Tabor
Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

A piros telefonfülke és társai

2019. október 30., 14:22
 

Miután Alexander Graham Bell 1876-ban szabadalmaztatta a távbeszélő találmányát, világszerte megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. Elsőként a magánlakásokba vezették be a vonalakat, ám ez nyilvánvalóan nem volt elégséges. A rendszer létezésétől kezdve minél több nyilvános helyen is biztosítani kellett a telefonálás lehetőségét, hiszen életmentő jelentősége lehet annak, hogy tudnak-e az emberek az utcáról is gyorsan segítséget hívni egy-egy tűzesetnél, balesetnél vagy rosszullétnél. Ezért mindenütt igyekeztek nyilvános telefonfülkéket is felállítani, amelyeket azonban ma fokozatosan kiszorítanak a magunknál hordható mobiltelefonok.


 
Ez a síremlék adta Giles Gilbert Scottnak az ihletet ahhoz, hogy a később híressé váló telefonfülkéjét antikizáló stílusban tervezze meg. (A képet George Basevi festette a mauzóleumról, röviddel a felépítése után.)

A sztár: a londoni piros telefonfülke
Nagy-Britanniában az 1921-es év jelentette az áttörést: ekkor jelentek meg a postahivataloknál az első nyilvános telefonfülkék. Ezek világos betonlapokból álló, piramis formájú tetővel fedett házikók voltak, amelyeken pirosra festették az ajtót és az ablakkereteket. Ezek külleme azonban akkora ellenállást váltott ki, hogy a legtöbb helyen nem szívesen állították fel, s a két legjelentősebb város, London és Birmingham vezetése határozottan vissza is utasította a kihelyezésüket. Ennek okán a Királyi Képzőművészeti Bizottság (Royal Fine Art Commission) új tervpályázatot írt ki, amelyre a kor három neves tervezőjét, Robert Lorimert, John Burnetet és Giles Gilbert Scottot is meghívták. (Mellettük még egy építész is indult, akit a Királyi Posta és Birmingham városa delegált.) A pályázatot Scott nyerte meg, aki akkoriban egyébként is a legnépszerűbb volt a nevezők között. Az ő nevéhez fűződött például a Temze partján álló Battersea erőmű is, amelynek négy, jellegzetes toronnyal ellátott épülete jó ideig London jelképei közé tartozott. Emellett a Cambridge Egyetem könyvtárát és később a liverpooli székesegyházat is ő tervezte.

London egykor szintén nevezetes jelképe, a Temze parti Battersea erőmű ugyanazokat a stílusjegyeket viseli, mint Sir John Soane síremléke illetve a jubileumi fülke. Scott kedvelte az antik építészetet idéző megoldásokat.

Scott ebben az időszakban annak a múzeumnak a kezelője volt, amely Nagy-Britannia egyik legfontosabb építésze, a 18-19-dik század fordulóján alkotó Sir John Soane (1753-1837) örökségét és műgyűjteményét őrizte. Az építész hagyatékának fontos darabja az a síremlék is, amelyet Soane saját maga és a felesége számára tervezett, 1816-ban. Ezt a halála után valóban föl is építettek. A síremlék az antik hagyományokat idéző stílusban készült: kiemelt szerepet játszanak benne az oszlopok, s emellett a kupola is a római építészeti megoldásokra emlékeztet. Az emlékmű leghangsúlyosabb részén a sírkő mellett négy oszlop magasodik, amelyeket egy négyosztatú, ívelt szélű kupola fog össze. A kupola szélein látható ívek a görög épületek timpanonjait idézik. Ezek a görögöknél még háromszög alakúak voltak, később, a román korban azonban lekerekített formájú felületként zárták le a homlokzatot. Scott ezt a jellegzetes formát vitte át az általa tervezett telefonfülkékre is, természetesen stilizált, leegyszerűsített változatban. A fülkék azonban ekkor még szürkék voltak, és Scott úgy tervezte, hogy csak a belső terét fessék zöldre és kékre. A Királyi Posta akkori vezetői azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy a fülkék feltűnő színt kapjanak, és az lehetőleg a piros legyen, hiszen ezzel lehet a legjobban felhívni a figyelmet a fontos és újdonságot is jelentő tárgyra.

A híres londoni fülkék, csatasorban.

Így végül Scott vörösre változtatta a fülkékhez alkalmazandó festék színét, majd azokat így is kezdték el gyártani. És bár olykor változtattak a szín alkalmazásának arányain, a fülke a pirosságának is köszönhette, hogy a Big Ben után London legismertebb szimbólumává vált. (A szín sikere abba is belejátszott, hogy később, az 1950-es években a londoni emeletes buszokat szintén vörösre festették, és azoknál a mai napig kötelező ezt a színt alkalmazni.) A harmincas évek közepén pl. hatvanezer darabot gyártottak belőle, mára pedig 12 700 fülkét lehet összeszámolni az országban. Ünnepélyes átadását a kor szellemének megfelelően összekötötték az uralkodók tiszteletével, így a piros telefonfülkét 1936-ban avatták fel, az V. György király megkoronázásának huszonötödik évfordulójára rendezett megemlékezések alkalmából. Ezért is ragadt rá a britek körében a jubileumi fülke elnevezés. Mára azonban ezt a fülkét is egyre kevesebben használják, miközben a látványát a helyiek és a turisták egyaránt nagyon kedvelik. Ezért a britek mindent elkövetnek, hogy valamilyen módon megőrizzék a piros fülkét. Leggyakrabban mini könyvtárnak rendezik be, aminek ötletével Magyarországon is találkozhatunk (például Zalaegerszegen is működik egy „bibliofülke”). De olykor az utcazenészek vagy színjátszók, képzőművészek is bevonják a játékukba.

A mobilozók egyelőre csak Finnországban üldögélhetnek ilyen fotel-fülkékben, de remélhetőleg másutt is elterjed majd a divatja. (Fotó: https://vilagutazo.blog.hu/2010/07/20/kulonleges_telefonfulkek)

Hol nem érdemes még kidobni a fülkét?
A világnak több olyan pontja is van, ahol még szükség van fülkékre. Ugandában például a Viktória-tavon a csónakokra napenergiával működő fülkéket szerelnek be, amelyekkel biztonságosan lehet a mobilhálózaton telefonálni. Másutt a vizek mélyére engednek le fülkéket, a búvárok munkájának segítésére. Michael és Susan Katzev fejlesztette ki azt a víz alatti telefonfülkét, amely egy levegővel töltött akril szerkezet. Léteznek olyan telefonfülkék is, amelyek a sivatagos területeken védik az embereket, és amelyek természetesen szintén a napenergiát hasznosítják. A legtöbb helyen viszont inkább a játék és a szórakozás kedvéért őrzik meg a fülkéket és alakítják át valamilyen, akár vidám, akár szép tárggyá.

Brazília strandjain például hatalmas állatot – tigrist, párducot – formáznak a fülkék, amelyek a hasukban rejtik a készüléket. A franciaországi Lyonban viszont egy fényfesztivál része volt az a fülke, amelyen ugyan ott volt a „telephone” felirat, ám a nézők egy gyönyörűen kéklő, zöld növényekkel gazdagított terráriumot láttak.

De hogy a kitartóan mobilozók se maradjanak védelem nélkül, Finnországban egy olyan fülkét építettek ki a számukra, amely valójában egy egyszemélyes fotel. Ezt egy visszahajló tető és oldalról két üveglap teszi zárt kuckóvá. Ide bárki beülhet a saját készülékével, aki egyszerűen csak elfáradt, vagy olyasmit akar megbeszélni a barátjával-barátnőjével, ami nem tartozik a nagyobb nyilvánosságra. Szerencsére annyira nem kényelmesek ezek, hogy ki-ki órákra beleragadjon, így van rá esély, hogy ha másutt is elterjednek, akkor ugyanúgy a kulturált telefonálást fogják elősegíteni, ahogyan azt a hagyományos fülkék is tették.

 

Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum