Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A híres-neves Westminster

2017. március 23., 16:08
 

London leghíresebb negyede, a Westminster City neve legutóbb egy drámai esemény, egy terrorcselekmény kapcsán került be a hírekbe. A világ legnagyobb befolyású fővárosának ezt a kerületét azonban nem az ilyen eseményekről érdemes megjegyezni. Hírnevét sokkal inkább színes negyedei és kiemelkedő épületei alapozták meg, mint amilyen például a Westminster-palota körüli, régi politikai negyed, az Oxford Street, a Regent Street, a Piccadilly, a Bond Street körüli bevásárlónegyed vagy a Soho. Legfőképp pedig a Parlament épületegyüttese és a székesegyház.


 
A gótikus Westminster katedrális lenyűgöző épülete a világörökség része.

Tűzvészeken át, a mai Parlamentig
Westminster egykor önálló város volt, amely a középkorban vált az angol királyi udvar székhelyévé. Az idők során fokozatosan kezdett összeolvadni a mellette lévő Londonnal, amelynek végül a legfontosabb, középponti részévé vált. A megnövekedett település pedig átvette a fővárosi szerepet az addigi fővárostól, a hampshire-i Winchestertől. A következő évszázadokban az immár Westminstert is magába foglaló London a környező kisvárosokat és falvakat is beolvasztotta, a 16-dik századtól pedig a Brit Birodalom fennállásáig, vagyis a 20-dik század elejéig a birodalom fővárosa volt. Ma Nagy-Britannia fővárosa.
Az első királyi palotát a 11-dik században építették meg a Westminster negyedben, amely 1512-ig volt az angol királyok elsődleges londoni székhelye. Emellett a 13-dik század óta az angol parlament is itt ülésezett. Ekkor azonban hatalmas tűzvész tört ki, amely az épületegyüttes nagy részét elpusztította. Az újjáépítés után az épület a parlament és a legfőbb királyi bíróság (Royal Courts of Justice) székhelyeként szolgált. 1834-ben azonban ismét tűz sújtotta az átépített palotát, amely után a jelentősebb építmények közül csupán a Westminster-csarnok, a Szent István-kerengő, a kriptában lévő Szent István-kápolna és az Ékszertorony maradt épen. A parlament régi épülete helyébe ezután egy újat húztak fel. Máig ebben ülésezik a brit parlament, amelynek felépítése azután az épület belső berendezését is meghatározta. A palota leggazdagabban díszített termét a főrendek alkotta Felsőház (House of Lords) kapta. Ebben a vörös szín az uralkodó, egyedül a királynő trónjának aranyozása üt el ettől. A parlament megnyitásakor a királynő hagyományosan erről a trónról mondja el a beszédét. A megválasztott képviselőkből álló Alsóház (House of Commons) egy ennél szerényebb teremben ülésezik, amelynek berendezését a zöld szín határozza meg. A házelnök pulpitusa a szokásos módon középen áll. A Parlament épülete egyébként a nyár végi szünetben (rendszerint augusztustól szeptember végéig) a turisták előtt is nyitva áll.
Az épület azonban nemcsak az üléstermekből áll: hozzá tartozik London egyik leghíresebb látványossága, az Óratorony (Clock Tower), vagyis a Big Ben is, amely mára London jelképévé vált. Híres harangütéseit pedig rádiószignálként is használják. (A dallam szolmizálva: m d  r  s, / s,  r  m  d)
Arról, hogy vajon kiről kapta a nevét a 96,3 méter magas és 13,8 tonna súlyú toronyóra ill. annak jellegzetes dallamú harangja, két változat is kering. Az egyik szerint a torony egy Ben Caunt nevű boksz bajnok nevét őrzi, aki az akkori idők leghíresebb sportolója volt. A másik szerint viszont a torony építésénél, az 1850-es években, rendszeresen jelen volt egy feltűnően testes építési ellenőr, akinek képe úgy látszik szorosan hozzákapcsolódott az eseményhez. Sir Benjamin Hallnak hívták, és a nevét az egyik harangba belevésve is őrzi az emlékezet.

A 20-dik század mártírjainak szobrát igyekeztek úgy megformálni, hogy a látványa illeszkedjen a gótikus környezethez. 

A Westminster Abbey
Nem messze a Parlamenttől magasodik a londoni építészet és történelem egyik legjelentősebb műemléke, a Westminster Abbey, közismert nevén a Westminster katedrális.
Ennek elődje egy 750 körül alapított bencés apátság kolostortemploma volt, amely korai román stílusban épült. És mivel ez a városrész nyugati felén állt, West Minsternek (= nyugati apátság) nevezték el. Ez több mint kétszáz éven át működött, azután azonban az egyik utolsó angolszász király, Hitvalló Eduárd egy nagyobb katedrálist kezdett építtetni a helyén. Ő viszont már nem érte meg a templom felszentelését, mert 1066 elején, súlyos betegségben meghalt. 1245-ben ismét munkálatokba kezdtek: III. Henrik a kor stílusának megfelelő módon francia ihletésű, korai gótikus stílusú székesegyházat építtetett ide. A tervezők számára valószínűleg az akkor már nagy hírnévre szert tett reimsi katedrális volt a minta. A hatalmas, háromhajós épület már ekkor kiemelkedett a kor katedrálisai közül, különösen az ablakai révén, amelyek a gótika legszebb alkotásai közé tartoztak. És ahogyan az megszokott volt, a székesegyházat még több évszázadon át igyekeztek tökéletesíteni. A 16-dik században még egy különleges, VII. Henrikről elnevezett kápolnát is hozzáépítettek, majd a 18-dik században két tornyot is kapott. A székesegyház így az angol gótika mindhárom nagy korszakának stílusát őrzi. Hagyományosan pedig az angol királyok koronázási és temetkezési helye is volt. (Csak V. és VIII. Eduárd maradt ki a sorból, mert egyiküket sem koronázták meg.) Később azonban nemcsak uralkodókat, hanem egyéb szempontból kiemelkedő személyeket is ide temettek, így például ma a Költők sarkában Shakespeare, Milton, Burns vagy Kipling emlékművével találkozhatunk, másutt a neves író, Dickens sírját láthatjuk, de ugyanígy két, nagy zeneszerző, Händel és Purcell sírja előtt is megállhatunk. Politikusokat szintén eltemettek a katedrálisban – pl. Palmerstone-t, Benjamin Disraelit és William Gladstone-t –, és természetesen a tudósok sem maradhattak ki. Az apátságban nyugszik például Isaac Newton, Michael Faraday, Lord Kelvin és Ernest Rutherford is. Mindezek mellett mindkét világháború áldozatainak van itt emlékműve.
Az alapító Hitvalló Eduárd pedig egy egész kápolnát kapott, amelynek közepén ott áll a koporsója.

A Big Ben óráinak tisztítása nem tartozik a hétköznapi feladatok közé. Csak képzett alpinisták tudják elvégezni.

Templomból lopni?!
Ritka eset, de a Westminster katedrálisban még az is előfordult, hogy kiloptak belőle egy, ráadásul nem is kicsi tárgyat. Ez volt az ún. Sors köve vagy a Scone-i kő, amely az angol és a skót királyság egységét szimbolizálta. Nevét onnan kapta, hogy kezdetben a ma már romos scone-i apátságban őrizték. Története egy mítosszal kezdődött, amely szerint a vörös homokkő tömböt a bibliai Jákob használta párnának. Egy további legenda szerint pedig az ősi Dál Riata királyság koronázóköve volt, ír földön, és később a skótok ősei vitték magukkal, Caledonia leigázásakor. Ez lehetett az alapja annak, hogy a skót uralkodókat már I. Kennethtől kezdve (847 körül) a kőre ültetve koronázták meg. Csakhogy a követ ezután I. Eduárd angol király 1296-ban hadizsákmányként elvitte és a westminsteri apátságban helyezte el, szintén koronázókőként. Itt azonban már nem a csupasz kőre ültették a királyokat, hanem változatlanul az általuk használt, Szent Edward széke néven ismert koronázószékre, amelynek ülőrésze alá vaspántokkal illesztették oda a Scone-i követ. Ettől kezdve ezen a kővel felszerelt széken koronázták meg az angol királyokat. A kő jelenléte azt is szimbolizálta, hogy az angol uralkodók egyben Skócia királyai is. És bár a northamptoni szerződés alapján 1328-ban vissza kellett volna szolgáltatniuk a követ a skótoknak, ezt akkor, és még hat évszázadon át, nem tették meg. E fölötti felháborodásukban azután 1950-ben skót diákok kilopták a követ a katedrálisból. Ez nem lehetett egyszerű dolog, így nem csoda, hogy közben ketté is törték. Ettől függetlenül sikeresen elszállították az arbroathi apátságba, amelynek oltárán helyezték el, 1951. április 11-én. A rendőrség nyomozói azonban megtalálták a követ, és visszavitték a Westminster székesegyházba, ahol még jó néhány évtizedet eltöltött. (A lopás kalandos történetét részletesen elolvashatod itt) A körülötte kialakult, politikai feszültségeket azonban egy idő után már nem lehetett elkendőzni, így végül 1996-ban sikerült megegyezni abban, hogy a kőnek inkább a skótok a tulajdonosai, ezért visszakerült Skóciába. Most azonban már nem szakrális helyre, hanem az edinburghi kastélyba vitték. A skótok azonban még így sem lehetnek biztosak abban, hogy a valódi kő van a birtokukban. Egy további legenda szerint ugyanis amit az őseik zsákmányoltak, az nem az igazi kő volt, mert azt a scone-i palota szerzetesei kicserélték. Az igazit pedig olyan ügyesen elrejtették, hogy azután már ember meg nem találhatta. Különösen, hogy később állítólag a templomos lovagok is érdeklődtek iránta. De ez szintén csak legenda, ami már mit sem változtat azon, hogy annak a kőnek az ügyében, amely évszázadokon át a koronázási szertartások fontos szereplője volt, a két országnak végül sikerült megegyeznie.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum