Az iránytű és a mágnesesség

Az iránytű ma már annyira megszokott tárgyunk, hogy akár egy kulcstartón is találkozhatunk vele. Egyúttal ez az egyik legegyszerűbb és legrégibb műszerünk. Ám ahhoz, hogy megszülethessen, majd tökéletesen működjön, sok mindent meg kellett tudni a mágnesességről.

Mire jó az iránytű és a tájoló?

Az iránytű, és annak továbbfejlesztett változata, a tájoló működése a Föld mágneses térerősségén alapul. Alapvetően arra szolgál, hogy leolvassuk róla: ahhoz a helyhez képest, ahol mi tartózkodunk, merre van a mágneses északi irány.

A hétköznapokban a kirándulásokon kívül akkor is jó hasznát vesszük, ha például egy lakás fekvéséről szeretnénk pontos képet kapni. Ilyenkor elég letennünk egy vízszintes felületre egy iránytűt, amelynek szabadon forgó mágnestűje hamar be fog állni észak-dél irányba. És mivel mi tudjuk, hogy a színnel jelölt vége mutat az Északi-sarkra, csak elő kell vennünk a jól ismert mondókát: „Előttem van észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél”. Ennek alapján pedig már ki is tudjuk számolni, hogy melyik ablak néz délre, keletre vagy nyugatra, vagyis hogy melyik szobában mikor számíthatunk természetes fényre.

A mágneses térnek, vagyis a magnetoszférának a földi élet védelmében is nagy szerepe van: megvédi a Föld felszínét a napszél elektromosan töltött részecskéitől. A mágneses tér az erős behatásra a Nappal szembeni oldalon összenyomódik, a túloldalon pedig elnyúlik, vagyis úgy viselkedik, mint egy folyadékból álló buborék: nem „pukkad ki”. A mágneses mező erőssége a Föld felszínén legkevesebb 30 mikrotesla (0,3 gauss). 2003 októberében a Földet egy hatalmas napkitörés részecskehulláma érte el, amely intenzív geomágneses vihart idézett elő, és szokatlan sarki fényt okozott. (Forrás: Wikipedia)

Ha viszont nincs kedvünk a mondókához és számolgatni sem szeretnénk, akkor inkább tájolót vigyünk magunkkal, amelynek a doboza elforgatható a tűt rögzítő pöcök alatt, az alján pedig ott vannak a fő- és mellék égtájak jelölései. Ezen tehát elég lesz az alján látható „É” feliratot beforgatni a tű hegye alá, és azonnal látjuk az irányokat.

Ha kiránduláshoz használjuk a tájolót, olyankor az irányszöget is leolvashatjuk róla, vagyis azt, hogy a pillanatnyi haladásunk iránya milyen mértékben tér el attól az útvonaltól, amely a célunkhoz vezet. (Mindehhez persze tudnunk kell, hogy merrefelé van a célunk a kiindulópontunkhoz képest.)

Mágnesség-mágnesesség, delej

Az iránytű mögött tehát a mágnesség, hétköznapi szóhasználatban a mágnesesség áll, amely fizikai fogalom, és bizonyos testek (mágnesek) egymás közötti vonzó és taszító képességére utal.

A magyar nyelvben a nyelvújítás idején a „delej” szót találták ki a megmagyarítására. Ez úgy keletkezett, hogy összevonták a mágneses tű két átellenes pontja, a déli és az északi nevét. És mivel a „dél” töve a „del” volt, az „észak” pedig akkor „éjszak”-nak hangzott, a szó első alakja „deléj” volt. Ezt azonban a köznyelv valószínűleg túlságosan mesterkéltnek találta és delejjé formálta át. A szót ma már csak ritkán használjuk a mágnesesség jelölésére, ám átvitt értelemben gyakran találkozhatunk vele, például a hipnózisra utaló „delejes álom”, vagy az erős hatást megfogalmazó „delejes tekintet” kifejezésekben.

 

A cikk folytatása a Babilon Kiadó oldalán olvasható.

 



www.mimicsoda.hu