Az üveg

2012. július 05., 05:33
 

Bárhová nézünk, a minket körülvevő anyagok között biztosan látunk üveget. Ez azonban nem volt mindig így, hiszen az üveggyártáshoz és -megformáláshoz nagyon sokféle tudás szükséges. Sokáig a házak ablakaira is áttetsző bőrt, állatok hólyagjából készített anyagot feszítettek ki, amelyek azonban a rossz fényáteresztő képességük mellett ráadásul hőszigetelőknek is gyengék voltak. Igaz, a déli országokban sok helyen még most sem használják ki az üveg hőszigetelő képességét, és csak szimpla ablakot tesznek föl, de a hűvösebb helyeken tudják: két, egymás mellé helyezett üvegtábla (persze jó, szoros zárással) a köztük lévő levegő „párnája” révén jelentősen megakadályozza a hideg beáramlását. Vagyis nemcsak a fényt, hanem a hőszigetelést is biztosítja a helyiségekben.


 
Mi az üveg?
Bármilyen furcsa is, de az üveget rendkívül nehéz meghatározni, így igen sok definíciója létezik. Ennek az is az oka, hogy a tulajdonságai ugyanúgy jellemzőek a szilárd, mint a folyékony anyagokra. Az üvegek kémiai szerkezete ugyanis a folyadékok állapotához hasonlóan véletlenszerűen alakul ki a megszilárdulás pillanatában, egy olvadt ömledékből. A különbség a folyadék- és az üvegállapot között az, hogy megszilárdult állapotban az üvegszerkezetet alkotó atomoknak gátolt a hőmozgása. A folyékony üveg elhűlését nem tekinthetjük a halmazállapota átalakulásának, mert fontosabb, hogy egy bizonyos hőmérsékleti tartományban megnő a viszkozitása, vagyis megkeményedik. /Viszkozitás: folyékonyság; a gáz vagy folyadék halmazállapotú anyag belső súrlódásának, ellenállásának mértéke, a csúsztató feszültséggel szemben. (A szó a latin viscus = fagyöngy, ill. abból főzött madárlép jelentésű kifejezésből ered.) A víz pl. folyékonyabb, kisebb viszkozitású, mint az olaj vagy a méz. A hétköznapi életben a nagy viszkozitású anyagokat sűrűnek, a kis viszkozitásúakat pedig hígnak nevezzük. A viszkozitás nem keverendő össze azonban a sűrűség fizikai fogalmával!/
A gótikában elképzelhetetlen volt a templom, színes üvegablakok nélkül.
 
Fontos jellemzője még, hogy a kristályos anyagoktól eltérően az üvegnek, mint amorf anyagnak, nincs fagyáspontja, és határozott olvadáspontja sincsen. És bár az üveg régóta ismert anyag, mégsem ismerjük pontosan az atomos felépítését és szerkezetét. Zachariasen 1932-es, általánosan elfogadott elmélete szerint ugyanazok a kötések vannak jelen benne, mint a kristályos kvarchomokban, ugyanakkor ezek a kapcsolatok nem rendezettek, mint a kristályban, mert a kötéstávolság valamint a kötések szöge egyaránt változó. A kötések változatosságának kutatása még ma is az egyik alapkérdés a fizikában.
Az egyik definíció szerint az üveg tehát olyan, amorf (alaktalan) állapotú, szilárd anyag, amelynek egyes kémiai tulajdonságai a folyadékokra jellemzőek. Egy másik szerint az üveg egy olyan, szervetlen összetételű keverékanyag, amely lehűlés közben kristályosodás nélkül jut mechanikailag szilárd állapotba. A magyar Náray-Szabó István pedig így adta meg az üveg meghatározását (1967): Az üveg nem-periódusosan elhelyezkedő atomokból vagy ionokból álló hálózat, amelynek részecskéit erős, az egész hálózaton három dimenzióban átvonuló kémiai kötések tartják össze.
Ezt a definíciót szervetlen és szerves üvegekre egyaránt lehet alkalmazni.
 
Hogy talált rá az üvegre az ember?
A természetbenigen sok helyzetben keletkezik üveg. Így például a vulkánkitörések idején obszidián jön létre. Villámcsapáskor fulgutirok, hegyomlások során friktonitok keletkezhetnek, s ha véletlenül egy meteorit is becsapódik valahol, akkor tektitek maradnak meg a nyomában. Az atombomba robbanása trinititek keletkezésével is jár. A felsorolt üvegfélék főként a homok megolvadásával alakulnak ki, de a lökéshullámok másfajta kristályrácsok szerkezetét is befolyásolhatják, és azok megolvadás nélkül is amorffá torzulhatnak. Így jön létre például a földpátból maszkelinit.
Az ember valószínűleg az obszidiánt kezdte először használni: nyílhegyeket és pengéket készített belőle. Az ókori történetíró, Plinius szerint Kr.e. kb. 5000-ben néhány föníciai kereskedő Szíriában, a Belo folyó mentén szállt partra, és amikor tábortüzet gyújtottak, edényeiket a rakományként szállított salétromtömbökre helyezték. A salétrom a tűz melegétől megolvadt és összekeveredett a part homokjával. A kereskedők felfigyeltek a jelenségre, és másoknak is továbbadták a tapasztalatukat arról, hogy ebből a véletlenből egy új, átlátszó, folyékony anyag keletkezett. Így ők válhattak az üveg első, tudatos felfedezőivé, s egyúttal a későbbi, egyiptomi üveggyártás megalapozóivá.

Ezen a linken az üvegfúvás folyamatát is megnézheted.
Az egyiptomi üvegművészet termékei ezután a görög és római kereskedő utakon elkerültek Európába, és föllendítették az üveg kultúráját.
Az üvegfúvást, amely már kifinomultabb és összetettebb technikákat tett lehetővé, Palesztinában fejlesztették ki. A továbbiakban a rómaiaknak volt jelentős szerepük az üvegipar fejlesztésében. Kr. e. 100 körül már sablonjaik voltak az üvegfúváshoz, és ezzel egyre nagyobb mértékűre növelték a lehetséges gyártási skálát. Így geometriai formájú üvegeket is tudtak gyártani – ezeket azóta is római üvegnek nevezzük, s ezek adták a későbbi tárolóüvegekhez a mintát. De ekkor vált az üveg építészeti elemmé is: az ablakok és az egyéb díszítőelemek mellett üvegboltozatok is voltak, például Agrippina fürdőiben. A síküveggyártást, amely az ablaküvegek tömeges készítését is lehetővé tette, már 500-600 körül kialakították. Ez úgy zajlott, hogy gömb alakú üveget fújtak, amelyet kemencében tovább forgatva kiszélesítettek. A változatosságot biztosító római technikákat Egyiptomban fejlesztették tovább, ott kísérletezték ki pl. az aranyozást is. Mezopotámiában pedig 1000 körül megalakult az első iskola, ahol az üvegmetszést fejlesztették igen magas szintre. A metszés során gyémánthegyű eszközökkel karcolták bele az üvegbe a díszítőelemeket. A későbbiekben az üvegiparban Velence játszott vezető szerepet: ott már a 10. század körül léteztek üveges műhelyek.
 
Ilyen fülbevalók is készültek a híres cseh kristályból.
Miért telepítették ki Muranóba az üveggyártást?
Velencében az üveggyártás egy időre a legfontosabb iparággá vált, ezért úgy védték a technológiák titkait, mintha az életük múlt volna ezen. Az üvegfújó munkások nem utazhattak külföldre, mert azonnal azzal gyanúsították őket, hogy pénzért eladják a titkos eljárásokat, és ezzel rontják a hazai üzletet. Az e körüli hisztéria olyan méreteket öltött, hogy ha valaki mégis külföldre ment, akkor a város vezetése nem átallott bérgyilkosokat felfogadni, és megöletni a hazaárulónak kikiáltott szakembert, de akár a családját is. Emellett az üveggyártás olykor veszélyt is jelentett a városra, mert a hatalmas kemencék tüzet is okozhattak. Mindezek okán a velencei Legfelsőbb Tanács 1291-ben Murano szigetére összpontosította az üvegipart. Így a tűz terjedését is elkerülték, s a munkásokat is könnyebben tudták ellenőrizni.
Muranóból való a híres velencei kristály, mint alapanyag. E mellett a későbbi Csehország elődjében, Bohémiában kezdték gyártani a könnyed és áttetsző kristályüveget, amely ma is az európai üvegművészet egyik ékessége.
A szép tárgyak mellett az üveg egyre fontosabb alkotóelemmé vált az építészetben és az egyéb területeken is, hiszen az üvegszál gyártása (1936-tól) a híradástechnika számára is új lehetőségeket jelent.
 
Lévai Júlia  
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum