A teflon

2016. július 12., 12:07
 

Százhat éve, 1910. június 26-án született Roy J. Plunkett amerikai vegyész, aki minden idők legismertebb és leggazdagabban felhasznált polimer vegyületével, a teflonnal ajándékozott meg minket. Igaz, Magyarországra csak a hetvenes évek táján jutott el, de Nyugaton már 1958-tól mindennapos tárgy volt az olyan edény, amelynek teflonbevonata van, és ezért nem ragad bele az étel. És mivel csak kevés zsiradékot kell használni a sütni-főzni szánt anyagokhoz, ezáltal a pazarlást és a hízást egyaránt elkerülhetjük. Természetesen ennek a gyártása sem tökéletes: mint később kiderült, az előállítása során az emberi szervezetre nézve veszélyes anyagot is felhasználtak, az eljárást azonban 2005-től korrigálták.


 
Mint látható, ehhez a tükörtojáshoz nemigen kellett néhány csepp olajnál vagy zsírnál többet elhasználni. A teflon bevonat garantálja, hogy az étel ne tapadjon a serpenyőhöz.

Hogy derült ki, hogy lehetséges ilyen anyag?
Plunkett egy szegény farmercsaládban született, de már a középiskolában kiderült, hogy különösen érdeklik őt a természettudományok, és azon belül a kémia. Bizonyára segítette őt az érdeklődése elmélyítésében az is, hogy szobatársa és barátja az a Paul Flory volt, aki később, 1984-ben szintén a polimerekkel kapcsolatos kutatásaiért kapott Nobel-díjat. A két barát együtt iratkozott be az Ohiói Egyetemre, és a diploma után mindketten az ország legnagyobb vegyipari óriásvállalatnál, a DuPont-nál helyezkedtek el. A cégnek különösen kiváló kutatólaboratóriuma volt: 1935-ben itt állították elő az első nejlon anyagot. Az ebből készült termékek közül a fogkefék és a harisnyák hamar egyedülállóan sikeres árukká váltak. Plunkett a freon gáz tanulmányozásával kezdte a kutatásait. A mínusz 76 fokos forráspontú tetrafluor-etilént (C2F4) mélyhűtött acélpalackokban tárolták. Egy alkalommal az egyik palackból a felnyitása után nem jött ki gáz, miközben a palack súlya ugyanakkora maradt. Ekkor szétfűrészelték, hogy lássák, mi történhetett, és az oldalán fehér port találtak. A por összetétele ugyan megegyezett a tetrafluor-etilénével, ám annak spontán, katalizátor nélkül létrejött óriásmolekulája volt. Plunkett azonnal nekilátott a por tanulmányozásának, és azt találta, hogy annak igen magas az olvadáspontja. Emellett minden vegyületnek ellenáll és nagyon kicsi a felületi súrlódása. Vagyis ez a világ legcsúszósabb anyaga, amelyhez a legtöbb anyag nem képes hozzátapadni. Egy későbbi, szellemes meghatározás szerint „ezen még egy gekkó sem tudna megkapaszkodni”. Mindez 1938-ban történt, és az anyagnak, amelyről a vizsgálatok során az derült ki, hogy poli-tetrafluoroetilén, a képlete hangzása alapján a rövidebb teflon nevet adták. Plunkett arra is rájött, hogy miként lehet a polimerizációt mesterségesen is létrehozni. (A polimerizáció annak a kémiai szintézisnek a neve, amelynek során több monomer, vagyis egyszerű molekula láncreakcióba lép egymással, és melléktermék keletkezése nélkül, polimerré, vagyis sok molekula láncolatává kapcsolódik össze.). Annak ellenére, hogy a teflonra is nyilvánvalóan hatalmas siker várt, hiszen szinte forradalmasította a főzést, a nejlonhoz képest sokkal lassabban indult el a karrierje. Ennek az volt az oka, hogy a DuPont hadianyagokat is gyártott, és a teflont bizonyos mérgező anyagok biztonságos tárolásához is felhasználták, ezért kénytelenek voltak szigorúan titkos terméknek minősíteni. Maga Plunkett is más területen kutatott tovább, és a teflon kutatását ezután mások vették át. A hadiipar háttérbe szorulása után azonban megindulhatott a teflon sikertörténete.
Plunkett, akinek ezután még számos, fontos találmány fűződött a nevéhez, 1975-ben ment nyugdíjba a DuPont szerves kémiai részlegének termelési igazgatójaként. 1985-ben beiktatták a Feltalálók Dicsőségcsarnokába. 1994-ben halt meg, Texasban. 

Ezt a copfszerűen összetekert teflon-szalagot világszerte a legjobb tömítőanyagként ismerik. Mindenfajta gázt, tüzelőanyagot és szénhidrogént is jól tömít, és semmiféle egyéb anyag (pl. olaj) nem szükséges hozzá. Az utóbbi 50 évben olyan sikeres volt, hogy évente több száz millió métert használtak fel belőle.

Hol használnak még teflont?
A teflon valamennyi műanyag közül a legkevésbé éghető és a vegyszereknek legjobban ellenálló anyag, amely jól ellenáll a hidegnek és a melegnek is. Először a háború után, 1946-ban került be a kereskedelmi forgalomba. Mivel különleges elektromos tulajdonságokkal is rendelkezik, ez lehetővé teszi, hogy antisztatikus bevonatként is felhasználják. Emellett a legszigorúbb élelmiszeripari és gyógyászati követelményeknek is megfelel, így akár élő szervezetekbe is beépíthető, ezért pl. mesterséges ereket is gyártanak teflonból. Még magas hőmérsékleten sem tapad rá semmiféle anyag, ezért is a legalkalmasabb az edények bevonására. Taszítja a nedvességet, ezért a túraruhák, de a gyógyszerek és vegyszerek tárolóedényeinek gyártásában is nagy a szerepe. Ha pedig az élelmiszercsomagolásban zsírálló csomagolásra van szükség, ott is a teflonbevonat a legjobb (pl. mikrohullámú sütőben készíthető popkorn, krumpli, pizza stb. csomagolásához). Az első, teflonbevonatú sütőtepsit 1958-ban gyártotta a francia M. Grégoire cég. Ettől kezdve tömegesen indult meg a teflonbevonatú háztartási edények gyártása, amelyekből azután több százmilliót készítettek.

Az persze nem biztos, hogy a Mikulás is a teflon bevonatú csizmákba teszi majd a legtöbb csokit, de hogy a zoknink nem lesz vizes benne, az viszont garantált.

A nagy teflonbotrány
Az amerikai DuPont cég egy időben sajnos a felelőtlen vállalati magatartás példájává is vált. A háború után eltitkolta, hogy a teflont előállító munkások között megnövekedett a máj- és pajzsmirigyrák előfordulása. Emellett úgy tett, mintha nem tudná, azt hazudta, hogy a gyártás során perfluoroktánsavat (PFOA-t) juttatnak a vízrendszerbe, amely pedig megnövelte a lakosság körében többek között a prosztata- és petefészekrák gyakoriságát. Több leírás szerint a gyár akadályozta a teflon egészségkárosító hatását kutató vizsgálatokat is. 2004-ben azonban napvilágra kerültek ezek a tények, és a nyilvánosság rákényszerítette a gyártót a helyzet korrekt kezelésére. Ebben jelentős szerepet játszott a szintén amerikai környezetvédő civil szervezet, az Environmental Working Group is. A vállalat (és hét, további kisebb teflongyártó cég) aláírta, hogy 2015-ig beszünteti a PFOA környezetbe juttatását, és megszünteti termékei PFOA-szennyezettségét. Mivel a klórfluorkarbonokról az előző század végére kiderült, hogy tönkreteszik az ózonréteget, a fluorpolimerek pedig tovább nem bomló perfluoroktánsavvá alakulnak, ezek alkalmazását általában is szigorították. Azóta folyamatosan nagy figyelem övezi a kémiai anyagok gyártásának ezt a területét, miközben azonban Kínában – amely pedig a harmadik legnagyobb teflongyártó ország – semmi nem korlátozza a PFOA-kibocsátást. Megnyugtatásképpen a szakértők hozzáteszik: a kész teflonbevonatú edényeknek alacsony a PFOA-kibocsátásuk, és csak kb. két éves használat után, vagy túlhevítés esetén nő meg (amennyiben 230 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklete). Aki ennek ellenére fél ezeket használni, annak sem kell rossz, tapadós edényekkel kínlódnia, hiszen ma már számos, olyan kerámia bevonat is létezik, amelynek hasonlóan jók a tulajdonságai. Igaz, a teflont eddig még nem sikerült túlszárnyalni – változatlanul ez az az anyag, amely a leginkább megkönnyíti a konyhai tevékenységeinket.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum