Mérlegek a valóságban és a fantáziában

2018. március 28., 12:50
 

Legyen akár fürdőszobai, akár bolti egy mérleg, ez az eszköz ma már az esetek többségében egyetlen, viszonylag vékony lap, amelyen elektronikus vezérlésű kijelzőről tudjuk leolvasni a rá helyezett súly mértékét. Az eltelt évezredekben azonban a mérlegek merőben más képet mutattak, hiszen csak a mechanika alapján működhettek, és ezért több, jól látható elemet is tartalmazniuk kellett. A formájuk viszont egyúttal arra is kiválóan alkalmas volt, hogy ez a tárgy a mérték, a kiegyensúlyozás és a rend jelképévé is váljon. Az igazság és az igazságszolgáltatás (vagyis a jog), s egyúttal az erkölcsi erő római kori istennője, Justitia is egy mérleget tart a kezében, a jó és rossz cselekedetek megítéléséhez. Igaz, az ő szemét bekötötték, annak jelzésére, hogy a mérleg önmagában kevés a dolgok valódi megméréséhez: az is fontos, hogy aki mér, az ezt elfogulatlanul, vagyis a saját viszonyulása és érdeke kiiktatásával tegye. A mai, korszerű mérlegekbe gyakorlatilag beépítették az elfogulatlanságot: az, hogy végül mit mutat a mérleg, a lehető legkisebb mértékben múlik az ember kezén vagy a szemén.


 
A nagyobb piacokról jól ismert mázsáló az etruszkok tolósúlyos mérlegének az utóda.

Kik használtak először mérleget?
Az egyik legrégebbi mérleg egy rúdból és zsinórokból állt. Ezt az egyszerű szerkezetet Mezopotámiában használták a sumérok, I.e. 4000 körül. A rudat egy kötélen felfüggesztették a súlypontjánál, és a két végéhez zsinórokat erősítettek. A megmérendő tárgyat azután vagy egy kampón, vagy egy kosárkában felakasztották az egyik zsinórra, a másikra pedig egy olyan tárgyat tettek, amelynek ismerték a súlyát. Idővel arra is rájöttek, hogy ha a felfüggesztéssel egy vonalban, lefelé egy másik rudat is hozzáillesztenek a szerkezethez, akkor a stabil súlytól való eltérést is mérni tudják: megszületett a mérleg nyelve. I. e. körül az egyiptomaiak úgy fejlesztették tovább ezt a szerkezetet, hogy üreges rudat alkalmaztak, amelyen átvezették a három szálból álló zsinórt. A zsinórok pedig egy-egy tálkát tartottak, a rúd két végén. A szerkezet közepén itt is egy mutató jelezte, hogy mikor áll vízszintesen a rúd, vagyis mikor egyezik meg tökéletesen a lemérendő tárgy súlya a mellé tett súllyal. Ezzel az eszközzel már pontosan, hibák nélkül tudtak mérni.
I.e. 400 körül jelent meg az a kézimérleg, amelyen nem az ellenkező oldalon lévő tálkába tették bele a mérősúlyt, hanem azt magára a rúdra szerelték fel. Ez volt a tolósúlyos mérleg, amelyet valószínűleg a latinok ősei, az etruszkok találtak fel. Ennél a felfüggesztett rúdnak csak az egyik oldalán volt egy tál – abba tették bele a tárgyat –, míg a másik oldalán egy ellensúly függött. A stabil értékű súlyt magához a karhoz illesztették úgy, hogy azon mozgatni lehessen. A karra pedig egyenlő távolságban rovátkákat véstek. A mérés során addig mozgatták a karon a tolósúlyt, amíg a kar egyensúlyba (tehát vízszintes helyzetbe) nem került. Azt, hogy mekkora súlyú a teher, a felfüggesztés pontjától számolt rovátkákkal mérték meg. Hogy hányadik rovátka mekkora súlybéli eltérést jelentett, azt ekkor még egy külön táblázatból kellett leolvasni, vagy fejből kellett tudni. Évszázadokkal később ez a tolósúlyos kar vezetett el azután a jól ismert mázsálókhoz, de az orvosi rendelők testsúlyt mérő eszközeihez is, amelyeken egyaránt tolósúlyos rudakat alkalmaztak. Ezekhez azonban már egy olyan skálabeosztás is kellett, amely a mérlegen található, és amelynek egy állandó értékeket tartalmazó skála az alapja. Az első ilyen skálát tartalmazó mérleg szerkezetét a neves itáliai festő és polihisztor, Leonardo da Vinci írta le.

A francia Béranger-mérleg olyan jónak bizonyult, hogy hosszú időn át mindenütt gyártották. Magyarországon Salgótarjánban készítettek ilyen mérlegeket, amelyek olyan népszerűek voltak, hogy piros és kék színben, valamint cifra mintákkal is gyártották őket.

Mi vezetett a kényelmesebb megoldásokhoz?
Ha nagyobb terheket kellett mérni, akkor bizony a felfüggesztett mérlegekhez nemcsak nagyobb hely, de több ember segítsége is kellett. A középkorban egész mérlegházakat építettek a piacokon, hogy a hatalmas, kétkarú mérlegeket biztonságosan tudják használni. A legjellemzőbb mérlegházak Amszterdamban és Goudában épültek. De a felfüggesztett mérlegek kisebb méretben sem voltak kényelmesek, hiszen ha a használója nem tudta egy üzlet plafonjára vagy egy alkalmas állványra, faágra felakasztani, akkor egész nap emelgetnie ill. tartania kellett a mérlegét, amelynek egyensúlyba hozásához nemcsak fizikai erő, de nagy koncentráció is kellett. Ezért egyre többet gondolkodtak azon, hogy miként lehetne ennél stabilabb és kevésbé munkaigényes mérleget szerkeszteni. Ezt végül G. de Roberval francia feltaláló oldotta meg, aki 1669-ben megtervezte a kétserpenyős bolti pultmérleget. Ez már talpakon állt, és a serpenyői nem lefelé lógtak a mérőrúdról, hanem fölé voltak szerelve.  
Ám ezen a formán is volt még mit tökéletesíteni, hiszen a rá helyezett súlyok és mérendő tárgyak könnyen elfordíthatták a serpenyőt, ami pontatlan mérésekhez is vezethetett. Ezért a későbbiek során még számtalan csuklós mechanizmust dolgoztak ki ahhoz, hogy a tálak megmaradjanak vízszintesnek. Ennek egyik eszköze volt az ún. csuklós paralelogramma, amely megakadályozza, hogy a rögzítéshez használt, függőleges rudak elforduljanak a tálba helyezett súly nyomásától.
A francia feltaláló mérlegének továbbfejlesztett változata volt az ún. Béranger-mérleg, amelyet hosszú ideig használtak a boltokban. Ezt a szintén francia J. Béranger fejlesztette ki, 1874-ben. A lényege az volt, hogy mindkét serpenyőjét egy emelőrendszeren helyezte el, és a tálakat tartó főkarhoz egy-egy rövidebb alkar csatlakozott, amely csökkentette a súrlódást, és így pontosabb mérést tett lehetővé. Nem véletlen, hogy a huszadik század végéig használatban volt, szinte a világ minden táján.

Mire volt jó a rugósmérleg?
A rugósmérleget a brit R. Salter találta fel, 1770 körül. Ez szintén egy felfüggesztett szerkezet volt, amelynek belsejébe erős rugót tettek. Ennek a végére lehetett egy kampón felakasztani a tárgyat, amelynek súlyát azután a mérleg lapján lévő skáláról lehetett leolvasni. Nagy előnye, hogy kisebb tárgyakat könnyen és gyorsan lehet megmérni vele, és gyakran zsebben hordható eszközként is lehet használni. Hátránya viszont, hogy egy idő után megnyúlhat a rugója, és akkor már kevésbé lesz pontos a mérés. 

A leggyakrabban látott mérleget az igazság és a törvényhozás római istennője, Justitia tartja a kezében. Sok bíróságon ott látható a szobra vagy a képe, de ez sajnos nem mindig garantálja, hogy ezeken a helyeken mindig részrehajlás nélküli ítéletek is születnek.

Melyik a legpontosabb mechanikus mérleg?
A különlegesen finom méréseket igénylő helyzetekben – például amikor gyógyszerekhez kell kimérni az anyagokat – olyan mérlegeket célszerű használni, amelyek alkatrészeit nem befolyásolják sem a hőmérséklet-változások, sem a páratartalom vagy valamilyen légáramlat. Ezeket a tényezőket úgy lehet kizárni, hogy a mérleget üvegszekrénybe zárják, és kívülről mozgatják benne a súlyt, amellyel mérnek. Az első ilyen, analitikai mérleget F. Sartorius készítette, 1870-ben. Már az ő szerkezete is egymilliomod rész pontosságú volt.

Hogyan jelenik meg a mérleg a vallásokban?
A mérleg valamilyen módon minden mitológiában és vallásban megjelent. Kínában például a két serpenyője a fény és a sötétség egymáshoz való viszonyát jelzi, a kínai nyelvben pedig a kiegyensúlyozottságot is jelenti. Ha egy szóban ott van a mérleg jelentésű írásjegy is, akkor az mindenképp pozitív tartalomra utal. A tibeti vallás szerint pedig a jó és rossz tetteket egy olyan mérleg méri, amelyben fehér és fekete kövek vannak.
Az egyik legszebb mítosszal az egyiptomi vallásban találkozhatunk, ahol a legfontosabb mérleget Anubisz isten tartja a kezében. Ő az alvilágba érkező halottak szíve mellé egyensúlyképpen egy strucctollat tesz, amely az igazság istennőjének, Maatnak a jele. Ha a szív nehezebbnek bizonyul, mint a toll, akkor a krokodilfejű, oroszlánsörényű démon, Ammut felfalja a szívet. Az Ószövetségben az igazság mérlegén mérik meg az emberek értékét, mígnem az Újszövetségben és a muszlim vallásban már határozottan az apokalipszishez, vagyis a végső időkhöz, a végítélethez kapcsolódik ez az eszköz. A keresztény ábrázolásokban az ítélet arkangyala, Szent Mihály tartja kezében a mérleget, amelybe szerencsére nem a földi javaink kerülnek be, hanem azok a kincseink, amelyeket a jellemünkkel gyűjtöttünk össze, így van esélyünk arra, hogy jó számokat mutasson rólunk a mérleg.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum