Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Mióta léteznek Európában egyetemek?

2017. április 21., 18:54
 

Európában az első egyetemek a következő sorrendben alakultak meg, a különböző városokban: Salerno kb. 1050, Bologna 1088, Párizs kb. 1090, Padova kb. 1222, Prága 1348, Krakkó 1364, Bécs 1365, Pécs 1367, Erfurt 1379, Heidelberg 1385, Köln 1388, Óbuda 1395, Lipcse 1409, Löven 1423. A fenti városok azóta is rangos kulturális központoknak számítanak Európában. Olyannyira, hogy közülük már többet is kiválasztottak arra, hogy egy éven át az Európa kulturális fővárosa címet viselhesse. Ezt 1985 óta ítéli oda az Európai Unió Tanácsa, Melina Mercouri görög kulturális miniszter javaslatára. A magyarok közül eddig Pécs kapta meg, 2000-ben. Nemegyszer egy egész ország rangját is azon mérik, hogy milyen minőségűek az egyetemei.


 
Avicenna Kánonok című orvosi kézikönyve örökítette meg Európa legelső orvosi egyetemét, a salernói Schola Medica Salernitaná-t. Avicenna, eredeti arab nevén Abu Ali Szína (980-1037) perzsa származású orvos, filozófus és tudós volt, a középkori muszlim gondolkodás egyik legnagyobb alakja.

Mi az, hogy „egyetem”?
Az egyetem a latin összesség, általánosság jelentésű universitas szó fordítása. A középkorban e mellett a studium generale („általános gyakorlás”) kifejezést is használták erre az oktatási formára. A gyakorlatban olyan felsőfokú oktatási intézményt jelöl, ahol a fiatalok rendszeresen, náluk jártasabb személyek vezetésével és magas szinten tanulmányozhatják az őket érdeklő tantárgyakat.
Az egyetemek megszületését többféle igény is segítette. Az egyik legfontosabb tényező az volt, hogy a 11-12-dik században az államok és a városok megerősödésével együtt járt a tudományok fejlődése, a másik pedig az, hogy ez az időszak általában is az intézményesülés nagy korszaka volt. A legtöbb szakma igyekezett megszervezni a maga, társadalmilag elismert és szabályzatokkal rendelkező intézményeit, így a céheket alapító iparosok mellett a tanítók, tudósok és diákok is erre törekedtek. Mivel abban a korban az állam és az egyház még egységben működött, az egyetem hosszú időn át egyházi intézmény volt. Legtöbbje kolostorokban, szerzetesrendek irányításával kezdte meg a működését. Gyakran az egyetemi hallgatók számára külön templom is épült. A különböző tisztségeket, kinevezéseket a helyi hatalmi képviselőkön kívül a pápa is aláírta, sőt, a karok alapítását csak ő hagyhatta jóvá. Ugyanakkor a világi hatalom is igényt tartott arra, hogy részt vehessen az egyetemek fenntartásában, formálhassa azok működését. Elsőként Barbarossa Frigyes hirdetett ki 1158-ban egy rendeletet arról, hogy milyen feladatai vannak az államnak az egyetemek ügyében. Pozitív lépése volt, hogy fejedelmi oltalmat biztosított az itáliai diákoknak, akik ennek birtokában zavartalanul utazhattak, tanulhattak és a peres ügyeikben a pápai ill. a diákbíróság jogászait vehették igénybe. 1200-ban pedig Fülöp Ágost intézkedett arról, hogy a párizsi diákok és tanárok jogi ügyeit ne a világi bíróság, hanem az egyetemi kancellár intézhesse, ugyanolyan joghatósági felhatalmazással. Igaz, olykor szigorú intézkedéseket is hoztak, így pl. az egyház kötelékébe tartozó diákok – akik akkor csak fiúk lehettek – nem hordhattak világi ruhát, többnyire nem nősülhettek meg, viszont adómentességet élveztek és nem voltak katonakötelesek. Ezeken a rendelkezéseken alapult azután a későbbi egyetemek jogi autonómiája, vagyis önállósága, amelynek birtokában megalkothatták a saját kereteiken belül érvényesíthető jogszabályaikat, megvédhették a mindenkori helyi és politikai erőkkel szemben a szakmai tudásukból eredő kiváltságaikat, és tilthattak vagy épp ellenkezőleg: felszabadíthattak kártékonynak ítélt tanokat.
Kezdetben csak a pápának és a császárnak volt alapítási joga, de később hercegek, főpapok, választófejedelmek és egyéb, magas rangú személyek is jogosulttá váltak arra, hogy egyetemet alapítsanak. A teológiai (vagyis a hittudománnyal foglalkozó) karok alapításában jelentős szerepet játszottak a szerzetesrendek, azon belül is a koldulórendek. Ebben a domonkosok és a ferencesek jártak élen, de később a karmeliták és az ágostonosok is létrehoztak olyan testületeket, konventeket, amelyek a rendtagjaik számára hosszú éveken át biztosították a tanuláshoz a szállást, a könyvtárat és az ösztöndíjat. Ezzel jelentős és hosszú távon ható tudásközpontokat hoztak létre. A tanárok között szintén sok volt a szerzetes, ami azonban később számos konfliktushoz vezetett, hiszen ők a rendi kötöttségeik miatt nem viselhettek egyetemi rangot és így hátrányokat is szenvedtek. Mindezzel együtt a középkorban az egyetemek olyan szervezeti egységet jelentettek, amelyek egyszerre voltak tudásközpontok és – mai szóval – a felzárkózást, kiemelkedést segítő szociális intézmények.

Kikből lehettek diákok?
Mivel az egyház szerint a tudás és a tudomány Isten ajándéka, a pápaság kötelességének tartotta, hogy a rangjától, születési helyzetétől függetlenül mindenkit támogasson, aki bármilyen módon részt akar venni a tudás fenntartásában. Ezért már a 3. lateráni zsinat után, 1179-ben meghirdették az oktatás ingyenességét, és elrendelték, hogy a tanárok (akkori nevükön: magiszterek) állandó fizetést kapjanak. (Az állandó fizetés akkoriban a legkevésbé sem volt általános.) Nem egyszer maguk a diákok is papi fizetést kaptak. Ez jellemezte pl. 1257-től a Robert Sorbon által alapított kollégiumot is (a későbbi Sorbonne ősét), és általában a párizsi egyetemeket, amelyekben 1350-ben pl. 375 ösztöndíjas hely volt. Ez a szám az akkori viszonyok között kiugrónak számított, hiszen a többség írni-olvasni sem tudott. Hasonló volt a helyzet Bolognában, Padovában és Rómában is. Ezt a szintet azonban nem minden intézmény tudta fenntartani, ezért már akkor is kialakult a ma civilnek nevezett alapítványi támogatások formája. Magyarországon az első olyan szervezetet, amely a szegény diákok taníttatására gyűjtött pénzt, 1390-ben alapította az esztergomi kanonok és a bácsi főesperes. Az alapítvány a Szegény Tanulók Krisztus Kollégiuma néven működött, és a mohácsi vész idejéig segítette a rászorulókat. Az ilyen és ehhez hasonló szerveződések révén ebben a korban viszonylag széles körből mehettek egyetemre a gyerekek.

Az egyik legfontosabb magyar egyetemet Zsigmond király alapította, Óbudán. Igaz, egy időre be is záratta, amikor annak vezetője, Órévi Lukács csanádi püspök szintén részt vett az ellene kirobbant, főúri lázadásban. Néhány év után azonban ismét működhetett.

Hány évesen lehetett beiratkozni?
Mivel az oktatás fokozatai (elemi szint, középszint ill. felsőfokú intézmény) akkor még nem váltak el élesen egymástól, az egyetemekre akár nyolcévesen is be lehetett iratkozni, és ott olykor tíz-húsz évet is el lehetett tölteni. Azért ilyen sokat, mert aki beiratkozott, annak először az általános bölcsészettudományi alapképzést kellett elvégeznie, vagyis a Szabad Művészetek Karán, latin nevén az artes liberales területén kellett kiművelnie magát. Az oktatásban ugyanis továbbvitték azt az ókori görög hagyományt, amely szerint a bölcsészettudomány lényegében a hét szabad művészetet foglalja magába. Ez ókorban ez a nyelvtan, a logika, a retorika, a számtan, a geometria, a zene és a csillagászat tantárgyait jelentette. A későbbi korokban ugyanezek már irodalomtudomány, filozófia, matematika, fizika és társadalomtudomány elnevezéssel vonultak be a tananyagba. Ennek nyomán nevezik még ma is liberal arts college-nak a bölcsészettudományt oktató intézményeket. Mindezek mellett azonban léteznek további tudományok is, amelyek ha lassan is, de ezekben az évszázadokban egyre fontosabbakká váltak. Elsősorban az orvostudomány majd a teológia fejlődése indult meg, látványosan. Aki pedig a középkori egyetemen tovább akart lépni és orvos vagy teológus akart lenni, az csak az alaptudás megszerzése után kezdhetett ezeken a szakokon is tanulni, így a tanulmányai még hat vagy nyolc évvel meghosszabbodhattak. Ez ma már természetesen megvalósíthatatlan, de pl. az orvosi szakma hosszú ideig megőrizte a középkori gyakorlat lényegét: az európai orvosok szellemiségéhez még a huszadik század végén is hozzá tartozott a sokoldalú műveltség, nem egyszer a művészetekben, főként a zenében vagy az irodalomban való jártasság is.

Bár a salernói orvosi képzés megelőzte, mégis a bolognai egyetemet tartják az elsőnek, mert ennek az alapításáról maradtak fenn pontos dokumentumok, és kezdettől ennek volt nagyobb a jelentősége. Később is fontos szerepet töltött be az európai oktatásban. Az Unió országaiban ma az itt kialakított oktatási keretrendszer szerint dolgoznak az egyetemek.

Miért voltak még fontosak az egyetemek?
Amellett, hogy az egyetemek a tudományok fejlődését és a kutatásokat is segítették, más szempontból is fontos szerepet játszottak a városuk életében. Az egyetemek körül hamar föllendült a boltok és kisebb éttermek, fogadók forgalma, de az építkezésre, az utak karbantartására is pozitív hatással volt egy ilyen intézmény és a vele járó, élénkebb élet. A legnagyobb járulékos hasznot azonban természetesen a tanulással, írással és könyvkiadással kapcsolatos területek könyvelhették el. Az egyetemi tanítás kezdetén még nem voltak tankönyvek, de ez hosszú ideig nem maradhatott így. A tananyagok egységesedtek, kialakult az alaptudások köre, s a vizsgákra biztosítani kellett a mindenki számára elérhető tankönyveket. Kezdetben a diákok báránybőrből készült füzetekbe jegyzetelték a tanárok szavait, nádvesszőkkel. Ez azonban nehézkes és lassú módszer volt, ezért arra késztették a kereskedőket, hogy igyekezzenek pergamenlapokat beszerezni. Emellett a nádvessző helyett is célszerűbb volt a lúdtoll használata. Mindez alaposan felgyorsította a korabeli papírkereskedelmet, könyvkészítést és technikát, sőt, még az addigi írásmódokat is megváltoztatta. Ekkor kezdték el az egységesebb, gyorsabban papírra vethető, korszerűbb betűtípusokat is kialakítani. A kéziratszerkesztés, a lapszámozás és a tartalomjegyzék is ekkor vált megszokottá. Ugyanígy az egyetemek léte gyorsította fel annak folyamatát, hogy a fűszerkereskedők útjain kéziratok is érkezzenek a keleti könyvtárakból. Az ezt megelőző századokban az üldözött zsidó és keresztény írástudók ugyanis a művelt Keletre menekítették ki az ókor legjelentősebb írásait, így pl. Arisztotelész, Ptolemaiosz, Euklidész, Hippokratész vagy Galenus műveit. Ezeket a tudományokban akkor jóval előbbre járó muszlim kultúra hatalmas könyvtáraiban megőrizték, és amikor a 12-dik században megváltozott az európai helyzet és a kereskedés is állandósult, több, jelentős arab tudományos művel együtt elkezdték ezeket megvásárolni és beszállítani Európába. Így az akkori kultúra legjelentősebb művei kerültek be, elsősorban az egyetemi könyvtárakba, és segítették az általános művelődést. Ennek révén fontos európai fordítóműhelyek is létrejöttek, elsősorban Spanyolországban és Itáliában, mivel ott volt a legbiztonságosabb a kereskedés. De egyúttal nyelvtudással is ott rendelkeztek a legtöbben, hiszen Itáliában még a királyi kancellária is görög-latin-arab nyelvű volt! A könyveket akkoriban a kódexekhez hasonló módon írták és másolták, ezért meglehetősen drágák voltak, így csak hálásak lehetünk az elődeinknek, hogy mégis kiadták rá a rengeteg pénzt. Ezek nélkül az európai tudomány, de főként a matematika és az orvoslás sokkal lassabban juthatott volna el a korszerű szintre. És persze az olyan szavakkal is szegényebbek lennénk, mint az „algebra”, a „zéró” vagy a „csekk”. Kár lenne értük, hiszen látható: kiválóan beilleszkedtek a magyar nyelvbe és azóta is könnyedén használjuk őket.

 

Lévai Júlia

 

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum