Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Megjöttek a koalák!

2015. március 06., 11:56
 

Március hatodikától látható lesz az a két koala, amely már egy héttel azelőtt megérkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe (egyszerűen szólva az Állatkertbe), ám amelyet az érkezése után karanténban kellett elhelyezni. A karantén, más szóval vesztegzár azt jelenti, hogy egy ideig másoktól elzárva, az esetleges káros behatásoktól védve, különleges figyelemmel gondozzák ezeket az állatokat. A koalák esetében a szokásosnál is fontosabb a karantén, hiszen ezek az állatok egyedülállóan érzékenyek.


 
Nem csoda, hogy egy ilyen állatka mindenkiből jó értést vált ki. Most éppen alszik, hogy megeméssze az eukaliptusz leveleket.

Mit tudunk a koalákról?
A koaláról Európában csupán 1817 óta tudnak az emberek: ekkor írta le az állatot először Georg August Goldfuss zoológus. Mára viszont a koala lett a világ szinte legnépszerűbb élőlénye. Olyannyira, hogy a 2000-ben megrendezett sydneyi olimpiai játékok során ez volt az egyik kabalaállat. Érdekes, hogy mind az eredeti élőhelyén, mind másutt az emberek rendre téves elnevezéseket adtak neki. A látványa alapján Európában és az USA-ban sokan ma is koalamacinak is hívják, aminek azonban semmi alapja: az állatnak annak ellenére sincs köze a medvékhez, hogy a tudományos, görög neve is „erszényes medve” (lám, a tudósok sem mindenben megbízhatóak). Az Ausztráliában őshonos, erszényes, növényevő állat a koalafélék (Phascolarctidae) családjának egyedüli élő képviselője. Ám a bennszülött katang nép megfigyelői is tévedtek egy kicsit, amikor a „koala” nevet adták neki – ez ugyanis azt jelenti, hogy „nem ivó”. A név csak részben fejezi ki a valóságot, mert bár a koala valóban nem iszik sokat, de hogy egyáltalán ne venne folyadékot magához, az erős túlzás. A koala hasonlít a legközelebbi élő rokonához, a vombathoz, de a bundája vastagabb és puhább, a füle pedig sokkal nagyobb.
Három alfaja van: a legdélebbi, amelynek hosszabb, sötétebb a szőre és nagyobb a termete (Phascolarctos cinereus victor), a legészakibb, amelynek rövidebb, világosabb a szőre és kisebb a termete (Phascolarctos cinereus adustus ) és a kettő közötti, vegyes kinézetű (Phascolarctos cinereus cinereus).
A koalák Ausztrália keleti partjain mindenütt megtalálhatóak, de a belső vidékeken is elterjedtek. Ausztrália déli részén a 20-dik század elején csaknem a kihalásig vadászták a koalát, elsősorban a bundájáért, később azonban Victoria államból újratelepítették őket.
Az utóbbi években néhány kolóniát komolyan veszélyeztettek a betegségek, elsősorban a chlamydia nevű, bakteriális fertőzés, amely a húgyutakat támadja meg.
Mivel a koaláknak nagy, összefüggő erdős területre van szükségük, egyre nagyobb gondot okoz, hogy a mezőgazdasági vagy építkezési területek csökkentik a koalák élőhelyét és táplálkozási lehetőségeit. Az Ausztráliai Koala Alapítvány 40 000 négyzetkilométer feltérképezése után azt állította, hogy a koalák természetes élettere lényegesen lecsökkent. Nehezíti a helyzetet, hogy mivel Dél-Ausztráliában, a Kenguru-szigeten a kilencven évvel ezelőtt betelepített koaláknak nem volt természetes ellenségük vagy versenytársuk, hatalmas mértékben elszaporodtak. És mivel a koalák képtelenek a vándorlásra, a koalapopuláció mérete mára fenntarthatatlanná vált, ami veszélyezteti a sziget ökológiai egyensúlyát. Jelenleg 30 000 koala él a szigeten, amely azonban az ökológusok becslése szerint csak 10 000-nek biztosít élelmet. Nemrég adtak hírt arról az újságok (ld. pl. Népszava), hogy az ottani kormány kénytelen volt eutanáziát alkalmazni: március elején 686 koalát altattak el halálos injekcióval a Melbourne-től 230 kilométerre lévő Cape Otway Nemzeti Park régiójában. Az akciót azzal indokolták, hogy az erszényesek közül sokan az éhhalál közelében voltak, és a szakemberek már nem bírták nézni az állatok szenvedését. Az Ausztrál Koala Alapítvány elnöke felháborodott az eljáráson, a kormány azonban épp hogy az eljárás humánus jellegével védte az intézkedését. "Szörnyű dolog látni éhen halni egy állatot. Minden második-harmadik elaltatott koala mindenképpen elpusztult volna a beavatkozás nélkül. Jót tettünk azzal, hogy megszabadítottuk őket a szenvedéstől" – mondta egy koalaszakértő, aki egyébként állatorvosokkal, egyetemekkel és állatjóléti hatóságokkal is egyeztetve, azokkal együttműködve vezette az akciót. Cape Otway erdős területein addig 8000 állat szorongott, s a sűrűségük elérte a hektáronkénti 20 egyedet, amennyit a terület nem tudott eltartani. A helyzetet csak a legjobb állapotban lévő egyedek élnek túl, a legidősebb és legkisebb állatok éhen halnak. Hosszú távon azt tervezik, hogy megpróbálják más, hasonló adottságú területekre átköltöztetni a koalákat, illetve műtéti beavatkozással akadályozni a szaporodásukat.

Kényeskedők, vagy egyszerűen speciálisak?
A koala kizárólag egyetlen táplálékot tud megemészteni: azt a friss eukaliptuszlevelet, amelyet ráadásul maga válogat ki, a legnagyobb gondossággal. A levelek között ugyanis vannak olyanok, amelyek rá nézve veszélyes anyagokat is tartalmaznak. A veszélyt a koala megérzi, és ügyesen elkerüli. Egy átlagos koala naponta 500 gramm eukaliptuszlevelet eszik meg, többnyire éjszaka, és ezeket gondosan pépessé rágja, mielőtt lenyelné. Ám még így is nehézséget okoz a számára a megemésztése. Ráadásul a levélnek bódító hatása is van, euért a koala naponta kb. 20 órát mozdulatlanul tölt el, és az idő nagy részében alszik. Ha valaki tehát a teremtés tökéletességét akarná illusztrálni a koalával, az bizony csúfosan felsülne ezzel a törekvésével. Ha az élet élvezhetőségére és a szépségére utalna velük, azzal már nagyobb sikere lenne. És persze a koalákat sem szabad megvádolni a „kényeskedéssel” – semmi közük ehhez az emberi tulajdonsághoz, egyszerűen nehezen emésztenek és kissé bódító leveleket esznek.

Ekkora dobozokban hozzák az Állatkert dolgozói a koalákat. Odabenn egy teljesen új állatházat építettek fel nekik azon a helyen, ahol 1996 és 2014 között a Parasztudvar működött.

Mit kell teljesíteniük az állatkerteknek?
Nem véletlen, hogy az Állatkert csak hosszas vizsgálatok és egyeztetések után vásárolhatta meg a most hozzájuk érkező koalákat. Európában ma összesen nyolc állatkertben van koala, és azt, hogy még melyik, további állatkertet fogadják be ebbe a meglehetősen zártkörű társaságba, arról elsősorban az ausztrál kormány illetékes szervei döntenek. Mellettük még az Ausztrálián kívüli koalák programját koordináló San Diegói Állatkert, az európai részprogramot felügyelő Duisburgi Állatkert, valamint az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) erszényesekkel és tojásrakó emlősökkel foglalkozó munkacsoportjának szakmai jóváhagyását is meg kell szerezni.
A Fővárosi Állat- és Növénykert honlapjának leírásai szerint már bő fél évtizede felmerült, hogy az intézmény is csatlakozhatna a programhoz, ám akkoriban az európai állományban nem voltak megfelelő korú állatok, így csak két évvel ezelőtt kezdhették meg az érdemi tárgyalásokat. Ezek során az engedélyező hatóságok részletesen tájékozódtak a budapesti Állatkertről, a tartásra vonatkozó tapasztalatoktól kezdve a szaporítással kapcsolatos szakmai eredményekig. Végül valamennyi hatóság és szakmai testület alkalmasnak találta a magyar főváros állatkertjét arra, hogy kilencedik tagként beléphessen a koalákat tartó európai állatkertek körébe.
Ezt a nagy gondosságot a koalatartás eddigi tapasztalatai bőven indokolják.
Az első állatkerti koala 1880 áprilisában érkezett meg a Londoni Állatkertbe, ahol azonban a legnagyobb igyekezet ellenére sem tudták a számára a megfelelő táplálékot biztosítani. Ausztráliából hozott, szárított eukaliptuszlombbal etették, amelyet ugyan időnként néhány friss levéllel egészítettek ki, de ez nem lehetett kielégítő, hiszen a koalának mindig friss levelet szabad ennie. Éppen ezért már az is csodának számított, hogy az állatot sikerült 14 hónapon át életben tartani. A koala azonban átlagban tíz évig él, úgyhogy ez az idő meglehetősen kevés. A továbbiakban Londonban kenyérrel, tejjel, mézzel és eukaliptusz ízű torokpasztillákkal is kísérleteztek, de mindhiába: az állatok az érkezésük után egy éven belül mind elpusztultak. Hasonlóan jártak New Yorkban is: az 1920-ban odakerült koalát szárított és hűtve tárolt eukaliptusszal etették, amivel csak öt napig tudták életben tartani. Nagyobb sikerrel jártak a kaliforniai San Diegóban, mivel erre a vidékre egyéb okokból az 1870-es években több eukaliptuszfajt is betelepítettek, és így az ide érkezett koalákat megfelelő mennyiségben el tudták látni friss eukaliptusszal. Az 1925-ben beszerzett két állat közül az egyik két teljes évig, a továbbiak még hosszabban életben maradtak. Ezen felbuzdulva 1959-ben a szintén kaliforniai San Francisco állatkertjébe is vittek koalákat, akiket azután szaporítani is tudtak. Az 1980-as években négy japán állatkert is csatlakozni tudott a koalatartók társaságához. Ezeknek a sikereknek a révén lassan létrejött az Ausztrálián kívül is létező koala állomány.

Itt már ketten vannak. Mindenesetre a mama szájában mindig van egy darabka eukaliptusz.

Először 1988-ban Dublinba, majd 1989-ben Londonba helyeztek ki koalákat San Diegóból, végül pedig a Lisszaboni Állatkertbe kerültek koalák, 1990-től. Az eukaliptusz beszerzése szempontjából Európában a portugálok vannak a legjobb helyzetben: ott ugyanis már 1866-ban megkezdték az eukaliptusz meghonosítását, Coimbra közelében. A Fővárosi Állatkert azonban nem innen, hanem Dél-Angliából hozza be, légi úton az eukaliptuszt. (Nagy-Britanniának ezen a területén ugyanis az óceán klímakiegyenlítő hatása miatt megterem ez a növény-) Emellett azonban felépítenek egy hazai üvegházat is, hogy biztosítsák a tartalékot arra az esetre, ha valamilyen ok miatt késne vagy elmaradna a légiszállítmány. A két koalának remélhetőleg nem kell majd fennakadásra számítania, viszont egészen biztosan rengeteg látogatóval fognak majd találkozni. A kétéves hímek neve: Vobara és Nur-Nuru-Bín. Legyenek üdvözölve, és érezzék magukat otthon nálunk!

 

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum