Lótusz, lótuszevők, lótusz-szimbólumok |
|||||||||||||
|
|||||||||||||
A lótusz a keleti kultúrák egyik legfontosabb szimbóluma és egyúttal sokféle módon felhasznált növénye. Nevével az európai emberek Homérosz eposzában találkozhattak először. Ennek hőse, Odüsszeusz a második kalandjaként a lótuszevők szigetére érkezett. Hogy megismerjék az ott lakók életét, három hajós bement a sziget belsejébe, ahol azután ettek a lótusz virágából. Ám mivel az akhájok addig sosem hallottak erről a növényről, nem ismerték a hatásait, ez akkor kis híján bajba sodorta őket. |
|||||||||||||
Mi történt Odüsszeusz „felderítőivel”?
„És közülük ki a mézédes termést meg is ette, A hírhozók tehát szinte elkábultak a lótusz virágától, amely úgy hat az emberre, mintha egy különleges nyugtatószert szedett volna be: nemcsak elfelejti minden gondját-bánatát, de azt sem szeretné, hogy bármiféle aktívabb cselekvést várnának el tőle. Ezért Odüsszeusznak erőnek erejével kellett a három hajósát elszakítania a szigettől és a lótuszevéstől. Ez sikerült is neki, és azt is sikerült megakadályoznia, hogy a többiek megkóstolják a lótuszt. Így végül teljes létszámban folytathatták útjukat további kalandjaik felé. A régészek később azt valószínűsítették, hogy az Odüsszeiában leírt hely a mai Tunéziában lévő Dzserba szigetével azonos. És bár ott már alig van lótusz, a sziget lakói szívesen terjesztik annak mítoszát, hogy az ott élők Odüsszeusznak és társainak a leszármazottja. A lótusz név többféle növényt is magában foglal, azt pedig nem tudhatjuk, hogy Homérosz pontosan melyikről írhatott. Ismert tény viszont, hogy jó néhány lótuszvirág-fajtából kölni készül, tehát a virágok valóban erős aromájú anyagokat tartalmaznak. És ha valaki nemcsak szagolja, de meg is eszi a virágokat, az akár erősebben is elkábulhat.
Milyen növény a lótusz? A szaknyelvi Protea nemzetségnevet Linné adta a csoportnak. A szó Próteusz vízi istenség ellatinosított nevéből származik (az ő kultuszának helyébe került később Poszeidóné). Az ókor nagy költői közül Homérosz, Vergilius és Ovidius is írt Próteusznak arról a képességéről, hogy a szokványosnál is változatosabb formákban tudott megjelenni, többféle alakot tudott felvenni. Ez valóban illik a lótuszok megjelenésére is. A lótuszok vízi–mocsári növények, amelyek nagy méretű leveleikkel emelkednek a víz felszíne fölé. Leveleik pajzs alakúak és erősen viaszosak, az erezetük villás elrendezésű. Levélnyelük a levéllemez közepénél ízesül. Virágtakaró-rendszerük kettős. Sziromleveleik és porzóik annyiban hasonlítanak a tündérrózsafélék virágához, hogy szintén spirális elrendeződésűek. A bibék széthajlók, hosszú felületűek, a bibeszál viszont rendkívül rövid, így a bibék szinte közvetlenül a magház külső felületén ülnek. A bibék, majd a makktermések a locsolókanna rózsájára emlékeztető magház likacsain bukkannak elő. A magvakban nagy sziklevél rejtőzik, de a táplálószövet (endospermium) teljesen hiányzik a magból. Különlegesség, hogy a magok rendkívül hosszú ideig megőrzik a csíraképességüket. Egy alkalommal egy 1288 éves indiai lótusz magvát sikerült kicsíráztatni. (Ennek életkorát radiokarbon-módszerrel határozták meg.) A lótuszfajok már a krétakor óta ismeretesek. Leggazdagabban a harmadkorban, főképp az eocénban voltak jelen, mára azonban csak egy kétfajú nemzetségük maradt.
A főszereplő az indiai lótusz
Hogy született a lótuszkenyér?
Megtisztulás, rálátás, újjászületés Kínában ugyancsak a szellemi kibontakozást jelképezte a lótusz, amely emellett a jin és a jang egységét is kifejezte. A japán irodalomban viszont az erkölcsösség jelképévé vált: azt fejezte ki, hogy valaki a szennyes vizekkel – vagyis ahogyan Európában is mondjuk: „az erkölcsi posvánnyal” – körülvéve anélkül is meg tudja őrizni az erkölcsi tisztaságát, hogy kivonulna a közéletből. A görög-római mitológiában a szerelemistennő, Aphrodité/Venus virága volt, de a halottkultuszban is szerepet játszott. A legjelentősebbé azonban az indiai buddhizmusban vált. Itt a szív, a központ jelképe lett, és ekként a világmindenség leírásában is szerepet kapott: a virág közepén lévő termő a világ közepét jelentő szent Méru hegyet szimbolizálja. A hindú mítoszok szerint Visnu isten (aki az istenek személyiségét testesíti meg) az ősóceán felszínén a kozmikus kígyón pihen, két világkorszak között, s a köldökéből egy lótusz nő ki. Ennek kinyílt szirmaiból emelkedik ki Brahmá, a teremtő isten. Ő tehát lótuszból születik, ami egyúttal a trónja is. Később Buddhát vagy a buddhista mestereket is gyakran ábrázolták lótusz-trónon, amely a megvilágosodásuk biztonságát fejezte ki. A buddhizmus szemléletmódjával átitatott jógának pedig az egyik legfontosabb póza a lótuszülés, amelyet világszerte mindenki ismer, sőt akár gyakorol is, ha megengedi az alkata. A keresztben egymásra fektetett, szinte teljesen vízszintes lábak, végükön a kissé hegyes térdekkel valóban olyanok, mintha a lótusz két, legalsó szirmát látnánk. Lótusz egyébként Magyarországon is van, ráadásul a Szegedi Füvészkertben Közép-Európa legnagyobb lótusz állományában gyönyörködhetünk. A virágokat 1932-ben telepítették be, és azóta folyamatosan jelen vannak: a tó vizének felét beterítik. A lótuszvirágzás idején, júliusban Szegeden minden évben Lótusz napokat rendeznek a Füvészkertben. Érdemes figyelni az időpontját.
Lévai Júlia |
|||||||||||||
|