A kötéltáncosok izgalmas történetéről

2020. február 27., 23:18
 

Sokan ismerik a híres hegymászó, George Mallory válaszát a kérdésre, hogy miért akarta megmászni a Mount Everestet: „Azért, mert ott van”. De vajon miért akar valaki egy kifeszített kötélen egyensúlyozni és mindenféle kunsztokat bemutatni irdatlan mélységek fölött? Bár erre nem született hasonlóan tömör mondás, de az ok könnyen kitalálható: mert jó legyőzni a mélységtől való félelmet. És persze – a közönség oldaláról nézve – sokak számára jó beleborzongani abba, hogy mások el mernek menni a dolgok határáig, képesek az életüket is kockáztatni egy-egy különleges produkcióért.


 

Az emberi képességek határainak feszegetése vagy Isten megsértése?

Az ókorban a tengerparti népeknél megszokott tárgy volt a hajózáshoz használt kötél. A görög és római kultúrában magától adódott, hogy ezt mindenféle egyéb célra is felhasználják. Majd amikor egyre nagyobb kultusza lett a sportnak, az is természetes volt, hogy a kötél a testedzésnek is a része lehet.

Így mindkét népnél megszületett az ötlet: kötelet feszítettek ki a magasabb épületek vagy oszlopok között, és az erre vállalkozók hosszú botokkal egyensúlyozva mentek végig ezeken. A gyakorlottabbak azután egyre merészebb akrobata mutatványokkal kápráztatták el a közönségüket.

Kép a híres Pablo Fanque egyik lovas produkciójáról, a londoni Astley's Amphitheatre-ban,  1847-ből. (Kép: Wikipédia, Pablo Fanque)

Az emberek megkedvelték a produkcióikat, és egy idő után minden nagyobb ünnepen szerepeltek a kötéltáncosok mutatványai az egyik legszórakoztatóbb és egyúttal legizgalmasabb látványosságként. A kötéltáncosok egyre ügyesebbekké, merészebbekké váltak, mígnem a műfajt önálló sportágként kezdték számon tartani. Ugyanakkor ez mégsem kerülhetett be a görögök által meghonosított olimpiai játékok rendezvényeire. Ennek az is az oka lehetett, hogy az olimpia legfőbb mozgatóereje a versengés volt. A kötéltáncos azonban senkivel sem versenyzett, és nem is hagyott le senkit azzal, hogy legyőzte önmaga gyengeségeit. Ugyanakkor egyértelműen művészeti ágnak sem lehetett minősíteni az előadását, hiszen abban nem az esztétikum volt a legfontosabb. Ezért a művelői a versenyeken nem indulhattak a többi sportág képviselőjével együtt, de a színházakba sem kerülhettek be: meg kellett elégedniük a vásárokkal és olykor egy-egy népünnepéllyel.

Később pedig néhány évszázadon át még erre sem volt lehetőségük. Ennek a kereszténység megjelenése és megerősödése volt az oka. Ebben az időszakban az élet minden területét meghatározta a vallásos gondolkodás. És mivel e szerint az életet Isten adta az embernek, ezért az embernek nincs joga hozzá, hogy az életét indokolatlanul és szándékoltan kockáztassa. (Ezért is tagadták meg hosszú időn át például az öngyilkosok egyházi temetését és sírjának megszentelését.) A kötéltáncosok pedig kétségtelenül nyomós indok nélkül, ha úgy tetszik hiúságból tették kockára az életüket, ami nem felelt meg a vallási normáknak. Ezért gyakorlatilag minden köztérről kitiltották őket, és művelőik a templomokat sem látogathatták, amíg fel nem hagytak ezzel a tevékenységükkel.

 

A cikk folytatása a Babilon Kiadó oldalán olvasható.

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum