Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Egy magyar kisfiú múmiája

2015. április 09., 19:13
 

Új, különösen izgalmas kiállítás nyílt meg a Magyar Természettudományi Múzeumban, Múmiavilág címmel. A kiállítás egyik, minden bizonnyal legmegrázóbb darabja egy magyar kisfiú bebalzsamozott teste, amelyet több mint száz éve őriz a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, és amelyet a kiállítás alkalmával most átszállítottak a másik múzeumba.


 
Arányi Lajos emlékét a komáromi Klapka-téren őrzi egy 2008-ban felavatott tábla.

Mi rejlik a kisfiú múmiája mögött?
A kisfiú papája, Arányi Lajos György, a 19-dik század egyik legjelentősebb orvosa, a hazai patológia (kórbonctan) első oktatója volt. Komáromban született, 1812-ben, szász családban.
Hároméves korában valószínűleg meghalt az édesapja, mert ekkor gazdag nagybátyja, Strobly Márton fogadta őt örökbe. Arányi Lajos bizonyára már kisgyerekként tehetségesnek és érdeklődőnek látszódhatott, mert nevelőapja sokféle tanulási lehetőséget biztosított a számára. Tizennégy éves koráig latinul, németül, franciául és olaszul is tanult, emellett a grafikában és a színészetben is gyakorolhatta magát. Ezután Budán és a pesti piaristáknál járt gimnáziumba, majd bölcseletet és jogot tanult az egyetemen, ahol azonban mindezek mellett természetrajzi és kórbonctani előadásokat is hallgatott. Amikor 1831-ben Komáromban kolerajárvány tört ki, ő éppen frissen végzett jogászként tért haza, ám ennél a hivatásnál többre tarthatta a gyógyítást, mert vállalva minden kockázatot, aktívan részt vett a kolerások ápolásában. Mindezek okán édesanyja is arra bíztatta, hogy a jogi pályát cserélje fel az orvosival. Ez meg is történt, és miközben orvoslást tanult, a szünetekben azzal igyekezett szélesíteni az addig megszrzett tudását, hogy gyalog bejárta Magyarországot és a Monarchia összes tartományát. Tollal-füzettel a kezében megtanulta az ismertebb népi gyógymódokat, feljegyezte a helyi betegségek jellemzőit, és tapasztalatait később egy rajzokkal illusztrált könyvben közzé is tette. Már tanársegéd volt a pesti egyetemen, amikor tett még egy utat Padovába majd Bécsbe, hogy a legkorszerűbb módszerekkel is megismerkedjen. Az itt szerzett tudása alapján 1844-ben Pesten kinevezték a kórbonctan rendkívüli tanárának. Ám mivel részt vett az 1848–1849-es forradalomban, 1850-ben felfüggesztették az állásából. Csakhogy a szaktudása ekkorra már nélkülözhetetlenné vált, ezért később kénytelenek voltak őt ismét alkalmazni. Ettől kezdve akadály nélkül dolgozhatott a szakmájában, és emelhette föl a magyar kórbonctan színvonalát az akkor elérhető, legmagasabb szintre. Emellett még arra is maradt ideje, hogy régészettel foglalkozzon, és részt vegyen a vajdahunyadi vár restaurálásában. Egy dolgot azonban ő sem oldhatott meg: a kor nagy járványait nem tudhatta megakadályozni. A tizenkilencedik században többször is végigsöpört Európán az egyik, legfélelmetesebb betegség: a diftéria, más néven torokgyík. Ez a betegség Arányi kisfiát is utolérte, aki apja minden erőfeszítése ellenére belehalt a betegségbe. Az orvos nem tudta elviselni, hogy nem láthatja többé a kisfiát, és mivel ehhez minden tudása megvolt, bebalzsamozta annak testét, hogy egy székre ültetve egész életében maga mellett tarthassa.
Ha Arányi száz évvel később él, már nem éri őt ekkora tragédia. A torokgyíkot – amely egyébként a gyulladás következtében keletkező, pikkelyes gyíkbőrszerű hártyáról kapta a nevét – a Di-Per-Te (diftéria-pertussis-tetanusz) védőoltásnak köszönhetően a fejlett országokban csaknem teljesen sikerült eltűntetni.

Mivel az egyiptomiak szentnek tartották a macskákat, gyakran őket is bebalzsamozták. De mellettük kutyákat, sőt, krokodilokat is érhetett ilyen megtiszteltetés. Ennek a cicának kissé ferdére sikeredett az orra, de remélhetőleg ettől nem fog eltévedni a visszatérni akaró lelke…

Mit jelent a mumifikálás?
A mumifikálás egy olyan eljárás, amellyel tartósítani lehet a holttesteket. Technikáját elsőként az egyiptomiak fejlesztették ki, akik valószínűleg már Kr.e. 4500 és 3350 között is képesek voltak megőrizni a számukra fontos halottak földi maradványait, vagy legalább is azok egy részét. A kutatók a gazdagabb sírokban találták mumifikálásra utaló nyomokat, amiből arra lehet következtetni, hogy akkoriban csak a közösség előkelőbb halottainak járt ez a megtiszteltetés. Ezeken a testeken még csak a fejet és a kezeket balzsamozták be, de már ez is bizonyítja, hogy az ősi egyiptomiak ezer évvel az írásosság megjelenése előtt is komoly ismeretekkel rendelkeztek az anyagok terén.
A dinasztiák fellépése előtti korban szinte mindvégig egyszerű módon temetkeztek: a holttesteket a sivatag szélén ásott, sekély sírgödrökbe helyezték és homokkal beborították. A száraz és forró homok ölelésében azonban a holttestek nem bomlottak fel, hanem kiszáradtak. Valószínűleg ezek a természetes módon mumifikálódott testek keltették azt az érzést az emberekben, hogy az emberi testnek ez a sorsa: ennek az őt éltető lélek halála után is meg kell maradnia. Sőt, talán ezzel kell nyitva hagyni annak lehetőségét, hogy a külön létezőnek elképzelt lélek, ha akar, időnként visszatérhessen a testbe. Ezért egy idő után már tudatosan törekedtek arra, hogy a fontosabb személyek testét ott is megőrizzék, ahol pedig azok maguktól már felbomlottak volna (például mert koporsókat kezdtek használni, és ezekben a homok már nem fejthette ki a szárító hatását). Keresni kezdték tehát azokat a módszereket és anyagokat, amelyekkel megőrizhetőek a testek. Az évszázadok során sokféle technikát fejlesztettek ki, de a technológia lényege mindvégig ugyanaz maradt. Először is a holttest fejéből hosszú horgokkal eltávolították az agyvelőt, majd az aorta és a szív kivételével kivették az összes, belső szervet. (A történetíró Hérodotosz szerint ehhez éles etiópiai követ használtak.) Ezután a testüreget és a már kiemelt zsigereket pálmaborral és különböző fűszerekkel fertőtlenítették. A zsigereket kb. 40 napig szilárd halmazállapotú nátronlúgba tették (a nátron ezüstös színű fém, amely azonban olyan gyorsan oxidálódik, hogy a természetben csak vegyületeiben fordul elő, pl. szóda formájában), majd olajjal és gyantával kezelték, és végül négy, ún. kanópusz-edénybe helyezték.

Az elhunytak belső szerveit kanópusz-edényekbe tették. Az anyaguk változhatott – keményfából, kőből vagy kerámiából is készülhettek –, a számuk azonban nem: mindig négy darabot tettek be a múmia mellé, a sírba. A kanópuszokhoz ugyanis négy védelmező istennő és a legfőbb isten, Hórusz négy fiának alakját társították. Az edények így a négy fiú mellett olykor állatfejjel ábrázolt istenek figuráit is őrizték. A máj védnöke az emberfejű Amszet, máskor Iszet (görögül: Íszisz), a tűdőé a majomfejű Hápi vagy Nebethet, a gyomoré a sakálfejű Duamutef és Neith, az egyéb, belső szerveké pedig a sólyomfejű Kebehszenuf és Szerket (v. Szelket) volt.

Eközben a lejtős ágyra helyezett testüreget átmenetileg nátronnal töltött vászonzacskókkal, mézgával kezelt vászontekercsekkel és száraz növényi anyagokkal tömték ki, hogy ezek magukba szívják a még meglévő testnedveket (dehidratálás).
Miután eltávolították a kiszáradást segítő anyagokat, a testüreget kimosták pálmaborral és szárazra törölték. Ekkor helyezték el a testüregben a végleges, állandó töltőanyagokat: a koponyát gyantával vagy gyantás vászonnal töltötték meg, a mellkasi részt és a hasüreget pedig mirhával, gyantával átitatott vászonkötegekkel, fűrészporral ill. gyantás-fűrészporos vászonzacskókkal. A testet ezután cédrusolajjal vagy egyéb, finom olajokkal kenték be, majd mirhával, fahéjjal és más, kellemes illatú anyagokkal is végigdörzsölték. Az arc nyílásait – a szájat, az orrot és a fület – pedig gyantával átitatott vászonnal (később bitumennel) tömítették. Mivel tudták, hogy egy esetleges, további nedvesedés rothadást, penészesedést idézhet elő, a pórusokat elzárása céljából olvasztott gyantával kenték be a halott bőrét.
Ezután bepólyálták a testet, és a külön bepólyált végtagokat is szorosan a testhez rögzítették. Végül pedig a múmiát egy nagyobb lepelbe burkolták, és finom vászontekerccsel bepólyálták.
El lehet képzelni, mit élhetett át Arányi Lajos, amikor mindezt a saját kisfia testével kellett végigcsinálnia. De megtette, és ezért mi egy mai kiállításon ugyanúgy megnézhetjük egy tizenkilencedik századi kisgyerek múmiáját, ahogyan másutt az Egyiptomban készült, jóval régebbi múmiákat. Ezúttal itthon, a Magyar Természettudományi Múzeumban is láthatunk még mellette több, mumifikált testet, de csak alkalmi kiállításon: 2015. május 17-dikéig.

 

Lévai Júlia

 

Ha többet is meg akarsz tudni a mumifikálásról és a múmiákról, a Múmiák című könyvünkben bőven olvashatsz mindezekről.

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum