Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Rodolfó 100 éves lenne

2011. augusztus 05., 01:11
 

A húszas években történt, hogy kamasz fiúk, a nyolcadik kerületből, átugrottak a lágymányosi Duna-partra, úszni egyet a nagy melegben. Hogy, hogy nem, a közelükben egy kínai kereskedő sodródott a vízben. Mivel nem tudott úszni, kétségbeesve kiáltozott segítségért. A fiúk egyike, Gács Rezső nemcsak kiváló úszó, de bátor gyerek is volt, ezért gondolkodás nélkül beúszott a kereskedőért, és kimentette a vízből. Mint a parton kiderült, a kínai egy gyöngyárus volt, akit bámulatos kézügyességel áldott meg a sors.


  Hálából, amiért megmentette az életét, megtanította a fiút néhány egyszerű trükkre, a legkönnyebben elérhető, kéznél lévő tárgyakkal: a kavicsokkal. Gács Rezsőnek annyira tetszett a dolog, hogy este otthon még hosszasan gyakorolta a trükköket, és másnap a Mátyás téren „föl is lépett” velük, a suli után összeverődött gyerekközönség előtt. Szinte hihetetlen, de mégis igaz: véletlenül arra járt egy „igazi” (bár amatőr) bűvész, Ódry Zuárd, és ezzel eldőlt Gács Rezső sorsa.

Rodolfó elegáns megjelenésének élete végéig elmaradhatatlan része volt az angolos, keskeny bajusz.
Mi következett a véletlen találkozásból?
Ódry Zuárd csodálkozva nézte a játszótéri produkciót, hiszen értett hozzá, és látta, hogy a trükkök mögött munka és tehetség is van.
Szerencsére nem gondolkozott sokat, hanem hagyta, hogy győzzön a kíváncsisága, és odament a fiúhoz. Megkérdezte, hol tanulta meg ilyen jól ezeket a trükköket. A fiú elmondta, hogy pár száz méterre innen, a Duna partján. – Hát azt nem hiszem – válaszolta erre a felnőtt férfi, aki jól tudta, hogy „csak úgy” nem lesz valakiből ennyire ügyes bűvész. – De, de, igen, így történt, mi is ott voltunk! – bizonygatták a többiek, akik jelen voltak az előző napi eseményen. Ódry ekkor már azt is megértette, hogy a fiú nemcsak ügyes, de célratörő is, hiszen képes volt a kitartó gyakorlásra. Ezért eldöntötte, hogy – mai szóval – menedzselni fogja ezt a tehetséges bűvészpalántát. Amihez persze az kellett, hogy előbb megtanulja a szakmát. Ő ehhez is fölajánlotta a segítségét. „Ha ilyen ügyes vagy, akkor én szívesen tanítalak” – mondta neki.  Így is lett, Ódry Zuárd ingyen, a fiú tehetsége iránti tiszteletből rendszeresen tanította Gács Rezsőt a legalapvetőbb trükkökre, arra, hogy miként lehet elbűvölni a közönséget a pénzérmékkel, kártyákkal, kendőkkel vagy gyűszűkkel begyakorolt manipulációkkal. Egy idő után magával vitte a fellépéseire is, és ettől kezdve Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni a fiatal mágust. Ám nemcsak a fiú sikere nőtt, hanem sajnos az antiszemitizmus is, így a jellegzetesen zsidó névvel egyre nehezebb volt az érvényesülés. Ódry vetette föl, hogy találjanak ki egy semleges művésznevet, s mindjárt egy mesét is körített hozzá: „Megvan! Pofon egyszerű! Legyen ezentúl a művészneved Rodolfo Grosso, igazán nem nehéz megtanulni. Igen! Rodolfo Grosso, egy Magyarországon élő olasz fagylaltárus itt született és magyarul jól beszélő fia!” – mondta.A Rodolfo Grossóból később kikopott a Grosso. Maradtam Rodolfo” – írta le később a történetet az akkor már híres bűvész, a Vigyázat! Most nem csalok című, önéletrajzi könyvben.
 
Honnan hová jutott el Gács Rezső?
Gács Rezső egy nagyon szegény családban született, Budapesten, 1911. május 16-án. Lánya, Gálvölgyi Judit így mesélte el pályakezdésének történetét:
Azt, hogy ezek a kártyák célirányosan röpdössenek a levegőben, csak igen sok gyakorlással lehet elérni.
„A Nagyfuvaros utcában laktak, hárman voltak testvérek. Neki még ágy sem jutott. Először két, aztán három, végül négy összetolt széken aludt. Mindössze nyolc osztályt végzett, mert a bátyja sánta volt, a másik testvére meg lány, így neki kellett mielőbb munkába állnia. Egy úridivat-üzletben lett inas, majd segéd, végül üzletvezető. Tanult szakmája a férfi fehérnemű-szabászat volt. Az úri divat alapos ismerete és alkalmazása egész életén át elkísérte. Szeretett volna jelentkezni az Amatőr Mágusok Klubjába, ám Ódry lebeszélte, mondván, úgysem fogják fölvenni, mert nem illik a klubtag urak közé: ’Te csak egy inas vagy!’ Akkor a bátyja sietett apám segítségére: ’Tedd le az artista vizsgát!’ – mondta. Így lett édesapám hivatásos artista. Sok helyen fellépett, de egy darabig megmaradt főállásban az úri divatnál. Közben ’megcsinálta magát’.(…) Nyomozók  jelenlétében ’végiglopta a 6-os villamost’ – ahogy a korabeli újságok írták. (…) Közben jöttek az egyre ’barátságosabb’ zsidótörvények, és Apa úgy döntött, inkább külföldi fellépéseket vállal. Járt Görögországban, Törökországban. Azt hiszem, éppen Egyiptomban volt, amikor Magyarország belépett a második világháborúba. Akkor haza kellett jönnie, mert mint ellenséget, kiutasították az arab államból. A kint keresett pénzt elvették volna tőle a határon, ahol még testi motozás is volt, ezért amíg motozták, a finánc zsebébe dugta a valutát, majd visszalopta onnan.” (Rodolfó lányával készült teljes interjút itt olvashatod.)
Rodolfó 1939-től önállósította magát, és ettől kezdve pályája, ahogyan mondani szokás, meredeken ívelt fölfelé. Rengeteg külföldi utazás alapozta meg a hírnevét, miközben itthon egy ideig az emberségét is próbára tették a körülmények. Amikor munkaszolgálatba kényszerült, önmaga és a többiek túlélését is képes volt a művészetével segíteni. A háború után Alfonzóval és a „Latabár brigád” tagjaival járta az országot, de végül legnagyobb sikereit a szóló fellépéseivel aratta. Nem gyűlhetett össze olyan kis létszámú közönség, a legelhagyottabb faluban sem, hogy ő azoknak is ne ugyanazon a magas színvonalon és a legnagyobb odaadással adta volna elő a műsorát. A legszegényesebb körülmények között épp olyan igényes előadást tartott, mint a csillogó színpadokon.

„Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!”
 
Rodolfó egyik legfontosabb hagyatéka a gyerekeknek üzen: az általa összeállított bűvésztáskából kiindulva bárkiből lehet művész!
– minden előadását ezzel a jellegzetes mondattal kezdte. És Rodolfó nem hazudott: tényleg csalt, de tudta, hogy épp ez a feszültség az, ami mindenkit izgatni fog. A szavai őszinték, csakhogy éppen ezzel az őszinteséggel vonja el a figyelmet magáról a trükkről. És mivel a közönség végig a kezét figyeli, nem veheti észre, hogyan és mikor történik meg a varázslat.
Az sem volt titok, hogy a trükkök mögött rengeteg munka rejlett. Rodolfó, akár egy hangszeres művész, mindennap órákon át gyakorolt, többnyire tükör előtt. Öt­­ezernyi mutatványt tu­­dott, s maga is kitalált néhányat – például a később világszerte átvett pengenyelést. Sosem ment ki az utcára úgy, hogy ne lett volna a zsebében egy pakli francia kártya. De nemcsak bűvészkedett – "lopott" is. Minden fellépésén bámulatos ügyességgel, észrevétlenül kipakolta egy-egy néző zsebeit, lelopta a nadrágtartóját (soha, egyik sem volt a beépített embere), vagy a nyakkendőjét. A végén persze a közönség nagy derültsége közepette mindent visszaadott. A bűvészetet mesterfokra vitte, és minden fellépésre úgy készült, mintha az élete függött volna tőle. Mutatványai elbűvölték a közönséget, mindenkiben felkeltette a vágyat, hogy a trükkök technikáját megismerje. De az igazi bűvész sohasem árulja el a trükkök lényegét...



Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum