Kempelen Farkas: zseniális mechanikai újító és illuzionista

Január 23-án volt a 279-dik születésnapja annak a zseniális mechanikai mérnöknek, aki végül is egy bűvésztrükkel vált híressé. Az ír bevándorlóktól származó Kempelen Farkas trükkjének az volt a lényege, hogy egy török basának öltöztetett bábut különleges, rejtett mechanikával lehetett mozgatni egy sakktábla előtt úgy, mintha valóban ő sakkozna. A szerkezetet sakkgépnek nevezték el. A trükköt a maga korában senki sem tudta leleplezni. Azt hitték, valamiféle matematikai megoldás, mai szóval a kombinatorika alkalmazása rejlik a szerkezet mögött, vagyis hogy egy gép találja ki a jó lépéseket a táblán. Pedig erről akkor még szó sem lehetett, hiszen ahhoz, hogy valóban gép sakkozzon egy emberrel, előbb a valószínűség-számítást, a kettes számrendszeren alapuló komputert és a tranzisztort is föl kellett volna találni, amit azonban csak a huszadik század hoz majd meg.

Ezt látták volna a 18-dik századi emberek, ha leveszik előttük a „sakkgép”-nek nevezett szerkezet oldallapját. Szerencsére nem vették le, így a kor egyik legszellemesebb illuzionista játékának lehettek részesei.

Tényleg sakkgép volt-e a sakkgép?
Természetesen akkor még nem létezhetett igazi sakkgép, Kempelené sem volt az. Az 1769-re elkészült szerkezet valójában egy mechanikus bábmozgató gép volt, amely történetesen sakkozást imitált, de imitálhatott volna festést vagy hajvágást is. A szerkezet technikai megoldásaival viszont az építője valóban messze meghaladta a korát.
Kempelen egy hatalmas dobozt épített, amelynek tetején mozgatható fejű és karú bábu ült, egy sakktábla előtt. A dobozba Kempelen rekeszeket, tükröket, mágneses lapocskákat és a mechanikában már ismert szerkezeteket épített be. Emellett egy kisebb sakktábla és egy olajmécses is volt odabenn. (Az olajlámpa füstjét a bábu feje vezette el, kéményként, ám a színpadon úgy világították be a fejet, hogy a szállongó füst ne látszódhasson.)
A rekeszek azért kellettek, hogy azokban elrejtőzhessen egy sakkozó, aki a lámpa fényénél valamint egy periszkópszerű tükörrendszer alkalmazásával alulról nézte, hogy mit lép odafenn az ellenfele. Kempelen a trükk hatásossága kedvéért rafinált módon rendezte el a rekeszeket, és a kíváncsiskodók kedvéért olykor a segéde ajtókat is nyitogatott rajtuk, hogy bizonyítsa: nincs odabenn senki.
A kinti sakkfigurák aljára mágneslapocskákat ragasztott, és belülre, a sakktábla aljára ugyancsak mágneslapocskákat helyezett el. A kinti játékos fent mozgatott bábui elhúzták maguk után a lenti ellen-lapocskákat, így a rejtett sakkozó jól láthatta, hogy az ellenfele melyik bábujával éppen hová lépett. A török basával pedig annyi volt a dolga, hogy miután kitalálta az ellenlépést, beindította a bábu fejét és bal karját mozgató áttételes szerkezetet.
Az egyik, ilyen szerkezet a pantográf volt, amelyet már régóta használtak a különféle tervezésekhez. A pantográf – amely a görög pan = minden és graphó = ír, rajzol szavakból kapta a nevét – egy parallelogramma alakú léc- vagy rúdrendszer. Az egyik sarkát rögzítik, s az apró tengelyekkel összefogott karokat e körül lehet elforgatni. (Ld. a második ábrát.)

A pantográf alapja egy parallelogramma, amelyet az egyik sarkán rögzítenek. Így a karjai az elforgatásukkor mindig egymástól függően változtatják a szögeiket, amitől azok pl. könnyen bemérhetőek, kiszámíthatóak lesznek.

További két sarkához illeszkednek azok az egységek, amelyek a megmunkálandó tárggyal érintkeznek. Ezek a legtöbb esetben dísztárgyak, ékszerek vagy cégtáblák felületei, amelyekre például mintákat vagy bevésett szövegeket visznek fel a pantográffal. Kempelen azonban a szerkezet karjait a török basa kezének és fejének mozgatásához használta. Mindenesetre a rejtett játékosnak igencsak kellett koncentrálnia ahhoz, hogy sikeres játszmát bonyolítson le, hiszen a jó lépések mellett a bábu mozgatását is neki kellett kézben tartania. Mintha ma egy nehéz terepen kéne valakinek még vezetnie is, sakkozás közben. Ráadásul nem akárkik voltak a kihívói, hiszen a Mária Terézia által megrendelt gépre Európa akkori „sztárjai” is kíváncsiak voltak. Így például a török basa komputer-agyaként működő sakkozóknak (a legendák szerint többen is voltak) Napóleont, II. Frigyest, de az izgalmas könyveiről híressé vált Edgar Allan Poe-t is le kellett győzniük. Egy korabeli följegyzés szerint Napóleonnal még afférja is támadt az éppen játszó sakkozónak, mert a császár vagy tényleg nem ismerte jól a szabályokat, vagy úgy gondolta, hogy azt csinál a táblán, amit akar, mindenesetre rendre szabálytalanul lépett a táblán. Az automata először újra a helyükre tette a figurákat, amivel lehetőséget adott a császárnak a korrekcióra. Napóleon azonban ismét elkövette ugyanazt a hibát, mire a „basa” mérgesen lesöpörte az összes bábut. A kortársak szerint azonban ezzel csak hozzájárult a „sakkozógép” további sikeréhez, hiszen ennél nagyobb bizonyíték aligha kellett ahhoz, hogy valamiféle nagyon különleges jelenséggel állnak szemben: egy olyan géppel, amely még indulatos emberi megnyilvánulásra is képes.

Ez Kempelen fújtatós beszélőgépének mai rekonstrukciója. Alkotójának sírkövére Horatius szavait vésték: „Non omnis morffar...!" (Nem halok meg egészen…)

Mire volt büszke igazán Kempelen?
Mivel a különleges ügyességű és gondolkodású Kempelen pontosan tudta, hogy a szerkezete valójában egy bűvésztrükk, de a szórakoztatásnál komolyabb hasznot nem hoz, ő maga nem ezt a leleményét tartotta a legfontosabbnak. Már csak azért sem, mert élete során számos, közösségi vagy gazdasági hasznot is hozó szerkezetet épített. Bécsben és később Magyarországon is használták például az általa tervezett, gőzkondenzátorral működő gőzgépet, a csatornaépítéseknél. Egy korszerű, két szivattyúval működő vízemelője Buda vízellátását oldotta meg, s a gőzturbina őse is az ő újításai közé tartozik. A legfontosabbnak azonban két találmányát tartotta: az írógépét a hozzá kapcsolódó szedő- és nyomtató géppel, valamint a beszélőgépét.
Az írógép ötlete kifejezetten a segítségnyújtási szándékához köthető. Egy osztrák ud­vari tanácsos arra kérte, hogy segítsen az énekművészi pályára készülő lányának az írás és olvasás megtanulásában, mert a lány vak. Kempelen először kéregpapírból kivágott, domború betűkkel tanította meg a lányt a betűkre és az olvasásra. Majd, hogy megkönnyítse számára az írást, ugyanilyen domború betűkkel ellátott írógépet készített neki. A tanácsos lánya, Paradis Mária volt az el­ső vak ember, aki domború be­tűk tapintásával írt és olvasott. Az ő sikere adta az öt­letet ahhoz, hogy a vakokat szervezetten és speciális módszerekkel kezdjék el tanítani az iskolákban.
A másik, általa fontosabbnak tartott találmánya egy beszélőgép volt, amely szintén a segítőkészségét bizonyítja. Ezt 1790-ben, több mint húsz évi munka eredményeként sikerült a végleges formában elkészítenie. Célja az volt, hogy a süketnémák illetve a beszédükben bármiféle módon korlátozottak számára pótolja a kiesett testi funkciókat, vagyis lehetővé tegye számukra a gondolataik hangos kifejezését. Ehhez a fiziológiát is tanulmányozta, és egy könyvben össze is foglalta a hangok kép­zéséről és általában a beszéd mechanizmusáról kialakított tudását. Gépével a hangok képzésében részt vevő szerveket igyekezett utánozni: fújtatót épített, amely a tüdőt pótolta, voltak sípok, amelyek a hangszalagokat helyet­tesítették, és volt egy tölcsér, az orr­- és a száj­üreg funkciójának képviseletére. A szerkezetet később Faber József me­chanikus fejlesztette tovább. A gép a korabeli leírások szerint minden hangot és szót tisztán ejtett ki. Később, az 1939-es New York-i és San Franciscó-i Világkiállításon egy olyan, modern beszélőgépet mutattak be, amely a Kem­pelen-féle mechanikus beszé­lőgép pontos mása volt, ám ekkor ezt már elektromossággal lehetett működtetni. Hogy végül volt-e haszna Kempelen gépének a maga korában, arról nem maradt feljegyzés, mindenesetre ő maga ezt tartotta a legfontosabb teljesítményének. És ha a gépe hasznosításáról nem is tudunk sokat, a hozzá kapcsolódó tanulmánya hasznosságában biztosak lehetünk, hiszen a korszerű fonetika megalapozójaként tarthatjuk számon.

Lévai Júlia

Sok érdekes találmányról olvashatsz a Mi MICSODA sorozat Találmányok című kötetében!



www.mimicsoda.hu