Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Miért éppen a kagyló?

2016. november 08., 17:06
 

A benzinkutaknál gyakran találkozunk a jellegzetes, fésűskopoltyúsnak nevezett kagyló képével. Ezt az élőlényt az egyik nagy olajtársaság, a Shell használja a nevében és az emblémájaként is. De vajon miért éppen a kagylót választották, amelynek a természetben vajmi kevés köze van az olajhoz? Ennek megfejtéséhez a 19-dik század közepéig kell visszamennünk.


 
Marcus Samuel, aki egyszerű, bevándorló boltosként kezdte a pályafutását, 1902-ben már tiszteletreméltó brit polgárként nézhetett a tükörbe.

London és a közízlés
Az 1800-as évek közepétől Európa-szerte megváltozott az otthoni tárgyak díszítésének divatja. A felfedezések nyomán az emberek a világ egyre nagyobb részét kezdték megismerni, és a közlekedés fejlődésének köszönhetően maguk is egyre több helyre utazhattak. Nem csoda, hogy a tárgyaik között szerették viszontlátni azokat, amelyek akár a tengerre, akár valamelyik egzotikusabb helyre, vagy egyszerűen a nyárra emlékeztették őket. Emellett az előző században kiteljesedő barokk és rokokó stílus is kedvezett annak, hogy a tárgyakon minél több játékos, mozgalmas elem, részletgazdagság, girbegurba vagy hullámzó vonal legyen, hiszen ezek az addigiaknál közvetlenebbül utaltak az érzelmek dinamizmusára és hullámzására. Maga a rokokó is a francia rocaille = kagyló szóból kapta a nevét. Az angol victoriánus ízlés igényei pedig szintén ezt erősítették. A sok, finom és könnyed, stilizált díszítések mellett egyre mindennaposabbá vált, hogy a konkrét, kézzelfogható kagylók is díszítőelemekké váltak. Annál is inkább, mert ezek anyaga ugyan törékeny volt, de semmiképp sem romlékony, amellett önmagában is sokféle színt és mintát hordozott. Nem csoda, hogy a városokban egyre szaporodtak az olyan boltocskák, amelyek kifejezetten a csiga- és kagylóhéjakkal ékesített dobozra, egyéb dísztárgyakra, sőt, képkeretekre szakosodtak. Ilyen boltot nyitott meg 1890 körül a londoni East Enden egy Marcus Samuel nevű, bevándorló családból származó férfi is (élt 1853-tól 1927-ig), aki később akkora tekintélyre tett szert, hogy a lovagi rangot jelentő „Sir” előnevet is használhatta. (A  vállalkozás történetéről magyarul Gömöri Endre Szupergazdagok c. könyvében lehet olvasni, Kozmosz könyvek, 1974.)

Ezek a gyönyörű, fésűs bordázatú kagylók évszázadok óta népszerűek, a világ minden táján. Képkeretekre ugyanúgy felragasztották őket, mint a mütyürkéket tartó dobozokra. 

Pályája kezdetén Samuelnek meglehetősen nagy erőfeszítéseket kellett tennie azért, hogy fenntartsa, majd tovább bővítse az üzletét. Vásárlói egy idő után nem elégedtek meg a brit tengerpart csigáival és kagylóival, hanem azoknál izgalmasabb, távoli vidékekről származó díszekre vágytak. Ezért a kisvállalkozó és az egyik fia (szintén Marcus Samuel) Indiából, Indonéziából, Kínából és Japánból kezdtek el kagylókat rendelni. Egy idő után azonban gazdaságosabb volt, ha a szállításhoz saját hajókat is gyártatnak. Így indult útnak az egyik, legbiztonságosabb teherhajójuk, a Murex is (ez a „csiga” latin neve), amely ezután, a vállalkozás további hajóival együtt jelentős utat járt be a tengereken. A cégalapító pedig épp az egyik, nagyon stabil hajójának köszönhette, hogy lovaggá ütötték. Amikor ugyanis a brit hajóflotta egyik legfontosabb csatahajója, az a HMS Victorious zátonyra futott, az ő egyik tartálykocsijuk segítségével és az alkalmazottjaik erőfeszítésével tudták kiszabadítani szorult helyzetéből.
Az ifjabb Marcus Samuel pedig egyre nagyobb tapasztalatot szerzett a nemzetközi kereskedelemben, távol-keleti útjain pedig az olajkereskedelemre is rálátott. Bokharában ill. a Fekete-tenger vidékén járva úgy döntött, hogy a kagylók importját összeköti az olaj szállításával. Ekkor már testvére, Samuel Samuel is bekapcsolódott a vállalkozásba, és ő irányította az üzlet távol-keleti tevékenységét. A londoni ajándékbolt mögött hamarosan már nem pusztán egy szorgalmas családapa, hanem egy növekvő hálózattal rendelkező vállalkozás állt, Shell Company ill. M. Samuel & Co. néven.

Henri Deterding nemcsak merész, de okos vállalkozó is volt, aki kifejezetten az alapos elméleti felkészültségével oldotta meg az elé kerülő, számára veszélyes helyzeteket.

Az első és utolsó nagy akadály
Aki a huszadik század elején olajkereskedésbe fogott, az óhatatlanul szembe került az akkori, legnagyobb cég tulajdonosával, Rockefellerrel, aki az árletörés stratégiájával és különféle tőzsdei taktikákkal igyekezett legyűrni a konkurenseit, cége, a Standard Oil érdekében. Szerencsére azonban a Shell szövetségesre talált egy kissé kalandor természetű vállalkozó, Henri Deterding személyében, aki kezdetben egy kereskedelmi bank ügyintézője volt, de hamarosan a Királyi Holland Olajtársaság (Royal Dutch Oil) vezetőjévé küzdötte fel magát. A Standard Oil a század elején egyszerre indított támadást a kagylókat és olajat szállító cég és Deterding cége ellen. Az előbbitől először azt követelte, hogy kizárólag az ő termékét szállítsa, amit azonban Marcus visszautasított. Ezután Rockefeller a tőzsdén kezdett manipulációkba, azt az Amerikában már jól ismert taktikát követve, amelyet ott felszippantási politikának neveztek. Azzal próbálkozott, hogy megszerezze a Royal Dutch részvénytöbbségét és ezzel begyűrje maga alá a céget. Deterding azonban alaposan felkészült az ilyen akciók elméletéből. És miután gondosan tanulmányozta, hogy mi is lett az Amerikában megadásra kényszeríttet tucatnyi kis olajcég sorsa, rálelt a bedarálódás megelőzésének kulcsára is. A megfelelő pillanatban 1,5 millió, úgynevezett elsőbbségi részvényt bocsátott ki. Ezek azért garantálták a biztonságát, mert előzőleg megbízható pénzügyi szövetségesekkel egyezett meg, hogy náluk helyezi majd el a részvényeket, ők pedig ezeket semmiképpen sem adják el Rockefeller ügynökeinek. Partnerei betartották az egyezséget, és Deterding ezzel kivédte az első és legjelentősebb támadást, amelyet később már nem követtek újak. Különösen, hogy egy további szereplő, a londoni Rothschild bankház mind a Shellt, mind a Royal Dutch céget figyelmeztette: ha talpon akarnak maradni a Standard Oil-lal szemben, mindenképp össze kell fogniuk. A két cég hallgatott a bankházra, és miután Deterding egyébként is erős vezetőnek bizonyult, a Shell jó stratégiának látta a szövetségkötést. A két cég vezetője 1903-ban, Londonban megállapodott a szövetségben, amivel egyszer s mindenkorra megalapozták a későbbi, hatalmassá fejlődő társaság jövőjét. És bár később az alapítók neve kevésbé maradt ismert, mint pl. nagy riválisuké, Rockefelleré, a kagyló történetét nemigen lehet elhalványítani.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum