A testfestéstől a sminkig

2019. április 05., 08:27
 

Ha valakit meghívnak egy tévéműsorba, mielőtt belépne a stúdióba, mindenképp be kell mennie a sminkszobába. Ott az arcát hozzáértők a megfelelő púderekkel, krémekkel, festékekkel készítik fel a stúdióbeli fényviszonyokra. Ha ugyanis nem fedik le valamivel a bőrét, akkor előfordulhat, hogy az erős lámpáktól az illető arcán a legvékonyabb ráncocska is hatalmas kráternek fog látszódni, esetleg ijesztően lilássá válik a szája, vagy úgy fog fényleni az orra, mintha fémből lenne. A stúdiók vagy a színházak mesterségesen bevilágított tereiben férfiak és nők egyaránt kisminkelve vannak jelen, de a smink a természetes fényben, a hétköznapi életben is megszokott látvány. Igaz, ott ma már inkább a nők jellemzője, de ez nem jelenti azt, hogy a sminkelés történetében ez mindig így lett volna.


 

Színek az összetartozáshoz és az elriasztáshoz
A sminkelés történelmi előzménye az általánosabb testfestés volt, amely már az ősembernél is megjelent. Ekkor jellemzően a fekete, a vörös és a sárga színt használták, mivel ezeket tudták a legkönnyebben kinyerni a környezetükben fellelhető növényekből, elégetett csontokból, zsiradékokból, ásványokból. A test befestésének már ekkor is többféle célja volt, hiszen a vallási rítusok vagy örömünnepek mellett a harci cselekmények is megkívánták az alkalmazását. A különféle törzseknél egyrészt az összetartozást jelölték meghatározott színekkel, másrészt a harci erejük kifejezéséhez is jó eszköznek bizonyultak az ijesztő, gyakran a vérre utaló foltok vagy vonalas minták a bőrükön. Mindezeket a szintén riasztó szándékkal viselt állatbőrökkel, az orron vagy fülön keresztülvezetett csontokkal is összehangolták. A civilizációs szokások változásával azután a testfestésnek is megváltozott a szerepe, és egyre inkább a kultúra, a művészetek illetve a hétköznapi higiénia részévé vált, illetve az arcfestésre, kiegészítésképpen a mellkas festésére korlátozódott. Kezdetben a festékek az istenszobrok arcán jelentek meg a leggyakrabban, ezeket sminkelték ki, hogy élőnek látszódjanak. Idővel azonban az arcfestés az emberek körében is elterjedt, és nők-férfiak egyaránt alkalmazták.

A szépségápoláshoz használt krémeket már az ókorban is finoman megmunkált sminkes tégelyekben tartották.

Az első krémek, szemfestékek és rúzsok
Az ókori kultúrákban többféle arckrémet és festéket használtak, amelyeket többnyire méhviasszal kevert növényi olajból készítettek. Kezdetben kagylóhéjakat, később díszes fajansz tégelyeket használtak a tárolásához. Egyiptomban és Babilonban jellemzően sötétvörös festékkel pirosították az arcukat, amivel óvták is a bőrüket az erős naptól, s egyúttal a Nap-kultusznak is áldoztak ezzel. Az egyiptomi kultúrában nagy szerepe volt a szem kiemelésének, amelynek szintén nem csupán művészi vagy mágikus szerepe volt. A porrá zúzott és vízzel elegyített ásványokból készített szemfestékek a szemfertőzést okozó apró rovaroktól is megvédték az emberek kényes szemhéját, így fontos egészségügyi funkciója is volt a szemfestésnek. Ehhez egyébként a mai laboratóriumi eszközökhöz hasonló tárgyakat használtak: a tégelyekben tartott krémeket egy kis elefántcsontból, bronzból vagy üvegből készült eszközzel keverték ki. Ennek egyik vége kanál formájú volt, a keveréshez, a másik végét viszont laposra és keskenyre formálták, hogy így könnyen és pontosan fel tudják vinni a festéket a szemhéjukra. Ezt az eszközt először mindig illatos olajba vagy vízbe mártották be, hogy ne maradjon rajta porszem. Itt jelentek meg a későbbi szemceruzák ősei is, amelyekkel a szemöldöküket rajzolták át vagy hosszabbították meg. Ehhez az antimon hamuját használták fel, ceruza alakúvá tömörítve. De az is előfordult, hogy az eredeti szemöldöküket leborotválták, és a helyébe olyan vonalút rajzoltak fel, ami jobban megfelelt az ízlésüknek. A szempillájukat pedig zsiradékkal elkevert szénfestékkel színezték be. Az ajkakra már ekkor, ötezer évvel ezelőtt is felkerült egy élénkvörös színű festék, vagyis rúzs, amelyet zsiradékkal összedolgozott, összezúzott ásványokból állítottak elő, de amely olykor súlyos bajokat is okozhatott.
Az egyiptomiak hennával, de olykor jód- és brómtartalmú algakivonattal is színezték az ajkukat. Ez utóbbiról akkor nem tudhatták, hogy nagyobb töménységben mérgező hatású is lehet, ezért többen bele is haltak a szépítőszer használatába, amíg rájöttek erre az összefüggésre.
Az első tömör, rúd formájú és biztonságos anyagokkal illatosított rúzst egy arab tudósnak, Abu al-Kaszim al-Zahravinak, rövidebb nevén Abulcassisnak köszönheti a kozmetikai ipar.
Természetesen már a körmök festése is megjelent, amihez hennát vagy fehér festéket használtak. És mivel a körömnek mindig volt egy szimbolikus, a hatalmi erőre utaló jelentése is, ennek festésénél a társadalmi különbségeket is határozottabban jelezték: a fáraó és családtagjai körmeit a legnemesebb fémmel, arannyal festették be.
Az ásatások során a tégelyek és kanalacskák mellett gazdagon díszített festékpaletták is előkerültek, amelyek valószínűleg az ásványok porrá őrléséhez és elegyítésére szolgáltak.
Később, Görögországban olyan, égetett agyagból készült tégelyeket is találtak, amelyek tetejére még a használati utasítást is belekarcolták. Természetesen már ekkor voltak olyan emberek, akik a szépítő anyagok előállítását választották a hivatásuknak: őket tekinthetjük az első kozmetikai szakembereknek és sminkmestereknek, akik azonban meglehetősen drágán árulták a portékájukat. Ugyanakkor meg is dolgoztak a pénzükért, hiszen a feljegyzések szerint ezek a szépészeti szerek jól használható, tartós és egészséges termékek voltak. A szegények és gazdagok ugyanolyan stílusú sminket készítettek, de ezek alapanyaga gyakran eltérő volt.

Ezen az egyiptomi falfestményen jól látszik, hogy mennyire fontos volt a szem kiemelése. A nők és a férfiak egyaránt kisminkelték magukat, mert úgy gondolták, hogy ezzel Ré és Hórusz istenek védelmét is elnyerik.

Miért éppen a szemöldök?
Az ókori Görögországban és a Római Birodalomban szintén élénk színeket használtak az arcfestésre, ahol azonban ez már inkább a nők művészete volt. Az ajkukat növényi eredetű vörös krémekkel pirosították, a szemüket és szemöldöküket pedig koromból vagy antimon-szulfidból nyert festékkel emelték ki.
Mivel azonban a görögöknél elsősorban a természetes szépség volt az eszmény, az arc festése kevésbé volt divatos, így ennek művészete egyre inkább a színházak területére húzódott vissza. A hétköznapi életben azonban tettek egy kivételt: a szemöldököt mindig és minden alkalommal kiemelték. A tekintély és a komolyság, a méltóság hangsúlyozására a szemöldöknek az orr fölött mindenképp össze kellett érnie, akkor is, ha magától nem olyanra nőtt. Akinél kiegészítésre szorult a szemöldök-íve, annál az áthidaláshoz rövidre vágott állatszőröket ragasztottak fel a homloka vonalában.
A Római Birodalomban hasonlóan alkalmazták a sminkeket, és mivel ott is meghatározó volt a fürdőkultúra, ez szintén háttérbe szorította a festést, de ugyanúgy nem szüntette meg, ahogyan a görögöknél sem. A jobbmódúak naponta többször is jártak fürdőbe, ahol a rabszolgák azután a szépítkezésben is segítették őket. A bőrük radírozásához például homokot kevertek össze olajjal, és azzal dörzsölték végig a testüket, és még szőrtelenítették is a fürdőzőket. Ezután parfümökkel és arcfestéssel is ellátták őket. Mindezek tárgyai pedig a hódításokkal kereskedelmi utak felélénkülésével a világ minden részére elkerültek, és általánossá tették a sminkelés szokását is.

A sminket olykor az ördög művének is látták
A sminknek Európában a 16-dik századra már megállíthatatlanná vált a divatja. Olyannyira, hogy egy időben a férfiak is ugyanolyan szívesen használtak például rúzst, mint a nők. Mindehhez I. Erzsébet angol királynő is hozzájárult, aki rendszeresen erőteljes, vörös színű rúzzsal festette ki a száját. Ugyanakkor még tartotta magát az a szemlélet is, amelynek jegyében a sminket – nem kis mértékben a középkori egyházi dogmák hatására – a többi földi hívsággal együtt az ördög művének tartották. Nem vitás, hogy az ajkak kiemelése erotikus hatású, ugyanakkor az sem kérdéses, hogy az erotika nem több egy jelzésnél, amelynek látványa cseppet sem kötelezi arra a nézőjét, hogy ezt személyesen neki szóló felszólításnak tekintse. Arra pedig végképp nem, hogy egy erőteljesebb szín hatására azonnal szenvedélyes kapcsolatot hozzon létre a viselőjével. A szokások és a törvények azonban hosszú ideig a férfiaknak kedveztek, ezért föl sem merült, hogy a konfliktusok elkerülésére őket kéne önfegyelemre inteni. Inkább a nőket büntették meg, ahogyan például 1770-ben az angol parlament egyik törvényében is tették. Ez szigorú büntetést szabott ki azokra a nőkre, akik úgymond „sminket használva csábítják el a férfiakat”. Nem csoda, hogy később, a női egyenjogúságért küzdő mozgalmak idején a rúzs összekapcsolódott az emancipációs törekvésekkel, és a használata ezek szimbólumává is vált.

Mióta gyártják sorozatban a rúzst?
A rúzs először a francia Guerlain nevű parfümcég jóvoltából került be a kereskedelmi forgalomba, a 19-dik században. Az ő termékeik szarvasfaggyúval, méhviasszal és ricinusolajjal készültek, és selyempapírba csomagolva árulták a boltokban. Ezután hamar mindennapos árucikké vált a rúzs, amelyet már egyre több színben lehetett megvásárolni. Ekkoriban inkább a tompább színek – a szilva, a padlizsán, a cseresznye, a sötétvörös és barna – voltak a divatosabbak. Ugyanakkor a rúzst gyakran a prostituáltak és a színészek jellemző kellékének tartották. Tömegméretekben azután Maurice Levy amerikai iparos kezdett rúzsokat gyártani, 1915-ben. 
Az első csókálló, tartós rúzst egy 1927-ben egy francia vegyész, Paul Baudecroux keverte ki, 1927-ben, Rouge Baiser néven, amely azonban túl jól sikerült: egyszerűen nem lehetett lemosni az ajkakról, ezért hamarosan betiltották. A szokványos, lemosható rúzs azonban azóta is az egyik legnépszerűbb szépítőszer, amely igazán a második világháború idején, elsősorban a hollywoodi filmeknek köszönhetően vált népszerűvé.
A háború éveiben a rúzs a nők körében a túlélés és egyúttal az erkölcsi tartás szimbólumává is vált. Az 50-es években azután különösen felfutott a divatja: Marilyn Monroe vagy Audrey Hepburn nyomán nők ezrei festették ki a lehető legvastagabbra az ajkaikat. Később azonban ismét inkább a szem vált a hangsúlyosabba, úgyhogy a hatvanas évekre inkább a szemfestékek vették át az uralmat a sminkelésben.

Az ötvenes évek egyik legnagyobb sztárja, Marilyn Monroe tette divatossá a telt, élénkvörös színt, a rúzsok között.

Őzike vagy démon legyen?
A negyvenes-ötvenes években a filmekben a nők többnyire afféle őzike tekintettel voltak jelen, amelyhez meghosszabbított szempillák „jártak”: ezeket lehetett a legmeggyőzőbben rebegtetni, ha a szereplőnek azt kellett érzékeltetnie, hogy minden lépése merő ártatlanság. Ez hozta be a divatba a műszempillát is, hiszen a festékekkel komolyabb szempilla hosszabbítást nehezen lehetett elérni. A szemöldököt ceruzával rajzolták át hosszú és lágyan ívelő vonallá. Az arcot inkább halványra sminkelték, hogy ezzel is kiemeljék a szemet és a szemöldököt. Mindez olykor ahhoz is elvezetett, hogy a túlságosan hangsúlyossá tett szem révén az arcból inkább egy démon tekintete szegeződött a nézőkre.
A minden szempontból felszabadulást és dinamizmust hozó hatvanas években azonban már megszűntek az ilyen, kissé kimódolt szabályok, és a smink is a gazdag variációk világává vált. És bár a kelet-közép-európai országokban a lányok még mindig közönséges grafitceruzával, olykor a cipőpasztákból kölcsön vett színezőkkel festették ki a szemüket vagy a szemöldöküket, Nyugaton már mindennaposak voltak a korszerű szemhéjtusok, amelyeket már több színben is lehetett kapni. Idővel persze a feketepiac ezeket is mindenhová elvitte, így a hetvenes évek végétől már a magyar lányok is nyugodtan sírhattak vagy nevethettek, akár kisminkelve is: nem kellett attól félniük, hogy a könnyeik az arcuk közepéig mossa le a szemfestéküket, és azt az érzetet kelti, hogy épp most jöttek egy törzsi küzdelemből. Emellett az arcukat is egyre korszerűbb és egészségesebb anyagokból készült alapozókkal kenhetik be, amely gyakran ugyanúgy véd a nap káros sugaraitól, ahogyan az ókori egyiptomiakat is védték a festékeik, anélkül, hogy mindezért bármiféle harcba is bele kéne keveredniük.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum