Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Egy nem mindennapi feleség

2010. május 11., 12:26
 

Batthyány Lajos felesége, Gróf Zichy Antónia édesanyja végrendeletében hozzá írt tanácsát egész életében megfogadta: „a kötelesség teljesítésében talál az ember igaz megelégedést". A "honleányi kötelességteljesítés" és a hazaszeretet mintája volt ez a gazdag életúttal rendelkező asszony.


 

Gróf Zichy Antónia egy korabeli festményen

Gróf Batthyány Lajosné származása
Batthyány Lajos, az 1848. március 23-án alakult forradalmi kormány miniszterelnöke volt. Cikkünkben az ő felségéről, Gróf Zichy Antóniáról írunk. Antónia 1816. július 14-én született Pozsonyban gazdag főúri családban. Édesapja, gróf Zichy Károly Vas vármegye főispáni helyettese és császári-királyi kamarás volt, így 1825-től részt vett az országgyűléseken. Pozsonyi birtokain kívül a Dunántúlon is voltak nagy birtokai. Jótékonykodott, betegeket, szegényeket támogatott, bevezette birtokain a magyar ügyintézést, és magyar iskolát is alapított, ami akkoriban nagy szó volt. 
Antónia nagy jólétben nőtt fel, de szülei segítőkészségre, mély vallásosságra és nemzeti elkötelezettségre nevelték. 9 évesen, 1825-ben vesztette el édesanyját, akinek végrendeletében írt sorait a grófnő egész életében megfogadta: „a kötelesség teljesítésében talál az ember igaz megelégedést".

Batthyány-val való kapcsolata
1833 decemberében Antónia Pozsonyban találkozott gróf Batthyány Lajossal, aki éppen Törökországba készült, ám szerelme végül az országban tartotta. A gróf egy év múlva

Gróf Batthyány Lajos

már feleségül is vette a tizennyolc éves grófnőt. Az ifjú pár 1835 nyarán beutazta Nyugat-Európát, Párizsban is jártak. Míg a jogász végzettségű Batthyány a francia bíróságokon vádeljárások hallgatásával töltötte az idejét, fiatal felesége nem győzött betelni a francia divattal, gyönyörködött a frizurákban, a drága kelmékben és - az akkoriban még újdonságnak számító - művirágokban. Az elkövetkező években kettesben beutazták egész Európát. Szerelmükből három leánygyermek született, de csak ketten élték meg a felnőtt kort: Emília és Ilona, a kis Antónia két évesen meghalt, ahogy első fiúgyermekük, Ákos is 1845-ben, váratlanul. A veszteséget különösen az apa viselte nehezen. „Batthyány Lajos meg akar bolondulni, nem tud intézkedni, hallani sem akar semmiről, a földön fetreng." - írta naplójában barátja, Széchenyi István gróf. Antónia két év múlva ismét fiúval ajándékozta meg férjét, Elemér már hosszú életet mondhatott magáénak. A család a legtöbb időt Ikervárott töltötte, az 1840-es évek közepén fel is újíttatták a kastélyt Ybl Miklós tervei alapján.

Batthyány politikai pályafutása felesége támogatásával
Batthyány gróf 1839-ben kezdett nyilvánosan politizálni a pozsonyi országgyűlésen. Már első programnyilatkozatában hangsúlyozta: „A hazaszeretet felgerjesztésére minden veszélyeztetett nemzetnél hathatós eszköznek tapasztaltatott a nőnem ösztönzése; hogy ez nálunk is mennél elébb fogja fel e dicső szerepet, iparkodni fogunk."
Deák Ferenc valószínűleg ugyanezen a diétán ismerkedett meg gróf Zichy Antóniával. Ettől kezdve Batthyányné rendszeresen kitüntette figyelmével az alsótábla ellenzéki vezéregyéniségét, de például Vörösmarty Mihállyal is nagyon jó kapcsolatban voltak. A költő több versével is igyekezett hazafiasságra biztatni a honleányokat, ezekben erősen bírálta a magyar hölgyeket, főképp az arisztokratákat, hogy nem tesznek eleget hazafiúi kötelességeiknek, és nem beszélnek magyarul.
Batthyány grófné nem tartozott a bírált hölgyek közé, és ezt Vörösmarty is tudta. Egyik legkeményebben kritizáló költeménye Az úri hölgyhöz, amelyet 1842 februárjában szavaltak el a Nemzeti Színházban. Egy titkosrendőri jelentés szerint az arisztokrata hölgyek igen megbotránkoztak a versen, egyedül Batthyányné volt, aki nem sértődött meg, hanem azáltal keltett nagy feltűnést, hogy többször lelkesen tapsolt. A jelentés szerint a hölgy pesti tartózkodása alatt állandóan nemzeti érzésével tüntetett. Gróf Zichy Antónia családi kötelességei ellátása mellett tehát férje politikai segítőtársa is lett, méltó képviselője Batthyány gróf ellenzéki programnyilatkozatának. Látványosan tüntetett férje politikai nézetei mellett, akár az országgyűlésen, akár a pesti színházban vagy bálokon. Támogatta a honi gazdasági kezdeményezéseket, rendszeresen adakozott jótékony célokra, a negyvenes években pesti szalonja a társadalmi élet központja lett.
Személyisége még az arisztokratákat nem kedvelő Petőfi Sándort is ámulatba ejtette:

Az asszony egy korabeli fotón

„ - Láttátok-e a két tündérvirágot,
Borús hazánknak két sarkcsillagát?
Evezhetsz bátran nemzetem hajója,
Nem veszthet az célt, aki ilyet lát.
...
S hallottam édes ajkaik zenéjét,
Hallottam őket halkan mondani,
Mit tetteik rég fennszóval beszélnek,
Hogy ők a honnak hű leányai."

Életük Batthyány fogsága alatt, és halála után
Ugyanolyan hűséges társnak és biztos háttérnek bizonyult az öröm időszakában, férje miniszterelnöksége idején, mint azon szomorú időben, mikor Batthyány az 1848-as forradalom bukása után, 1849 januárjában osztrák fogságba került. Antónia mindenhová, ahová csak engedték, követte rab férjét, leveleivel vigasztalta a halálraítélt államférfit. Október 5-én Batthyány utasítására ő csempészte be a cellába azt a tőrt, amivel férje sebeket ejtve nyakán elkerülte az akasztást. A kétségek között örlődő asszony mindent megpróbált a kegyelmi kérvényért, de urán nem segíthetett. Batthyányt golyó által kivégezték és vagyonát elkobozták. Egyetlen öröksége férje búcsúlevele volt. Az özvegyet is perbe akarták fogni, de nem sikerült bizonyítani, hogy ő csempészte be a tőrt férjének.
Batthyányné a zaklatások elől gyermekeivel külföldre költözött, megélhetésüket a tekintélyes Zichy-vagyon biztosította. Először Bajorországba utazott sógornőjéhez, majd Párizsba, végül Zürich mellett telepedett le. Az osztrák titkosrendőrök állandóan figyelhették, mert házát rendszeresen látogatták a magyar emigráció vezéralakjai, élükön gróf Teleki Lászlóval. A grófnő az emigráció politikájába nem avatkozott bele, de gyakran segítette az elszegényedett bujdosókat. Távol a hazától így jellemezte magát és gyermekeit egy Vörösmartynak írt levélben: „Kik bár a külföldön élünk, de szívvel-lélekkel mindig édes hazánkban, bús emlékeinken merengünk."

A férje emlékére írt könyvének borítója
Élete újra Magyarországon
Battyányné 1856 elején hazaköltözött, és rövidesen Dákán vásárolt egy kisebb kastélyt. „A főváros nagyon is fájdalmas emlékeket újított föl szívében, magányt keresett, hogy azt a sok mindenfélét - mint mondani szokta - mi szívét sebzé, ne lássa, hogy egyedül kedves családja körében zavartalanul élhessen hazája föltámadása reményének." - indokolta a vidékre költözést a korabeli sajtó. Dákán nemcsak rokonok látogatták meg „a legtiszteltebb honleányt", hanem a politikai élet vezető személyiségei is tiszteletüket tették. Férje akaratához ragaszkodva nem kért vissza semmit az osztrák államtól.
Az özvegyet nemcsak a férje iránti, hanem saját példaadása, jótékonysága és hazaszeretete miatt is tisztelet és szeretet övezte. Bárhol megjelent, az az önkényuralom elleni tiltakozásnak számított. A Magyar Tudományos Akadémia például 1860. október 13-án emlékünnepélyt rendezett a Nemzeti Múzeum dísztermében gróf Széchenyi István tiszteletére. A hazafias hangulatú összejövetel végén az emlékezők elénekelték a Szózatot és megéljenezték a mártír miniszterelnök özvegyét is. Leányait is magyar családok sarjaihoz adta feleségül, esküvőjük szinte az osztrák önkényuralom elleni tiltakozásnak számított. Csakúgy mint gróf Batthyány Lajos 1870-es újratemetése.
Élete utolsó szakaszában is sokat jótékonykodott, Damjanich János özvegyével megalapította a Magyar Gazdasszonyok Egyesületét. Az aradi vértanúk feleségeivel együtt minden év október 6-án gyászmisét mondatott.
A kiegyezés utáni politikai légkör már nem az ő világa volt, hiszen Ferenc Józsefből, a zsarnokból az ország királya lett. Ahogyan egyik barátnőjének megfogalmazta a diktatúra idejével összehasonlítva: „Akkor az egész ország szenvedett, és az én hangom szimpátiát gerjesztett, és minden ember sietett vigasztalni, most az ország örvend, meg vannak elégedve az emberek, az én szomorú hangomat nem szívesen hallják, mert mintegy szemrehányás hangzik!"
1888. szeptember 29-én hunyt el. Kívánsága szerint férje búcsúlevelét a szívére tették, és úgy temették el.
Forrás: THE - tudománynépszerűsítő portál

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum