Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Párizs Öreg Hölgye: az Eiffel-torony

2018. augusztus 16., 14:54
 

Akinek szerencséje van és tiszta időben érkezik repülővel Párizs fölé, annak hatalmas élmény látni, ahogy egy torony éppen a kecsességével és könnyedségével képes uralni az egész várost. Az Eiffel-torony úgy emelkedik ki a zömében fehér kőrengetegből, mintha nem is lenne súlya, bármikor fel tudna futni a levegőbe. Pedig a több mint 300 méter magas torony nagyon is súlyos: 8600 tonnás. Ám az elkeskenyedő forma, amely messziről egy terpeszben álló és karjait a feje fölött kinyújtva összezáró, szoknyás női alakra emlékeztet, azt sugallja, hogy a súly teljesen lényegtelen. Amit közelről még az anyaga áttört formái is megerősítenek.


 
Az Eiffel-torony az első épület, amelynek építését minden egyes fázisában végigfotózták. Ezért most láthatjuk, hogy álltak az első emelet megépítése után, 1888. május 15-dikén.

Nem túl könnyű kezdet
A 19-dik század végére az építészetben is egyre fontosabbá vált az általános technikai fejlődés felhasználása, és ez Franciaországban is így volt. Emellett a nagy francia forradalom századik évfordulójára az éppen hatalomban lévő francia kormány mindenképp szeretett volna valami különleges, egyedi és az ország fényét egyértelműen emelő építménnyel előállni. Ezért is írtak ki egy olyan tervpályázatot az 1889-es párizsi Világkiállításra, amelynek egyértelmű célja az ipari fejlődés bemutatása volt. A száz pályamunka közül azután nem véletlenül választották ki Gustave Eiffel mérnök merész tervét. Az ő pályázata nemcsak azt ígérte, hogy a mérnökei által megálmodott torony minden addigi épületnél magasabb lesz, hanem emellett még a személye is garancia volt a kiemelkedő teljesítményre. Eiffel ugyanis addigra minden szempontból – tehát szakmailag és emberileg is – elismert személy volt. Elsősorban a vasúti hídjai hozták meg a számára az elismerést, de köztudott volt, hogy az irodájában a legnehezebb műszaki problémákra is találnak megoldást. Vagyis a szakmai hírnevéhez az is hozzá tartozott, hogy munkájukban a tapasztalat, a merészség és az újítások iránti fogékonyság egyaránt ott van. Emellett Eiffel a jelleméről is híres volt: egy alkalommal például Bordeaux-ban gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, amikor egy munkás a folyóba esett és veszélybe került. Mindezeken túl pedig az sem volt lényegtelen, hogy Eiffel minden áldozatot is képes volt meghozni, ha a terve megvalósításáról volt szó. Márpedig ez alkalommal ugyancsak szükség volt az áldozathozatalra. Amikor a világkiállítás tervét 1883-ban véglegesítették, az Eiffel & Cie nevű vállalkozás két mérnöke, Émile Nouguier és Maurice Koechlin valamint Stephen Sauvestre építész egy olyan fémtorony modelljét építették meg, amelynek merészségét azután sokan túlzottnak találták. Különösen, hogy eddig valóban nemigen sikerült ilyen magas tornyokat felépíteni. Egyedül Washingtonban tudtak felhúzni, nagy nehézségek árán egy 170 méteres obeliszket 1885-ben, de például a Philadelphiában tervezett  914 méteres torony sohasem készült el. Eiffel azonban biztos volt a dolgában, ezért hatalmas kampányba kezdett, a saját pénzéből. Óriási összegeket költött cikkekre és reklámokra, amelyekkel nemcsak a kereskedelmi minisztert, a világkiállítás főszervezőjét akarta megnyerni, hanem Párizs népét is. Bizonyára akciójának hatékonysága, meggyőző ereje is belejátszott abba, hogy végül 1886. május 1-jén, egyhangú szavazással az ő pályázatát fogadták el, és így Eiffel 1887. január 8-án szerződést köthetett a kormánnyal a toronyról és annak elhelyezkedéséről. Eiffel a 8,5 millió arany frankra becsült költségek 80 százalékát is a saját zsebéből előlegezte meg. A legnagyobb nehézséget azonban a számára az jelentette, hogy a kormány két éven belül várta el tőle a torony felépítését. Vagyis neki és stábjának feszített munkatempóban kellett elvégezni egy olyan munkát, amely ráadásul csak újdonságokat tartalmazott, és így épp a tapasztalataikra támaszkodhattak a legkevésbé. Eközben több művész is tiltakozott a terv ellen, mert szerintük a torony előnytelenül változtatná meg a városképet. Később azonban a többségüket meggyőzte a végeredmény. Egyedül az ezek szerint jó humorral is rendelkező költő, Guy de Maupassant ragaszkodott látványosan az ellenszenvéhez, és azt állította, hogy azért ebédel rendszeresen az Eiffel-toronyban, hogy még véletlenül se kelljen látnia a városból ezt a szörnyűséget, amelyből viszont kiválóan láthatta a várost.

Csupa egyediség
A tornyot 1887. január 28-án kezdték el építeni. Első lépésként hatalmas tölcséreket vájtak ki, majd hagytak kiszáradni a Mars-mezőn, az oszlopok alapozásához. A továbbiak során alkalmazták elsőként az új rendszerű hidraulikus emelőket is, amelyekkel nemcsak rengeteg emberi erőfeszítést váltottak ki, de sokkal nagyobb biztonsággal tudták elvégezni az első emelet pontos vízszintezését, ami alapvető volt a stabilitás biztosításához. De általában is jellemző volt az építkezésre, hogy szinte minden fázisa egy-egy újítás, találmány alkalmazását hozta. Az is újdonság volt, hogy a torony minden egyes elemét előre elkészítették a cég távolabbi műhelyében, így a helyszínen semmiféle gyártási jellegű munkát nem kellett végezni, mint más építkezésnél. Az elemek összeszerelése azonban már csak a rengeteg ferde tartópillér miatt is különösen nehéz, minden pillanatban és minden szempontból nagy körültekintést igénylő munkát jelentett. Nem csoda, hogy egy idő után a folytonos veszélyben, nagy magasságokban dolgozó munkások sztrájkba léptek, és magasabb bért követeltek a szokatlan körülmények közt végzett munkájukért. Eiffel, aki maga is éjjel-nappal kinn volt az építkezésen, elfogadta a követelést, és megadta a magasabb béreket, amelyek az akkori viszonyok között jóval túlléptek a szokványos mértéken. Gyakorlatilag a később veszélyességi pótléknak nevezett kiegészítést alkalmazta.

És a végeredmény, amely 1889 óta Párizs szimbóluma.

Így azonban tudták tartani az ütemezést, és nem kellett félni, hogy kicsúsznak a megadott határidőből. 1888. július 14-én (szintén a forradalom egy évfordulója) elérték a második emeletet, amely 116 méter magasan fekszik, majd 1889. március 31-én pedig befejezték a harmadikat, amely pedig 276 m magasan van. A torony építésének szemlélői ettől kezdve folyamatosan elképesztő technikai vakmerőséget és kiemelkedően gyors végrehajtást emlegettek, az építkezésekről szólván, és a végén már egyöntetű lelkesedés fogadta, amikor 26 hónap után felavatták a tornyot. Igaz, fanyalgók mindig akadtak, de a párizsiak azután a családias „Öreg Hölgy” nevet adták a toronynak, amelyre azóta is büszkék. Egyébként a torony abban is első volt, hogy addig még egyetlen építkezésnek sem fotózták végig minden fázisát, az Eiffel-toronyról azonban egyedülálló fényképes dokumentáció készült.

Hiába akarták lebontani
A kormány eredeti terve szerint a tornyot a világkiállítás után lebontották volna, ám ekkor ezt a gondolatot már nem lehetett érvényesíteni. A toronynak a népszerűsége mellett egyre több gyakorlati haszna is volt. Eiffel okosan már maga is tudományos célú mini-laboratóriumokat is beépített a toronyba, így például egy meteorológiai vizsgálóhelyisége is, ahol a talaj és a felsőbb levegőrétegek jelenségeinek eltéréseit lehetett rendszeresen mérni. Mindezeken kívül azonban a városnak is jó szolgálatot tett a torony: az épp akkor kiépülő távíró-rendszer antennáit máshová nem tudták volna fölszerelni, és ezek a torony tetején kaptak helyet.   
Később, az I. világháború végképp megerősítette az Eiffel-torony létének jogosultságát, hiszen nem egyszer életmentőnek bizonyult, hogy innen be tudták fogni az ellenséges rádióadásokat és megfejthették a kódolt üzeneteket.
Egyesek szerint 1930-ig, a New York-i Chrysler Building (319 m) megépítéséig, mások szerint 1931-ig, az Empire State Building megépítéséig tartotta a párizsi Eiffel-torony a csúcsot, mint a világ legmagasabb építménye.
Később azután már csak az országot egy időre megszálló náci csapatok vezetői akartak volna fegyvert kovácsolni az anyagából, de szerencsére ez nem sikerült nekik. Az sem bizonyult valódi veszélynek, amikor egy szélhámos, Victor Lustig 1925-ben kétszer is megpróbálta eladni a tornyot, ócskavasként.

A torony alulnézetből.

Ócskavassá sem minősíthették
Lustig első akciója, legalább is papíron, sikeres volt: amikor azt olvasta egy újságban, hogy milyen magasak a torony fenntartásának költségei, úgy döntött, hogy miniszter-helyettesnek adja ki magát, majd ebben a minőségében összehívott hat ócskavas-kereskedőt. Az állami szintűnek álcázott tárgyaláson azt mondta nekik, hogy a kormány megelégelte a torony drágaságát, és úgy döntött, hogy az egészet fémhulladékként értékesíti. Várja a legjobb ajánlatot a vállalkozóktól. A hat kiszemelt áldozat közül egy végül valóban akadt is, aki jó pénzért megvette az Eiffel-tornyot, de emellett még további kenőpénzzel is lefizette Lustigot, hogy az ő ajánlatát fogadja el. Lustig ezután nagyvonalúan külföldre távozott a pénzzel, az Eiffel-torony pedig természetesen maradt a helyén. Ám mivel a pénz fogyásra hajlamos holmi, Lustig egy hónap múlva visszatért, hogy újabb torony-eladással pótolja a hiányosságait. Ekkor azonban a fémhulladékkal üzletelők közül már többen is emlékeztek az előző átverésre, ezért időben lebuktatták, s ezúttal üres zsebbel volt kénytelen menekülni Párizsból. Ahol pedig az Eiffel-torony azóta is időről-időre megújítva fogadja a látogatók millióit. Legutóbb, 2014-ben teljesen felújították és átalakították az első szintjét, ahol egyebek közt átlátszó üveglapra cserélték a padlózat egyes részeit, hogy a látogatóknak még izgalmasabb legyen a látvány. Az energiaellátását szintén modernizálták, és ügyeltek rá, hogy a mozgáskorlátozottak is könnyen bejuthassanak a toronyba, ahonnan szép időben akár az onnan 72 km-re lévő Chartres-i székesegyházig is el lehet látni. 

 

Lévai Júlia  

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum