A Margit híd története

2011. augusztus 04., 23:09
 

A háború alatt Budapest egyik legfontosabb hídja, a Margit híd egy részét a németek felrobbantották, és csak néhány, itt-ott megmaradt része jelezte a létét. A Nagykörutat és a Mártírok útját (ma Margit körút) ezután jó ideig a szovjet csapatok által épített pontonhíd kötötte össze, amelynek az itt élők azonnal becenevet adtak: Manci hídnak keresztelték el. A négy méter széles Manci 1948. augusztus elsejéig szolgálta a főváros közlekedését, amikorra azonban befejezték a nagy híd újraépítését. A Margit híd jelenleg is felújítás alatt áll, amin nincs mit csodálkozni: 2011-ben éppen 139 éves.


 
A Margit híd első formájában természetesen jóval keskenyebb volt, mint a mai.
Nem volt könnyű kijelölni a helyet
Az ezernyolcszázas évek második felében még csak a Lánchíd kötötte össze a Duna két partját, és tette lehetővé, hogy az áruforgalmat és az emberi átjárást nagyobb zökkenők nélkül bonyolítsák le a két városrész között. A város forgalma azonban egyre inkább „kinőtte” a Lánchidat, és más pontokon is szükség lett volna arra, hogy ne csak hajókkal lehessen összeköttetést teremteni. Egyszóval sürgetővé vált egy második híd megépítése. Az országgyűlés meg is szavazta ennek létrehozását, és az 1870. évi X. törvénycikk elrendelte az új híd megépítését. Mindezek alapján ezután nemzetközi tervpályázatot hirdettek meg a híd megtervezésére és kivitelezésére. Akadt azonban egy bökkenő, és ez az volt, hogy a Lánchíd építőivel megkötött, érvényes egyezségek értelmében bárhová nem lehetett új hidat építeni. A Lánchidat európai szokás szerint a rajta áthaladó gyalogosokra és járművekre kivetett hídvám összegeiből tartotta fenn az a részvénytársaság, amely a híd építését egykor finanszírozta. Márpedig egy híd fenntartása sokba kerül, ezért nem mindegy, hogy mekkora forgalmat bonyolítanak le rajta. A részvénytársaságnak is az volt az érdeke, hogy minél nagyobb terület lakói és kereskedői járjanak át a hídon, vagyis minél messzebb legyenek az egyéb átkelőhelyek. Ezért is kötöttek olyan szerződést az állammal (még 1840-ben), hogya hídtól 1-1 magyar mérföldön belül (ez kb. 8-8 km) a Lánchíd forgalomba helyezésétől számított, kilencven évig nem építhető másik híd a Dunán. Ez a kötelezettség 1936-ban járt volna le, a város fejlődése azonban gyors léptekkel haladt, és világossá vált, hogy ez a megkötés erősen gátolhatja a további korszerűsödését. Ezért a kormány tárgyalásokba kezdett, és meg is állapodott a részvénytársasággal. A hidat egy nagyobb összeggel megváltották, és ettől kezdve szabadon lehetett további hidakat építeni, az eddigi, megkötött távolságokon belül. Így kezdhettek bele a Margit híd építésébe is.
 
Ki nyerte a pályázatot?
A tervpályázatra negyvenhárom pályamű érkezett be. Két jutalomdíjat adtak ki: a második legjobbnak egy osztrák építészcsoport munkáját értékelték, az elsőnek járó díjat és egyúttal a megvalósítás lehetőségét a francia Ernest Gouin mérnök kapta. Ő volt az, aki a továbbiakban tárgyalt az építtetőkkel és az esetleges tervmódosításokat is ő felügyelte. Az építkezéseket 1872-ben kezdték meg. A francia vállalat 1873 októberére készült el az alapozási munkálatokkal, és ettől kezdve teljes erővel zajlott az építkezés. A kész hidat 1876. április 30-án avatták fel.  Nevét egyébként Gyulai Pál író javasolta.
Zichy Mihály Hídavatás című képe Arany János versének ihletésére készült. A kép felfokozott hangulatú és sűrített vízióban fejezi ki a borzalmat, amit az emberek öngyilkosságba menekülése jelent. Ugyanakkor ennek kontrasztjaként Zichy nagyon nagy pontossággal festette meg a híd részleteit.
Arany János erre az alkalomra írta a Hídavatás c. balladáját, amelyhez Zichy Mihály pedig egy festményt készített.
 
Miből épült a híd?
A híd teljes hossza 607,6 méter. Tengelye a szigetnél a megtörik, s a középső pillérnél csatlakozik a hídhoz a Margit-szigetre vezető, úgynevezett szárnyhíd.  Ezt azonban csupán jóval később, 1900. augusztus 19-én nyitották meg, addig a szigetet csak csónakkal lehetett megközelíteni.
A felmenő falak minden pilléren és hídfőn gránitburkolatot kaptak, amelyhez a neuhauseni, a hefermarkti és a pernaui bányákból hozták a köveket. A híd vasszerkezetét Franciaországból importálták. Ez a szerkezet egy ív volt, amely lapokra – hat darab, egymás mellé helyezett ívtartóra – támaszkodott. Ezeket sűrű rácsozással kötötték egymáshoz. Ugyancsak sűrű, ún. andráskeresztes rácsozás készült az egyes tartók síkjában, amelyet a hídpályát alátámasztó hossz- és kereszttartók fogtak össze. (Az andráskereszt ferdén összerótt gerendákból álló, X alakú kereszt, amely onnan kapta a nevét, hogy a hagyományok szerint András apostolt ilyen keresztre feszítették. Más néven burgundi keresztnek is nevezik. Az építészetben az a jelentősége, hogy miközben megakadályozza a szerkezet eltolódásait, egyúttal rugalmasságot is biztosít.) A hídon minden egyes ív egy ívtartóból, egy hossztartóból és két, rácsozattal osztott mezőből állt össze. A hossz- és kereszttartókkal egy síkban a szerkezet dongalemezek alkotják, majd erre került rá a kiegyenlítő aszfaltbeton réteg, ez utóbbira pedig a homokba ágyazott, fakocka burkolat. A hídfőknél ideiglenes vámszedő bódékat állítottak fel, amelyeket később, 1886-ban téglaépületekre cseréltek le.

Mivel közlekedtek a hídon?
Kezdetben lóvasút járt a hídon, amelynek sínjei közvetlenül a járdák mellett futottak. A kocsik előtt egy harmadik ló is ügetett, melynek hátáról sötétedéskor egy lovászgyerek petróleumlámpával világította meg az utat. A lóvasutat 1894-ben váltotta fel a villamos, amelynek sínjei sokáig szintén a híd szélén voltak, csak később, az 1935-37-es felújítások során kerültek középre.

Ilyen volt a híd képe, nem sokkal a robbanás után.
Hányszor robbant fel a Margit híd?
Bár 1944 őszén már lehetett tudni, hogy el fogják veszteni a háborút, a német megszállók és magyar segítőik továbbra is mindent megtettek a város megtartásáért, s ennek érdekében a németek a hidakat is elkezdték aláaknázni. A Margit hídon a gyújtózsinórokat a sín alatt futó alsóvezetékre kötötték, nem számolva azzal, hogy egy hídon mindig minden folyamatosan mozgásban és rezgésben van, ezért például az áthaladó villamosok kerekének egy kiálló része bármikor hozzáérhet a zsinórokhoz. Valószínűleg ez is történt: 1944. november 4-én az egyik villamos kerekének áramszedő része súrolhatta a gyújtózsinórt, és ez indíthatta be a robbantást. A híd egy része hatalmas erővel a levegőbe repült, az éppen rajta lévő járművek a Dunába estek. A híd közepén egy villamos-szerelvény egyik fele csodával határos módon nem csúszott bele a vízbe, így erről néhány utas meg tudott menekülni. Egyébként azonban több mint százan vesztek oda a robbanásban, köztük Kabos Endre kardvívó olimpiai bajnok. Ezzel azonban nem ért véget a híd lerombolása: a visszavonuló német csapatok 1945. január 18-án, szinte az utolsó pillanatokban, most már tudatos időzítéssel felrobbantották az épségben maradt részeket is. Csupán a híd pillérei és a szigetre vezető szárnyhíd maradtak meg. Ettől kezdve azonban nagy baj már nem érte ezt a nagyon fontos építményt, s az emberek remélhetőleg még sokáig tudnak rajta keresztül eljutni a főváros egyik leghangulatosabb részére, a Margitszigetre.


A hidakról sok érdekességet megtudhatsz a Mi MICSODA sorozat Hidak és alagutak című kötetéből.



Lévai Júlia

 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum