Az aszcídiának nem árt a műanyag sem

Nemrég fedezték fel, hogy a tengerekben élő apró állatok, az aszcídiák képesek károsodás nélkül elraktározni a testükben a műanyag hulladékok mikroszkopikus maradványait. Ezek az élőlények valószínűleg egyedül állnak ezzel a tulajdonságukkal, és már csak ezért is fontos a tanulmányozásuk.

Egy brit férfi, Rich Horner a Bali közelében lévő Nusa Penida partjainál búvárkodott, annak reményében, hogy különlegesen színes, sokféle hallal fog találkozni. Ehelyett azonban megdöbbentő látvány fogadta a víz alatt. Egy egész szeméttenger. Elmondása szerint még soha nem találkozott ilyen, elképesztő mértékű szennyeződéssel.

Miért fontos nyomon követni a műanyag-darabkákat? 
Bármilyen fejlett is a technika, a különféle megfigyelő módszerekkel legfeljebb a víz felszíni rétegeiben úszkáló műanyag-szemét helyét és mennyiségét lehet pontosan felmérni. Sajnos a vizek mélyén uralkodó helyzetről csak bonyolultan és közvetett módon lehet képet kapni. Ez pedig azért nagy gond, mert mára már olyan hatalmas mennyiségű műanyag szemét kerül a világ óceánjaiba, hogy ez lassan a tenger fenekéig veszélyezteti az élővilágot. Becslések szerint húsz-harminc év múlva több lesz a hulladék a nyílt vizekben, mint a hal vagy a vízi emlős. Tetézi a gondot, hogy a műanyag nem lebomlik, hanem részeire szakadozik és egyre kisebb darabkákként úszik tovább a vízben. Ez pedig még nagyobb veszélyt jelent, hiszen az állatok nem veszik észre a mikroszemeteket, és akaratlanul is bekapják a többi táplálékukkal együtt.
A tudósok szerint percenként egy teherautónyi mennyiség kerül a világ óceánjaiba ezekből az öt milliméternél is kisebb műanyagdarabokból. Az ilyen leszakadó kis részeket egyébként a szakirodalomban detritusznak hívják, és a fogalma az emberi orvoslásban is ismert. Előfordul ugyanis, hogy emberi szövetekből – például gyulladásban lévő torokmandulából – is leszakadnak kisebb hámrészek, amelyek azonban önmagukban nem jelentenek veszélyt. A tengerben élő állatok közül több is detrituszokkal táplálkozik, ezeknél tehát megszokott dolog, hogy apró sejtcsomagokat eszik. Az ilyen állatok számára az érzékszerveik akkor sem jeleznek veszélyt, ha ez a detritusz egy emészthetetlen műanyagfoszlány, és nagy tömegben akár a halálukat is okozhatják. De a nagyobb állatoknál is hasonló a helyzet: a detritusz alattomosan felhalmozódhat az emésztőrendszerükben, a gyomorfalukra rakódva megakadályozhatja a normális táplálék megemésztését, és ezzel az állatok halálát is okozhatja. Hiszen hiába táplálkoznak, előbb-utóbb mégis éhen halhatnak attól, hogy a detriusz megszűnteti az emésztésüket. Most azonban az aszcídiák tanulmányozásakor kiderül, hogy mégis létezik olyan élőlény, amely ellenáll a detriusz okozta veszélyeknek.

A tengerben élő aszcídiák folyamatosan szivattyúzzák a vizet és kiszűrik belőle a szabad szemmel nem látható planktonokat, detrituszokat.

Milyen állat az aszcídia?
Az aszcídiák (Ascidiacea) a gerinchúrosok (Chordata) törzsében az előgerinchúrosok (Urochordata) altörzsének egyik osztályát alkotják. Elsősorban a lárváik felépítésén látható, hogy az evolúción belül a gerinctelenektől a gerincesek felé vezető fejlődési sor leszármazottai. Lárvakorukban farkuk és gerinchúrjuk van, és szabadon úsznak a vízben. A következő fejlődési szakaszukban azonban letelepednek, és mind a farkukat, mind a gerinchúrjukat elhagyják. A kifejlett állatok testét ezután egy tunicin tok veszi körül, amelynek anyaga gyakorlatilag a növényi cellulózzal azonos. Többségük helyben ülő életmódot folytat, de ezen belül vannak magányosak és vannak telepben élők is.  Néhány fajuk azonban felnőtt korában is szabadon úszó.

A német zoológus és filozófus, Ernst Haeckel (1834 –1919) szintén tanulmányozta az aszcídiákat, és egyebek közt ezt a színes képet hagyta róluk az utókorra. Mint látható, az apró élőlények nemcsak hasznosak, de emberi szemmel nézve különlegesen szépek és színesek is. Akár a húsvéti tojásokra is rá lehetne festeni a mintázatukat!

Táplálkozásuk során a garatjukban lévő barázdált rész továbbítja a táplálékot a bélszakaszba. Egy rövid középbél vezet az egyszerű gyomrukba, majd abból indul a végbelük, amely a kloákába nyílik. Ide kapcsolódik a kopoltyú körüli üreg és az ivarszervek vezetéke is. A szívük a kopoltyúbél mögött ill. alatt helyezkedik el, a hasi oldalon, és először előre, majd hátra löki a vért a testükben. Idegrendszerük szintén egyszerű felépítésű: a kopoltyúbél hátoldalán lévő agydúcból és az ebből kiinduló idegekből áll. Hímnősek, vagyis minden állatnak hím és női ivarszerve is van. A kétféle csíramirigy egymás közelében fekszik, s a női mirigy nagyméretű petéket termel. A megtermékenyítés belül zajlik, mégis páros esemény, amelyben két állat vesz részt. A petékből kikelő mozgékony, ebihal alakú lárvák addig úsznak, amíg megfelelő helyet nem találnak, ahol azután letelepednek, és kifejlett állattá alakulnak. Egy részük egyébként ivartalanul is szaporodhat: harántos osztódással vagy bimbózással.  Mivel rengeteg planktont és alászálló detrituszt fogyasztanak, nagy szerepük van a tengerek anyagforgalmában. Zsigereiket a tengerparti halásznépek csemegeként fogyasztják.
Miután kiderült, hogy a műanyag sem tesz bennük kárt, a Marine Pollution Bulletin című folyóiratban hosszas cikkben is foglalkoztak az állatkával. Ebben a szerző kiemelte, hogy mivel az aszcídiák evolúciós szempontból rokonságban állnak az emberrel, a tanulmányozásuk révén sokkal több eredményhez lehet eljutni, mint például a halak vagy kagylók vizsgálata során.
A felfedezést egyébként a Tel-avivi Egyetem kutatói tették: ők vették észre, hogy az aszcídiák zavartalanul élnek a hihetetlenül szennyezett, műanyag hulladékokkal teli vízben, és ők kezdték el vizsgálni, hogy vajon milyen folyamat lehet emögött. Egyikük, Gal Vered kiemelt néhány aszcídiát a vízből, a dél-izraeli kikötőváros, Eilat sziklái mellett. Gondosan elhelyezte egy tartályban és bevitte ezeket a laboratóriumukba, hogy mikroszkóp alatt is meg tudja nézni, vajon mit tartalmaz a gyomruk. Miután óvatos nyomással mintát vett az egyik állatka gyomrából, a kilövellő vizet felfogta egy megfelelő üvegedényben, és betette a mikroszkóp alá. A nagyításon szabad szemmel nem látható mikro-műanyagokat látott. Később a kutatók minden, általuk megvizsgált területen hasonló eredménnyel jártak. A vizsgálatoknak az volt a legfőbb tanulsága, hogy az aszcídiák képesek a lágy részeikben elraktározni a mikro-műanyagot, és ez egyedülálló módon semmiféle károsodást nem okoz bennük.
Mindennek azonban nem pusztán az állatok tanulmányozása terén van haszna, hanem azért is, mert az aszcídia telepek jelenléte egyfajta tesztrendszert is jelenthet a számukra. Az ilyen telepek részletes vizsgálatából azt is meg lehet tudni, hogy milyen mértékű az adott területen a szennyeződés, érdemes-e ott is foglalkozni a víz minőségével, és esetleg még azt is, hogy milyen utat járnak be ezek a piciny darabkák és milyen sebességgel. Az aszcídiák tehát egy újabb példát adtak arra, hogy az állatok milyen sokféle módon segíthetik az embert, akár a tudása, akár a természetvédő munkája kiteljesítésében.

Lévai Júlia

www.mimicsoda.hu