Itt bepillanthatsz
a Mi MICSODA filmekbe:

Get Flash to see this player.

Az olimpia elfelejtett ötletadója

2012. július 26., 19:45
 

Mint az köztudott, a kereszténység megjelenésekor, a hit megszilárdítása érdekében mindent igyekeztek betiltani, ami a pogánysággal, a többistenhittel bármilyen módon összefüggött, így az olimpiai játékokat is. Az utolsó, ókori olimpia Kr.e. 393-ban volt, mert ekkor Nagy Theodosius császár megszüntette. Több évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a keresztény egyház ne érezze Isten ellen való véteknek, ha az emberek a testüket is edzik és összemérik az erejüket, ügyességüket és leleményességüket.


 
Mára ennyi maradt az ókori olimpiáknak nevet adó helység, a görögországi Olümpia közösségi tereibõl. Sokan azt hiszik, hogy a település az Olümposz közelében van, de ez tévedés: a város a mai Görögország nyugati részén, Athéntõl kb. 150 km-re nyugatra fekszik.
Kik kezdték élesztgetni az olimpiát?
A 19. század elején (1833-ban) elsõként egy görög költõ és újságíró, Panajótisz Szúcosz javasolta, hogy élesszék újra az olimpiát. Kortársa, a jó módú, sportot kedvelõ Evangelisz Zappasz (egy görög származású albán férfi) tettre váltotta a javaslatot, vállalta a saját pénzébõl egy nagy méretû stadion (Pánhellén Stadion) felépítését, és így 1859-ben meg tudtak rendezni egy olimpiát. Természetesen még sokkal kisebb létszámmal, mint a továbbiakat. Ezt még két, kisebb olimpia követte Görögországban (1870-ben és 1875-ben), amelyek azonban még nem váltak világméretûekké, ugyanakkor megalapozták az össz-sportolói rendezvények létrejöttét.
Ehhez azonban az is kellett, hogy politikai kérdéssé is tegyék az olimpiai eszmét. Ebben a döntõ lépést egy francia katona, történész és irodalmár, Pierre de Coubertin báró tette meg: 1892. november 25-én Párizsban nagy hatású elõadást tartott egy testnevelési konferencián. Itt arról beszélt, hogy a háborús vetélkedések helyett a sportvetélkedések sokkal inkább elõbbre vinnék az emberiség békés együttélésének ügyét. Ráadásul a testedzés soha nem választható el a szellemi koncentrációtól, a logikus, célratörõ és taktikus gondolkodástól, így segíti a sokoldalúságot is. Az ember gyengeségeit legyõzõ erõfeszítés példája, összekötve a nemzeti közösségek, csoportok képviseletével pedig erkölcsi érték. Ezért Coubertin nyomán a Francia Atlétikai Sporttársaságok Uniója jelentõs határozatot fogadott el, amely szerint "a kongresszusnak és az egyes országoknak erkölcsi érdeke, hogy az olimpiai játékok modern formában ugyan, de a régi keretek megtartásával nemzetközi alapon életre keljenek."
Ezt követõen 1894. június 22-én megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amelynek elsõ elnöke a görög Demetriosz Vikalasz, titkára pedig Pierre de Coubertin lett. A Bizottság elsõ lépéseként pedig megszervezték, hogy végre létrejöjjön a világ elsõ, valóban nemzetközi, újkori olimpiája, amelyet az ókori görög testkultúra iránti tiszteletbõl Athén rendezhetett meg.
 
A Wenlocki Olimpiai Társaság nemcsak versenyeket rendezett, hanem történelmi értékû sportmúzeumot is létrehozott. Ott látható ez a kép is, a biciklik egyik õse, a velocipéd versenyérõl.
Volt már új-olimpia, máshol is?!
Mindaz, amit Coubertin a már említett, 1892-es konferencián mondott, egyáltalán nem pusztán elméleti ötlet volt, a jövõ olimpiáiról. A báró ugyanis ezt megelõzõen már látott olyan jellegû rendezvényeket, amelyeket maga is elképzelt. Éspedig egy nem túl jelentõs, közép-angliai kisvárosban, Much Wenlockban. Ott ugyanis egy helyi orvos, dr. William Penny Brookes – aki valószínûleg túl sok mozgáshiány okozta betegséggel találkozott – alapított egy kultúrkört, amelyen belül 1850-ben egy Olimpiai szakosztályt is létrehozott. A célja az volt, hogy a britek számára az évente rendezett helyi sportversenyekkel is vonzóvá tegye a testedzést. Hamarosan meg is indultak a rendezvények, amelyeket mindig ünnepi felvonulással nyitottak meg, és amelyeken a legkülönfélébb sportágakban indultak a versenyzõk. És amikor Brookes egy újságban a francia báró törekvéseirõl olvasott, meghívta õt a következõ eseményre, amelyet akkor már Wenlocki Olimpiának hívtak, és kifejezetten a báró tiszteletére rendeztek. Coubertin mintaszerûnek tartotta a rendezvényt, s jó néhány elemét – pl. a megnyitóünnepség felvonulásának rendjét és stílusát – beépítette a saját terveibe. Hazatérése után meg is hívta William Brookes-t,hogy tiszteletbeli tagként vegyen részt az újonnan létrehozott sportszervezet kongresszusán. Brookes azonban drámai módon még az elõtt meghalt, hogy részt vehetett volna a nemzetközi olimpia elõkészítésében, és láthatta volna legnagyobb álma megvalósulását. Ha életben marad, neve minden bizonnyal egyenrangúként áll ott Coubertiné mellett.
 
A londoni olimpia figuráinak egyike Wenlock után kapta nevét.
Milyen volt és milyen ma a Wenlocki Olimpia?
Amikor Brookes útjára indította a britek különbejáratú olimpiáját, nemcsak az akkori divatokhoz és szokásokhoz igazodott, hanem az angol humorhoz és öniróniához is. Így a ma is komolyan vehetõ gyeplabda, hálólabda (a kosárlabda õse) és a futás, kerékpározás mellé sajátos kiegészítõk és „sportágak” kapcsolódtak. Már a kerékpározást is feldúsították jellemzõ, nemzeti elemekkel: a résztvevõknek a táv felénél le kellett szállniuk, és igazi angolokként el kellett szívniuk egy szivart, miközben – az ugyancsak igazi, angol idõjárásnak tisztelegve – egy ernyõt kellett tartaniuk a fejük fölé. Aki nem volt képes összeegyeztetni a lábtechnikát a városi eleganciával, az biztosan nem került dobogóra. A hölgyek futóversenyét ugyanígy összekötötték a modor és a kultúra ismeretének elvárásaival: közülük az idõsebbeknek egy font teáért kellett futniuk, amelyet a versenyek végén valószínûleg közösen meg kellett fõzniük, és a kellõ körítésekkel föl kellett tálalniuk. Sajátos, népi egyensúlyozási és tájékozódási verseny volt a talicskás futás, bekötött szemmel, amelynek „edzései” nyilván jó szórakozást jelentettek a résztvevõknek. Mára a viccek jelentõs része kikopott ebbõl az alternatív olimpiából, de a hagyományõrzés ma is arra készteti a briteket, hogy újra és újra megrendezzék a maguk olimpiáit. Különösen, hogy idõvel a NOB is hivatalos olimpiaként ismerte el ezeket. Az idei eseményen pedig a vitorlázórepülés mûfajában is lesznek versenyek, amelyek akár a „nagy” olimpiába is beleférhetnének. 
1994-ben az akkori fõtitkár, Juan Antonio Samaranch elment a Wenlocki Olimpiára, és Brookes sírjához is ellátogatott, hogy egyértelmûvé tegye: csak a véletlen, a sors akadályozta meg, hogy az olimpiai eszme egyik, elsõ fáklyavivõje kimaradt a történelmi emlékezetbõl. Amitõl így mégiscsak visszakerült, és ma már egyre többen ismerik a nevét és jelentõségét. És persze azt a tényt is, hogy a nagy és jelentõs dolgok születése soha nem egyetlen ember mûve – ezekhez mindig sokak jó szeme, világos gondolkodása és cselekvõ közremûködése is kell.
 
Az idei, a XXX. nyári olimpia egyébként július 27-én kezdõdik és augusztus 12-ig tart, de néhány területen már két nappal korábban indulnak versenyek.
Ha kíváncsi vagy a magyarok részvételével zajló, olimpiai versenyekre, itt megtalálod a londoni játékok idõrendjét.

Lévai Júlia


Még többre vagy kíváncsi az olimpia történetérõl? Mindenre választ kapsz a Mi MICSODA sorozat Olimpiák címû kötetében!
 
Nyomtatóbarát verzió
Küldd tovább ezt a cikket barátodnak, ismerősödnek
Ajánld a Mi MICSODA Klubot barátodnak, ismerősödnek

Kapcsolat | Impresszum