészek közötti utazások és a kereskedelem megindulását is ki kellett várni. Végül az afrikai fák bizonyultak a legalkalmasabbaknak. Ezekből szintén vékony pálcikákat vágtak ki, majd felhevített dróttal kiégették a közepüket. (A későbbi, hosszú hasábokból vágott és összeillesztett ceruzaborítások csak akkor jelenhettek meg, amikorra már meg tudták oldani a nagyüzemi ragasztásokat is.) Az üreges fapálcákba pedig a hagyományos módon beleöntötték az ólmot.
A 14-dik század végén rájöttek, hogy ha az ólmot ónnal keverik, akkor az anyag puhább lesz, és így részben erősebb, részben könnyebben törölhető nyomokat fog hagyni a papíron. Az arány többnyire két rész ólom és egy rész ón volt. A kor nagy művészei, mint pl. Dürer és Holbein ilyen, ólom-ón keverékből álló irónnal dolgoztak.  

Még lágyabb és még több nyomot hagy: a grafit
1564-ben azután egy fontos felfedezés forradalmasította az íróeszközöket. Az angliai Seathwaite-­völ­gyben rátaláltak a szén egy speciális formájára, a grafitra. (Hogy pontosan ki volt a fölfedező, azt máig nem tudjuk.) Ettől kezdve hosszú ideig a Cumber­land grófságban lévő Borrowdale-ben bányászott grafitot használták a ceruzák legfőbb alapanyagaként. A grafit többnyire pikkelyes-leveles, vaskos, szemcsés vagy földes halmazokban jelenik meg. Jellemzője, hogy jól hasítható és jó elektromos vezető, így később nemcsak a ceruzagyártáshoz, hanem festékekhez, kenőanyagokhoz és elektródákhoz is felhasználták. Mivel azonban ez majd csak a későbbi korokban következett be, az elnevezése az íráshoz kötődött, ezért is lett a neve a görög graphein = írni szó alapján grafit.
Miután körültekintő repesztéssel kitermelték a grafitot a bányákból, nagyjából ugyanazzal a technológiával készítettek belőle ceruzát, mint addig az ólom-ón rudacskákból. Ekkorra azonban már bevezették a ragasztást is: a grafitot megenyvezték és úgy rögzítették a fahüvelyben, amely gyakran már két, egymáshoz illesztett részből állt. Az alapanyag ritkasága és a bonyolultabb eljárások miatt a grafitceruzák hosszú időn át igen drága portékák voltak. Később azonban már kevésbé tiszta, és ezért olcsóbb szénkeverékeket is felhasználtak, ezért egyre inkább tömegcikké válhatott a grafitceruza is.

A ceruzáknak egy ilyen gép igazán csak a kíméletes ellenségük...

Beszállnak a németek és a franciák is
A grafit felfedezése után, a 18-dik században Németországban is megindult a ceruzagyártás. Ennek első és legjelentősebb központja a Nürnberg melletti Stein község volt, ahol többen is foglalkoztak ceruzakészítéssel, kisebb műhelyekben. 1761-ben pedig a máig ismert Faber-Castell ceruzák egyik névadója, Caspar Faber megalapította az első ceruzagyárat, amelyet azután 1766-ban Corns­feld gróf Settenbach-ban létrehozott gyára követett. Ettől kezdve Németországban egyre komolyabb iparággá vált a ceruzagyártás.
Érdekes módon a modern grafitceruzát mégsem ott, hanem Normandiában fejlesztette ki Nicolas Conté, aki maga is művész volt. Főként portrékat rajzolt, és a saját tapasztalataként érzékelte az akkor gyártott ceruzák gyengeségeit. A nehézségeket elsősorban az okozta, hogy csak egyfajta keménységű ceruzát gyártottak, amelyekkel bizonyos árnyalatokat egyáltalán nem lehetett létrehozni. Kísérletei során rájött, hogy ha agyaggal keveri össze a grafitport, akkor változatosabb keménységű ceruzabeleket tud létrehozni. 1795-ben szabadalmaztatta is a találmányát, amelynek lényege tehát az volt, hogy a grafit-agyag keverék különféle arányaival eltérő keménységű ceruzabeleket lehet gyártani. A fiatalon (ötven évesen) váratlanul elhunyt Conté a találmánya révén ma is Franciaország egyik, jelentős alakjának számít.
A grafitkeverék kikísérletezése akkorra már annyira benne volt a levegőben, hogy Contéval egy időben, tőle teljesen függetlenül a cseh nemzetiségű, de Bécsben dolgozó Joseph Hardtmuth építőmester is hasonló végeredményre jutott. Ő a budweisi gyárában kezdte el az olyan ceruzák gyártását, amelyek grafitját szintén különböző keménységű anyaggal keverték. A további újítása pedig az volt, hogy a keveréket a folyamat végén erős nyomással összetömörítették, miáltal a bél kevésbé porladt és általában is stabilabb lett. Ezzel a Hardtmuth-ceruzák egyúttal sikeresebbekké is váltak, és átvették a vezetést az íróeszközök piacán. Németország majd csak a Faber cég feltörekvése idején tudja visszaszerezni a kezdeti, jó pozícióját.
A huszadik században a festékanyagok fejlődésével megjelentek a színes ceruzák is. És ettől kezdve már szinte követhetetlenné vált a ceruzaipar fejlődése. Egy találmány azonban így is kiemelkedik: a japán Tokuji Hayakawáé, aki elsősorban a fémekhez értett. A fémektől kapta az inspirációt ahhoz, hogy a ceruzák tartósabb foglalatán kezdjen el gondolkodni. Valószínűleg azon töprenghetett, hogy fölösleges egy grafitbél elhasználásához mindig elhasználni annak a borítását, vagyis a fa külsejét is. Ezért aztán kitalálta a finom, rejtett tolószerkezettel ellátott töltőceruzát is, amely 1940-től világszerte hatalmas sikert aratott.

Az igazi ellenség a radír, amely nemhogy a nyomaikat is eltünteti, de még rózsaszín elefántnak is álcázza magát!

Néha el is kell tüntetni a nyomot!
Mivel az ember nem tökéletes, az írásai és a rajzai sem azok, így olykor korrekcióra szorulnak. Ezt oldja meg a radír, amelynek a ceruzáénál egyszerűbb a története. Mielőtt megszületett volna a mai formája, főként viaszt használtak a grafit nyomainak eltüntetésére. Ez az anyag azonban zsíros nyomokat hagyott a papíron, ha éppen ki nem szakította. Később kenyérbelet is használtak, ám a porladékonysága miatt ez is csak alkalmi megoldást jelenthetett – inkább a falak tisztításánál vált be. 1770-ben azonban Joseph Priestley angol vegyész (1733-1804), aki emellett még lelkész, liberális politikai filozófus és fizikus is volt és főként a gázokat tanulmányozta, felfedezett egy növényi összetételű gumit, amellyel el lehetett távolítani a ceruzanyomokat. Ő a rubbed (= kidörzsölt, kopott) szó alapján elnevezte rubbernek az anyagot, amely az angolban azóta is a gumi ill. a radír neve. Egy angol mérnök, Edward Nairne azonban már energiát is fektetett abba, hogy üzletet is csináljon a radírgyártásból. Ő egy alkalommal véletlenül nyúlt egy gumidarabért a kenyérbél helyet, amikor törölni akart egy szót, és így jött rá, hogy a gumi megformálásával praktikus használati tárgyat lehet készíteni. Kis kockákká formálta hát a gumit, és viszonylag magas áron árulni kezdte. Hamar kiderült azonban, hogy a gumi felkockázása kevés a használhatósághoz. A nyers gumi ugyanis a kenyérbélhez hasonlóan elmorzsálódik, ezért valamilyen módon szilárdabbá kell tenni. A megszilárdítása viszont csak a megfelelő anyagok tartós hozzákeverésével lehetséges, ami sajátos eljárást igényel. Ezt az eljárást – a hűtések és hevítések megfelelő ritmusából álló – vulkanizálást találta fel azután, 1839-ben Charles Goodyear, amivel egyúttal a stabil radírgumi gyártásának lehetőségét is megteremtette.
A huszadik század végére a radírgumik nemcsak közönséges iskolai eszközökké váltak, hanem olykor divatos tárgyakká is, amelyek nem pusztán a rájuk festett ábrákkal, hanem még az illatukkal is kitűntek a többi tárgy közül. Néhány radírfajta pedig már arra is alkalmas volt, hogy ne csak a grafitnyomokat, hanem a folyékony töltésű írószerszámok vonalait is eltüntesse, nem kis munkát adva ezzel a rendőrségi nyomozók okiratokkal foglalkozó csoportjának.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum