Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Macskák

2018. március 17., 09:46
 

Ha az embernek nincs ideje rendesen lezuhanyozni vagy megfürödni, olyankor egy gyors macskamosdás is megteszi. És ha az illető nő, aki aznap könnyű és kényelmes öltözékben szeretne lenni, akkor elég egy színes, testhezálló macskanadrágot felvennie a trikójához. Aki viszont este túl sokat ivott és ezért másnap erős fejfájással ébred, az jobban teszi, ha nem kerülgeti az igazságot, mint macska a forró kását, hanem egyenesen megmondja, hogy ő most a macskajajtól szenved, és inkább félrevonulna a társaságtól. A gyerekek eközben nyugodtan megnézhetnek egy filmet, mondjuk a Csizmás kandúrt vagy a Mirr-murrt, miközben a nagyobbak a Macskafogón szórakozhatnak. Mindenesetre aki moziba megy, annak nem célszerű az erős illatú Chat Noir („Fekete macska”) kölnivel meglocsolnia magát – az inkább színházba való. Például a Macskák című musical nézőközönsége a moziénál jóval nagyobb térben ezt biztosan jól elviseli. Mindebben pedig az a lényeg, hogy a macska, mint látható, nem pusztán egy állat, az élőlények közül, hanem olyan, számunkra kiemelt lény, amely nemcsak a lakásunkba költözik be, meglehetősen gyakran, hanem a nyelvünkbe, a meséinkbe-mítoszainkba, tehát általában véve a kultúránkba is. A kutyák mellett a macskák az életünk legbarátibb kísérőivé váltak.


 
I. Erzsébet az 1500-as évek végén hosszú időre börtönbe záratta egyik politikai ellenfelét, Henry Wriothesley grófot (ejtsd: raizli), akinek volt egy fekete-fehér macskája: Trixie. Amikor a gazdája eltűnt mellőle, Trixie-nek nem volt maradása, és elindult, hogy egész Londonon átvágva megérkezzen a Towerhez. Ott pedig egy kéményen keresztül bekúszott a gazdája cellájába. Két évet együtt „ültek” együtt, a Towerben, amíg Wriothesley-t szabadon nem bocsátották. Kiszabadulása után a gróf mindkettőjüket megfestette.

Milyen állat a macska?
A macska, más néven házi macska tudományos neve: Felis silvestris catus. Olyan, kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családján belül a Felis nem Felis silvestris fajához tartozik. A szakirodalom hosszú időn át egyetlen vadmacska fajt tekintett az ősének, a mai rendszertanban azonban egyrészt egyre inkább külön fajként kezelik a házi macskát, amely nagyon sok tulajdonságában eltér az ősének tekintett fajtól. Másrészt azt feltételezik, hogy több, egymástól szintén erősen eltérő vadmacska faj is létezhetett. A legújabb kutatások szerint más-más vadmacska fajt jelentett az afrikai és az erdei vadmacska, a dzsungelmacska, a homoki macska és a sivatagi hiúz, amelyekből mind származtak későbbi házi macskák. A régebbi felosztás szerint a házi macskának két külön alfaja létezik, ill. ezeket tenyésztették ki: a közönséges vagy európai házi macska, és a sziáminak is nevezett, ázsiai házi macska.
A házi macskák viszonylag kicsi, gömbölyded fejjel rendelkeznek, és rendkívül rugalmas, sőt, kecses mozgásúak. Farkuknak igen nagy a szerepe abban, hogy mindenhol ügyesen vegyék az akadályokat illetve ha leugranak valahonnan, akkor már esés közben úgy tudják kiegyensúlyozni a mozgásukat és megcsavarni a testüket, hogy mindenképp a talpukra érkezzenek. A nagymacskákhoz hasonlóan a házi macskák is kiváló vadászok. Zsákmányukat, amelyek elsősorban kisebb gerinces állatok, a nagymacskákhoz hasonlóan lesből támadják meg, majd hosszú szemfogukkal megsebzik a gerincüknél vagy a nyaki verőerüknél.
A lakásban tartott és jól táplált házi macskáknak természetesen nincs szükségük vadászatra, de ez nem jelenti azt, hogy ha meglátnak egy madarat, akkor ne kezdjenek reflexből kapkodni utánuk. A kertes házakban élő macskák pedig ugyanúgy elkapják az oda tévedő egereket, mint egykori őseik, akiket kifejezetten azért fogadtak be az emberek, hogy vadásszanak a gabonák kártevőire. A vadászó macskák gyakran megmutatják a zsákmányukat a gazdájuknak, és úgy teszik le a küszöbre, mintha ajándékba hozták volna neki. Ennek okát még nem sikerült pontosan tisztázni. Valószínűleg többféle késztetés is áll e mögött: az egyik, hogy a macska ezt egy egyszerű kapcsolaterősítő gesztusnak szánja, a másik pedig az etológus Paul Leyhausen tanulmányai szerint az, hogy ez nem több az ősi zsákmánymegosztási reflexnél. A macskák ilyenkor ugyanúgy befogadják az embereket saját társadalmi csoportjukba, mintha azok is közéjük tartoznának, és a feleslegessé vált zsákmányukat megosztják a csoport többi tagjával. És mivel az ember az ő szemükben a csoport-hierarchia tetején vagy annak közelében áll, ezért elsőként nekik kínálják fel a zsákmányt.

A macskák pupillája a nappali fénynél keskeny réssé szűkül, hogy védje a különleges érzékenységű retinájukat.

Mitől különleges a macska szeme?
Mint az közismert, éjszaka például a macskák szeme különleges módon világíthat, például az országúton. Ez adta az ötletet az angol Percy Shaw-nak is ahhoz, hogy a macskák szemének fényvisszaverő tulajdonságát utánozva készítsen mesterséges fényvisszaverőket (1934), amelyeket macskaszemeknek is hívunk. (A macskaszemről itt olvashatsz részletesebben.)
A macskák szeme a kutyákéhoz hasonlóan egy tapetum lucidum nevű réteget tartalmaz, amely több fényt ver vissza a retinára, mint amennyi beérkezik rá. A tapetum lucidum a szemfenéken elhelyezkedő retina festékes rétegének egyik része. Szerepe az, hogy a festékes réteghez érkező fényt visszaverje a retinára. A macskák szeme így kétszer használja fel a fényt: a fénysugarak elhaladnak a látósejtek mellett, de nem nyelődnek el a festékrétegben, mert beleütköznek a tapetum lucidumba, és az visszaveri a sugarakat a látósejtek közé. Ez a megsokszorozott fény pedig fölerősíti az érzékelését, vagyis a látást, és azzal jár, hogy a macska jóval világosabb képet lát a sötétben is, mint amilyen az valójában. Ugyanakkor az orruk előtt lévő ételt már nehezebben látják meg, mert az éles központi látást biztosító terület a szemükben gyengébb. A perifériás látásuk azonban annál kiválóbb.
Erős fényben persze a macskának védenie kell a szemét, amely így jóval érzékenyebb a fényre, mint pl. a miénk, ezért a pupillája olykor egészen keskeny réssé is összeszűkülhet.  Ha kell, ezzel a reflexével szinte teljesen képes kizárni a fényt. Emellett a macska a szemhéjai leengedésével is tudja szabályozni a bejövő fény mennyiségét. Sötétben viszont a pupillája kitágul, hogy a környezete tárgyainak minden körvonalát érzékelni tudja.
A macskáknak van egy vékony harmadik szemhéjuk is: a pislogóhártya. Ez oldalról záródik a szemükre, és akkor látható, amikor a szemhéjak szétnyílnak. Fontos funkciója, hogy jelzi a betegségeket, különösen a gyomorfájást, de a félrenyelést is: ha az állat bajban van ezen a téren, akkor a hártya huzamosan félig zárva marad, és olyankor minél előbb orvoshoz kell vinni.

És a fülük?
A macskatartók gyakran élvezhetik, hogy amikor a macska egy hangra koncentrál, olyankor vagy az egyik, vagy mindkét fülkagylóját a hang felé fordítja. És bár kis gyakorlással mi is tudjuk felváltva mozgatni a fülünket, nekik ez semmilyen erőfeszítésükbe nem kerül: bármikor bármelyik fülüket el tudják fordítani, egymástól teljesen függetlenül. A macska körülbelül egy méteres távolságról tudja bemérni a hang forrását, 7,5 cm pontossággal, ami épp elegendő a zsákmány helyének meghatározásához. Amiben eltérnek az emberi fül képességeitől, az az, hogy ők a jóval magasabb, akár 64 kilohertzes hangokat is képesek meghallani. Ez 1,6 oktávval van feljebb az ember hallásánál és 1 oktávval a kutyáénál. A zenéhez való viszonyuk azonban ismét nagyon hasonló az emberéhez. A harmonikus, kiegyensúlyozott zenének tökéletesen át tudják adni magukat, azok rezgéseit az egész testükkel kiélvezik – elnyúlnak az ágyon és olykor hangosan bele is dorombolnak a zenébe. A gyorsabb tempójú, határozottabb ritmusú vagy hangosabb zenéktől pedig izgatottabbak lesznek. Kivéve, ha egyébként éppen mélyen alszanak, mert akkor – ha csak nem Haydn Meglepetés szimfóniáját tettük föl nekik, benne a hatalmas, váratlan dobütéssel –, a fülük botját sem fogják mozgatni.

Ez az ókori egyiptomi macskaszobor a párizsi Louvre-ban áll.

Mióta létezik macskakultusz?
A macska több nép legendáiban és mítoszaiban is előkelő szerepet játszik, így az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek kultúrájában is. A legnagyobb kultusz azonban Egyiptomban alakult ki körülötte, ahol a macskák is bekerültek a mumifikálandó, vagyis az idők végezetéig megőrzendő, szent állatok közé. Egy legenda szerint a kultuszuk azon alapult, hogy az egyik. I. e. 1500 körül uralkodó fáraó hatalmas gabonaföldjét rendelkezett már semmilyen eszközzel nem tudták megvédeni az egerektől és az egyéb rágcsálóktól. Ezért a fáraó felszólította a földműveseket, hogy adják át neki a macskájukat, hogy ők megvédjék a terményét. A többieknek azonban szintén szükségük volt a védelemre, hiszen az ő terményeik sem voltak biztonságban, ezért nem adták oda a cicákat. Erre a fáraónak az jutott eszébe, hogy mivel a közönséges alattvalók nem jogosultak arra, hogy istenségekkel érintkezzenek, a legegyszerűbb, ha félistennek nyilvánítja a macskát. Így is tett, és az egyiptomiak kénytelenek voltak átadni neki a macskáikat. Akikből azonban maradt náluk is annyi, hogy továbbszaporodva ismét hasznosan szolgálják őket, miközben viszont ők cserében félistenként tisztelték a macskákat. Olyannyira, hogy a macska a hitvilágukba is bekerült.  
Egyiptomban egyébként is volt hagyománya az állatkultusznak, amelynek csúcsa az I.e. 664−30. közti időszakra tehető. Isteneiket gyakran az állatok tulajdonságaival ruházták fel. Ilyen istenük volt Básztet is, akit kezdetben nőstényoroszlánként ábrázoltak, többnyire női testtel és oroszlánfejjel. Később, az első évezredben azonban már vagy teljes egészében macskává, vagy macskafejű istenné szelídült, s azután jellemzően ebben az alakjában élt tovább az egyiptomi hiedelemvilágban. Oroszlánként természetesen az állatban szunnyadó vadságot illetve a hatalmat szimbolizálta, míg macskaistenként már sokkal inkább a vidámságot, a kedvességet és a jóindulatot. Így végül a szerelem, a termékenység, a az áldás, a védelem és az anyaság jelképévé is vált. Az őt ábrázoló szobrokon az egyik kezében egy ankh keresztet, a másikban egy szent hangszert, szisztrumot tart. (Az U alakú, fémpálcikából álló, rezgethető szisztrumot a templomi szertartásokhoz is használták.) Máskor uralkodói pózban ül, vagy kicsinyeit szoptató anyaként jelenik meg.
Később, a kereszténység megjelenésétől alaposan megváltozott a macska szimbolikus jelentése: ettől kezdve az egyház inkább a negatív oldalát emelte ki. Gyakran a lustaság, az öncélú érzékiség, sőt, a rejtett gonoszság megtestesítőjének tekintették, ezért hamar a démoni erők képviselőjévé is vált. Így került a boszorkányok mellé, mint azok leghűségesebb társa, az ártó szándékú varázslásokban és bűbájosságokban. Az egyház odáig is lejutott, hogy magát a Sátánt is belelátta a macskákba. Az egyház mellett még a diktátorok voltak azok – pl. Napóleon, Hitler és Sztálin –, akik, nem véletlenül, gyűlölték a lágyságával és melegségével kitűnő macskát. Az érzékiséget érintő, vallási gyökerű hisztéria elültével azonban a macska előbb-utóbb visszakerült az őt megillető helyre, vagyis az olyan állatok közé, akik minden pillanatban képesek örömet, kedvességet és melegséget vinni az ember életébe. A huszadik századra az emberiség már híres, sőt, kitüntetésekkel is ellátott, de még az űrbe is felküldött macskák névsorával rendelkezett. Nem csoda, hogy a macskák hamarosan a regényekbe, költeményekbe, mesékbe és a filmművészetbe is úgy vonultak be, mintha valóban istenek és istennők lennének.

 

Lévai Júlia

Tudj meg még többet kedvenceidről a Mi MICSODA sorozat Macskák című kötetéből!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum