Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Gépek a hajunk körül

2018. június 14., 15:03
 

A hajunkat a legrégebbi korok óta sokféle eszközzel ápolhatjuk és formálhatjuk, ám ezek között van kettő, amelynek léte erősen függött a villamos áramtól, ezért csak a legutóbbi időkben kerülhetett be a mindennapok gyakorlatába. Ez pedig a hajszárító és a hajsütővas.


 
A fodrászatokban kezdetben azzal is kísérleteztek, hogy az egy nagy és nehéz cső helyett több kicsivel oldják meg a hajszárítást. Vidám dolog lehetett.

Mi adta a hajszárítókhoz az ötletet?
A hajszárító használata azon a fizikai törvényszerűségen alapul, hogy a meleg levegőnek kicsi a relatív légnedvessége, és ha ezt a meleget erősen ráfújjuk a haj felületén megtapadt vízre, annak felgyorsított párolgását könnyen fel tudja venni. Működését egy villamos motor biztosítja, amelyet egy elöl elkeskenyedő tok hátsó részén helyeznek el. A tok vagy motorház a kezdetekkor fém volt, ma jó minőségű műanyagból készül. A gép a bekapcsolása után a külső légtér levegőjét a tok hátsó részénél beszívja, majd átáramoltatja a fűtőszálakon, amelyek a gép típusától függően egy- vagy több fokozatban állítható ellenálláshuzalokból  készülnek. Ez biztosítja, hogy használójuk langyosra, melegre vagy nagyon forróra is beállíthatja a gépet. A felfűtött ellenálláshuzal hőjét az áramló levegő gyorsan átveszi, így a motorra rögzített ventilátorlapát elöl már egy kellő hőmérsékletű levegőt fúj ki.
Mint talán ebből is kiderül: a hajszárító épp a fordítottja a porszívónak, ami bele is játszott a történetébe. Az első hajszárítókat valóban azok a leleményes nők „fedezték fel”, akik egyszerűen fordítva – vagyis a gépük hátuljára – dugtak be egy tömlőt, így az nem beszívta, hanem nagy erővel kifújta nekik a levegőt. Csakhogy itt a levegő hideg volt és a testtartást vagy a tömlő tartását is csak nehézkesen lehetett megoldani, ezért nem volt könnyű ezt a hajszárításra rendszeresíteni. Ettől függetlenül az első hajszárító, amely a 19-dik század végén egy francia fodrászszalonban megjelent, szintén egy függőlegesen felállított porszívóból és egy fémcsőből állt. Igaz, ezt már nem használtak fel porszívásra is, tehát legalább higiénikusnak volt mondható. A merész újító egy neves fodrász, Alexandre F. Godefoy volt, 1890-ben, aki ezzel egyúttal a további kísérletezések folyamatát is megindította. Hamarosan egyre több fodrászatban jelentek meg az egyre ötletesebb masinák, amelyek konstruktőrei azonban még hosszasan nem tudták megoldani, hogy a gondosan elkészített és megformált frizurákat kíméletesen és egyenletesen lehessen megszárítani a gépekkel.
Kezdetben a legkülönfélébb sapkaformákkal és csuklyákkal próbálkoztak, amelyeket azonban rendre lehúztak a nehéz csövek. Ha viszont kihagyták a közvetlen melegítést és csak egy kifúvó elé ültették a befésült hajú vendégeket, akkor a szél könnyen szétfújta a frizurát. Természetesen az is eszébe jutott valakinek, hogy ha nem válik be az egyetlen tömlő, akkor legyen sok kis fúvóka, amelyekhez tincsenként, égnek állítva rögzíthetik hozzá a hajat. Ez néhány esetben bizonyára érdekes, laza frizurához vezetett és látványnak is szórakoztató lehetett, de az már nem biztos, hogy mindenkinek tetszett és hogy minden alkalomnak meg is felelt. Ezért mégis inkább a sapkás vagy csuklyás megoldásokon gondolkoztak tovább, amelyek terén 1951-ben már valóban születtek eredmények. Ekkor mutatták be a puhasapkás vagy Bonett hajszárítót, amely egy gépből, egy rugalmas tömlőből és egy lyukasztott sapkából állt. A sapka a teljes fejet befedte, és a belső részén kialakított lyukakon át egyenletes eloszlásban áramlott belőle a levegő a hajra. A levegőt egy körülbelül 300 watt teljesítményű készülék melegítette fel és fújta ki. Az első csuklyás szárítók hasonló elven működtek, de már egy kemény műanyagból készült burát is tartalmaztak, vagyis egyre stabilabbá váltak és egyre inkább kiiktatták a hosszú tömlőt. Most már csak azt kellett megoldani, hogy a motor úgy kerülhessen minél közelebb a hajhoz, hogy ugyanakkor ne nehezedjen rá az egész készülék a fejre. A gondot tehát igazából a statika jelentette. Az ötvenes évek közepére azonban ezt is megoldották, és attól kezdve a fodrászatokban már mindennaposak voltak az olyan hajszárítók, amelyekben egy puha bélésű, ám elöl teljesen nyitott, a fejet tehát nem is érintő burába ment bele egyenletes eloszlással a levegő, amelynek hőfokát egyre pontosabban lehetett a bura külső, merev borításán szabályozni.

A sapkás-csuklyás formával már egy lépéssel közelebb kerültek a kényelmesebb megoldáshoz, amit azonban végül csak az elöl nyitott burák jelentettek.

Hazavihető készülékek
Az első, otthon is használható, kézi hajszárító 1920-ban jelent meg a piacon. Ez a US Racine Universal Motor Company és a Hamilton Beach Company találmánya volt, amely még csak kis teljesítményű motorral működött, de ezzel együtt jelentősen korszerűbb volt, hiszen már kilépett a porszívó-forma fogságából. A gép nagyjából másfél kilót nyomott és épp hogy 100 watt teljesítmény leadására volt képes (gyakran túl is melegedett, ami miatt le kellett állítani), viszont már tetszetős fémház fogta össze. Az USA-n kívül elsőként Vidal Sassoon vezette be, londoni szalonjában. Ezután több évtizedig ez a típus uralta a háztartásokat. Áttörést csak a hatvanas évek hoztak, amikor már nagyobb teljesítményű motorokat is be tudtak építeni az egyre kisebb méretű hajszárítókba, s ezeket most már könnyű műanyag házzal készítették. A súlyuk kb. fél kilogrammosra csökkent, ami jelentősen megkönnyítette a használatukat. A teljesítményük is 500 watt közelire nőtt (a mai gépeké majdnem négyszer annyi). Sajnos azonban a használatát nem kísérte kellő előkészítés, ezért sokáig rendkívül sok balesetet is okoztak ezek a gépek. Az USA-ban például nem fejtettek ki elég propagandát annak érdekében, hogy az emberek megtanulják biztonságosan kezelni az elektromos gépeket, és figyeljenek rá, hogy azok motorja működés közben semmiféle nedves tárggyal illetve vizes felülettel ne érintkezzen. Emellett hosszú ideig azt sem tették kötelezővé, hogy a gyártók csak a földelést biztosító, plusz áramkör beépítésével hozhatnak forgalomba hajszárítót illetve konnektorokat és elosztókat. Az erről szóló törvény csupán 1991-ben lépett életbe az amerikai kontinensen, amikorra már többen belehaltak a hajszárítós balesetekbe. Ettől kezdve azonban a statisztikák valóban meredeken esni kezdtek.
A 2000-es évek elején a hajszárítókba már speciális, ún. nanotechnológiás szűrőket is beépítettek, a baktériumok és élősködők kiszűrésére. Ezzel együtt a mai hajszárítók mégsem tagadhatják meg mintaadóikat, a porszívókat, hiszen a működésük alapvetően ma sem tér el egy fordítva bekötött porszívóétól.  

Amíg nem sikerült könnyű, mégis nagy teljesítményű motorokat gyártani és ezeket beszerelni a hajszárító burákba, addig a fodrászoknál bizony felért egy testedzéssel a csövek beigazítása és megtartása, egy-egy hajszárításnál.  (A hajszárítós képek mindegyike innen származik)

És a hajsütővasnak – volt mintája?
A szobrok tanúsága szerint az ókorban, legalább is a görögöknél, mindennapos jelenet lehetett a következő: Egy fiú és egy lány ül egy patakparton. A lány hosszúkás vasdarabot támaszt meg egy villás alakú tartószerkezeten, és meggyújt alatta egy rőzsehalmot. Amikor a tűz már átmelegítette a vasat, egy ronggyal megfogja a végét, leveszi a tűzről majd óvatosan körbeteker rajta egy fürtöt a barátja hajából, mintha csak az ujjára tekerné. Aztán visszateszi melegedni a vasat a tűzre, és a levételt-tekerést-visszatételt sokszor megismétli. Egészen addig, amíg a fiú egész feje teli nem lesz kunkorodó fürtökkel. Ezután már csak arra kell vigyázniuk, hogy ne érje víz az új és akkoriban nagyon is divatos frizurát és a tüzet is gondosan eloltsák. Ha a lány vagy a fiú ezután a fodrász szakmát választotta, akkor úgy is hívták őket, hogy kalamisztra, a görögöknél ugyanis a fodrászok elnevezése a sütővas jelentésű kalamisz szóból eredt. Ugyanezt azután a Római Birodalomban is láthattuk volna, csak ott azzal a különbséggel, hogy más volt a fodrászok elnevezése. De abban azonosak voltak, hogy ugyanolyan melegített vasas technikával göndörítették a hajat és a szakállat is. És mivel a fürtös haj később is nagy divat volt, a módszer évszázadokon át élő maradt.
Az első, jelentős változást az jelentette, amikor egy amerikai műszerész fia, Hiram Stevens Maxim huszonhat éves korában, 1866-ban azzal állt elő, hogy újfajta hajsütővasat talált ki. Ennek immár két ága volt, egy pontján szegeccsel összefogva, vagyis olló formában lehetett kinyitni. A nyelére fa borítást tett, amitől a fogása biztonságosabbá vált. A feltaláló egyébként rendkívül sokoldalú volt: még fiatalon a mozdonyjelzőlámpán és a világítógáz gyártására szolgáló szerkezeten dolgozott, majd Edisont is megelőzve kidolgozta a villanykörtében használatos szén fűtőszál előállítási módszerét és elektromos nyomásszabályozót is megszerkesztett. Legfőbb találmánya azonban az első, teljesen automata gépfegyver volt. A hajsütővasakat pedig ezután már mások tökéletesítették tovább, így pl. a francia fodrász, Marcel Grateau, akinek a vasával 1872-től már szélesebb hullámokat is be lehetett sütni a hajba. (Ő egyébként vasalót is tervezett.) Ezeket a vasakat vagy fafűtéses kályhák tetején, vagy olajlámpákkal forrósították fel, ami szintén nem volt veszélytelen. Ezért hosszú ideig barna papírt tettek rá az egyes hajfürtökre, mielőtt rámentek a vassal, de még így is sok volt az égési sérülés. Ezért is jelentett hatalmas könnyebbséget az elektromos hajsütővas, amelynek szabadalmát 1959-ben jelentette be Rene Lelievre és Roger Lemoine. Ezen már biztonságosan szabályozták a hőmérsékletet, és így a hajak göndörítése, hullámosítása végre sokkal egyszerűbb munkát jelentett.
A hajsütővasakat egyébként nemcsak göndörítésre, hanem kiegyenesítésre is használták, amikor kifejezetten az egyenes szálú haj volt a divat. Szerencsére azonban ez nem tartott sokáig, és így csak kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel, amely nem tesz különösebben jót a hajnak, hiszen túlszáradhat és törékenyebbé válhat. Igaz, ma már a hajsütővasak jobban megkímélik a hajunkat, hiszen teflonból, kerámiából, titánból, sőt, a természetből vett turmalin nevű kőből készülnek, de azért, mint mindenben, ebben is a mértékletesség az, amivel a legjobban járunk.

 

Lévai Júlia

A hajszárító működéséről olvashatsz a Mi MICSODA Junior sorozat Otthonunk működése című kötetében is!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum