Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Kinek a nevét őrzik a mecénások?

2018. november 15., 16:36
 

Bár ma már inkább a szponzor szót használják az olyan személyek vagy intézmények megnevezésére, amelyek támogatást nyújtanak egy másik szervezetnek vagy magánszemélynek, hosszú ideig mecénásnak hívták a nagylelkű adományozókat. És bár mindkét szó a latinból ered, van köztük egy jelentős különbség: a szponzor egy igéből származik – az „ígéretet tesz, eljegyez, kezeskedik” jelentésű „spondere, sponsum”-ból –, mígnem a mecénás személynévből vált köznévvé. Ez a szó ugyanis egy római politikus, Gaius Maecenas alakját őrizte meg.


 
Augustus császár mindvégig a legfontosabb bizalmasának tekintette Maecenast.

Nemcsak az örökségétől volt gazdag
Gaius Maecenas i.e. 70. április 13-án született, és valószínűleg a felmenőitől örökölt, hatalmas birtokok segítették hozzá őt a kiemelkedő gazdagságához. Családjáról csak annyit tudni, hogy az édesanyja egy előkelő etruszk családból származott, amely évszázadokon át a később Arezzónak nevezett, egykori Arretiumban élt. A Cilnius nevet, amelyet szintén gyakran emlegetnek a keresztneveként, a neves történetíró, Tacitus adta neki, az ősi Cilnii törzs után.  Maecenas életében azonban nemcsak ez az örökség volt a meghatározó, hanem a saját személyisége, befolyása, szellemi teljesítménye is. Már fiatalon a későbbi Augustus császár, Octavianus consul tanácsadója lett, és így nem volt nehéz megőriznie ill. tovább is gyarapítania a vagyonát. Maecenas olyan ember lehetett, aki rendkívüli érzékenységgel, jó helyzetfelismerő képességgel rendelkezett, és aki emellett az érveit is elég okosan tudta megválogatni ahhoz, hogy meggyőzze az igazáról a környezetét. Általában a helyzetek kiegyensúlyozására is törekedett, ezért a köznép köreiben is népszerű volt. Rajta kívül majd még egyedül Marcus Vipsanius Agrippának, a kiemelkedő hadvezérének és egyúttal Augustus sógorának lesz az övéhez hasonló befolyása a politikai döntésekre. Maecenas ráadásul nemcsak a stratégiai kérdések megoldásában segítette a fiatal Octavianust (mint pl. a Marcus Antoniusszal szemben gyakorolt taktika vagy a tarentumi egyezmény megkötése tárgyában), hanem még az első házasságkötése során is ő volt a közvetítő. Maecenas olyannyira meg tudta őrizni a bizalmi helyzetét, hogy amikor a consul hosszasan Keleten tartózkodott, ő vette át Itália és Róma kormányzását.

Maecenas szobra meglehetősen elszánt, ugyanakkor töprengésre is hajlamos ember képét mutatja.

Octavianus, aki eközben a Ptolemaioszok örökösének nyilvánította magát, idővel hatalmas tartomány, óriási vagyon urává vált, amelyet lovagrendi praefectusokkal irányított. I. e. 29-ben tért haza, és miután hármas diadalmenetben ünnepelte meg az illyricumi, actiumi és keleti győzelmeit, stratégiát váltott: ettől kezdve a pax Romana, vagyis az általános béke lett a jelszava. És hogy elkerülje előde, Julius Caesar sorsát, kirakatpolitikát folytatott. Egyeduralmát azzal igyekezett leplezni, hogy közben a köztársaság megmentőjének szerepét játszotta el. Ezért pl. látszólag lemondott a hatalomról ls csak megtiszteltetésből fogadott el címeket. Nyílt erőszakot nem alkalmazott, ugyanakkor mindent egy kézben tartott, és ennek érdekében a kulcsfontosságú köztársasági tisztségeket kizárólag hozzá hű személyekkel töltötte be.
Legfőbb támogatói az általa lekenyerezet nagybirtokosok és pénzemberek voltak, akik pedig már az első évben megválasztották őt censornak és consulnak, majd a továbbiak során minden évben újraválasztották. Egyúttal ő lett a princeps senatus is, vagyis a „szenátor, aki először szavazott” (ennek alapján lett az általa kialakított rendszernek  principátus a neve). És mivel a római haderő teljes egészében az ő irányítása alatt állt, a szenátus a legtöbb esetben gondolkodás nélkül mellette szavazott, a különféle kérdésekben. Ugyanakkor Octavianus meghagyta a szenátust, mint Róma legfelsőbb törvényhozó szervét, és ügyelt rá, hogy mindig több, olyan gesztust is tegyen, amely tetszik a köztársaságiaknak. Végül ennek a taktikának köszönhette azt is, hogy a végén császár lehetett. Miután i. e. 27-ben lemondott a ráruházott rendkívüli hatalomról és bejelentette a köztársaság helyreállítását, a szenátus újabb megtiszteltetéseket szavazott meg a számára: ráruházták a „fenséges” jelentésű Augustus címet, amelynek révén szinte isteni rangra tett szert, majd ettől kezdve Imperator Caius Iulius Caesar Augustus divi filius volt a neve. Maecenas ezeknek a gesztusoknak a kivitelezésében is támogatta őt. Augustus pedig ennek jegyében élesztette föl az ún. évszázados játékok (ludi saeculares) hagyományát is, i. e. 17-ben, egy olyan ünnepségsorozattal, amelyben az ókori isteneket, pl. Apollót és Dianát is megjelenítették. (Ez a két istenség volt az, amely a hiedelmek szerint Szicíliában és Actiumnál győzelemhez segítették a rómaiakat.) A záróünnepélyre maga Horatius írt egy kórusművet.

Az egyik leghíresebb mecénás a reneszánsz korban élt Lorenzo Medici volt, akit különleges cselekedeteiért a Lorenzo il Magnifico, vagyis a „csodálatos, tündöklő” névvel illettek a kortársai. Ő valóban kiemelkedő bőkezűséggel pártolta a művészeteket. A firenzei Luigi Fiammingo festő ilyennek látta őt, 1550 körül.

Miért kellett mégis kilépnie a politikából?
Maecenasnak tehát változatlanul felfelé ívelt a karrierje, amely azonban végül a házassága miatt mégis megtört. A principátus létrejötte után Maecenas egy Terentia nevű nővel házasodott össze, aki azonban egy leírás szerint később Augustus szeretője lett. Ugyanakkor Terentia fivére, Lucius Licinius Varro Murena i. e. 23-ban összeesküvést szervezett Augustus ellen, amelyet hamar lelepleztek, így a férfi veszélybe került. Maecenas ekkor valószínűleg megpróbálta megmenteni a sógora életét, amivel viszont a saját pozícióját sodorta veszélybe. A bonyolult ügy kapcsán maga is elveszítette a jó hírét, ezért kénytelen volt feladni a hivatalos politikai posztját, és visszavonulni a birtokaira. A császárral ettől függetlenül jó barátságban maradt, de ami ennél is fontosabb: teljes egészében a művészeteknek szentelhette az idejét. És mivel már az i.e. 30-as évek elejétől jó kapcsolatokat ápolt a legkiemelkedőbb íróikkal-költőkkel, pl. Lucius Varius Rufusszal, Vergiliusszal, Propertiusszal és Horatiusszal, nem volt nehéz megerősítenie ezeket a kapcsolatait. Horatius még egy hatalmas hegyvidéki birtokot is kapott tőle ajándékba, hogy ott ugyanolyan zavartalanul alkothasson, ahogyan ő maga is zavartalanul figyelte és segítette a Róma melletti, különleges palotájából korának legkiválóbb költőit. Itt is halt meg, i.e. 8-ban, bizonyára megnyugodva, és annak ellenére jó lelkiismerettel, hogy Róma egyik legvéresebb korszakának aktív közreműködője is volt. Végtére a politikai harcok és azok következményei elenyésztek, a modell azonban, amelyet ő hozott létre, örök időkre fennmaradt. A későbbiekben a Mediciektől kezdve a pápákon, királyokon át a felvilágosult főurakig mecénások egész sora tette lehetővé évszázadokon keresztül, hogy olyan művészi értékek is fennmaradjanak, amelyekre a társadalom figyelme a születésükkor nem feltétlenül terjedt ki, de amelyek később annál meghatározóbbnak bizonyultak, ugyanazokban a társadalmakban.

 

Lévai Júlia

 

Érdekel, milyen volt az élet az ókori Rómában? Lapozz bele a Mi MICSODA sorozat Az ókori Róma - Az antik nagyhatalom című kötetébe!

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum