Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Mióta úszunk és hogyan?

2017. július 27., 15:43
 

A nyár mellett a vizes világbajnokságok is arra késztetik az embereket, hogy kiemelten figyeljenek a vizes sportokra, azon belül is az úszásra, hiszen ez az a tevékenység, amely a legtöbb ember számára viszonylag könnyen elérhető. De vajon mióta úszik az ember tudatosan és meghatározott, kidolgozott rendszerű mozdulatokkal?


 

Az úszás és a háborúzás
Egy ironikus mondás szerint a társadalmat kizárólag akkor érdekli bármiféle technika, ha azt valamilyen módon fel lehet használni a hadi tevékenységekben. Ez persze túlzás, de azért van benne igazság. Ha megnézzük az úszás történetét, azt látjuk, hogy a sportág kidolgozásában bizony tényleg nagy szerepük volt az emberek háborús céljainak. Igaz, az ókori civilizációkban eredendően a fürdőzés kultúrájával függött össze az úszás népszerűsége, de tény, hogy a fejlődését illetve az általánossá válását a háborúzások tették lehetővé. Az i. e. 3-dik században például a kínai császári flottában a kiképzésnek kötelezően előírt része volt az úszásoktatás, és ezt a japánok is átvették. Ezután mindkét népnél rendszeresekké váltak az úszóversenyek is. Emellett a sokat háborúzó egyiptomiak és asszírok katonái is tudtak úszni, sőt, ők már a váltott karú úszásmódot is ismerték, ami pedig akkor még nem volt általános. Az ókori népek közül még a föniciaiakat szokták úgy emlegetni, mint aki kiváló úszók voltak. Általában véve természetes volt, hogy a tengerek közelében élők tudtak úszni.

A mellúszást sokáig felfüggesztéssel tanították, ami nem mindig volt haszontalan, mert például a félősebbeket biztosabban vette rá a tanulásra. Ugyanakkor sokkal hosszadalmasabbnak bizonyult, hiszen így a szintén nagyon fontos egyensúlyozást nem gyakorolták be közben, ezért amikor heveder nélkül kerültek be a vízbe, még külön energiát igényelt erre átállnia a tanulónak.

Az úszás mint a műveltség része
A legkiemelkedőbb és a későbbi európai civilizációt megalapozó, görög kultúránál az úszni tudás az írás-olvasással együtt az alapműveltség részét képezte. Szolón rendeletet is adott ki arról (i. e. 594-ben), hogy minden gyermek számára kötelező az írás és az úszás elsajátítása. A gyerekek számára felfújható bőrtömlőket is készítettek, hogy óvják őket a fulladástól. Olyan ember, aki nem tanult meg úszni, közéleti szerepet sem vállalhatott. Itt is külön érdekesség, hogy – mint azt egy váza képei is tanúsítják – a görögök is rátaláltak a váltott karú, később gyorsúszásnak nevezett úszásnemre. További érdekesség, hogy amikor azután megjelentek náluk az olimpiai játékok, az úszást mégsem vették be a versenyszámok közé. Hogy miért, azt nem lehet tudni, de meglehet, éppen azért, mert hiszen semmi különöst nem találtak benne. Az is lehet, hogy valamiféle, kifejezetten sportszerűtlen arisztokratizmus vezette a versenyek rendezőit ebben: nem szerették volna, ha az alsóbb néposztályok tagjai közül is nyerhettek volna emberek. De mindez persze csak feltételezés.
A görög kultúrát sok mindenben követő rómaiaknál szintén szerves része volt a műveltségnek az úszás, ám itt is meglehetősen nagy szerepet kapott a hadviselésben, hiszen a birodalmuk terjeszkedése során sok esetben kellett vizeken átkelniük, amelyeken pedig a legritkább esetben voltak hidak. Így gyakran még amellett is sok halálos áldozatot szedtek a zúgó vagy éppen jeges folyók, hogy a római katonák többsége kiválóan tudott úszni. Olyannyira, hogy ők már az oldalúszást a hátúszást is ismerték.

Ma már abba, hogy minél hatékonyabbak lehessenek a gyorsúszás mozdulatai, a tudomány is besegít. Ahogy a repülésnél, úgy az úszásnál is a közegellenállás sokféle kiszámításával tudják beállítani, hogy melyik mozdulat a leghatékonyabb.

Mi történt a kereszténység elterjedésekor?
Később a Biblia is úgy beszélt az úszásról, mint olyan tudásról, amely többeknek is a sajátja volt. Amikor például Pál apostolt több, keresztény fogollyal együtt Itáliába akartak átszállítani a rómaiak, s egy Julius nevű századosnak adták át őket, a viharos tengeren többször is nagy veszélybe kerültek. Míg végül már akkora volt a veszély, hogy a római katonák a foglyok megölésével akarták könnyebbé tenni a hajóikat. Ekkor Pál, de maga a római százados is meg akarta menteni az embereket. Az Apostolok Cselekedetei című rész leírása szerint (27:41-43) ez történt velük:
„Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. De a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.”
Sajnos azonban a kereszténység elterjedésével együtt a katolikus egyház prüdériája, a testtől való viszolygása is gyorsan terjedt. És mivel az egyház akkoriban nem vált el az államtól, a katolikusok elérték, hogy mind általában a fürdés, mind pedig az úszás kultúráját jelentősen háttérbe szorítsák a kereszténység uralta országokban. Sőt, jó néhány helyen még törvényekkel is tiltották és a megszegőit megbüntették, ha merészeltek mások szeme előtt fürdeni vagy úszni. Egyedül a lovagi kultúra tudta visszacsempészni az úszás tudományát úgy, hogy az az egészséges ember tudásának része lehessen, és így a vadászat és lovaglás mellett a harmadik legfőbb erénynek számíthasson.

A felvilágosodás és a tudományosság érvei
A felvilágosodás természetesen ezen a téren is gyökeres változásokat hozott. A tudósok mellett jó néhány orvos és kiemelkedő pedagógus emelte ki az úszás fontosságát és nélkülözhetetlenségét, az emberek életében. Ekkor már valamelyest bizonyítani is tudták, hogy az úszás rendkívül hasznos az ember számára, hiszen a testünk jóval könnyebbé válik a vízben, így sokkal kisebb teher nehezedik az izmainkra és az ízületeinkre, s emellett a légzésünknek, a vérkeringésünknek is jót tesz, hogy egyenletes, ritmikus mozgással haladunk előre a vízben, ahol a haladásunk jóval kisebb erőbefektetést igényel, mint a szárazföldön. Elsősorban német területeken vált gyakorlattá, hogy ismét legyen úszásoktatás az iskolákban. A németek már több helyen uszodákat is építettek, hogy a gyerekek ne legyenek kiszolgáltatva az időjárásnak, ha úszni akarnak.
Franciaországban ismét a hadviselés révén vált kiemeltté az úszás: Napóleon volt az, aki a kiképzés részévé tette. A katonáknak teljes menetfelszereléssel, puskával a kezükben kellett gyakorolniuk ezt a tevékenységet, és ennek módszere hamarosan egész Európában elterjedt.

A pillangóúszás egy véletlennek is köszönheti a létét – mára az egyik legszebb, leglátványosabb úszásnemmé vált.

Honnan érkeztek a különféle úszásnemek?
A mellúszás egy fajtája egy Kutya-sziget nevű helyről származott, annak bennszülötteitől tanulta el egy angol kalandor, John Trudgeon azt a technikát, amelynek lényege, hogy az úszó mindkét karját a víz felett lendítette előre, vagyis a hátrahúzás után ferdén a levegőbe lökte a karját. Ettől a karmunka lényegesen hatásosabb lett, ugyanakkor a teste ferdén belógott a vízbe, amivel növelte a víz ellenállását, vagyis gyakorlatilag minden egyes tempónál lefékeztette magát a vízzel. Bizonyára nagyon erős karizmokkal rendelkezett, mert ennek ellenére több bajnokságot is meg tudott nyerni ezzel az 1860-70-es években. Az azonban hamar világossá vált, hogy ezt a fajta mellúszást nem érdemes általánossá tenni.
A mai gyorsúszás elődjét pedig az ausztrál Alex Wickham dolgozta ki, 1898-ban. Ő a Polinéz-szigetvilág törzseinek úszásmódját tanulmányozta, és ennek alapján jött rá arra, hogy a váltott karú tempózás és a meghatározott módon hullámzó testmozgás hogyan viszi előre az embert, a legnagyobb hatásfokkal.
A hátúszást szintén egy ausztrál sportoló, Arthur Cavill fejlesztette ki, de ő ekkor még nem váltott kartempóval, hanem egyszerre hátrahúzott karokkal úszott, ami egyébként gyógyúszásként kiváló, hiszen kitűnően kilazítja a gerinc melletti izmokat, de aktívabb sportoláshoz vagy versenyzéshez semmiképp sem ez a leghatékonyabb. Ezt az úszásnemet azután 1912-ben az amerikai Harry Hebner fejlesztette tovább, az ő munkája nyomán úsznak ma a hátúszók váltott karral és ollózó lábbal.
Az egyik leglátványosabb és legkedveltebb úszásnem, a pillangózás egyszerre köszönhető a véletlennek és egy úszó különösen fejlett érzékenységének, kreativitásának. A német Erich Rademacher egy verseny alkalmával mellúszásban indult, és a cél előtt igen szoros küzdelembe került egy társával. Látszott, hogy ha ugyanúgy tempóznak tovább, egyszerre fognak hozzáérni a falhoz. Hogy mégis megelőzze a másikat, nem tudott mást kitalálni, minthogy az utolsó benyúlásnál hirtelen nagyobb lendületet vett, hogy kiemelkedjen a vízből, és ezzel a lendülettel szinte ráugrott a falra, amivel meg is nyerte a versenyt. Bizonyára a mozdulattól elnyert siker inspirálta arra, hogy elgondolkozzon rajta: vajon nem lehetne-e önálló úszásnemet is kreálni ebből a technikával. Természetesen lehetett, és bár a pillangózás még sokáig úgy kötődött a mellúszáshoz, hogy ugyanazzal a lábmunkával pillangóztak, 1936-ban jelent egy Higgins nevű úszó a delfinek mozgásából ellesett mozdulattal korszerűsítette a stílust: páros lábmozgással lökte fel magát a vízből. Ettől kezdve ez a technika terjedt el, és amikor a FINA 1952-ben hivatalos úszásnemként ismerte el a pillangót, a normát már ez a lábtechnika jelentette.
A mellúszásban egyébként később egy ideig az ún. magyar stílus jelentette a leggyorsabb technikát. Ez Gräfl Ödön nevéhez fűződik, aki elhagyta a haladásban zavarónak értékelt békatempót. A magyar úszók ettől kezdve inkább a karjukra edzettek, vagyis erőteljesebb karmunkával úsztak, a lábukat pedig csak egyensúlyozásra használták. Az első újkori olimpia kétszeres bajnoka, Hajós Alfréd is ezzel a technikával úszott, majd Halmay Zoltán is ugyanezzel szerzett meg két olimpiai győzelmet is 1904-ben, St. Louis-ban. Ma már az úszás sokak számára fontos mozgást jelent, és hogy valóban hányan tudják magukat ezzel egészségesen tartani illetve erősebbé, harmonikusabbá edzeni, az azon is múlik, hogy egy-egy állam hány uszodát épít a számukra. Európában ugyan egyre többet, de még mindig nem eleget ahhoz, hogy az úszás valóban bárki számára elérhető legyen.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum