Zamenhof és az eszperantó ötlete

December 15-én az eszperantisták mindig megünneplik az eszperantó nyelv megalkotója, Lazar Markovics Zamenhof születésnapját. Százötvenedik évfordulóján, 2009. december 15-én még a netes világ is megemlékezett róla: a Google kereső kezdőlapján a logó a világon mindenütt egy zöld eszperantó zászlóval egészült ki. De vajon milyen élmények alapján és milyen megfontolásokból született meg Zamenhof fejében az a gondolat, hogy hasznos lenne egy mesterséges világnyelvet létrehozni?

Zamenhof nyelvész társa, Alfred Michaux hívta össze 1905-ben az első eszperantó világtalálkozót, a franciaországi Boulogne-sur-Merben. Azóta több ilyen konferenciát is tartottak.

Volt-e már másik mesterséges nyelv is?
Az eszperantó olyan, mesterségesen megalkotott nyelv, amely azért jött létre, hogy legyen a világban egy nemzetektől független nyelv, amelyet mindenki egyenrangú nyelvként használhat és amelyet a többinél valamivel könnyebb megtanulni. Ezt megelőzően már kísérleteztek hasonlóval: egy katolikus prelátus, Johann Martin Schleyer (1831–1912) volapük néven dolgozott ki egy új nyelvet. Erről először 1879-ben tett közzé egy tankönyvet, egy Litzelstettenben kiadott egyházi újság, a Sionharfe mellékleteként. Az első, teljes nyelvkönyve azután 1880-ban jelent meg, németül. És bár kezdetben sikeresnek ígérkezett a kezdeményezése – egy időben kb. 200 000 ember beszélte 40 országban a volapüköt –, végül nem bizonyult fejlődőképesnek, nem lehetett jól használni a gyakorlatban, ezért a volapük végül szinte elhalt. Ezért is érezte úgy Zamenhof, hogy van mit tennie ezen a területen, és van értelme azon gondolkodni, hogy milyen is legyen az a nyelv, amely mindenki számára könnyen megtanulható, illetve ha világnyelvvé válik, akkor kikerülheti annak feszültségét, hogy ezzel egy másik nép nyelve került a többieké fölé. Vagyis politikailag is semleges lenne, miáltal elősegítheti az emberek közötti békességet és megértést. Zamenhof számára pedig ez nem ok nélkül volt fontos szempont. Ő ugyanis folyamatosan azt tapasztalta, hogy ahol sokféle nemzetiségű ember él együtt, ott mindig nagy a jelentősége annak, hogy létezik-e egy közös, a megértést segítő nyelv is.
Zamenhof Białystokban született, 1859. december 15-én. Ez a város pedig minden szempontból tükrözte a tizenkilencedik század közepének politikai viszonyait, Kelet-Európában. Białystok (ejtsd: bʲaˈwɨstɔk) ma Lengyelország egyik legnagyobb városa (2004-ben 291 300 lakosa volt), az ország északkeleti részében fekszik, közel a belarusz határhoz, ami meghatározta a történetét. Lengyelország harmadik felosztása után, 1795-től még a Porosz Királysághoz tartozott, majd az 1807-es tilsiti béke után az Orosz Birodalomhoz csatolták. Helyzetéből adódóan a szokásosnál is vegyesebb volt a lakossága: zsidók (azon belül főként litván-zsidók), oroszok és lengyelek is éltek benne. A 19-dik század folyamán jelentős textilipar központjává fejlődött és általában is fellendült a gazdasága. Amikor Zamenhof megszületett, a várost viszonylagos jólét jellemezte. Apai nagyapja és apja is nyelvész-nyelvtanár volt, a család maga pedig kétnyelvű: apja oroszul, anyja pedig jiddis nyelven beszélt hozzá. Nem csoda, hogy Zamenhoftól már eleve nem volt idegen a sokféle nyelv jelenléte és szeretete. Az otthoni nyelvek mellett hamar megtanulta a környezetében gyakran hallott lengyel és a német nyelvet is. Később pedig magas szinten beszélt héberül, ógörögül, latinul és angolul, valamint egy kicsit franciául is. Emellett ismerte még az olasz, spanyol és a litván nyelveket is. De ami a legfontosabb: érzékeny ember volt, akit mindig különösen megviseltek az emberek közti feszültségek és konfliktusok. Már gyerekkorában is rosszul érintette, hogy a különböző embercsoportok közt gyakran keletkeznek ellentétek, de úgy látta, hogy ezekben mindig nagy szerepet játszik, ha nincs jelen egy közös nyelv. Szerinte a viszályok és a félreértések a közös nyelv hiányából fakadnak. Ezért azt tűzte ki céljául, hogy megpróbál egy mindenkit összekötő, közös nyelvet kialakítani, és ezen az élete végéig dolgozott.

Zamenhof szülővárosában, Białystokban több nemzetiség is élt, s a település többször is más-más fennhatóság alá került. A képen az az utca látható 1990-ból, amelyben Zamenhof is született, és amelyet később róla neveztek el.

Miből indult ki Zamenhof?
Zamenhof azt gondolta, hogy egy új nyelv alapjául az újlatin (spanyol, francia, olasz, román), a germán (angol, német) és a szláv (lengyel, orosz) nyelvből célszerű kiindulni, ezekből érdemes olyan szóelemeket (morfémákat) átvenni, amelyek több nyelvben is jelen vannak, tehát sokak számára ismerősen hangzanak. Ha azt akarja, hogy a nyelve továbbfejleszthető, élő nyelv legyen, akkor ezek kombinálásával kell biztosítania a szókincs fejlődését. Ez a gondolata azután valóban helytállónak is bizonyult, hiszen később sokan és többféle módon is továbbfejlesztették az eszperantót.
Kezdetben azonban még számítania kellett az ötlet ellenzőinek gúnyolódásaira is, ezért az első könyvét 1887-ben nem a saját nevén, hanem Doktoro Esperant („reménykedő doktor”) néven adta ki. Aminek az volt a haszna, hogy ebből egyszeriben megszületett a nyelv találó elnevezése is, vagyis az eszperantó. Amelyben így a latin eredetű, közismert olasz szó, a speranza is benne van.  A reménykedés pedig annak ellenére sem alaptalan, hogy bár a huszadik században mégsem ez, hanem az angol vált az első számú világnyelvvé, ettől függetlenül igen sokan beszélik az eszperantót, amelyre könyvek százait is lefordították már.
Zamenhof maga a Biblia Ószövetség részét fordította le, de azóta rengeteg jelentős irodalmi művet olvashatunk már eszperantóul. Így például Homérosz, Shakespeare, Dante vagy Goethe műveit ugyanúgy, ahogyan Puskinét, Tolsztojét, Molière-ét vagy Balzacét. Természetesen a nagy meseírók sem maradhattak ki, mint pl. Andersen vagy a Grimm testvérek. A fordításban jelentős szerepet vállaltak magyarok irodalmárok is, akik közül az egyik leghíresebb Kalocsay Kálmán. A magyar irodalomból legkiemelkedőbb alkotásai szintén olvashatóak már eszperantóul, Berzsenyitől Petőfin, Aranyon, Jókain át József Attiláig, Örkényig vagy  Kertész Imréig. De még Rejtő Jenő nyelvileg cseppet sem könnyű regényeit is lefordították, miközben eredeti eszperantó nyelvű művek is jelentős számban születtek, pl. Nemere Istvántól, Baghy Gyulától és Kalocsay Kálmántól. Természetesen az újság műfaja is megszületett: már 1889-ben megjelent az első eszperantista újság, a La Esperantisto, amelyet később rádió- és tévéállomások is követtek. De elérhető ezen a nyelven a Facebook, vagy a Mozilla Firefox böngésző és több operációs rendszer is a világhálón. A Rigó utcai ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ is használja a honlapján az eszperantót, a magyar és az angol mellett. Az eszperantót a világon mindenütt oktatják és Magyarországon is minden iskolatípusban hivatalosan tanítható. Remény tehát mindig van arra, hogy ez a nyelv ha nem is az egész világon, de egyre több helyen segíti majd egymás megértését.

Zamenhof arcképét magyar légiposta bélyegen is kiadták, 1957-ben. A bélyegkép Légrády Sándor munkája.

Most már csak arra kell vigyázni, nehogy valaki összetévessze Karinthy leleményével, az eszperentével, amelynek neve ugyan hasonlít az eszperantóra, ám a szavait csak a magyarul tudók értik. Az ilyenek számára viszont kétségtelenül jó szórakozást jelenthet ez a nyelv, hiszen a magyarban átlagon felüli az E hangzó, így nem is nagyon nehéz eszperentére lefordítani mondjuk egy magyarnótát:

„Fenyves mellett nem kellemes letelepednem,
Mert rengeteg fenyvest kell felszeletelnem.
Felszeleteltem fenyvet eleget,
Ereje menten elerjedt bele.”
(Ismeretlen szerző, az Erdő mellett nem jó lakni…kezdetű dalra.)

Igaz, aki erre azt mondja, hogy de hiszen az utolsó sor sehogy sem stimmel, mert az „Ereje menten elerjedt bele” még csak meg sem közelíti az „Öleljen meg engem, aki szeret!” eredeti szöveg tartalmát, annak igaza van, ám módjában áll kitalálni egy jobbat. Ami azonban már valóban nem lesz könnyű – lehet, hogy ennél egyszerűbb nekifogni az eszperantónak.

 

Lévai Júlia



www.mimicsoda.hu