Postagalambok, élve és holtan

Dél-Angliában sokan élnek régi, akár a 17-dik századból megmaradt házban. Éppen harminc éve, hogy az egyik ilyen ház gazdája nekilátott a kandalló átépítésének. Ám amikor a kürtőhöz ért, mumifikálódott galambot talált benne. Szerencsére észrevette, hogy a galamb egyik lábához piros fémdobozt erősítettek, amely különleges dolgot rejtett: egy cigarettapapír méretű, rejtjelezett üzenetet. Ám mivel a szöveg titkosításának módja Nagy-Britannia legjobb, kódfejtő szakemberein is kifogott, még sokáig kellett várnia arra, hogy megtudja, mit is talált meg valójában.

A régi házban megtalált, kódolt üzeneten jól látszik az írás időpontja a bal sarokban.

Sikerült-e megfejteni a kódolt üzenetet?
A lap tetején huszonhét, egyenként ötbetűs csoportból álló oszlopot látni – ezek jelzik az üzenet rejtett, csak a kódok rendszerének ismeretében elolvasható tartalmait. A kor ismeretében azonban azt lehet tudni, hogy a biztonság kedvéért lehetőleg két galambot indítottak útnak ugyanazzal az üzenettel. Így – a Discovery News híradásai szerint – a brit szakértők annyit biztosan meg tudtak állapítani, hogy a „40 TW 194” ill. a „37 DK 76” jelzések egyértelműen a madarak katonai nevei voltak. Emellett valószínűsíteni tudták, hogy a szóban forgó galamb a nácik által megszállt Franciaországból indult útnak, éspedig a normandiai partraszállás napján, 1944. június 6-án. Elképzelhető, hogy a madár viharba került, és ugyan csak megpihenni akart a dél-angliai ház kéményén, a hideg és a füst okozta megpróbáltatásokat már nem élte túl. Az üzenetet egy „Serjeant W. Stot” nevű személy írta alá, akinél a rang írásmódja utal a pontos korra. Ennél többet azonban csak akkor mondhattak volna a levélről, ha valamilyen módon hozzájutnak egy korabeli, hiteles kódkönyvhöz is, amilyennel azonban ők nem rendelkeztek.
Rendelkezett viszont valaki Kanadában, akihez ha nem is galambpostán, de eljutott a levél és az azzal kapcsolatos probléma híre. Az ontariói Gord Young véletlenül éppen egy olyan kódkönyvet örökölt a nagybátyjától, amelyet légi megfigyelésekhez használtak, a második világháborúban. Ennek birtokában – legalább is a BBC News-nak adott interjúja szerint – szerinte percek alatt kitalálható, hogy az üzenet a náci csapatok normandiai elhelyezkedéséről tudósít (http://www.bbc.co.uk/news/uk-20749632). Mivel azonban a szövegben különösen sok a rövidítés, az ezek mögött álló, pontos jelentések fölfejtése már hosszasabb munkát igényel, ezért a megfejtés ügyét még nem tekintik lezártnak.

Milyen madarakból lettek hírvivők?
A hírvivő madarak háziasított szirti galambok, amelyek a testfelépítésük folytán gyorsan és kitartóan képesek repülni. Viszonylag kicsi a súlyuk, ugyanakkor a mellizmaik erősebbek a szokásosnál, ezért a testük könnyedén elbírja a többletsúlyt, amelyet a ráerősített üzenet jelent. Akár 800 km-t is képesek repülni egy nap alatt, ráadásul jóval gyorsabb tempóban, mint amilyenben például régen egy lovas hírnök haladhatott. Emellett könnyedén megtaníthatók arra, hogy elrepüljenek egy megadott, általuk már ismert célpontra, majd biztosan visszatérjenek a kiindulópontjukhoz. A galambokat a párjaik illetve a fiókáik vonzzák vissza a fészekre, ezért a betanítás során mindig kettesével „edzik” őket.

Mobilketrec, az első világháború idején.

Hogyan tájékozódnak a galambok a levegőben?
Mindaddig, amíg a táj domborzati viszonyainak látványából vagy a fény érzékeléséből indultak ki, a tudósok nem tudták megfejteni a postagalambok navigációs képességének titkát. Végül egy indirekt, vagyis közvetett módszer révén jutottak el annak megértéséhez, hogy miként találnak haza a madarak, akár több száz kilométeres távolságból is.
Az amerikai Cornell egyetem kutatói számára az nyújtott lehetőséget az indirekt módszerhez, hogy a madarak egy adott, földrajzi ponton összezavarodtak és szemmel láthatóan elveszítették a tájékozódási pontjaikat. Egy véletlenül felettük elszálló repülőgép miatt először a hangrobbanásra gyanakodtak, ám ez hamisnak bizonyult. Ugyanakkor ez adta az ötletet ahhoz, hogy a hangok közegében keressék a megoldást. A kutatók ezután hosszú éveken át olyan vizsgálatokat végeztek, amelyekben a madaraknak a hangokhoz való viszonyait tesztelték. Az egyetem környékén negyvenötezer alkalommal engedtek el postagalambokat, kétszáz pontról, és vizsgálták a viselkedésüket.
A kísérletek során rájöttek, hogy a madarak a fejükben képzeletbeli, más szóval: virtuális térképet rajzolnak, a levegőben lévő, nagyon alacsony frekvenciájú, 0,1 hertzes hanghullámokból. Vagyis: ahogyan pl. a denevérek a magas frekvenciájú, 35 – 105 kHz-es ultrahangokkal, úgy a galambok az infrahangokkal tájékozódnak. (A latin „ultra” jelentése: „valamin túl”, az „infra” jelentése pedig „valamin alul, lent”.) A különbség az, hogy a denevérek maguk bocsátják ki a hangokat, a galambok azonban a környezetből kibocsátott hangokból állítanak össze maguknak képet. Az infrahangok a természetben általában az óceánokból származnak, és apró turbulenciákat (örvényléseket) hoznak létre a légkörben. A postagalambok ezeket a hangmozgásokat érzékelik. És, mint kiderült, ott zavarodtak meg, ahová valami miatt nem értek el ezek az infrahangok. Az okok között egy-egy viharos erejű szél is szerepet játszhat.
A felfedezés azt a jelenséget is megmagyarázta, hogy miért repülnek be olykor, látszólag minden ok nélkül kisebb köröket a postagalambok, mielőtt magabiztosan ráállnának a jó irányra. Ezek a pontosító „berepülések” arra valók, hogy a galamb visszataláljon az infrahangok nagyon nagy hullámhosszal terjedő „púpjára”, amelyet a kis mérete révén néha egyszerűen elkerült a levegőben. (A kutatók a kísérletek eredményeit a Journal of Experimental Biology című szaklapban tették közzé.)

Ilyen egy francia emlékmű, amelyet a háború galambkatonáinak állítottak.

Mióta „dolgoznak” nekünk a galambok?
A galambok különleges képességeit a korai társadalmakban is felismerték, és már az ókori Keleten is használták őket, különféle üzenetek továbbítására. Egyiptomban például valószínűleg a Kr. e. 2668 és 2649 közt élő Dzsószer fáraó korában is kiépítettek vonalszolgálat-szerű galambpostát (a „posta” szó akkor még természetesen nem létezett), II. Ramszesz (Kr.e. 1324-1258 ) korából pedig a fáraó sírkamrájában találtak olyan ábrákat, amelyek a hírvivő galambok tartására utalnak. A bagdadi kalifák és az egyiptomi szultánok idejében is működtek rendszeres galambposta-szolgálatok. Az üzeneteket finom pergament tekercsre írták fel, és galambok lábára erősítetve küldték tovább.
Az ókorban a galambtenyésztés központja hosszasan a Közel-Kelet volt, de a kereskedelem élénkülésével terjedni kezdett a gyakorlata. A görögökhöz valószínűleg a perzsák vitték be az első galambokat, a Kr.e. ötödik században, hogy majd később az olimpiai játékok résztvevői is útnak indíthassák őket a jó hírekkel, ahogyan később, a rómaiak korában a gladiátorjátékok résztvevői tették ugyanezt. Ám végül a katonai akciókban játszották a legfontosabb szerepet a galambok.  A háborúkban a „galamb-press” sokkal megbízhatóbbnak számított, mint a hírközlés addig bevált eszközrendszere, hiszen a fény-, hang- vagy füstjelekből álló üzeneteket hamarabb leleplezhették az ellenség oldalán.
A lovas futárok mellett a galambok ezután mindvégig jelen voltak, a várostromoktól a keresztesek hadjáratain át a török harcokig.
Természetesen nincs kizárva, hogy békés célokra is használták a galambpostákat – el lehet képzelni, hogy a kertekben munkálkodó szerzetesek gyógyfüves recept-küldő szolgálatokat építettek ki, postagalambokból J –, a korabeli feljegyzések mégis inkább arról tanúskodnak, hogy a madaraknak főként hadipostásokként kellett közreműködniük az emberiség tagjainak egymás ellen folytatott, „áldásos” küzdelmeiben. Később pedig a rádióadások sebezhetősége indokolta a jelenlétüket.
A huszadik század két, nagy háborújának galambposta-forgalmi adatai mindent felülmúlnak: az Antant-hatalmak kb. háromszázezer, a németek százhuszonegyezer galambot alkalmaztak, amelyeket a hadszíntér minden területén bevetették – lövészárkokból, léggömbökről, repülőkről sőt, még tengeralattjárókról is röptettek galambokat. Mindehhez természetesen törvényekkel, rendeletekkel is szabályozott, komoly hátteret kellett biztosítani.
A hadseregek számára külön, speciális, hordozható galambdúcokat fejlesztettek ki, amelyeket időnként a gáztámadásoktól is védeni kellett. A monarchia hadseregeiben is tartottak kiképzett postagalambokat, amelynek alapegysége a postagalambszakasz volt.
A második világháború idején „harcoló” galambok közül jó néhányat szabályos katonai kitüntetésekkel, haláluk után díszes temetésekkel és emlékművekkel jutalmaztak. Rá is szolgáltak, hiszen a legnagyobb veszélyek közepette kellett repülniük. Ráadásul a németek még „ellen-madárhadsereggel” is próbálkoztak: vadászsólymokat vetettek be a galambok ellen, de szerencsére az utóbbiak voltak az ügyesebbek.
A franciák leghíresebb hősi halott galambja ma Párizsban nyugszik, az Invalidusok Templomában. A Fleuron nevű katonagalambot Verdunbe indították el, egy fontos jelentéssel. Út közben azonban mérges gázzal fertőzött terület felett repült, már kábultan érkezett meg, és nem sokkal később el is pusztult. A britek és az amerikaiak ugyancsak őrzik hadirokkanttá vált vagy a szolgálatukba bele is halt madaraik emlékét.
A magyar történelem postagalambjait irodalmi művek őrzik, ezért ezek valójában a képzelet madarai. Az egyikről Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzában olvashatunk: itt a vészhelyzetbe került vár védői segélykérő levelet indítanak el az osztrák császárhoz, ám a levelet vivő galamb éppen a szultán sátrába repül. Ettől a törökök megtudják, hogy gyenge a vár, és így egy végső, erőteljes rohamot indítanak. A másik hírvivőt Arany János örökítette meg, a Mátyás anyja című versében. Ebben Szilágyi Erzsébet a fiának, Prágába ír levelet, amelyhez nem talál gyors küldöncöt, ám egyszer csak egy holló kikapja a kezéből. A riadalom ellenére jó szándékkal teszi: azért, hogy éjfélig vissza is térjen a válasszal. Ez tehát valójában egy galambpótló hollójárat volt, ám mégis kiváló lehetőség arra, hogy emléket állítson a Hunyadi-család híres címermadarának, s egyúttal olyan költői sorokkal ajándékozza meg az irodalmat, amelyet ma is és sokféle helyzetben idézünk:
„Ki kopog? Mi kopog? Egy fekete holló! / Nála még A levél, Vagy ahhoz hasonló./ Piros a Pecsétje; Finom a hajtása:/ Oh áldott, Oh áldott A keze-irása!”

Lévai Júlia

MA már persze ennél sokkal könnyebben küldhetünk levelet. Hogy hogyan jut el a levél a címzetthez, megtudhatod a Mi MICSODA Junior sorozat A posta című kötetéből

www.mimicsoda.hu