Azonosító:
Jelszó:
Emlékezz rám!
Elfelejtetted a jelszavadat?

Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Mióta hordunk szemüveget?

2012. április 04., 17:17
 

Szemüvegre általában két esetben van szükségünk: ha nem látunk elég élesen (rövidlátás, távollátás vagy szemtengelyferdülés miatt), vagy ha olyan erős a fény, hogy kellő védelem nélkül zavarná a látásunkat. Az előző esetben látásélesítő (dioptriás) szemüveget hordunk, az utóbbiban pedig napszemüveget. (Idősebb korban gyakori szembetegség még a hályog is, de azt nem lehet a szemüveg „mankójával” ellensúlyozni.) A kétféle szemüveg története nagyjából párhuzamosan zajlott, és közös vonásuk, hogy a keletkezésük pillanatáról csak keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy az egyiptomiak, a kínaiak és a görögök-rómaiak földjén egyaránt találtak csiszolt, áttetsző és nagyításra alkalmas hegyikristályokat, de hogy olvasáshoz is használták-e ezeket, az bizonytalan.


 
Rövidlátás-távollátás
A legfontosabb tényező a szemüveg témájával kapcsolatban természetesen az, hogy semmi sem tökéletes, az emberi szem sem az. Így bizony nagyon sok ember szenved a legkülönfélébb látásproblémáktól. A két, leggyakoribb gond a rövidlátás és a távollátás. Az előbbi esetben a távoli dolgokat nem látjuk jól, az utóbbiban a közelebbieket. A kétféle gondnak természetesen az olvasás elterjedésével lett egyre nagyobb a jelentősége, de tévedés volna azt gondolni, hogy addig érdektelen volt a látás minősége. Hiszen a hétköznapi életben, a vadászatokon, az ünnepeken, a színházakban vagy az utcai közlekedésben már régen sem volt mindegy, hogy milyen messzire látnak és hogy ki tudják-e venni a tárgyak körvonalait. Ahhoz azonban, hogy az ember a hibás szeméhez létrehozza a megfelelő segédeszközeit, nemcsak a szem gyengeségeinek okait kellett tisztázni, hanem arra is rá kellett jönni, hogy egyáltalán milyen tényezőknek van szerepük a látásunkban.
 
A 13-14. században már sok képen láthatunk nagyítóval vagy szemüveggel olvasó embereket. Az egyik, trevisói kolostor falára Tommaso da Modena olyan freskót festett, amelyen egy Miklós nevű kardinális olvasókővel nézi a betűket, egy könyvben.
A legnagyobb ugrás
 
Ma már minden gyerek tudja, hogy a szemünk azért tudja érzékelni a tárgyakat, mert a fény megvilágítja azokat, és visszaverődik róluk. Kicsit kíváncsibbak már annak is utánanéztek, hogy a szemünkbe jutó, visszaverődött fénysugár először a szemlencsénken halad át, amely olyannyira rugalmas szervünk, hogy pillanatonként képes beállítani a kép élességét, azzal, hogy kellőképp domború lesz. Az így „megregulázott” és egymással kereszteződő fénysugarak pedig az ideghártya (retina) síkjában egy pontban, az éleslátás helyén találkoznak, s az idegek innen továbbítják a képet az agyba. A távollátó szemnél a szem hossza az átlagosnál rövidebb, ezért az összegyűjtött fénysugarak az ideghártya síkja mögött kereszteződnének, és így nem keletkezhet éles kép. Majd, amikor már feltalálják a szemüveglencsét, tudni fogják, hogy a rövidlátó szem hibás lencséjét homorú („mínuszos”), a távolba látóét domború („pluszos”) szemüveglencsével lehet korrigálni. Ehhez azonban már csak azért is nagyon hosszú út vezetett, mert a vallási képzetek miatt sokáig fordítva képzelték a dolgot. Azt hitték, hogy a látást is a világon uralkodó lelkek – vagy majd később: az egyetlen, isteni lélek – irányítja, ezért a látásunk is belülről, a lelkünkből jön, és semmi köze a világban uralkodó, materiális (anyagi) tényezőkhöz.
Elsőként a görögül író, de Egyiptomban élő Klaudiosz Ptolemaiosz – aki matematikus, csillagász, geográfus, asztrológus és költő is volt – írta le a fény természetét, és tette világossá, hogy a látásunk e nélkül nem jöhet létre. Az ókori világ felbomlása után, az előretörő kereszténység a pogány hittel együtt az ókori kultúra felhalmozott tudásait is háttérbe szorította (főként annak anyagelvűsége miatt), és azt hirdette, hogy minden tudásnak a Biblia az egyetlen forrása. Ez Európában hosszú időre megakasztotta a tudományos fejlődést, ezért az arab kultúra vált jelentősebbé. Ott, az iszlám tudósai megőrizték és továbbfejlesztették az ókori feljegyzéseket, iratokat és könyveket, így később az európai tudomány ennek a munkájuknak köszönheti, hogy visszatérhetett a gyökereihez. (A könyvek a nagy, kereskedelmi utakon szivárogtak vissza az előázsiai – észak-afrikai, arab – tudósok könyvtáraiból, Európába.)Az iszlám tudománybanPtolemaiosz művei is fennmaradtak, és ezek alapján egy 9. századi, híres, arab természettudós és orvos, Alhazen (teljes nevén: Abu Ali Mohammed Ben el-Hasan Ibn el Heitham el Basri) egyértelműen leírta, hogy a fénysugár nem a szemből, hanem a tárgyakból indul ki, és hogy a szem csak felfogó eszköz. Írt a látás körülményeiről, a tárgyak, színek felismerésének mechanizmusairól, de még az optikai csalódásokkal, a fél szemmel és két szemmel való látás különbözőségeivel is foglalkozott. A tükrözés törvényeit szintén jól ismerte, és azokat sík-, gömb- és egyéb alakú tükrökre alkalmazta.  És ugyan a fénytörés törvényére még nem jött rá, de arra igen, hogy a gömbsüveg nagyító képességgel rendelkezik.
Ezt a képet 1466-ban festette Friedrich Herlin, egy oltárkép részeként. A festő természetesnek találta, hogy az általa ábrázolt Szent Péternek már bőven szüksége lehet szemüvegre. És mivel a saját korában már volt ilyen eszköz, ráfestette a képre. Jól tette, mert így mi is láthatjuk, hogy akkoriban mennyire fárasztó lehetett az egyetlen csavarral összefogott lencséket a szemük elé tartaniuk az embereknek. A nyeles szemüveget csak jóval később tudták megszerkeszteni.
Mindez pedig jelentős szerepet játszott abban, hogy a tudományban lassan a nagyítók és a szemüveglencsék kialakításán is komolyabban lehessen gondolkodni. Maga Alhazen alakította ki az ún. plánkonvex lencse elvét. A lencse egy üveggolyóból kihasított, gömb és síkfelület által határolt, átlátszó szelet volt, és fel lehetett nagyítani vele például a betűket is. Ebből lett az úgynevezett olvasókő, a kézi nagyító őse, amit később az európai kolostorok gyengébb szemű szerzetesei is használtak, kódexmásolás közben.
 
Mi köze egy filozófusnak a nagyítókhoz és szemüvegekhez?
A nagyító-lencse feltalálójaként végül mégis Roger Bacont tekintjük (1214-1294; nem azonos a 16. századi Francis Baconnel). Bacon filozófusként és ferences szerzetesként fontosnak tartotta, hogy mások életét segítse, ezért kitartóan küzdött például a Ptolemaiosz-féle plánkonvex lencse tökéletesítéséért és terjesztéséért. Úgy gondolta, az idősebb emberek számára ez nélkülözhetetlen eszköz ahhoz, hogy olvashassanak. És bár a tanait nem terjeszthette akadálytalanul, mert az egyház hosszasan szigorú felügyelet alatt tartotta, a nagyítót sikeresen elterjesztette. Olyannyira, hogy ezzel a szemüveglencsék készítéséhez is utat nyitott. Az első, igazi szemüvegeket – tehát amelyeket már az orra is lehetett helyezni – azonban mégsem Angliában, hanem a Velencei Köztársaságban, azon belül is az üveggyártásáról híres Muránóban készítették.A kristályüvegeket készítő, üvegiparos céh már 1301-ben szigorúan szabályozta a szemüveglencse készítését is. Aki erre adta a fejét, annak még esküt is kellett tennie, hogy becsületes munkát végez.
A legtöbb szemüveglelet egyházi épületekből került elő, hiszen sokáig csak a papok és a szerzetesek tudtak írni és olvasni. A drágább és ügyesebben elkészített szemüvegeket pedig csak a magas rangúak engedhették meg maguknak. Ezért is van az, hogy a szemüveget olykor még ma is pápaszemnek hívjuk.
 
Lévai Júlia
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum