A kivi és a kivi

Ha keresztbe vágjuk el a kivit, szinte egy műalkotással vetekszik a látvány, amit kapunk.

Mi közük volt a vámszabályoknak a névadáshoz?
A kivi nevű gyümölcsöt nemesítéssel termesztették ki a kertészek, az ún. küllőfolyondárok különféle fajaiból. A belül élénkzöld, kívül barna növény héja olyan szőrös, hogy akár állatkának is nézhetnénk, ha az alakja nem hasonlítana a zárt és lekerekített tojáséra. Ám mivel erre hasonlít, akárcsak pl. az egres, egy ideig kínai egres volt a neve. Eredeti termőhelye ugyanis Dél-Kína volt, ahol ma is a terület legjellemzőbb gyümölcsének számít. A kínai nevet – „jangtao” – azonban, úgy látszik, nem volt kedvük megjegyezni a kereskedőknek, ezért találták ki rá először az egrest. Ezt viszont azoknak nem tetszett, akik Új-Zélandban kezdtek bele a gyümölcs termesztésébe. Szerintük inkább a dinnyék kicsinyített mása volt ez, ezért a dinnyécske, vagyis melonette nevet adták neki, és ezzel is kezdték el szállítani, főként az USA piacaira. Igen ám, de az ötvenes években az USA-ban hirtelen éppen a dinnyefélék vámját kezdték el fölemelni, ami pedig a melonette árát is megdrágította volna, veszélyeztetve a kereslet növekedését. Az új-zélandi kereskedők bajba kerültek: nagyon gyorsan találniuk kellett egy olyan nevet, amely eltünteti a dinnyére való utalást, viszont a piacon is jól hangzik és könnyen eladhatóvá teszi az árut. Úgy látszik azonban, az idő szorításában semmilyen új szó nem jutott az eszükbe. Megjelenhetett viszont a szemük előtt nemzeti büszkeségük, a kivi nevű madár, amely, ha ránézünk, végül is ugyanolyan pici, barna, szőrös és tojásdad alakú, mint az addig melonette néven ismert gyümölcs. Gyorsan ráírták a melonette-es dobozokra, hogy „kiwi”, és, még mielőtt romlásnak indultak volna, útnak indították a következő szállítmányokat az USA felé. Így lett a jangtao, kínai egres majd melonette nevű gyümölcs 1959-től kiwifruit, és végül egyszerűen csak kivi.

Az igaz, hogy a kivi egy madárról kapta a nevét, de biz’Isten, nem a bagolyról! (A figurális gyümölcskompozíciót a mindmegette.hu oldalára tette föl valaki, hogy kedvet csináljon a gyerekeknek a gyümölcsevéshez.)

Mi mindenre jó a kivi?
Amióta a világban megismerték a kivit, mindenütt az egyik legegészségesebb gyümölcsnek tartják. Főként azért, mert sokféle vitamint tartalmaz: tiamint (B1), riboflavint (B2), niacint (B3) piridoxint (B6) folsavat (B9), valamint E- és K-vitamint. Emellett az ember számára szintén nélkülözhetetlen kalciumhoz, vashoz, magnéziumhoz, foszforhoz és káliumhoz is hozzájuthatunk a gyümölcsből. A vitaminok és a nyomelemek szerencsés összetétele révén az orvosi megfigyelések szerint a kivi még azzal a jótékony hatással is rendelkezik, hogy rendszeres fogyasztásától kiegyenlítődik a túl magas vagy túl alacsony vérnyomás.
Mindezek mellett a kivi élénk, élettel teli színe, a zöld hús és a fekete magok kontrasztja a szemet is elkápráztatja. Nem csoda, hogy ma már szinte nélkülözhetetlen a hidegtálaknál: húsok, tészták és egyéb gyümölcsök mellé is oda szokták tenni, a legkülönfélébb vágási technikákkal. És minél nehezebb az étel, a savanykás kivi annál jobb szolgálatot tesz a fogyasztójának, hiszen megkönnyíti az emésztést. Nem csoda, hogy sokhelyütt „csájnikum” lett a kivi.

Nem lehet könnyű elmenekülni a kivi csőre elől.

Honnan jöttek a gyümölcs keresztszülei?
A kivigyümölcs névadó szülője, a kivimadár szintén nemzeti jelkép a hazájában, Új-Zélandon. Sokáig nem lehetett tudni, hogy honnan érkezett és milyen fejlődési fokozatokon keresztüljutva nyerte el a mai formáját, de nemrég egy véletlenül megtalált fosszília választ adott erre a kérdésre is. 2010-ben egy olyan, megkövült példányt találtak, amely DNS-vizsgálatokra is módot adott, s a vizsgálatokból az derült ki, hogy tévesek voltak az addigi elképzelések a madár eredetéről. Addig ugyanis azt gondolták, hogy a kivi egy kb. hétszáz éve kihalt, nagy testű, emuszerű madár, a moa egyre kisebbé váló utóda. Most azonban épp az ellenkezőjét bizonyították a tények: a kivi nemhogy „összement” volna, hanem kifejezetten megnőtt, hiszen az őse a még annál is kisebb ausztrál emu volt. Vagyis a kivik a szomszédos Ausztráliából repültek át, mint akkor még szárnyakkal rendelkező madarak. Új helyükön azonban egyre kevésbé volt szükségük a szárnyukra, ezért az fokozatosan elcsökevényesedett, majd el is tűnt a testükről. Ez azért történt így, mert a földlemezek mozgásai miatt Új-Zéland szigetei már a mezozoikum vége felé (kb. 80 millió évvel ezelőtt) elszigetelődtek más földrészektől, ezért a később kialakuló emlősök néhány denevérfajt kivéve nem juthattak el a területére. Új-Zéland szigetére tehát nem kerültek be emlős ragadozók, amelyek miatt a madaraknak föl kellett volna emelkedniük a talaj szintjéről, ha menekülni akartak. Veszély híján még a denevérek is elhagyták a röpködési képességüket. A sziget akkor sokat nyert ettől a fejlődési formától, mert szinte egyedülálló fauna alakult ki az erdeiben, a különleges madarak sokféleségéből.
A kivi madár voltát ma a tojásrakó volta és a csőre jelzi. Érdekes, hogy mindkét jellegzetességét a „különösen nagy” jelzővel tudjuk leírni: a tojások mérete eléri a madárka testének egynegyedét, a csőre pedig szinte groteszk mértékben hosszú. Mindenesetre az ős pontosabb beazonosítása az addigi besorolásukon mit sem változtatott: a kivifélék a madarak osztályának a struccalakúak rendjébe tartozó család tagjai. A családba egy nem és öt faj tartozik.

Hogyan élnek a kivik?
A röpképtelen kivik példányai kifejlett állapotban 1-4 kilót nyomnak, magasságuk pedig 35-65 cm. A tojók nagyobbak, mint a hímek. Kültakarójuk csöppet sem emlékeztet a  madarak tollazatára, inkább az emlősök szőrzetéhez hasonlít. Nappal kevésbé találkozhatunk velük: ezt az időszakot az üregük mélyén töltik. Éjjel viszont úgy bóklásznak az erdők és a bozótos területek mélyén, akár a kisemlősök. Lárvákat, rovarokat, puhatestűeket kaparnak ki a földből, azokkal táplálkoznak. A tojó évente egy tojást rak le, amelynek mérete, mint már volt róla szó, szokatlanul nagy. Kb. két hónapig kell kotlaniuk az utód kikeltetéséhez. A kotlás munkáját a kivi család demokratikus szellemben végzi: a tojó és a hím egyformán kiveszi a részét belőle. Sőt, a hím olykor túl is teljesíti a normát, és többet ül a tojáson, mint a párja. (Ám mivel ilyenkor nem látunk sörösüvegeket a közelében, nincs okunk azt feltételezni, hogy ezt kizárólag a meccsek minél kényelmesebb megszemlélése céljából teszi.) Annyira komolyan veszi a feladatát, hogy még külön, speciális költőtasakot is növeszt a hasán. A kivik ebben a szimmetrikus családban töltik el az egész életüket, amely nagyjából tíz év. Ez alatt mindvégig hűségesek maradnak egymáshoz.

Ilyen, amikor éppen kikelt a tojásából….

Miért kerültek veszélybe a kivik?
Új-Zéland területe az ember megjelenése előtt rendkívül kedvezett a legkülönfélébb élőlényeknek, hiszen 80 százalékban erdő borította. Igaz, az elszigetelt fekvése miatt két denevérfajon kívül nem érkezett oda szárazföldi emlősállat, ami viszont kedvezett a madarak elszaporodásának. A kivi, takahe, kakapó, weka és kea mellett itt élt a világ legnagyobb méretű madárfaja, a moa is, amely valószínűleg az első polinéz bevándorlók vadászatainak esett áldozatul. A sziget őslakói, a maorik kb. a 10-11. században jelentek meg Új-Zélandon. Kezdetben nem mérték fel, hogy mekkora természeti értéket jelentenek az ott élő madarak, és néhány évtized alatt a nagy testű, röpképtelen moafélék összes faját kipusztították. A madárvilág csúcsragadozójának, a hatalmasra megnövő Haast-féle sasnak sem maradt egyetlen példánya sem. A kiviket azonban valószínűleg a kis testük és éjszakai életmódjuk megmentette a kipusztulástól. Később a maorik felismerték a madarak jelentőségét, és a szigetek egyes területein megtiltották a vadászatot. Vagyis tettek egy lépést a védetté nyilvánított területek rendszerének elfogadása felé. Ugyanakkor a 19-dik században európai telepesek érkeztek Új-Zélandra, akik – tudatosan és véletlenül – több eurázsiai állatfajt behoztak magukkal, amivel felborították a szigetek ökológiai egyensúlyát. Elsősorban az általuk betelepített nyulak elszaporodása okozott súlyos gondokat. Fölismerve a problémát, azt a döntést hozták, hogy a nyúlszaporulat természetes csökkentésére hermelineket és görényeket telepítenek be, ami viszont végzetes lépésnek bizonyult. Nem számoltak ugyanis azzal a természetes törekvéssel, amelynek jegyében minden lény mindig a lehető legkönnyebb prédát keresi. A hermelinek és a görények a sokkal lassabb és a ragadozókra felkészületlenebb, őshonos madárfajokra támadtak rá, amelyeket játszi könnyedséggel elejthettek. Sajnos így sokukat teljesen kipusztították és a kiviket is jelentősen megtizedelték. A jelen pillanatban az ő jövőjük is eléggé kétséges. Szerencsére már Új-Zélandon is működnek olyan civil szervezetek, amelyek kitartóan dolgoznak a madarak megmentésén, a sérült és fiatal példányok biztos helyre szállításán és gondozásán, sőt, azon is, hogy a helyi lakosok éjszaka ne engedjék szabadon kószálni a ház körüli állataikat. Ezzel talán megvédhetik a kivit a kipusztulástól, és attól, hogy ne csak a maorik meséiben maradjanak fenn, hanem az erdeikben is.

Lévai Júlia