Az ötletadó a hajóféreg |
|||||||||||||
|
|||||||||||||
Gyakori eset, hogy mérnökök, biológusok vagy egyéb tudósok a természethez fordulnak ötletért egy szokatlan feladat megoldásánál. Az azonban ritkábban fordul elő, hogy az ötletadó egy olyan féregszerű élőlény, amely ráadásul kifejezetten a romboló tevékenységével hívja fel magára az ember figyelmét. A Temze-alagút építésénél mégis a hajóféreg technikáját vette kiindulópontnak az építkezés mérnöke, Marc Isambard Brunel. Azt kellett megoldania, hogy a munkások gyorsan és biztonságosan, beomlások elkerülésével építhessenek alagutat a folyó csöppet sem stabil medrében. Találmánya, az előfúrópajzs pedig ugyanazon a módszeren alapult, amellyel a hajóféreg nevű állatka fúrta bele magát a hajók, illetve a víz alatti cölöpök fa alkotórészeibe. |
|||||||||||||
A hajóféreg speciális módszerei Miután már benn van a fában, nekilát, hogy abból táplálékot nyerjen, vagyis enni kezdje. A fa alapanyaga, a cellulóz megemésztéséhez egy speciális mirigyéből nyer ki egy baktériumot (ez a Teredinibacter turnerae). Mindez azonban még mindig nem biztosítja számára a nyugodt, zavartalan táplálkozást. Hiszen az a veszély fenyegeti, hogy az általa vájt járatban a megbontott fa anyaga megduzzad a víztől, és ettől előtte, vagy akár körülötte összezáródik a járat. Hogy ezt elkerülje, a hajóféreg meszes csővel tölti ki az előtte lévő szakaszt. Majd miután jóllakott egy adaggal, újraindítja a héjjal a fúrást, és ismét kiépít maga előtt egy biztonságot nyújtó, meszes csövet a fában. Ezzel a meglehetősen hatékony módszerével a hajóféreg hosszú időn át veszélyeztette mind a hajókat, mind pedig a kikötőkben vagy egyéb partszakaszokon vízbe vert cölöpöket. A hajósok hosszú ideig csak nehezen tudtak védekezni a hajóférgekkel szemben, mígnem Kolumbusz idején rájöttek, hogy a rézborítás erre a legalkalmasabb. A felfedező hajói már rézborítású fenékkel futottak ki a vízre. Később, a 18-dik században a hajóférgek Hollandiában okoztak pánikot, amikor rátelepedtek az árterületek, vagyis a polderek fával kidúcolt gátjaira, és ott rágni kezdték a dúcokat. Szerencsére az emberek hamar észrevették, hogy veszély fenyeget, és kőre cserélték a fa dúcokat. De a hajóférgek még a közelmúltban is okoztak károkat: New Jersey államban, a Hudson folyó partjainál szintén a víz alatti cölöpöket kezdték el rágni. Ma már azonban léteznek olyan módszerek a fa megmunkálásában is, amelyekkel meg lehet akadályozni a férgek behatolását. A Temze-alagút építőjét azonban nem ezek a gondok izgatták, hanem éppen az, hogy miképp lehet egy olyan közegbe biztonságos furatot vájni, amely folyamatosan a beomlással, az ott dolgozók körbezárásával fenyeget. Ehhez pedig a hajóféreg módszere igazán jó mintát kínált.
Miért kellett alagút a Temze alá? Brunel a forradalom idején menekült el hazájából, Franciaországból, és az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol hamar New York főépítésze lett. Ám tíz év múlva, 1799-ben onnan is továbbment, s ezúttal Angliába költözött, ahol szintén rövid idő alatt kitűnt a tehetségével, ötletességével. Számos találmánya – mint például a kötőgép és hajómotor – már itt született. Fia, Isambard Kingdom Brunel szintén a mérnöki pályát választotta, és a mesterséget részben a franciaországi Caenban és Párizsban, részben az angliai Chelsea-ben és Hove-ban tanulta ki. Az alagút tervezése idején még csak 19 éves volt, de egy idő után ő is jelentős szerepet vállalt az építésében.
Megszületik az előfúrópajzs
Az anyagi gondok és a vízbetörések egyformán belejátszottak abba, hogy 1828-ban egy időre felfüggesztették a munkálatokat, ám ezt a két mérnök, apa és fia a pajzs tökéletesítésére használta fel. Amikor újrakezdték a fúrást, a korábbinál nagyobb és biztonságosabb pajzsot vittek le. A 11 méter széles, 7 méter magas, 406 méter hosszú alagút végül 18 év alatt készült el. Az átadás napján ötvenezer ember ment át az alagúton a Temze túlsó partjára, az ezt követő időszakban egymillióan voltak kíváncsiak arra, hogy mit is jelent átsétálni a folyó alatt. Később azután természetesen korszerűsítették az átjárót, és 1865-től már vonatok is jártak benne. Ma évente 14 milliós a forgalma. A viktoriánus korban az alagutat a világ nyolcadik csodájának nevezték, így nem csoda, hogy Viktória királynő 1841-ben lovaggá ütötte az idősebb Brunelt. Fia pedig hamarosan a korszak legnagyobb építészévé és mérnökévé nőtte ki magát. Arról nincs hír, hogy az ötletadó hajóféreg akár egy emléktáblát is kapott volna az alagútban vagy környékén, de annak van esélye, hogy néhány egzotikusabb londoni, liverpooli vagy bristoli vendéglőben nagy sikert arat. Ezt az állatkát ugyanis a Fülöp-szigeteken ínyencfalatként tálalják fel, ahogyan például az osztrigát is szokták. Ilyenkor viszont, eléggé méltánytalan módon, épp a legfőbb szerszáma, a kagylója kerül ki a tányér szélére, mint felhasználhatatlan darab.
Lévai Júlia |
|||||||||||||
|