Tabor
Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A 2018-as év sztárja: a fluorit

2019. január 03., 16:24
 

Az év végi összegzések során az emberek szeretik azt is eldönteni, hogy ki vagy mi volt az esztendő legkiemelkedőbb személye-tárgya. Ilyenkor még az ásványok közül is választanak egyet, amely Az év ásványaként vonulhat be a nyilvánosságba, persze csak addig, amíg decemberben ki nem hirdetik a következő kiválasztottat. Az akció kezdeményezője egyébként a Magyarhoni Földtani Társulat volt. Javaslatukra 2016-tól a Magyar Természettudományi Múzeumban, a Földtudományos Forgatag című esemény keretén belül hirdetik ki a szavazás eredményét. Az ásványok mellett ilyenkor Az év ősmaradványa címet is odaítélik. 2018-ban a fluorit kapta a legtöbb szavazatot.


 
Bár külső hatásra más ásványok is világítanak, közülük a legnevezetesebb a fluorit. Így fest természetes fényben és UV-fényben.

Miért éppen fluorit a neve?
2018-ban a szfaleritet, a kalcitot és a fluoritot indították el a versenyen, amelyek közül ez utóbbi lett a győztes. Az előző évi nyerő ásvány, a kvarc tehát a folypátnak is nevezett, oktaéder vagy kocka kristályformájú fluoritnak adta át a stafétabotot.

Az ókori Egyiptomban a leggyakrabban skarabeuszt faragtak a fluoritból.

A fluorit a halogenid ásványok osztályába tartozik, és a latin folyik, folyni jelentésű fluo, fluere kifejezésből kapta az elnevezését. (Ugyanez a szó van benne még a fluidum, a fluktuál és az influenza kifejezésekben is.) Nevének az az alapja, hogy az ásvány könnyen olvad. Ugyanakkor van még egy jellegzetessége: UV-fényben világítani kezd. Emiatt azután a szó összetapadt a jelenség nevével, és azóta a sugárzás hatására megjelenő világítást „fluorkodásnak”, vagyis fluoreszkálásnak nevezzük.
A természetben igen változatos színekben találkozhatunk vele: kék, zöld, sárga, vöröses, narancs, bíbor, rózsaszín és színtelen is lehet. Átlátszó változatai kiválóan alkalmasak arra, hogy optikai lencséket csiszoljanak belőlük, de a változatosságának köszönhetően az ékszerek világában is megjelenik. A legnagyobb jelentőségét azonban az ipari felhasználása adja.
Mivel a fluorit hozzáadásával csökkenteni lehet az olvadáspontot és így a fémek alacsonyabb hőmérsékleten és kevesebb energia felhasználásával folyósíthatóak, nélkülözhetetlen a kohászatban, ahol már a 16-dik század óta alkalmazzák. Emellett a vegyiparban fluorsav gyártására használják. A fluorit legnagyobb kitermelője hosszasan az Egyesült Államok volt, de 1995-ben beszüntették a bányászatát, és azóta Kína és Mexikó szállítja a legtöbb fluoritot.

A rómaiak gyakran használták ki a sávos fluorit különleges mintázatát, az ivóedényeikhez.

Mióta ismerjük ezt az ásványt?
Elsőként (1529) egy német tudós és író, a bányászati és földtudományok egyik megalapozójának tartott Georgius Agricola írta le a fluoritot, mint az ércek és a salak olvadáspontjának csökkentésére használt adalékot. Az ásványról csak később derítették ki, hogy az összetételét tekintve kalcium-difluorid. Később, 1670 táján állítólag egy nürnbergi üvegműves, Heinrich Schwanhard már használt hidrogén-fluoridot az üveg díszítésére, ez azonban csupán egy kivételes, egyéni tehetség eredménye lehetett, mert általánosságban a hidrogén-fluorid vizes oldatát csak 1720-tól használták fel az üveg maratásra.
Az ásvány hasznosításában az egyik legnagyobb lépést az jelentette, amikor a 19-dik században, 1886-ban Henri Moissan kémikusnak sikerült alacsony hőmérsékletű elektrolízissel fluor gázt előállítania a fluoritból. (Fluort egyébként egyéb ásványok is tartalmaznak, így pl. a topáz is.) Az ő eljárását máig alkalmazzák. Moissan ezért 1906-ban megkapta a kémiai Nobel-díjat, ám nem sokkal ezután viszonylag fiatalon, 54 évesen meghalt. Máig kérdéses, hogy a korai haláláért vajon nem a fluorral való kísérletezések-e a felelősek, hiszen a közben keletkező gázok erősen mérgezőek, előfordult, hogy vakságot is okoztak a vele kísérletezőknél. A fluort ma a legnagyobb mennyiségben urándúsításra hasznosítják.
Néhány fluor-származék azonban gondokat is okoz. Ilyenek azok a fluoridok, amelyeket a hűtőgépeknél vagy a kozmetikában, a sprayknél használnak fel, gáz formájában. Ezek a gázok gyakran üvegházhatásúak, károsítják az ózonréteget és fokozzák a természetes módon is erősödő globális felmelegedést, ezért ahol csak lehet, nemzetközi egyezményekkel igyekeznek korlátozni a használatukat.
Vannak azonban területek, ahol hiába is próbálnánk tiltásokat bevezetni, hiszen szerves fluorvegyületek a természetben is létrejönnek. Így néhány növény fluortartalmú mérgeket állít elő, hogy ezzel védekezzen a növényevő kártevők ellen. Ez azonban a jelentéktelen mennyisége miatt nem játszik szerepet a felmelegedésben.

Az Art Deco egyik művésze, René Lalique opálüveg vázája a rá eső fény függvényében változtatja a karakterét, és ezzel a környezete hangulatát.

A fluorit a művészek kezében
Mivel a fluorit puha és könnyen megmunkálható, ugyanakkor miután megformázták, már nem veszíti el az alakját, az ókori Egyiptomban szobrokat és skarabeuszokat faragtak belőle. A skarabeuszt az egyiptomiak szentként tisztelték és a halhatatlanság egyik szimbólumának tekintették. Hitük szerint a Napot is egy óriás skarabeusz bogár görgeti maga előtt, a mennybolton, ahogyan a saját petéit, vagyis a megújulása biztosítékait is így görgeti, a földön. A skarabeusz ezért is volt a végtelen, hallhatatlan emberi lélek szimbóluma. Így Egyiptomban ezerszámra készültek a fluoritból kifaragott, skarabeuszt formázó amulettek és pecsétgyűrűk. A rómaiak szintén elég korán megkezdték a fluorit bányászatát, és edényeket készítettek belőle, amelyeket különleges hatásúaknak tartottak. Azt gondolták ugyanis, hogy például az ezekben tartott bor különleges zamatot kap az ásvány anyagától. És bár azután kiderült, hogy ebben tévedtek, mert a zamatot nem az ásvány, hanem az edények összetapasztásához használt gyanta adta, ettől még ezek az edények szépek és különlegesek voltak. Különösen kiemelkedtek ezek közül azok az edények, amelyeket az ún. sávos fluoritból készítettek.
Később Kínában is felfedezték a fluorit alkalmasságát, és ott is készítettek belőle faragványokat. Ők azonban nem elégedtek meg a művészi felhasználásával: a 18-dik századtól a gyógyászatban is alkalmazták: az ásványt porrá zúzva és vízzel keverve a vesebetegeket kezelték vele.
Európában az igazi áttörést az üvegkezelési technikák fejlődése hozta meg. Miután 1879-ben felfedezték, hogy miként lehet fluorit felhasználásával opálüveget előállítani, fénysebességgel kezdett terjedni a fényáteresztő, kék árnyalatú és tejszerűen derengő hatású, préselt üvegekből készült tárgyak divatja. Hiszen ezek valóban látványosan különböztek az addigi, átlátszó üvegektől. Az új technológia kínálta lehetőségeket pedig sokféle művészi irányzat kihasználta. Köztük az Art Nouveau és az Art Deco egyik, kiemelkedő képviselője, René Lalique is nagy előszeretettel használta az opálüveget, hogy különleges dísztárgyakat, műalkotásokat készítsen belőle. De az opálüveg máig legismertebb megformálója Luis Comfort Tiffany volt, akinek szecessziós opálüveg-lámpái ma is a legdivatosabb berendezési tárgyak közé tartoznak.

A fluoritnak, mint Az év ásványának egyébként már megvan az utóda: 2019-re a győztes ásvány a galenit lett.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum