Régi, magyar csokigyártók

Néhány éve megszokottá vált, hogy a boltok árukínálatában visszatértek olyan, régi csokoládé nevek, amelyeknek hosszú ideig a hírét sem hallhattuk. Ilyen pl. a Melódia szelet, a Korfu szelet és desszert, vagy a Százszorszép is. Ezek mindegyike a hazai csokoládégyártás fénykorát idézi fel a számunkra, és úgy, hogy néhány régi céget is újraindítottak.

Ez itt a Zizi. Ki gondolná, hogy már majdnem száz éves?!

Egy bátor vállalkozó: Stühmer Frigyes
Az 1800-as években sokáig a cukorkák vezettek az édességek piacán. Ezek egyik legfőbb gyártója a pozsonyi székhelyű Stollwerk cég volt, amely a sokféle csoki mellett automatákból is árusított rengeteg féle cukorkát. Ezt akkora sikerrel végezte, hogy a cukorkák egy fajtáját még a következő évszázad hatvanas éveiben is stollwerknek hívták.
Mindezek mellett az Osztrák-Magyara Monarchia területén a német, osztrák és cseh csokoládék is népszerűek voltak, de ez csak továbbnehezítette mindazok dolgát, akik netán Magyarországon próbálkoztak volna a csokoládégyártással sikert elérni. A mecklenburgi születésű Stühmer Frigyesben azonban volt elég bátorság ahhoz, hogy belefogjon, és 1883-ban Pesten, a mai Szentkirályi (akkor Ősz) utcában felépítse az első, magyarországi csokoládégyárat. Egy addig ott működő cukorkaüzemet vett át (annak gazdája hívta el őt Budapestre), és abból fejlesztette ki a saját gyárát. Kezdetben még neki, magának is a cukorkák forgalmára kellett építenie, mert a csokoládévásárlás csak lassan indult be. A huszonöt éves Stühmer azonban újító szellemű ember volt, és tudta, hogy az igazi, jó vállalkozás legfőbb alapja mindig az ötletesség. Ezért azon dolgozott, hogy addig szokatlan, új formákat találjanak ki, mint pl. a szaloncukrot, a különböző alakú és töltelékű bonbonokat és a vidám, kedves figurákká formált, kisebb csokoládé szeleteket. Az is fontos újítása volt, hogy az addigi, szokványos papírzacskók helyett fontossá tette a formatervezett, egyéni csomagolást. Ennek színvonalát nemcsak a jó minőségű papír, hanem a szépen megmunkált fa- és fém dobozok is emelték. Emellett mindegyik terméke egyéni fantázianevet kapott. Természetesen a reklámokban is igyekezett újdonságokat bevezetni, így például a gyerekeknek olyan órarendet állított össze, amelyben mindig a napnak megfelelő kakaós vagy csokoládés ennivalót írta be, az időpontok mellé. Mindezekkel végül sikerült megnyernie a közönséget: beindult a forgalom, és egyre nagyobb hírnévre tett szert a Stühmer csoki. Ráadásul sok szülő is pártolta a tevékenységét, amiért kimondott célja volt, hogy elhagyja az addig divatos, káros festékanyagokat a cukorkákból, és így kevésbé rongálja az édességevő gyerekek fogát. Az általa felállított csokiautomaták is hamar népszerűek lettek, és a pesti zsargont is gazdagították: „néma eladó” volt a nevük.

Vannak korszakok, amikor némelyek azt gondolják: még a csokipapír-tervezésbe is bele kell vinni mások megnevelését. Az ötvenes-hatvanas évek időszaka is ilyen volt.

A Stühmer csokik már 1885-ben sikeresek voltak a Budapesti Általános Kiállításon, ahol I. Ferenc a koronás magyar érdemkereszttel ismerte el a cégvezető munkásságát. A gyárban egyébként még a korabeli szokásokhoz képest is nagyobb kíméletlenség uralkodott: a munkaidőnek szinte nem volt vége, olykor hétvégeken is kötelező volt dolgozni, és az ebédszünet szintén minimális volt. Igaz, a cég vezetője sem kímélte önmagát: reggeltől estig dolgozott, hogy egyre jobb minőségűek legyenek a termékei, de ez nem vigasztalta a dolgozóit. Mi több, végül ő maga is kemény árat fizetett mindezért: fiatalon, 46 évesen halt meg, anélkül, hogy megérhette volna a gyára kiteljesedését. Halála után a céget először felesége és annak testvére, Koob Géza irányította. Ők különösen takarékos gazdálkodással fenn tudták tartani az üzemet, amelyet azután a másodszülött fiú, Stühmer Géza vette át. Ekkortól a gazdasági helyzet is kedvezett a számukra: az 1907-es ipartörvény például lehetővé tette, hogy kedvező, állami támogatású hiteleket vegyenek fel, és így a teljes gépparkot meg tudták újítani, majd a biztonságos kereskedéshez nélkülözhetetlen fióküzletek hálózatát is ki tudták építeni. Első üzletüket a Margit körúton nyitották meg, 1912-ben.
Az 1930-as évek végére az országban már megszokott, bejáratott üzletek voltak a Stühmer csokoládé boltok, és azokban a cég nevéhez köthető, egyedi termékek, mint például a Korfu szelet, a Zizi, a Frutti vagy a Tibi csoki. Ez utóbbit egyébként az alapító dédunokájáról nevezték el.

A Szerencsi Csokoládégyár reklámja a húszas években igyekezett idilli képet festeni a csokoládégyártása hátteréről.

Mit jelentett a háború a csokigyártásban?
Az I. világháború után kedvező viszonyok alakultak ki a magyar édesiparban. Az itthon talpon maradó vállalatok számára megszűnt az osztrák és cseh csokoládéüzemek konkurenciája, és nagyobb állami figyelmet is kaptak. Az akkor részvénytársaságként működő Stühmer cég a Hangya Szövetkezet Rt.-vel és a Magyar Cukoripar Rt.-vel együtt 1921-ben Szerencsen megalakította a Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Rt.-t, amely ismét élt a korszerű reklámozás lehetőségeivel: megnyitása során a gyár dolgozói az üzemcsarnok előtt ingyen osztogatták első terméküket, a sárga csomagolású, ún. 101-es főzőcsokoládét. Jelentős fejlődést hozott az is, hogy a 20-as években egy svájci szakember, Liechti Frigyes került az üzem élére. Ő korszerű gépeket hozatott Németországból, ami jelentősen javította a csokoládék minőségét. Fontos jellemzője volt a gyárnak, hogy a gyártáshoz szükséges, friss tejet a saját tehenészetüktől kapták. A ma is közkedvelt Boci csokoládé – akkor még Szerencsi TEJ elnevezéssel – 1927-ben jelent meg a boltokban. Később a sokáig kiemelkedő ajándéknak számító Macskanyelv és a konyakosmeggy is a húszas évek terméke volt. Az 1930-as években a gyár már jelentős exportot bonyolított. Számukra az addig csak sörrel foglalkozó Dreher Antal jelentett konkurenciát: ő 1923-ban társult a Maul céggel, és létrehozták Dreher és Maul Kakaó és Csokoládégyárat, amely nemsokára az igen sikeres csokis paránnyal állt elő.
1944-ben az ország szövetségeseként bevonuló, náci német katonák a szerencsi üzembe is bevonultak, hogy onnan a sajátjukként elvigyék a gépeket, Németországba. Liechti Frigyesnek azonban ezt, hosszú és ügyes tárgyalásokkal végül sikerült megakadályoznia, így a gyár szerencsésen túlélte a háborút. 1948-ban a Rákosi-rendszerben államosították, és Szerencsi Csokoládégyár majd Szerencsi Édesipari Vállalat nevén működött tovább. A hosszú egyeduralkodás és az állami vezérlés azonban nem kedvezett az ötleteknek és az újításoknak – a gyár hosszú ideig meglehetősen egyhangú kínálattal, kevésbé kiemelkedő minőséggel és éppen ezért gyenge piaci lehetőségekkel működött. Színt legfeljebb a korszerű, vagy annak tűnő elnevezések hoztak, mint pl. az Űrhajós szelet, a Mitugrász vagy a Kajla.
A rendszerváltás után, 1991-ben a szerencsi céget megvásárolta a svájci eredetű Nestlé S.A., a budapestieket pedig a Stollwerk utóda valamint a Bonbonetti, így ma szerencsésen továbbélhetnek az ötletes, régi csokifajták is.

 

Lévai Júlia

 



www.mimicsoda.hu