Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Elfelejtett képek a szavak mögött

2015. március 13., 10:50
 

Mint minden nyelvben, a miénkben is rengeteg az olyan kifejezést, amely ugyan erős képet tartalmaz – pl. „vesszőfutásra kényszerült”, „köntörfalazni kezdett”, „nyeli az éhkoppot” –, de mi mégsem gondolunk feltétlenül az eredeti képre, mert már sokkal általánosabb, elvontabb értelemben használjuk a kifejezést. Ugyanakkor mégis érdekes lehet, hogy vajon mi is volt eredetileg az ilyen kifejezések mögött.


 

Mi minden lehet a „futás” mögött?
Az egyik, gyakran használt kifejezésünkben a „futás” cselekvésével a „vessző” kapcsolódik össze, így: „vesszőfutás”. A kifejezés a katonaságtól ered, ahol hosszasan létezett a megvesszőzés gyakorlata, a nagyobb vétkek büntetésére. Ha lelepleztek egy katonát, a többiek felálltak két, párhuzamos sorban, egy-egy fűzfavesszővel a kezükben. A vétkesnek meztelen háttal egyszer vagy többször (a büntetés mértéke szerint) végig kellett futnia köztük, ők pedig megvesszőzték. Egy idő után a vesszőfutás már minden, olyan helyzetre vonatkozott, amelyben valakinek – ha volt vétke, ha nem –, mások képletes, büntetésnek szánt ütéseit kellett elviselnie, sorozatosan. „Egy vesszőfutás volt, mire elintéztem az autó átíratásának ügyét” – mondhatja például valaki, akinek aránytalanul sok utánjárást jelentett egy ilyen, egyszerű, adminisztratív ügy is.
Ritkábban használjuk az ámokfutó kifejezést, amelynek megjelenése inkább a kívülállók számára jelenthet büntetést. Ez a szó az etimológiai szótár szerint a maláji ámuk kifejezésből ered, amely egy súlyos, idegrendszeri betegség, vagy talán inkább állapot elnevezése volt. Az ámuktól szenvedő ember olyan súlyos és kontrollálhatatlan dührohamot kapott, amelynek során se látott, se hallott, és az esetek többségében másokon akarta kitölteni a dühét, ezért valamilyen fegyverszerű szerszámmal kergette meg a többieket. A rohamot sok minden előidézhette, a különféle, kábító vagy serkentő anyagokat tartalmazó levelek rágásától kezdve az agydaganatoktól keletkező, koponyán belüli nyomásokig. Mivel azonban az orvostudomány ezeket hosszasan nem tudta felismerni vagy kezelni, a legegyszerűbb az volt, ha minden tünetet egyetlen szóval jelölnek meg. Az ámuk szó azután a németbe került át, ahol félrehallották, és az Amoklaufer kifejezést alkották meg az alapján. Ezt vették át a magyarban is, tükörfordításként – ebből lett tehát az ámokfutó.
Használjuk még a földönfutó kifejezést is, amely azonban már egy másik kategória, hiszen e mögött nem halványult el semmi: ez épp azt fejezi ki, amire mindenki gondol. Olyan embert jelöl, akinek épp semmije sincs – se háza, se saját földje, se biztonsága, ezért egész nap csak futhat szegény, a puszta földön.

És mit szoktunk „falazni”?
A házakon és a másik titkos cselekedetein kívül szó szerint nemigen szoktunk mást. Ez ügyben becsapós lehet számunkra a köntörfalazni kifejezés, amelynek a hangzása ellenére nincs semmi köze a falhoz. A szó azt jelenti, hogy valaki mellébeszél, összevissza beszéddel húzza az időt, hogy ne kelljen a lényeget kimondania. A kifejezés ikerszó, amely a bizonytalan eredetű köntöl igéből, és a jól ismert farol ige elhangolt alakjából való. Eredetileg így hangozhatott: „köntöl-farol”. Az erős kép, amely mögötte áll, annak a kátyús úton vergődő kocsinak a látványa, amely ide-oda csúszkál, oldalaz és farol. A köntöl a régi magyar nyelvben valószínűleg az oldalazásra utalt. Amikorra pedig elkopott az eredeti jelentése, a mellette lévő farolt már nem tudták értelmezni, ezért csinálhattak belőle inkább falazt, hiszen annak több értelme volt egy olyan helyzetre alkalmazva, amelyben valóban „elfalazzák” a többiek elől az igazságot. A helyzetre egyébként más nyelvekben is gyakran képszerű kifejezéseket használnak: az angolban pl. azt mondják: „beat about the bush”. Ezt azonban nem célszerű szó szerint lefordítani, mert akkor pl. ilyen mondatokat kapnánk: „…és akkor a gróf zavarában ütni kezdett a bokor körül”…

Csukovits Enikő kalodában ülő nőket ábrázoló rajza (Új Képes Történelem, Magyar Könyvklub - Helikon, Budapest, 1997, 83. old.) ilyennek láttatja az egykori elítélteket. A minden téren alárendelt helyzetben tartott nőket egykor akár visszafeleselésért is elítélhették, a magukat viszont csak uralkodói pozícióban elképzelni képes férfi bírák.

Kit zárnak kalodába?
Ma már szerencsére senkit, illetve ha mégis, akkor csak képletesen: olyankor, amikor azt akarjuk kifejezni, hogy valaki alig tud cselekedni, dönteni, mozdulni a helyzet szorításában, vagyis kalodába zárva érzi magát. A kaloda az ókor találmánya volt, de a középkorban volt a fénykora. Arra szolgált, hogy aki a bíróságon enyhébb ítéletet kapott (tehát nem börtönt, lefejezést vagy máglyahalált), azt úgy tegyék ki közszemlére a többiek elé, hogy ő maga mozdulni se tudjon, mások viszont szabadon megalázhassák. A szó maga szláv eredetű: a farönk jelentésű klada kifejezésből ered, amelyet a mássalhangzó-torlódást nem kedvelő magyar nyelv lágyított kalodává. Az eszköz olyan, fából készült szerkezet volt, amely az ember lábát és kezét, olykor a nyakát is bilincsszerűen záródó fadarabok közé zárta.
Magyarországon már I. László király egyik törvénykönyve is említi, de II. József uralkodása után már csak elvétve alkalmazták. A nyak- és kézkaloda a népnyelvben több nevet is kapott: hívták hegedűnek, gallérnak, lerúgónak, garicsának és nyaklónak is. Ez utóbbit a „nyakló nélkül” kifejezésünk őrzi, amelyet olyankor alkalmazunk, amikor arra utalunk, hogy valaki fölösleges mértékben használ dolgokat. A hegedű elnevezés mögött pedig az áll, hogy a kör alakú nyílások épp úgy fogták össze az elítélt nyakát és két csuklóját, mintha hegedülne. Létezett álló kaloda is, amelynél egy kb. két méter magas deszka nyílásaiba szorították az elítélt nyakát és csuklóját. A lábkaloda csak a lábakat fogta össze, miközben az elítéltek a földön hanyatt feküdtek vagy ültek. Ebbe rendszerint több személyt zártak be, egyszerre. A kalodát általában a bíró háza előtt tartották, de gyakran a templomkertben, a börtönben vagy a pellengér mellé is felállították. A pellengér gyakorlatilag a kaloda egyszerűbb változata volt: egy fa-vagy kő oszlop, amelyhez odaláncolták az embereket. 1786 után már csak a lopás megbüntetésére volt szabad alkalmazni. Gyakori elnevezése volt a szégyenoszlop, szégyenkő, bitófa, cégér, pelengér, pilinger, pillinger, perrengér vagy  pölöngér, amely olykor még néhány családnévből is visszaköszön.
A kalodába általában a hóhér, a kisbíró vagy maga a bíró zárta be az elítéltet. Ezután a kisbíró  nyilvánosan kidoboltatta, hogy az elítélt milyen bűncselekményért kapta a büntetést, és hogy el kell viselnie úgymond „a tisztes életű asszonyok, gyerekek csúfolódásait, hajigálásait”.

 

Ma szerencsére inkább ezt jelenti a kaloda.

A kalodába zárt, szerencsétlen elítélt meghatározott napokig kinn ült a börtön vagy a bíró háza előtt, ahová azzal a céllal tették ki őt, hogy példája az elrettentés erejével hasson. A történelmi tapasztalat természetesen itt is azt bizonyította, hogy ettől jottányit sem lett kevesebb az elkövetett bűnök száma, hiszen a bűnözés szándéka nem ezen múlik. (Ami azt illeti, a jottányi szó mögött is egy kép áll: a görög i betű, az iota latin neve - ennek a jelét láthatod a cikk indexképén. Ezt a betűt hangérték nélkül, tehát nem ejtendőként – fölösleges kicsinységként – írták, más betűk mellé.) Arról nem is beszélve, hogy nem egyszer ártatlanokat is kalodába zártak, hiszen akkoriban mind a bűn fogalmának eldöntése, mind a bizonyítékok felsorolása meglehetősen önkényes volt. Így a hatóságok „csak” annyit értek el a kaloda használatával, hogy fenntarthatták vele az alantas érzést, amit az emberek mások megalázása révén átélhettek. De ez is éppen elég volt ahhoz, hogy az emberekben sokáig fenntartsák az ellenségeskedés érzületét. Később a kaloda kifejezést más, praktikus eszközök elnevezésére is használták. Így pl. kaloda volt a neve a faeke szállítására használt, ék alakú faeszköznek, a nád- és zsúpfedél oromszegésének lefogására használt, lécekkel kitoldott borításnak, a téglafalazatú kút ásásánál használt kereteknek, de annak a tölgyfagúzsnak is, amelyet a legelőn tettek föl a lovak egyik lábára, az elcsatangolásuk megakadályozására. Ma kalodának hívják az olyan szerkezeteket is, amelyekkel jó térkihasználással szállítják pl. a tűzifát. Szerencsére ez a sok rémség már csak akkor jut eszünkbe ezekről az amúgy gyakran használt kifejezésekről, ha visszamegyünk a történeti múltjukba.

 

Ma már az egykori szerb vagy horvát kereskedők emlékét inkább a kultúrában őrizzük. Szerencsére vannak, akik ezt az örökségüket sem kótyavetyélik el!

És mi van, ha valamit elkótyavetyélünk?
Olyankor bizony könnyen éhkoppon maradhatunk… A kótyavetye kifejezés azt a képet őrzi, amikor a monarchiabeli Magyarországon sokféle nemzetiség, köztük sok szláv mozgott a piacokon. Ők a saját anyanyelvükön beszéltek, amelyet a hétköznapi szinten a lakosság többsége jól megértett. A kereskedők pedig időnként rögtönzött árveréseket tartottak, amelyeken többnyire hadizsákmányként szerzett, vegyes értékű holmikat árultak ki. A cél az volt, hogy minél gyorsabban elkeljen az áru, ezért rendszerint az értékénél olcsóbban kínálták. A kikiáltó ilyenkor azt kérdezte a megjelentektől: ko hoće veće (dati)? Vagyis ki akar többet (adni)? Ezt a „hoće većé”-t aztán nem volt nehéz egynek hallani, és összemosni az előtte álló szavacskával – így lett kótyavetye azután mindabból, amit az értékénél olcsóbban vettek meg, illetve fordítva is: adtak el a gazdái. Ma bárki elkótyavetyéli a tulajdonát, annak nem kell hozzá sem szlávnak, sem kereskedőnek lennie. Viszont könnyen megtörténhet vele, hogy felkopik az álla, esetleg kopog a szeme az éhségtől. Ilyenkor mondhatjuk rá, hogy éhkoppon maradt vagy nyeli az éhkoppot. Az éhkopp ugyanis valószínűleg az éh és a koplalás szóból mosódott össze, amihez a szemek kopogását illetve az állak felkopását már csak a képi fantázia tette hozzá. Mindenesetre senkinek sem kívánhatjuk, hogy bárhol „bekopogjon” az éhség az életébe, még ha ez bármikor is képes erre.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum