A tükör

2016. november 30., 15:35
 

„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: ki a legszebb a vidéken?” – kérdezi a gonosz mostoha rendre a Hófehérke c. mesében, és a tükör valóban mindig válaszol is neki, akár egy hű barát. Egy másik történetben, Lewis Carroll Alice Tükörországban című meseregényében viszont a valódi és a fordított világ határvonalát jelöli ki a tükör. De egyéb történetekből is kiderül, hogy a tükör különösen sokféle szerepet tölthet be az emberek életében. Holott alapvetően egy meglehetősen egyszerű tárgy, amelyet azonban kétségtelenül sokféle céllal és módszerrel lehet elkészíteni.


 
Az ókori Egyiptomban fémből készült, formás tükröket használtak, amelyek azonban hamar elhomályosultak, a levegő oxidáló hatásától.

Miből készültek a legrégebbi tükrök?
A legelső tükör, amelyet az ember használt, a természetadta sima, rezzenéstelen vízfelület volt – úgy is mondhatnánk tehát, hogy az első tükrök vízből voltak. Ha szerencséje van a nézelődőnek, akkor a víz felületén csak alig-alig van fodrozódás, és ezért létrejöhet rajta egy olyan kép, amely hűen adja vissza az ember kinézetét. Az egyetlen, ami eltér, az az, hogy a tükörképben a tükrözött kép felől nézve elöl van az, ami a valóságban hátul található. A tükrözésnek ezt a lehetőségét használjuk ki olyankor, amikor egy további, második tükörrel továbbtükrözzük a képet, amitől minden irány a helyére kerül, és így pl. egy periszkóppal a víz alól is helyes irányban látjuk a víz feletti mozgásokat. Azt azonban már az ókori ember is észrevehette, hogy ha csak egy kicsit is megtörik a víz felülete, akkor máris képtelenség benne pontos tükörképet látni. Ez azért van így, mert ha a tükröző felület egyenetlenségei nagyobbak, mint a visszavert fény hullámhossza, akkor a fény szétszóródik a felületen.
Ha tehát az emberek mesterségesen akarták leutánozni a természettől kapott anyagok tükrözőképességét, akkor mindenképp sima, sík felületű anyagokat kellett ehhez keresniük. Ezért is készültek az első tükrök fémekből, elsősorban ezüstből, rézből és bronzból (ez utóbbi a réz és az ón vagy egyéb anyagok ötvözete). Már az ókori Kínában is használtak bronz tükröket, fényesre csiszolt felülettel. Ezek szélein a teljes kínai állatöv ott volt, díszként, de gyakran jóslatokat is rávéstek. Az egyiptomiak szintén csiszolt felületű fémlapokat használtak. A tükrök formája általában ovális vagy kerek volt, ezért vált a török „kerek” jelentésű szó a névadójukká. A fémtükrök azonban nem voltak különösebben hosszú életű tükrök, hiszen hamar oxidálódtak a levegőtől és fokozatosan elhomályosodtak. Ettől függetlenül hosszú időn át nagy értéknek számítottak a keleti kultúrákban. Különösen, hogy vallási tárgyként is használták. Az ókori Ízisz isten tiszteletére rendezett körmeneteken például az istennő szobra előtt hátrafelé fordított tükröket vittek, abban a hitben, hogy ezek megmutatják a személyiség rejtett, másik részét, vagyis a világ igazi tükreit. Később a görögök és latinok is a világ tükrének tekintették az emberi lelket. Emellett a tanulási képesség jelképévé is vált, amelyet a nyelv azóta is őriz, és ha valaki összefoglaló jellegű könyvet ír egy témában, akkor azt gyakran nevezzük a téma kistükrének. A zsidó-keresztény egyistenhitben pedig már kifejezetten az égből kapott tudás, az értelem megtestesítője volt a tükör. Pál apostolnál azonban az isteni igazságok tökéletlen megismerését jelenti, amit csak a végső megvilágosodás oldhat fel: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre”, olvashatjuk a Bibliában. Mindenesetre az ember előtt annak feladata állt, hogy ha a víz és a fém visszaverődésénél pontosabb és biztosabb tükörképet akar előállítani, akkor valami más anyaggal kell kísérleteznie. Ez pedig az üveg anyaga volt.

Miután a világon mindenütt elterjedt a kiváló minőségű muranói tükör, természetesen az arisztokrácia is kiemelt helyet adott a tükröknek a kastélyaiban. A versailles-i tükörterem jól példázza a barokk építészet ízlését és téralakításának szépségét, ötletességét is.

A nagy találmány: a muranói tükör
Kezdetben, a középkorban úgy oldották meg a kérdést, hogy egy sima fémfelületre szintén sima üveglapot szorítottak: és mivel ezzel megakadályozták, hogy a fém érintkezzen a levegővel, valóban nem homályosult el többé. Ugyanakkor az így visszavert kép sem volt elég fényes és érzékletes. Továbbkísérleteztek tehát, mígnem végül a 13-dik században, a Velencéhez tartozó Murano szigetén megszületett a lehetséges legjobb megoldás: az üveglapra hártyavékony ólomlemezt illesztettek, arra pedig higanyt öntöttek. Vagyis: feltalálták a foncsort. Ez a jól tapadó anyag csak egy nagyon vékony fémbevonatot képezett az üveglap hátoldalán, és jóval árnyaltabb, tökéletesebb képet tükrözött vissza, mint a vastagabb fémlapok. A muranói tükör ettől hamarosan az egész világon keresett cikk lett, és az ára a középkor végén az aranyéval vetekedett. Később a veszélyes higanyt kicserélték ezüstre, amely nagyobb egyenletességet is biztosított, és ezzel megalapozták a ma is használt üvegkészítési eljárásokat.  A fémréteget lakkbevonattal védték a károsodásoktól.
Ettől függetlenül továbbra is léteznek üveg nélküli fémtükrök: az ún. optikai tükrökön a tükröző fémréteget nem egy üveg mögé, hanem a hordozóanyag felületére viszik fel. Ezek azonban már jóval vékonyabbak és tökéletesebb felületűek, ezért nincs gond a visszaverődő kép minőségével.

Mik azok a kémtükrök?
Olykor filmeken is látjuk, hogy a rendőrségi beazonosításoknál különleges tükröket használnak. Ezek egyik oldala valóban tükörként funkcionál – e mellett ülnek azok, akiknek nem szabad tudniuk, hogy mások látják őket. A lap másik oldaláról azonban fényáteresztő képességű az üveg, akik tehát az előtt ülnek, látják a másik oldalon lévőket. Ezeket a tükröket úgy foncsorozták, hogy alkalmasak legyenek a fénysugarak kettéosztására is. A fény egy részét átengedik, egy más részét pedig nem, ezért a gyengébben megvilágított részen nem jön létre a határozott visszaverődés, tükröződés. Ebből következően a titokban megfigyelők oldalán mindig jóval kevesebb fénynek kell lennie, vagyis nekik szinte sötétben kell ülniük, ha látni akarják a megfigyelteket. Amíg nem voltak jó minőségű kamerák, addig olykor kiemelt munkahelyeken is használtak féligáteresztő tükröket, ám ezeket a technika fejlődése ezeken a helyeken már fölöslegessé tette. A szellemvasutaknál azonban még mindig beválhatnak!
Ha felmerül valakiben a gyanú, hogy trükkös tükörrel próbálják megfigyelni, nagyon egyszerű módon ellenőrizheti, hogy jól sejti-e. Ha ugyanis az ember egy valódi, átjárhatatlan tükröt érint meg az ujjával, akkor az ujja és annak tükörképe között mindig lesz egy pici rés. Ha azonban az üveghez érve nincs ott ilyen hézag, akkor bizony kémtükörrel állunk szemben.

Nem minden tükör készül feltétlenül üvegből és muranóban. Ez itt pl. csupán egy tükörtojás, amely azonban elég jól tükrözi az alkotója egyéniségét.

Mit jelent az üveg úsztatása?
A legismertebb tükrök a síktükrök, ezekkel találkozhatunk a mindennapi életben, tehát ilyet viszünk haza a fürdőszobába vagy zsebtükörnek a piperekészletünkbe. Ezek a tükrök az ún. úsztatásos eljárással készülnek. Ez azt jelenti, hogy a gyártás során az üveget olvasztott ónon úsztatják. A körülbelül 1000°C hőmérsékletű olvadt üveget a kazánból egyenletesen öntik rá az ónra. Miközben az üvegalapanyag úszik az ónon, a melegben kiterjed és egyenletes felületűvé válik. Az üveglap vastagságát a lassan szilárduló üvegszalag húzásának sebességével tudják befolyásolni. A folyamat végén lassan és szigorúan ellenőrzött körülmények között hűtik le a lapot. Hőkezelés (ellenőrzött hűtés) után az üveglap felhasználható. Az eljárást 1952-ben dolgozta ki a brit Pilkington, és azóta a módszere a világon mindenütt szabvánnyá vált, a minőségi üveggyártásban. 

Csak egyenes lehet-e a tükör?
Amióta ismerik a jó tükörkészítés titkát, azóta természetesen azt is lehet tudni, hogy a tükrözésnek nem a sík lap léte a feltétele. Így pl. a nehezen belátható kereszteződésekben domború, konvex tükröket láthatunk, ezek segítik az áttekintést és ezzel a biztonságos közlekedést. Ezek a tükrök két, egymásra merőleges tengelyük mentén görbülnek, szemben a sima visszapillantókkal, amelyek csak egy tengely mentén. De az autókon ez is elég ahhoz, hogy a tükör görbülete megnövelje a látószöget és segítsen belátni a holtteret. Más esetekben – pl. borotválkozáshoz vagy bőrkezeléshez – épp ellenkezőleg: homorú tükröket alkalmaznak. Ezeknél a tükörbe néző a gyújtótávolságon belülre kerül, így a tükör nagyítóként lesz jelen, vagyis az elé kerülő területről kinagyított látszólagos kép keletkezik. A legtrükkösebb módon természetesen a bűvészek használják a tükröket, de ezek titkát nem illik elárulni. Legfontosabb szerepükben a klinikákon, kórházakban láthatjuk a tükröket, amikor akár életet is menthetnek, hiszen az emberi test olyan területeiről is képet adhatnak az orvosoknak, amelyekre nélkülük nem, vagy csak drasztikus beavatkozások árán láthatnánk rá. Így minden megbecsülést megérdemelnek, még akkor is, ha a babonák olykor rossz színben tüntetik fel őket. Ezekre azonban csak akkor érdemes hallgatnunk, ha éppen jól akarunk szórakozni a saját történelmünkön. Egyébként pedig elég annyit megjegyeznünk, hogy az ember a saját tükörképének sose mondjon rosszat, de nem azért, mert azt esetleg a tükör visszaverné rá, hanem mert még elhiszi magáról, és az valóban eléggé fölösleges.

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum