Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A tenisz történetéből

2016. augusztus 16., 15:11
 

A labdajátékok egyik, legtöbbek által kedvelt és legszebb sportága a tenisz, amely egyben olimpiai ág is. Az első teniszversenyt (amelyet akkor tenisztornának hívtak) valószínűleg az angol M. William Appleton rendezte meg, nahanti birtokán, 1876 augusztusában. Ezt a tornát John Dwight nyerte. A következő évben, 1877. július 9. és 16. között rendezték meg az első wimbledoni tenisztornát, amelyen 22 férfi teniszező indult, és amelynek az angol W. Spencer Gore volt a győztese. A tenisz mindezek ellenére nem angol, hanem francia eredetű játék, de az kétségtelen, hogy az angolok fejlesztették fel önálló sportággá.


 
Az 1415-ös azincourt-i egy ábrázolása. A százéves háborúnak ez az ütközete cseppet sem volt vidám esemény, és valószínűleg ennek híján is elterjedt volna a tenisz az angoloknál. Így azonban a szigetország az itt fogságba ejtett, francia hercegnek köszönhette az ismeretét.

Mi köze a tenisznek a százéves háborúhoz?
A tenisz eredete az 1415-ös azincourt-i (ejtsd: azenkúr) csatáig nyúlik vissza. (A helységet az angolok Agincourt-ként emlegetik.) A Calais (ejtsd: kalé) melletti csata a százéves háború egyik ütközete volt, V. Henrik angol király és VI. Károly francia király csapatai között. A franciák a hazájukat védték, hiszen 1415-ben az angol V. Henrik azzal a szándékkal kelt át a csatornán, hogy ismét birtokba vegye az általuk egykor meghódított, majd elveszített területeket és megújítsa igényét a normandiai hercegségre. A harcok kezdetén az angol hadseregben nagy veszteséget okoztak a betegségek, ezért Henrik úgy döntött, hogy hadserege nagyobb részével (mintegy 7000 fővel) Calais-ba megy, ahol utánpótláshoz juthat. A király jól számolt, mert végül Azincourt-ban valóban fényes győzelmet tudott elérni. A csata végére csaknem hatezer francia esett el, miközben az angolok vesztesége összehasonlíthatatlanul kevesebb volt. És bár a megbízható források hiánya miatt nincsenek pontos adatok, azt lehet tudni, hogy a franciák több ezres áldozatai között három herceg, öt gróf és kilencven báró is ott volt, továbbá hogy az angolok legalább kétezer rabot ejtettek. Az egyik, neves rabot Charles d’Orléans (ejtsd: sarl dorleán) hercegnek hívták. Őt ezután több mint húsz évig a Norfolk grófságban lévő Wingfieldben tartották fogva, ahol kénytelen volt valami olyan elfoglaltságot keresni magának, amellyel épségben tudta tartani mind a testi, mind a szellemi állapotát. Ezért kezdett bele a labdaütögetésbe, amely akkoriban a hazájában már jól ismert játék volt, és egy sima falnál is lehetett gyakorolni. A játékot a franciák puszta kézzel vagy bőrkesztyűvel játszották, és jeu de paume-nak (ejtsd: zsö dö pom), vagyis almával való játéknak hívták. (Ma a kifejezés a párizsi Galerie Nationale du Jeu de Paume nevű művészeti központ nevében is visszaköszön.) A kívülállók gyakran hallhatták az adogatóktól, hogy „fogja!”, ami a franciában „tenez”, így egy idő után ez ragadt bele a fülükbe, és ezen a néven kezdték emlegetni a játékot. A szót akkor a franciák „tenétsz”-nek ejtették, amelyben a szó végi É-t később az angolok elhallották Í-nek. Ennek alapján terjedt el a „tenisz” név, a világ többi részén is. Az angolok fogságából csak nagy nehezen kiszabaduló herceg tehát ezt a játékot hagyta, meglehetősen sok hasznot hozó ajándékként maga után, az angoloknak. A tenisz a viktoriánus korban terjedt el Angliában, és ennek megfelelően a szabályai is viktoriánusok voltak. Ez például azt is jelentette, hogy a játékban csak arisztokraták vehettek részt, hosszú ideig közülük is csak a férfiak. Nekik pedig nem volt szükségük külső támogatókra. És mivel el tudták tartani magukat, természetesen külön fizetséget sem kaptak a tevékenységükért. Ez viszont a nemzetközi tornák megindulása után hosszú időre meghatározta a sportág sorsát. És mivel az önfenntartó teniszezők más feltételek közt játszottak, mint a többiek, sokáig eltiltották őket a nagy nemzetközi tenisztornáktól. A profi teniszezők csak a huszadik század végén léphettek be a többiek közé, amikor már a pénz és a tulajdon szerepe alaposan megváltozott a világban.

Íme, a teniszpálya elrendezése. A pályák borítása különböző lehet. A labda gyorsasága, felpattanása attól is függ, hogy milyen pályán játszanak a teniszezők. A borítás állhat fűből, salakból de szintetikus anyagokból is.

Hogyan formálódtak a tenisz eszközei?
Az Angliában mind inkább meghonosodó játékban már a 15-dik század végén használtak ütőt, és itt alakították ki először a gondosan megrajzolt pályákat is, illetve építettek labdaházakat. Az ütők kezdetben meglehetősen sokfélék voltak. Készülhettek fából (kőrisből vagy bükkből) és fémből. A szintetikus rostokból gyártott ütő természetesen majd csak a huszadik század terméke lesz. A húrok marha- ill. báránybélből készültek. A teniszütő húrozott részének méretét is hamar szabályozták: ennek szélessége nem lehet nagyobb 29,21 cm-nél, a magassága pedig 39,37 cm-nél. Az ütő teljes hossza (a tükörtengelye mentén, kerettel és nyéllel együtt) legfeljebb 73,66 centiméter lehet, míg a keretének legnagyobb szélessége nem lépheti túl a 31,75 centimétert. A teniszütő súlya 350 és 411 gramm között mozoghat. Idővel egyre könnyebbé váltak az ütők. Ma már a legkorszerűbb anyagokat használják az elkészítésükhöz, és bár a technológia folyamatosan fejlődik, a profi játékosok általában éveken keresztül ragaszkodnak ahhoz az ütőfajtához, amit megszoktak. A labda anyaga és tölteléke is sokat változott. A tenisz királyi változatában lószőrt, puha rongyot vagy más, hasonló anyagot varrtak bele a cikkelyekből összevarrt bőr- vagy vászon gömböcskékbe. Idővel azonban igyekeztek a bőrnél puhább anyagot keresni a borításhoz, hogy a labdák ne szántsák fel a pálya talaját. És miután az 1850-es években Charles Goodyear jóvoltából megjelent a piacon a vulkanizált gumi, a teniszlabdák anyagának alapvető gondja is megoldódott: ettől kezdve gumilabdákat használtak ehhez a játékhoz is. Ma a teniszlabda kaucsukból készül, és a levegőn kívül nincs benne egyéb anyag. Hogy csökkentsék a keménységét, kívülről nemezzel vonják be, amelynek a mai szabályok szerint fehérnek, a nagy versenyeken azonban inkább sárgának kell lennie, hogy a lelátók messzebb eső részein is jól lássák a nézők. A nemez olyan, ősi eljárással készített textil, amelyet hagyományosan birkagyapjúból gyúrnak, vizes közegben, és amely elég rugalmas ahhoz, hogy ne tegyen kárt a fűben. (A nemezt a textiliparban és a köznyelvben filcnek is hívjuk.)

Szávay Ágnes az egyik legkiemelkedőbb teniszezőnk, akinek egy sérülése miatt végül 2013-ban vissza kellett vonulnia. Legnagyobb álma, hogy egy teniszakadémiát hozhasson létre, a gyerekeknek.

A teniszlabdák anyagának összetétele attól is függ, hogy milyen célra használják majd ezeket, hiszen a rendszeres vagy profi teniszhez használt labdák jóval nagyobb terhelésnek vannak kitéve, így erősebb anyagokat igényelnek. Idővel természetesen a labdák méretét is pontosan szabályozták: ma a teniszlabda átmérőjének 6,350 és 6,668 centiméter között kell mozognia, a súlya pedig 56 és 59,4 gramm között váltakozhat. Ha 254 cm magasról sima felületű beton talajra ejtjük, akkor a labdának legalább 134,62, legfeljebb 147,32 centiméterig kell felpattannia. Többféle típusú labda létezik, és ezeket annak megfelelően változtatják, hogy a mérkőzést milyen borításon játsszák. A teniszpálya története jóval egyszerűbb mindezeknél. A pályának a kezdetektől szigorúan meghatározták a méreteit. A teljes pálya hossza 26 yard (23,77 méter), amelyen belül egy-egy térfél 13 yard (11,89 méter) hosszú. A pálya szélessége attól függ, hogy egyest vagy párost játszanak-e rajta. Ha egyest, akkor a szélesség 9 yard (8,23 méter) és ilyenkor a pálya két szélén lévő, másfél yardos (1,37 méteres) folyosók nem számítanak be a pályába. Ha párost játszanak, akkor a két folyosó is használható: ekkor a pálya szélessége 12 yard (10, 97 méter). A téglalap alakú pálya két rövidebb oldala az alapvonal. Az alapvonalak közepénél merőlegesen meghúzott, 10 centiméter hosszú, 5 centiméter széles vonalka pedig a középjel. A teniszezők az alapvonal mögül szerválnak. Ha a játékos jobb oldalról szervál, akkor a középjeltől jobbra és – attól függően, hogy egyéni teniszről vagy párosról van-e szó – a pálya széle közé eső területen áll be a szervához. Az alapvonalakkal párhuzamosan helyezkedik el a pálya közepén a háló. A pálya közepén lévő, oldalvonalakkal párhuzamos, T-vonalakig tartó vonal a középvonal, hivatalos nevén a közép-adogatóvonal: ez osztja föl az adogatóudvarokat két-két részre. Az adogató a vele átellenes oldalon található adogatóudvarba szervál.
Persze az sem volt mindegy, hogy milyen öltözékben léptek pályára a játékosok. Kezdetben a teniszezők nyakkendőben, elegáns pantallókban játszottak, és amikor megjelenhettek a nők is, nekik még fűzőt is kellett viselniük. Mára persze az öltözékek is korszerűsödtek, sőt, olykor mintha még divatbemutatót is játszanának a teniszezők. A lényeg azonban ezzel együtt is az, hogy a tenisz mindig is a legszebb és legelegánsabb játékok közé tartozott, és tartozik ma is. Ráadásul ebben Magyarország sem maradt le. Kiemelkedő teniszezőink között nők és férfiak egyaránt vannak, az 1925-ben és 26-ban Wimbledonban, a férfi párosban harmadikként végző Kehrling Bélától kezdve Szigeti Józsefen, Gábori Emilen, Asbóth Józsefen, 1947-től Körmöczy Zsuzsán át  Gulyás Istvánig, Taróczy Balázsig, Temesvári Andreáig és Szávay Ágnesig. Eddig Párizsban tizenötször, Wimbledonban ötször, Flushing Meadowsban pedig egyszer került ki magyar versenyző győztesen a mérkőzésekből.

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum