A hurrikán, más néven tájfun

2017. augusztus 17-dikén a Harvey-nek nevezett pusztító hurrikán miatt az USA két államában is rendkívüli állapotot kellett elrendelni: Texasban és a szomszédos Louisianában. A környéket ötven éve nem sújtotta ennyire erős szél és ilyen, extrém mértékű eső. Szerencsére az USA hurrikánközpontja időben jelezte a veszélyt, ezért a lakosság evakuálását (kitelepítését) is időben megkezdték. Ezzel együtt felmérhetetlen károkat okozott a hurrikán, amelynek pusztítása során többen meghaltak, legalább félmillió autó tönkrement és egy vegyi üzemben is súlyos robbanások következtek be.

A trópusi ciklon szerkezete. Középen látható a szem, amelyet hatalmas felhőfal vesz körül. A nyilak a belső áramlások irányait jelzik.

Mi ez a jelenség?
A hurrikánt a Csendes-óceán térségében tájfunnak hívják, a tájfun és a hurrikán tehát ugyanazt a jelenséget fedi. (Nem tévesztendő össze a tornádóval, amely lényegében egy pusztító erejű forgószél, amely többnyire érintkezik a földfelszínnel. A hevesen örvénylő légoszlop a viharfelhőből indul ki és erős szívóhatással halad rajta. A földet el nem érő felhőtölcsérnek tuba a neve.)
A hurrikán vagy tájfun trópusi ciklon, amely általában több száz kilométer átmérőjű képződményként (felhőörvényként) jelenik meg a légkörben, erős szél és rengeteg eső kíséretében. Fontos jelemzője, hogy nagyon széles, több tucat kilométernyi kiterjedésű is lehet, továbbá hogy a légnyomás a középpontjában a legalacsonyabb és belülről kifelé haladva nő. Hurrikánnak vagy tájfunnak már abban a fázisban nevezik, amikor a trópusi vihar szeleinek sebessége meghaladja a 117 km/h-t.
A ciklon az északi féltekén az óramutató járásával ellentétesen, a délin pedig vele egyező irányban forog. A trópusi ciklonok kialakulását két tényező együttes jelenléte segíti: a meleg (26-27 °C-os) és nagy páratartalmú levegő és a meleg vízfelület. Amikor mindkettő jelen van, olyankor a felszálló, nagy páratartalmú meleg levegő a Coriolis-erő (földszél; részletesebben ld. a Foucault ingakísérlete c. cikkünkben) hatására forgásba kezd. A feláramlás során a vízgőz egy része kicsapódik, amitől először tornyos gomolyfelhők alakulnak ki, majd a forgás hatására jellegzetes, a spirális mozgásból eredő felhőkarok jelennek meg. Ezek zónájában heves, de a középpontban mérhetőnél enyhébb szelek fújnak.
A legkisebb légnyomású területén lefelé irányuló áramlások alakulnak ki, ezért itt nem találhatók felhők. Ezt a részt a ciklon szemének is nevezik. A szem általában 15–40 km átmérőjű, amelyet gyűrű alakban óriási felhőfal vesz körül. Ezt a gyűrűt rendkívül heves, felfelé irányuló áramlások hozzák létre. Ennek a zónájában keletkeznek a legerősebb szelek és az intenzív csapadék is itt képződik.
Ha a feláramló légtömegbe további meleg és nedves levegő kerül, a rendszernek megnő a belső energiája, és ezzel egyúttal egy öngerjesztő, energiatermelő folyamat indul meg a ciklonban. A felhőképződés során felszabaduló energia szintén tovább gyorsítja a folyamatokat. A megnövekvő hőmérséklet miatt megnő a feláramlás sebessége, emiatt megnő a nyomáskülönbség, erősebb lesz a kondenzáció és még több energia szabadul fel. Az így kialakult trópusi ciklon az uralkodó szelek és a Coriolis-erő által meghatározott pályán, általában nyugati irányban mozog. Erejéből csak akkor veszít, ha jelentősen csökken a meleg tengerből származó hőutánpótlása.
Mivel az Egyenlítő közvetlen közelében a Coriolis-erő nagyon gyenge, itt nem indulhat meg a ciklonáris mozgás, ezért a trópusi ciklonok csak a magasabb szélességeken: a 10. és 20. fok között keletkeznek és nem keresztezik az Egyenlítőt.

Ilyennek látszott az Emily nevű hurrikán, 2005. július 14-dikén, az űrből fényképezve.

Miért kapnak mindig embernevet?
A hurrikánokat-tájfunokat hosszú ideig vagy valamilyen fantázianévvel (pl. „Isteni szél”), vagy a keletkezési helyükhöz kötődő elnevezéssel jelölték meg. Az 1800-as évektől kezdve azonban következetesen embernevet adtak nekik, elsősorban azért, hogy megkönnyítsék, leegyszerűsítsék a vészjelző szolgálatok munkáját. A neveket vehették a naptárból is, utalva a hurrikán észlelési idejére, de azután, mint mindennel, természetesen ezzel is megindult egyfajta játék, és a második világháború után az amerikai meteorológusok női nevekkel kezdték el megkülönböztetni az egyes hurrikánokat. A szokást a nők – persze szintén vicces – felháborodása követte (nem ezen múlik az emancipáció), ezért a meteorológusok elkezdtek férfineveket is adni, sőt, nem egyszer politikusokról is elneveztek hurrikánokat. A huszadik század végére már rendkívül színes lett a tabló. Az Arlene névtől a Dennisen, Emilyn, Harvey-n vagy Katrinán, Ophelián, Philippe-en át a Wilmáig rengeteg névvel vannak már jelen a hurrikánok. Ugyanakkor hat lista is létezik a hurrikánokról, hiszen a különböző térségekben más és más központok adják a neveket. Az USA-ban 1953-tól először az USA hurrikánközpontja ajánlotta a neveket, ma pedig a Meteorológiai Világszervezet (WMO) hurrikántanácsa dönt ezekről. Az elnevezésnél az időrendet veszik alapul és az ábécé sorrendjét tartják be: az év első hurrikánjának neve A-val kezdődik. A hawaii hurrikánközpont saját, hagyományos hawaii neveket tartalmazó listát vezet a felségvizein keletkező hurrikánokra. És mivel az angol nyelvben bizonyos hangzókkal csak nagyon kevés név kezdődik, így a rendszerből kivették a Q és az U betűt, az Atlanti térség listájáról pedig az X, Y és Z betűt is.
Ha egy év során több mint 21 trópusi ciklont észlelnek, a nevekhez a görög ábécé betűit (alfa, béta, gamma stb.) használják fel.
Japánban az ottani meteorológiai intézetnél a tájfunokat év és sorszám szerint nevezik el. Az ausztráliai meteorológiai intézet három, neveket tartalmazó listát is vezet, a különböző területeire. A Fidzsi-szigeteken és Pápua Új-Guineában szintén saját listát vezetnek. A Seychelle-szigetek meteorológiai intézete az Indiai-óceán délnyugati területeinek viharairól vezet névsort. Indiában és környékén a trópusi ciklonokat a megjelenési területek ill. az évszámuk szerint nevezik el, pl. Kalkutta 1737 vagy 1864 ciklon. 2004-től azonban már Indiában is emberi nevet adnak a ciklonoknak.

A Tokiói Nemzeti Múzeumban ez a különleges festmény örökíti meg a Kamikaze tájfun megjelenését, a mongolok elleni, 1281-es csatában.

Mikor szóltak bele a történelembe a tájfunok-hurrikánok?
A két leghíresebb, történelemformálóként számon tartott, kora-középkori tájfun 1274-ben és1281-ben csapott le, Japánban. Ekkor Japán helyzetét meghatározta, hogy miután a mongol birodalom már egy több mint 26 millió négyzetkilométeres területen uralkodott, Dzsingisz kán unokája, Kubiláj kán a még független Japánra vetett szemet. Ennek érdekében először követek útján szólította fel a sógun kormányzótanácsát a behódolásra, ám mivel elutasító választ kaptak, a mongolok a már szintén meghódított Korea flottájának segítségével több mint 20 ezer fős sereggel keltek át a szigetországba, 1274-ben. Akkor azonban az egyébként is jól felkészült és nagy létszámú japán sereget egy hatalmas tájfun is hozzásegítette ahhoz, hogy meghátrálásra kényszerítse a mongolokat. Azok viszont 1281-ben újból megindultak Koreából, ezúttal Japán harmadik legnagyobb, legdélebbi szigetébe, Kjúsúba. A japánok itt is sikeresen harcoltak velük szemben, és – mit tesz a véletlen – végül ezúttal szintén egy különleges erősségű tájfun érkezett a segítségükre. És bár egyes számítások szerint a mongol sereg létszáma a 140 ezer főt is meghaladta, ismét hatalmas kudarcot kellett elszenvedniük. A japánok pedig az őket megsegítő tájfunt Isteni szélnek, japánul Kamikazénak nevezték el. Mint az közismert, később a kamikaze szó azoknak a harcosoknak, katonáknak a neve lett, akik a szél erejével, akár önmagukat is feláldozva mennek neki az ellenségnek. A siker után a legendák szerint azonnal beindult a japán császár propagandagépezete, és igyekeztek elterjeszteni, hogy az Isteni szelet valójában a császár idézte elő. És mivel Japánnak ezen a részén később meglehetősen ritka volt a tájfun, a történészek hajlottak arra, hogy abban a csatában talán egyáltalán nem is volt ilyesmi, és hogy az Isteni szél jelenlétét teljes egészében csak kitalálták, abból a célból, hogy megerősítsék a császár isteni mivoltát. Nemrég azonban a Massachusettsi Egyetem kutatója, Jon Woodruff azt állította, hogy van bizonyíték a tájfun akkori jelenlétére: a Daija-tónál, amelynek közelében a mongol flottához tartozó hajóroncsokat is megtalálták, az üledékek vizsgálata egy tájfun hatásait mutatta. Itt ugyanis nagy mennyiségű sziklás földkeveréket is találtak, amelyben jelentős volt a stroncium-nitrid aránya. Ez a talajtípus pedig általában az óceánpartra jellemző, ahonnan csak nagy erejű szélrohamok juttathatták el a tóig. Egy másik, közeli tó üledékrétegében pedig titániumban gazdag iszapot találtak, amelynek fémes tartalma a közeli folyó medréből származik – ezt tehát szintén csak egy a tájfun kavarhatta fel és emelhette át több kilométeres távolságra. A radiokarbonos kormeghatározási módszerek alapján pedig arra lehet következtetni, hogy a talajmintákat megkavaró viharok azonosak azokkal a tájfunokkal, amelyek végül megmentették Japánt a mongol hadseregtől, miközben a győzelembe természetesen a saját felkészültségük is belejátszott.

Ekkora pusztítást végzett a Bhola 1970-ben, Kelet-Pakisztánban, amely hamarosan épp az emiatt is kitört válság végén vált önálló állammá, Banglades néven.

Egy másik, ugyancsak történelmi szerepet játszó ciklon, a Bhola már a huszadik században, 1970. november 12-dikén érkezett meg a Gangesz torkolatához, az akkor Kelet-Pakisztánnak nevezett területre. A történelem legtöbb halálos áldozattal járó viharává vált, már csak azért is, mert egy különösen nagy szegénységben, könnyen szétrombolható házakban élő népcsoportot sújtott. A ciklon végigsöpört a bengáli partokon, az alacsonyan fekvő szigeteket teljesen elöntötte vízzel és egész falvakat tűntetett el. Mindezek során közel félmillió ember vesztette életét. Súlyosbította a helyzetet, hogy a károsultak szinte semmi segítséget nem kaptak a pakisztáni kormánytól, és mivel már ezt megelőzően is jócskán voltak feszültségek az országban, a kormány viselkedése országszerte hatalmas felháborodást keltett. Sorozatban érték egymást a tüntetések, és végül az egy hónappal ez után tartott választásokon az ellenzék óriási győzelmet aratott. A feszültségek azonban nem csillapultak. 1971-ben polgárháború tört ki, amelynek lezárásaként Kelet-Pakisztán függetlenné vált, és Banglades néven új állam jött létre. Mindettől függetlenül azzal mégsem vádolhatjuk a trópusi ciklonokat, hogy mindenképp ők akarják irányítani a történelem menetét. Az eddigi tapasztalatok szerint egy-egy katonai győzelemhez vagy rendszerváltáshoz mindig több kellett annál, minthogy a természet hatalmas szelekkel és esőkkel beavatkozzon.

 

Lévai Júlia

 

Még többet szeretnél tudni az időjárási jelenségekről? Lapozd fel Mi MICSODA sorozat Időjárás című kötetét!



www.mimicsoda.hu