Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Az egyik legszebb hangszer: a hárfa

2011. december 08., 17:03
 

A hárfáról szólva kivételesen nem kezdhetjük úgy a mesét, hogy „már az ókori görögök is”, mert a hangszer története még régebbre nyúlik vissza. Ám a hárfa egyik legszelídebb, legegyedibb formáját mégiscsak az ókori görögök adták a világnak. Hogy pontosan hol történt, azt nem tudni, de egy biztos: szeles vidék lehetett, ahol valaki két, enyhe ívben hajló fadarab közé bélhúrokat feszített ki, és a szerkezetet kitette a tengerpartra, hogy így a húrok megszólaltatását a szelekre bízza. És mivel a szél istenének neve a görögöknél Aiolosz volt, őt is „bevették” a hangszer nevébe, így lett először aiol-, majd eolhárfa. Később több korszakban is nagy divat volt az ablakokba eolhárfát tenni, és ábrándosan hallgatni az emberi közreműködés nélkül keletkező „zenét”, mint a természet ajándékát.


 
Mitől más a hárfa?
A hárfa a húros, pengetős hangszerek közé tartozik, ám annyiban eltér a szokványostól, hogy húrjainak síkja merőleges a húrok rezgésére rezonáló, és azok hangjait fölerősítő hangszertestre. (A citerán, a gitáron és a hegedűn például a hangszertest fölött, azzal párhuzamosan futnak a húrok.) Mivel a különböző magasságú hangokhoz különböző hosszúságú húrok kellenek, a hangszer körvonalának igazodnia kell ehhez. A hárfák leggyakrabban háromszög alakúak,
Ez a különleges, burmai vízszintes ívhárfa egy skorpió farkának ívét is felidézi.
de a merev részek sokféle módon foglalhatják keretbe a húrokat, s a szerkezet nyitott és zárt egyaránt lehet. Felépítése alapján a hárfa lehet ívhárfa vagy szöghárfa, és ha oszlopa is van, akkor kerethárfának hívjuk. Ez utóbbi esetben a húrok a hárfa teste és hozzá csatlakozó nyaka között feszülnek, és ezek végeit egy harmadik elem, az oszlop köti össze. Az ívhárfa ennél kecsesebb hangszer. Hajlított nyaka kivájt üregű testben folytatódik, amelyre bőrhártya feszül, a nyaktól kiinduló húrok sora pedig a bőr alatt futó húrrögzítő rúdhoz csatlakozik. A szöghárfában semmiképp se keressünk szögeket, mert nem az apró, hegyes rögzítő elemekről, hanem a térbeli viszonyokról van szó: a szöghárfában a testhez vagy merőlegesen vagy hegyes szögben csatlakozik a cölöpszerű nyak.
 
Miért jó, hogy a hangszertestre merőlegesek a húrok?
Mint minden pengetős hangszerhez, így kezdetben a hárfákhoz is bélből, ínból, összefont selyemből vagy lószőrből készítették a húrokat, amelyek így nem adtak ki valami erős hangot. Még akkor sem, ha gyakran megkettőzték a húrsorokat, vagy – mint például Afrikában – zizegtető szerkezetekkel próbálták a hangzást díszíteni, fölerősíteni. Ám az, hogy a játékos a húrok mindkét oldalához hozzáfér, valóban megnövelte a zengetést, a dúsabb hangzás létrehozásának lehetőségét. Amióta pedig fémszálból vagy nejlonból készülnek a húrok, a lehető legszínesebb hangzásokat lehet a hárfákon előidézni. Amihez persze a különböző pedálok is hozzájárulhatnak.
 
Mióta létezik hárfa?
Az első hárfák valószínűleg már a Kr. e. 3400 körüli vagy még korábbi időkben megszülettek, a mai Libanon területén élő, egykori sumereknél (hétköznapi nyelven suméroknak is lehet mondani), akik ívhárfákat készítettek. De a IV. dinasztia-korabeli Egyiptomból is utalnak adatok ívhárfákra, a Kr. e. 2700-as évektől. Ezek ásóformájúak voltak, négy vagy hat húrral, és változatos méretekkel. Az Újbirodalom korában, Kr. e. 1580-tól már a nagyobb, álló helyzetű, de a kisebb, vízszintes a vállra téve megszólaltatott hárfák is megjelentek. A hárfa egyiptomi neve egyébként „bene” vagy „dzsadzsat” volt. Később Mezopotámiában megjelent a szöghárfa is, és néhány évszázad után ezt már az ívhárfákkal együtt használták. Ezután Afrika-szerte széles körben elterjedtek a hárfák, s még ma is több mint ötven, különböző afrikai kultúrában játszanak ezeken az ókori egyiptomi gyökerű hangszereken.
 
Hogy került a hárfa a távoli országokba?
Nagyjából a Kr.e. második században alakult ki a Selyemút, vagyis az a kereskedelmi úthálózat, amely a mai, kínai Hszianból (akkor Chang`an), majd Anatólia területén és a Földközi-tenger térségén haladt keresztül. Északi útvonala a Mediterránium térségén áthaladva kötötte össze Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát Európával és Észak-Afrikával. A Selyemúton folytatott kereskedelem kiemelten fontos szerepet játszott az olyan, nagy civilizációk fejlődésében, mint Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia,
Kattints a képre a nagyobb képért!
A Selyemút vonalai – az élelmiszerek, fűszerek, ruhaneműk és könyvek mellett itt vitték el az emberek a hárfákat is egymásnak.
India, Róma és Bizánc. Az oda-vissza zajló utazások során pedig a hárfa is
eljutott, először a keleti, Han-dinasztia-korabeli Kínába, majd tovább, Koreába és Japánba is. Mindezek mellett az 1300 és 1600 közötti időszakban készült perzsa miniatúrákon is feltűnik a szöghárfa. De hasonló hárfatípusok a grúzok, manysik és hantik között is elterjedtek. Az indiai képeken is hamar megjelentek, az ott vína néven ismert hangszerek.
Az északi területekre pedig valószínűleg a másik, nagy kereskedelmi útvonalon, a Borostyánkőúton került el a hárfa. Ennek az útnak a kiindulópontja vélhetően egy porosz város, Kaup volt. A legrövidebb (és feltehetően a legrégibb) út a Balti-tenger partjától (Estland) Lengyelországon haladt keresztül. A csehországi Morva Kapu után a Morva folyó mentén érintette Ausztriát, ahol Carnuntum közelében keresztezte a Dunát. Innen délnek tartva egyebek közt Scarbantia (ma Sopron) és Sabaria (ma Szombathely), majd Salla érintésével Emonán át érte el az Adriai-tenger partját. Ennek köszönhetően a hárfa immár az európai kultúra szerves részévé is válhatott, mi több, sokféle szimbolikus tartalommal is gazdagodott.
 
Milyen szimbólumok fűződnek a hárfához?
Ilyen hárfát láthatsz ma, egy klasszikus zenekari hangversenyen vagy egy operaházban. A játékosok az esetek többségében nők.
Aki odafigyelt az énekórákon, biztosan ismeri a Kodály-kórusmű kezdő sorait: „Játszott Vejnemöjnen ujja, harsogott a hárfa húrja”. Ebből és a további szövegekből is megértheti, hogy például az északi népeknél a zene, a művészetek egyszerre dinamizáló és szelídítő erejének jelképévé vált a hárfa. A Kalevalából ismert Vejnemöjnen játékának hangjára „még a fák is vígadoztak, mezőn tuskók táncot roptak”, s az állatok áhítatosan leültek zenét hallgatni. A kelta tűzisten, Daghdha pedig egyenesen az évszakváltozásokat tudja előcsalogatni a hárfájával. Ha kicsit délebbre megyünk a művészetben, akkor persze ismét megérkezünk a görögökhöz, akiknél sem a táncisten, Terpszikhoré, sem a múzsák istene, Apollón mellől nem hiányozhat ez a hangszer, ismét a művészetek, a szépség és az érzelmesség kifejezőjeként. De még egy kentaur (félig ló, félig ember), Kheirón kezében is ott van, a lágyság jelképeként. Később, a keresztény kultúrában ugyancsak a pozitív érzelmeket jelképezi. Elsőként egy yorki zsoltároskönyv képe ábrázolja a hárfán játszó, ószövetségi (zsidó) Dávid királyt, amint éppen Saul megnyugtatása céljával kíséri hangszerrel az énekeket. Később, El Greco (1596-1600) egyik, Angyali üdvözlet című képén a hárfa az angyalok „hangszerparkjának” része.
A világi irodalomban lehet magának a költészetnek is a szimbóluma: „Függ már szögén a hárfa, Kapcsos könyvem bezárva” – írja Arany János élete végén, a Dal fogytán című, szomorú versében. Annál derűsebb viszont a kép viszont Írország címerében, ahol az ír állam fennmaradását és a kelta ősök hagyományainak megőrzését fejezi ki. Az ír népi hárfának egyébként clarsach a neve, a maga korában ritka kerethárfákat képviseli, és a mai napig ebben a formában készítik.
S ha nincs is feltétlenül ott minden címerben, az egyenes oszlopú hárfa Mexikó, Venezuela, Peru és Paraguay jellemző hangszere is.



Lévai Júlia




Még több érdekességet olvashatsz a hengszerekről a Mi MICSODA sorozat Hangszerek című kötetében!
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum