Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Csapnivaló élőlények

2011. július 06., 00:47
 

Aki a nyaralását mediterrán térségben töltötte, azzal előfordulhat, hogy a következő év júniusában egy szép napon kimegy a fürdőszobába, és ott elveszíti a tér- és időérzékét. Lehet, hogy nem is otthon van, hanem a tengerparton? Azt látja ugyanis, hogy a csempéken ugyanolyan pici, fekete rovarkák ülnek, mint amilyenek Görögországban vagy az olasz nyaralóhelyeken szokták megkeseríteni az életét. Hogy mivel? Elsősorban azzal, hogy az embernek eszébe sem jut még időben agyoncsapni őket.


  A rovarkák ugyanis pontosan úgy néznek ki, mintha lepkék volnának, csak éppen miniatürizálva. Ezért aztán, amíg az éjszaka során „be nem mutatkoztak”, az emberben föl sem merül, hogy hiszen ezek is szúnyogok, éspedig igen agresszívak.  Ráadásul ezek a „bonszai” légierők egyáltalán nem tisztelik meg az ellenfelet azzal, hogy legalább zümmögéssel jelezzék, ha indul a roham. De még ez sem elég: miután végeztek velünk, vagy bebújnak, vagy belepetéznek az utazótáskánk bármelyik szegletébe, ahonnan azután a következő június végén megindulnak a lakásunk nedvesebb részei felé. Amiből megállapíthatjuk, hogy a szúnyogok nemcsak minket szívnak, hanem általában is szívós lények.

Ha szigorúan esztétikai szempontból nézzük, kifejezetten élvezetes formát látunk!
Családok, nemek és fajok
A szúnyogfélék, más néven csípő- vagy valódi, illetve igazi szúnyogok a rovarok osztályán belül a kétszárnyúak rendjéhez tartoznak. A renden belül önálló alrendet képeznek a szúnyogalkatúak, és azon belül, például muslicák és bizonyos legyek családjai mellett különülnek el önálló családként maguk a valódi szúnyogok. A család három alcsaládján belül negyvenegy nemet és háromezer ötszáz fajt tudunk megkülönböztetni.
Hogy milyen régóta „boldogítják” az embert, arra szokás szerint egy borostyánba záródott példányuk életkora enged következtetni. A korunkban látható szúnyogokhoz megszólalásig hasonlító ősükre nem kevesebb mint 79 millió évvel ezelőtt, vagyis a késő kréta korban csöppent rá egy kevés gyanta, amelynek burkában a rovar rövid szenvedés árán kimúlt, hogy azután viszont annál hosszabb ideig konzerválódjon. Életkorát a huszadik század közepétől már játszva meg lehet állapítani, az ún. radiokarbonos kormeghatározással. Ez azon alapul, hogy a Földön minden élő szervezetbe bekerül a szén-14 izotóp, amely az élőlény halála után ma már ismert sebességgel kezd el bomlani. És mivel tudjuk, hogy a felezési ideje 5736 év, elég volt csak egy kis mintát venni a szóban forgó, borostyánba zárt szúnyog potrohából, és az abban lévő izotóp állapota alapján már meg is volt az életkora.
A magyar szúnyogokat illetően ekkora pontossággal nem tudunk adatokat mondani, de egy biztos, hogy az itt élőkhöz már a vándorlás korától csatlakozhattak, hiszen az elnevezésüket az ótörök „szingek”, a türkmén „szinek” és a „sunuk” szavak befolyásolták.

Mit szeretnek a szúnyogok?
A szúnyogok a legkevésbé sem válogatósak, de ami a legfontosabb a számukra, az a víz. Éppen ezért kizárólag a száraz sivatagok azok a helyek, amelyeket következetesen elkerülnek. Egyébként a trópusokon épp úgy jelen vannak, mint bármely, más területen, az erdős-mocsaras vidékektől a tajgákig, tundrákig.
Ahogyan a rovarok többsége, a szúnyogok is teljes átalakuláson mennek át.
Ez a szúnyog már igencsak jól lakott: a potroha teli van vérrel. Most már csak annak a falfelületnek árthat, amelyen valaki agyoncsapja.
Életük első szakaszában pangó, vagy lassan mozgó vizekben léteznek. A nőstények ide rakják le petéiket, amelyekben a lárvák akár egy egész télen át is szinte mozdulatlanul tenyészhetnek, hogy azután nagyon gyorsan bebábozódjanak, majd kikeljenek. A kifejlett szúnyog, vagyis az imágó már akár a legbeszáradtabb pocsolyában is ki tud kelni. Ezután azonban kiszélesedik az általuk kedvelt dolgok sora, amelybe sajnos a Föld igen sok melegvérű élőlénye, köztük az emberi faj is belekerül. Hozzá kell tennünk, hogy ez azonban csak a nőstény szúnyogok ízlésvilágára vonatkozik. A hímszúnyogok ugyanis egész életük során csupán növényi nedvekkel táplálkoznak. A vérre csupán a nőstényeknek van szükségük. Nekik életükben legalább egyszer madarak vagy emlősök fehérjékben és ásványi anyagokban gazdag véréhez kell hozzájutniuk ahhoz, hogy a petéik életképessé váljanak.

Mitől viszket?
A nősténynek hat, szúró-szívó sörtéből álló szívókája van. Ezek nyugalmi állapotban a hosszú, barázdált szájrészben, az alsó ajakban fekszenek, mint egy burokban. Amikor szúrnak és vért szívnak, ez a szerv a tápcsatorna szerepét tölti be. A vért a fejben lévő „szivattyúk” a középbélbe szívják be, ahol tárolódik.
Maga a szúró szájszerv olyan apró, vékony és hegyes, hogy a szúrás pillanatában semmit sem érzünk. A fájdalom és a viszketés csak kicsit később keseríti meg az életünket: akkor, amikor már bekerültek a szervezetünkbe a szúnyog nyálában lévő fehérjék. A nyálat egyébként a nőstény azért injekciózza belénk, mert abban ún. antikoaguláns, vagyis véralvadásgátló fehérjék vannak. Az alvadás gátlása pedig azért fontos a számára, hogy zavartalanul hozzájusson a számára szükséges vérmennyiséghez. A mi gondjaink akkor kezdődnek mindezzel, amikor szúnyogunk teli hassal távozott az ereink kínálta vacsoráról. A takarítás árát ugyanis nekünk kell megfizetni. Immunrendszerünk kis idő után felismeri a szervezetünkbe jutott, idegen fehérjéket, és oda nem illőnek, vagyis piszoknak minősíti, majd parancsot ad az eltávolítására. A kitakarítás feladata a szöveti hízósejtekből felszabaduló, hisztamin nevű anyagra hárul.
A hisztamin aktivizálódása azzal jár, hogy a csípés környékén kitágulnak az ereink, és koncentrálódnak az immunanyagokat hordozó fehérvérsejtek. És mivel a felszaporodott hisztaminnak erősen izgató a hatása, s az áteresztőbbé vált erekből is több folyadék áramlik ki a szúrás helyén, a bőrünk megduzzad, a bőrben lévő idegvégződések pedig túlingereltekké válnak, vagyis viszketést érzünk, amit csak dörzsöléssel tudunk némileg enyhíteni.

Egy tál szegfűszeg ideig-óráig elriaszthatja a szúnyogokat.
Honnan tudják, hogy hol vagyunk?
A szúnyogokat nem nagyon tudjuk becsapni, mert rendkívül kifinomult szaglással és hőérzékeléssel rendelkeznek. Így hiába, hogy rosszul látnak, a testünkből kiáramló hő, néhány, számukra kedves illat és az általunk kilélegzett szén-dioxid hozzánk vonzza őket.
Sajnos olykor nemcsak viszketést okoznak, hanem súlyos betegségeket – pl. maláriát és sárgalázat is terjesztenek. Szerencsére Európában ezeknek a betegségeknek a kórokozói már eltűntek. Ezért Magyarországon ugyan léteznek az egykor maláriát terjesztő Anopheles-szúnyogok is, de már egyáltalán nem veszélyesek. Ugyanígy csak bosszúságokat okoznak a házi szúnyogok (Culex pipiens molestus), amelyek egész évben tenyésznek a közelünkben, a ciszternák, emésztőgödrök, szennyvízcsatornák mélyén. A kecses, hosszú lábú gyötrő szúnyogok (Aedes vexans) ebből a szempontból szintén ártalmatlanok, ám az ő csípésük jóval fájdalmasabb a többiekénél. A hazai állóvizek környékén pedig a kis, zömök mocsári szúnyogok (Mansonia richiardii) támadnak, és okozhatnak allergiás állapotokat.
Mivel egy szúnyog kalóriatartalma nagyon kicsi (5 cal), kevés az olyan élőlény, amelynek megéri rá pazarolni az energiáját, vagyis kevés a természetes ellensége. Néhány szúnyogevőben azért bízhatunk, így például a szitakötőkben vagy a skorpiólegyekben, a madarak közül a fecskékben, cinegékben, légykapókban és kecskefejőkben. A legszorgalmasabban azonban a denevér vadászik rájuk, hiszen az ő életritmusa megegyezik a szúnyogokéval. Így aki be tud szerezni néhány denevért magának, az egészen biztosan megússza a nyarat nagyobb viszketések nélkül…
Lévai Júlia


Szeretnél még többet megtudni a rovarokról? Olvasd el a Mi MICSODA sorozat Rovarok című kötetét!
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum